Petőfi Népe, 1970. április (25. évfolyam, 76-100. szám)

1970-04-22 / 93. szám

Eltemették Veres Péteri Gyászolók sokezres tö­mege kísérte utolsó útjára Veres Pétert, akit kedd délután helyeztek örök nyugalomra a Mező Imre úti (Kerepesi) temetőben. Vörös szemfödéllel borított koporsóját a magyar mun­kásmozgalom nagy halot­tainak panteonjánál rava­talozták fel. A hozzátartozókkal együtt megjelent a gyászszertartá­son és díszőrséget állt a koporsónál Fehér Lajos, a Minisztertanács elnökhe­lyettese, Kállai Gyula, az országgyűlés elnöke, Ilku Pál művelődésügyi minisz­ter, Csémi Károly altábor­nagy, a honvédelmi minisz­ter első helyettese, Erdei Ferenc, a Magyar Tudomá­nyos Akadémia főtitkára és Dobozy Imre, a Magyar Írók Szövetségének főtitká­ra. Ott volt, s díszőrséget állt a ravatalnál Veres Pé­ter szülőfaluja, Balmazúj­város népes küldöttsége. Kállai Gyula, a Magyar Szocialista Munkáspárt, a Magyar Népköztársaság or­szággyűlése és a Hazafias Népfront Országos Tanácsa nevében búcsúzott az el­hunyttól. Áthaladt Baján a Győzelem zászlaja staféta Orvosi műszerkiállítás nyílik Csütörtökön délután Kecs­keméten, a művelődési köz­pont Rákóczi úti székházá­ban nyílik meg az a kiál­lítás, amely a legújabb or­vosi és laboratóriumi mű­szereket mutatja be. Az ér­deklődő közönség három napon át ismerkedhet a kiállítás anyagával. — Megkapta az építési engedélyt a kecskeméti le- ninvárosi garázs-szövetke­zet. A városrész tőszom­szédságában kisajátított, mezőgazdaságilag művelés alól kivont területen az el­ső ütemben mintegy 70 ga­rázs épül. — Átlagosan 224 munka­napot dolgoztak és 24150 forintot kerestek az elmúlt esztendőben a városföldi Dózsa Tsz tagjai. PETŐFI NEPB A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Klskun meny'1 Bizottsága és a megyei tanács lapja, Főszerkesztő: F. Tóth Pál x Kiadja a Bács megyei Lapkiadó Vállalat. Felelő® kiadó: dr. Mezei István Szerkesztőség: Kecskemét Városi Tanácsháí Telefon: 26-19, 25-19 Szerkesztő bizottság: 10-38. Kiadóhivatal: Kecskemét. Szabadság té* Vs Telefon: 17-09. Előfizetési dli egy bőnapra- 2«.— forint — A MEGHÍVÓBAN jel­zett időponttól eltérően, nem április 23-án, hanem 24-én délután 4 órai kez­dettel tartja a Lenin-cen- tenáriumi megemlékezést a Magyar Jogász Szövetség Bács-Kiskun megyei Cso­portja. Az ünnepi rendez­vény helye; a megyei bíró­ság első emelet 53. számú terme. Új üzletek A Dunavecse és Vidéke Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet új üzlethelyiségeket alakít ki Apostagon, Szalkszentmár- tonban és Dunavecsén. A tagjaik által jegyzett, mint­egy félmillió forintot kite­vő célrészjegyekből fedezik a beruházás költségeit. Át­helyezik a szalkszentmárto- ni presszót, s helyén hús­boltot alakítanak ki. Presz- szót kap Apostag is, Du­navecsén pedig a régi Si­rály vendéglő helyén ren­deznek be korszerű húsbol­tot — 4000 holdon termeltet zöldborsót feldolgozásra a Kecskeméti Konzervgyár. A gyár körzetéhez tartozó kö­zös gazdaságok a kedvezőt­len időjárás ellenére igye­keztek mielőbb elvetni a főzeléknövényt. Eddig 3500 holdon került földbe a mag. — Parkosítanak a me­gyeszékhelyen. A Leninvá- rosban mintegy 2 ezer négyzetméternyi területen vetnek fűmagot a Széche- nyiváros pedig nemcsak pá­zsittal, hanem platánfákkal is gazdagodott a napokban. A fásítást előreláthatólag május 1-ig, az egyéb par­kosítási munkálatokat pe­dig június 15-ig fejezik be. Kiáltozó halak Az Amazonas folyó kö­zépső folyásánál és mellék­folyóiban él a jaraqui ne­vű hal, a vizek egyik _ leg­különösebb élőlénye. ívás- kor a hímek árral szemben több méternyit elúsznak közvetlenül a vízfelület alatt és közben olyan han­got bocsátanak ki maguk­ból, amely több száz