Petőfi Népe, 1970. április (25. évfolyam, 76-100. szám)

1970-04-25 / 96. szám

2. oldal 1970. április 29. szombat A negyedszázados ENSZ Az évforduló nem látvá­nyos, de mégis jelentős. 1945. április 25-én tartot­ták meg az Egyesült Nem­zetek Szervezetének első tanácskozását. Külpolitikai kommentátorok, különböző szakemberek és laikusok az eltelt negyedszázad kap­csán változatos eszmefut­tatásokkal kísérték a vi­lágszervezet tevékenységét. Akadt olyan álláspont, hogy az ENSZ nem segí­tette elő döntően korunk nagy problémáinak meg­oldását. Mások kizárólag ebben a testületben láttáik az egyedüli reményt. Ügy véljük, az igazság valahol a középúton van. Az ENSZ-közgyűlés 24. ülésszaka ugyancsak iga­zolta, hogy a világszerve­zet problémái mennyire árnyáltak, összetettek. Akadt olyan gúnyos meg­jegyzés is, hogy ez az ülésszak csak azzal a pozi­tívummal rendelkezett, hogy előkészítse a jubi­leumi 25. ülésszakot. (Nem véletlen, hogy ez a meg­állapítás az amerikai ENSZ-megbízottól, Charles Yosttól ered). A helyzet azonban korántsem ilyen egyértelmű. így például, ha az ENSZ múlt évi munká­ját tekintjük, akkor figye­lembe kell vennünk nem­csak a tárgysorozatban sze­replő témákat, de az álta­lános nemzetközi légkört is. Reális elgondolások kö­vetkeztében a leszerelés kérdése állt a politikai fő­bizottság tárgyalásainak középpontjában. Sok kül­döttség konstruktív és lé­nyeges javaslatot vétetett jegyzőkönyvbe. Az egyik legjelentősebb kezdemé­nyezés, hogy a Szovjetunió előterjesztésére napirendre került a nemzetközi biz­tonság megszilárdítására vonatkozó javaslat. Az ENSZ nehézségei, ha úgy tetszik sikertelensé­gei, nem a világszervezet alkati hibáiból, hanem ma­gából a világhelyzetből adódnak. Nem állítjuk ugyan, hogy az ENSZ lété­nek kihatásaként jöttek lét­re a sorozatos nagy jelen­tőségű tárgyalások, de bi­zonyos, hogy az ENSZ hoz­zájárult ezekhez. így az immár második fordulóban levő SALT-megbeszélések sem szakíthatok el attól a ténytől, hogy létezik a vi­lágszervezet. A stratégiai fegyverek korlátozására vo­natkozó megbeszélések el­ső fordulója Helsinkiben volt. Helsinki eredményeit a nemzetközi sajtó jó része úgy jellemezte, hogy a leg­főbb eredmény éppen a tárgyalások folytatásának közös elhatározásában volt. Ez a sommág meghatáro­zás pedig teljes mértékben egyezik az ENSZ-alapok- mányának szellemével. A szovjet elképzelések a SALT-tárgyalások céljául olyan erőegyensúly megszi­lárdítását tűzik ki, amely a felek részére feltétlen biztonságot jelent és rend­kívüli szellemi potenciált, óriási anyagi eszközöket szabadít fel a békés alkotó munka céljaira. Annak ide­jén a fasizmus mérhetet­len pusztításai után az Egyesült Nemzetek Szerve­zete létrehozását ugyanez a, gondolat vezérelte. Két­ségtelen, hogy ezek a ne­mes eszmék nem mindig törtek maguknak utat az elmúlt negyedszázadban. Az emberiség éppen azt várja az ENSZ-től, hogy az elkövetkező időkben elő­segítse e célok megvalósí­tását. —í. —e. Brandt hajlandó az NDK-val is egyezményt kötni OSLO (MTI) Willy Brandt nyugatné­met kancellár péntek dél­előtt négyszemközti megbe­szélést folytatott Per Bor­ten norvég miniszterelnök­kel. A tanácskozás közép­pontjában a Közös Piaccal kapcsolatos kérdések és a bonni kormány keleti poli­tikája állt. Délután a nyu­gatnémet kancellár beszé­det mondott az oslói Stor­ting ülésén. Beszédét csak­nem teljes egészében a Kö­zös piac kibővítése problé­máinak és külpolitikai kér­déseknek szentelte. Han­goztatta, hogy az NSZK üdvözli új államok felvéte­lét a Közös Piacba. Alá­húzta, hogy sikeres keleti politikát csak a nyugat­európai országok fokozot­tabb együttműködésének ta­laján képzelhet el. A NATO-t — mondotta — nem csak a Nyugat biztonságá­nak garanciája szempontjá­ból tartja fontosnak, ha­nem úgy tekinti, mint a „feszültség enyhítésének eszközét”. Ezután Brandt a következőket mondotta: „Alig szükséges hangsú­lyoznom, hogy különleges