méter távolságban is hallható. A biológusok véleménye sze­rint e hang után tájéko­zódva úsznak a nőstények az ívás helyére. — LENIN születésének 100. évfordulója tisztele­tére emlékünnepséget ren- reznek ma, szerdán a bel- sőballószögi általános is­kola tanulói, amelyen meg­jelenik Simonka György költő és újságíró, aki Pá­rizsban kétszer találkozott Leninnel. — Fejlődik a megye ál­talános fogyasztási és érté­kesítő szövetkezeteinek ipa­ri tevékenysége. Az emúlt három év alatt 97 millióról 216 millió forintra emelke­dett termelési értékük. — Vagonszámra érkezik a főzeléknövény a dunave- csei körzet zöldövezetéből. A friss spenót, illetve sós­kamezőkről rövidesen a hű­tőházakba, konzervgyárak­ba is megérkezik az áru, téli tartósításra. Növényvédelmi prognózis A tojásalakban telelő ta- kácsatkafajoknál megje­lentek az első fiatal lár­vák. A tömeges kelés má­jus első napjaiban várható. Fertőzés mértékét haladék­talanul állapítsuk meg, kí­sérjük figyelemmel a fiatal lárvák megjelenését, szük­ség esetén az alábbi nö­vényvédőszerekkel védekez­hetünk; Diazinon—Phen- kaptonnal 0,25 százalékos, Pol-Akaritoxal 0,15—0,2 százalékos, Tedion V—18- cal 0,2—0,5 százalékos tö­ménységben. | NA I 1970. í n la A P T A C április 22, szerda Névnap: Csilla Napkelte: 4 óra 43 perc. Napnyugta: 18 óra 43 perc. Holdkelte: 20 óra 10 perc. Holdnyugta: 4 óra 37 perc. Moziműsor Április 22.: KECSKEMÉT VÁROSI fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor AZ ANGYAL VÉRBOSSZÚJA KECSKEMÉT ÁRPÁD fél 4, fél 6 és háromnegyed 8 órakor AZ ANGYAL VÉRBOSSZÚJA Várható időjárás ma es­tig; felhőátvonulások, né­hány helyen kisebb esővel, Az élénk, helyenként erős északi, északnyugati szél lassan mérséklődik. Vár­ható legalacsonyabb éjsza­kai hőmérséklet 5—10 fok között, északnyugaton ke­véssel öt fok alatt A leg­magasabb nappali hőmér­séklet 14—19 fok között. A Kecskeméti Agrometeoro­lógiai Obszervatórium jelenti: április 20-án a középhömér- sékiet 18,0, (az 50 éves átlag 12,0), a legmagasabb hőmér­séklet 25,2 Celsius-fok. Napsü­téses órák száma 7. Április 21-én a reggel 7 órakor mért hőmérséklet 10,2, a délután 1 órakor mért hőmérséklet 11,3, a legalacsonyabb hőmérséklet 10,2 Celsius-tok. Csapadék 5,6 Hármas névadó ünnepség Kiskunmaisán Bensőséges ünnepség színhelye volt az elmúlt na­pokban a Kiskunma jsai Községi Tanács díszterme. Lantos Edit, Czira János és Fintor Gabriella név­adóját rendezte meg a Kis- kunmajsai Gépjavító Állo­más KISZ-szervezete. A Himnusz elhangzása után a szülők és névadó szülők fogadalomtétele hangzott el. Az ünnepségen részt vett Novák Lajos elvtárs, a Kiskunfélegyházi Járási KISZ Bizottság titkára is. (Vdvardi Illés leveléből.) — Tizenkétmillió forint az évi termelési feladata a Kunszentmiklósi Háziipari Szövetkezetnek. A főleg ra­fiafeldolgozásáról ismert szövetkezet áttért a női konfekció készítésére. Bakfisruhákat gyártanak hazai és külföldi megren­delésre, mintegy 4 és fél millió forint értékben. A rendőrség felhívása A Kecskeméti Városi és Járási Rendőrkapitányság ezúton hívja fel azt a Jut­ka nevű személyt, akinek kézitáskájából a Mackó bisztróban ez év január vé­gén, vagy február elején Mezei János 550 forintot kivett, hogy kihallgatása céljából hivatalos időben jelentkezzen a rendőrkapi­tányság (Kossuth tér 3.) el­ső emeleti 21. számú he­lyiségében. Ünnepi díszbe öltözött Baja—Dunafürdő és a ba­jai Béke tér kedden dél­után, a szocialista orszá­gok ifjúsági szövetségei ál­tal — a fasizmus feletti győzelem negyedszázados évfordulója tiszteletére — szervezett nemzetközi ifjú­sági menet fogadására. A Győzelem zászlaja moto­ros staféta délután három­negyed kettőkor érkezett a térre, ahol a város és