jelentőséget tulajdonítok azoknak a fáradozásoknak', amelyeknek célja egy egyezmény kicserélése a Szovjetunióval az erőszak­ról való lemondásról. Ez, valamint a többi tárgyalás­sal fennálló összefüggés azonban nem jelenti, hogy nem ismerjük fel a Len­gyelországgal való megértés különleges politikai-erköl­csi súlyát”. Brandt ezután — az euró­pai status auo és az NDK elismerését megkerülve — arról beszélt, hogy hajlandó az NDK-val is egyezményt kötni az erőszakról való lemondásról, e fáradozások sikere kétségtelenül új len­dületet adna egy európai biztonsági értekezletnek, amelynek gondolata egy idő óta foglalkoztat ben­nünket”. „Ha készek vagyunk szer­ződésileg kötelezni magun­kat az erőszak eszközeiről való lemondásra, ez különö­sen vonatkozik minden Európában fennálló határ­ra. Ezeket ugyanúgy tiszte­letben tartjuk, mint minden állam területi integritását”. A Népköztársaság Elnöki Tanácsa pénteken ülést tar­tott. Törvényerejű rendeletében újból szabályozta a tu­dományos fokozatokról és a tudományos minősítésről szóló korábbi rendelkezéseket. Az új törvényerejű rendelet intézkedései a kialakult és alapjában bevált rendszer korszerűsítését, a népgaz­dasági igényekkel való szorosabb összehangolását céloz­zák, fenntartva a doktori és a kandidátusi tudományos fokozatokat, valamint az aspiranturát. A fokozatok megszerzésének feltételei sorában na­gyobb hangsúlyt kap, hogy a jelölt valamely társadalmi üzempontból fontos és időszerű tudományos témát, illet­ve feladatot színvonalasan, korszerű módszerekkel old­jon meg. A fokozatok kollektív kutatómunka kereté­ben elért eredmények, továbbá műszaki alkotás alapján is elnyerhetők. Megszerzésük fő útja a kutatási munka­helyeken elért eredmények elismerése lesz, szervezett képzés nélkül is, a tényleges tudományos munka alapján. A tudományos minősítés központi irányító szerve a tudományos minősítő bizottság marad, szakbizottságai­nak hatásköre bővül. A minősítési eljárás egyszerűsödik. Az Elnöki Tanács végül egyéb ügyeket tárgyalt, köz­tük egyéni kegyelmi kérdésekben döntött. DIPLOMÁCIÁI lá­togatások, megbeszé­lések sorozata volt az elmúlt huszonnégy órában is. Bár az oszt­rák fővárosban pilla­natnyilag szünetelnek az úgynevezett SALT- tanácskozások, de a szovjet és az amerikai tárgyalófél szakértők bevonásával hétfőn ismét folytatja pár nappal ezelőtt megkezdett megbeszéléseit. VARSÓBAN szakértők tanácskozásával folytatód­tak Lengyelország és a Né­met Szövetségi Köztársaság kormányküldöttségeinek megbeszélései. Mindkét fe­let hat-hat tagú küldöttség képviselte. A varsói meg­beszélések célja a két or­szág államközi kapcsolatai­nak normalizálása. SISCO amerikai külügyi államtitkár Aldo Moro olasz külügyminiszterrel ta­nácskozott. Közel-keleti tárgyalásain szerzett be­nyomásairól tájékoztatta az olasz külügyminisztert. Túl­ságosan sok eredményről nem tudott beszámolni, hi­szen körútja egyetlen cen­timéterrel sem tudta elő­mozdítani a közel-keleti konfliktus megoldását. Akadt olyan hely, mint Jor­dánia, ahol a tömegek fe­nyegető Amerika-ellenes magatartása miatt útját le kellett mondania. Az olasz külügyminiszter viszont ar­ról tájékoztatta partnerét, hogy Olaszország az ENSZ keretei között támogat min­den kezdeményezést, amely a béke helyreállítását szol­gálja a Biztonsági Tanács 1967. novemberi határozata alapján. KÖZEL-KELETEN szü­net nélkül folynak a harci cselekmények. Az izraeli légierő több bevetésben egyiptomi állásokat táma­dott, az egyiptomi hadsereg nehéztüzérsége pedig a Si- nai-félszigeten levő izraeli csapatok főhadiszállását ta­lálta el, és több ellenséges állást lángbaborított. A Pa­lesztina! komán dók a meg­szállt területen rakétákkal izraeli szállító járműveket lőttek. IVAN BASEV bolgár külügyminiszter közeljövő­ben az Egyesült Arab Köz­társaságba utazik, Aldo Moro olasz külügyminiszter pedig április 26-tól 28-ig Bulgária vendége lesz. Kai­rói jelentések szerint az Egyesült Arab Köztársaság kormánya is meghívta az olasz külügyminisztert. Az A1 Ahram kairói lap jelen­tése szerint Moro és Mah­mud Riad egyiptomi kül­ügyminiszter megbeszélései­Viop re május 20-a táján kerül sor. FELHÍVÁST adott ki a Dél-vietnami Köztársaság ideiglenes forradalmi kor­mánya, Dél-Vietnam népé­hez címezve, hogy június 6-án, a forradalmi kormány megalakulásának első év­fordulóján a teljes győ­zelem előkészítése, az álta­lános offenzíva, az ameri­kaiak viétnamizálási poli­tikájának megbuktatása ér­dekében vegyen részt az agresszofok elleni mozga­lomban. A dél-vietnami partizá­nok tegnap hajnalban raj­taütöttek az amerikaiak egyik táborhelyén, majd tü­zérségi támadást indítottak az amerikai katonaság és a bábhadsereg állásai ellen. AZ AMERIKAI főváros­ban közzé tették a kambod­zsai puccsista kormánynak nyújtott első fegyverszállí­tás részleteit. Ezek szerint a dél-vietnami bábrezsim az Egyesült Államok tudtával és beleegyezésével automa­ta kézi fegyvereket jutta­tott a Phnom Penh-i kor­mánynak. A fegyverekhez szükséges lőszert pedig In­donézia szállítja ugyancsak Washington jóváhagyásá­val. Bár a Fehér Ház vál­tozatlanul azt hangoztatja, hogy a kambodzsai puccsis­ta kormány fegyverkérésé­nek ügyében még nincs végleges döntés, az USA katonai vezetése minden eszközt megragad, hogy ki­vívja a komolyabb arányú beavatkozást. Megítélésük szerint ugyanis a kambod­zsai puccsista kormány rendkívül ingatag helyzet­ben van, s egy komoly tá­madás esetén két hétig sem tarthatja magát. K. A. Beiktatták hivatalába a népfront új főtitkárát Kállai Gyula, a Hazafias Népfront Országos Taná­csának elnöke pénteken a Belgrád rakparti népfront­székházban beiktatta hiva­talába a Hazafias Népfront Országos Tanácsának most megválasztott új főtitkárát, Bencsik Istvánt. Az ese­ményen részt vett Erdei Ferenc, a Magyar Tudomá­nyos Akadémia főtitkára, aki előzőleg a népfront fő­titkáraként tevékenykedett. A népfrontban hat éven át kifejtett vezető munkájáért köszönetét mondott Kállai Gyula. Ezután Bencsik Ist­ván köszönte meg az új funkciójához előlegzett bi­zalmat és kérte a népfront munkásainak segítségét fő­titkári teendőinek minél eredményesebb ellátásához. * Bencsik István 1910-ben született a Nógrád megyei Fülekpilis községben. Sze­gényparaszti származású di­ákként a sárospataki kollé­giumba került, majd Bu­| dapestre. ahol Eötvös-kollé­gista volt, az egyetemen matematika—fizika szakos tanári oklevelet szerzett. A felszabadulás előtt vidéki középiskolákban tanított, s a felszabadulás után a szarvasi mezőgazdasági kö­zépiskola igazgatófa lett. A Nemzeti Parasztpárt tagja­ként bekapcsolódott a poli­tikai életbe. 1948-ban föld­művelésügyi államtitkár, majd a mezőgazdasági tu­dományos központ főtitká­ra volt. 1953-ban ő kapott megbízást a debreceni me­zőgazdasági akadémia meg­szervezésére, annak igazga­tója, majd az akadémiából kifejlesztett agrártudomá­nyi főiskola rektora lett. Sok irányú közéleti tevé­kenységet végez. 1962 óta tagja az MSZMP Hajdú-Bi- har megyei Bizottságának, országgyűlési képviselő, az országgyűlés állandó mező- gazdasági bizottságának el­nöke. A Hazafias Népfront Országos Tanácsának 1957- től tagja. Találkozás az Elbán Évekkel ezelőtt ná­lunk is játszották a filmet: „Találkozás az Elbán”. Aki látta, még emlékezhet rá, hogy a hitleri Németor­szág ellen vívott háború végnapjaiban milyen fel­szabadult örömmel köszön­tötték egymást a folyóhoz Keletről és Nyugatról elő­renyomult szovjet és ame­rikai katonák. Diadalmas, szép pillanat volt: érdemes felidézni, hogyan látta az eseményt egyik résztvevő­je, Goloborodko szovjet tar­talékos főhadnagy. „1945. április 25-én haj­nalban — írta Goloborodko emlékezésében — száza­dunk elérte az Elbát. A folyó túlpartján, ahová most nem vezetett híd, mert a hitleristák vissza­vonulóban mind a hármat felrobbantották, tőlünk nyugatra ott feküdt a kö­dös, szinte néptelen Tor- gau városa. Megfigyelőink később közölték, hogy a várost minden bizonnyal elfogalták az amerikai ka­tonák. Tehát a német fron­tot keletről és nyugatról átvágtuk és nem volt előt­tünk többé ellenség! Ekkor a mi oldalunkon vezény­szóra felrepült a megálla­podás szerinti vörös raké­ta. Válaszul az Elba túlsó partján zöld rakéta röp­pent fel. Turgau utcáira kiözönlöttek fedezékeikből az amerikaiak és futni kezdtek a part felé. Vilá­gosan hallottuk az üdvöz­lő kiáltásokat: „Oroszor­szág, Amerika!” A nyugati partról hamarosan ladik indult el. A csónakon ame­rikai csoport érkezett hoz­zánk. Parancsnokával ke­ményen kezet szorítot­tunk ...” Huszonöt év telt el azóta. S e negyedszázad el­teltével már tudjuk, hogy ott, akkor az Elbán az a bizonyos április 25-e nem­csak találkozás volt, hanem — elválás is. Néhány hét múlva a náci Németország kapitulált, s mire a lom­bok lehullottak, felbomlott a Hitler elleni háborús szö­vetség a Szovjetunió és az Egyesült Államok között. Roosevelt elnök meghalt és utódja, Truman azon erők eszközének bizonyult, ame- “ic már a háború napjai­ban Is a későbbi hideghá­borút készítették elő. Még fél esztendő sem telt el az elbai találkozót követően, amikor az amerikaiak 1945. augusztusában Hirosimára és Nagaszakira ledobták az atombombát. Ma már tud­juk, hogy nem azért, mert így akarták megrövidíteni a háborút, hanem, mert így tudták a legvilágosab­ban kirobbantani azt, amit néhány esztendeig „atom­zsarolás” néven ismert a történelem. Ha ott az El­bánál az a kézszorítás egy­szer s mind búcsú is volt, — az amerikai vezetés hi­bájából történt. Mint aho­gyan visszapillantva azt is világosan látjuk, hogy a Truman-elvtől a hideghá­ború megannyi doktrínáján át, kinek a bűne a világ katonai tömbökre szaka­dása, a féktelen fegyver­kezési hajsza, a hideg- és melegháborús helyzetek szinte folyamatosan ismét­lődő váltakozása. Az elbai találkozó napja azonban nemcsak a visszapillantásé, hanem az előretekintésé is. Mert a búcsú előtt ott volt a ta­lálkozás is: és ennek a ta­lálkozásnak — úgy érez­zük — napjainkban is ele­ven a tanulsága. A Szov­jetuniónak és az Egyesült Államoknak akkor is kü­lönböző volt a társadalmi berendezkedése, amikor a Hitler elleni koalícióban szövetkezett egymással az emberiség közös ellensé­gének visszaverésére. Ez a háborús együttműködés és szövetségesi viszony nem „törölte el” a szocializmus és a kapitalizmus közötti különbséget, mégis lehet­séges volt, mert a fasizmus világuralmi tervei poten­ciálisan az Egyesült Álla­mokat is fenyegették. Ma a világon olyan helyzet van, amely — bár más minőségű — nem ke­vésbé vészterhes fenyege­tést jelent az emberiség­re, minden államra, köz­tük a Szovjetunióra, és az Egyesült Államokra nézve is. Földünk az amerikai „rajtú” fegyverkezési ver­seny következtében eljutott az „overkill” állapotába. Más szóval: a nagyhatal­maknak többszörösen ele­gendő tömegpusztító fegy­verük van ahhoz, hogy mind egymást, mind az egész földgolyót a levegő­be röpítsék. Ez a helyzet parancsolóan szükségessé teszi, hogy az elbai kéz­fogás két résztvevője, a Szovjetunió és az Egyesült Államok megtalálja — a békés egymás mellett élés biztosításának útjait — módjait. A Szovjetunió immár év­tizedek óta harcol a lesze­relésért, s következetesen küzd a kollektív biztonsági rendszer megteremtéséért: mind Európában, mind Ázsiában. Nem „ultimátu­mokkal”, hanem új meg új javaslatokkal, amelyek mindig a lehetséges meg­egyezés, a reális tárgya­lások útját egyengetik. A véletlen úgy hoz­ta, hogy az elbai találkozó évfordulója egybeesik a bé­csi szovjet—amerikai tár­gyalásokkal a rakétafegy­verkezési verseny korláto­zásáról. A Szovjetunió — mondhatni — az elbai ta­lálkozó szellemében ült le a tárgyalóasztalhoz. Kérdés, hogy az Egyesült Államok az utóbbi negyedszázad oly sok vargabetűje után képes lesz-e ilyen „szellemidé­zésre”.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom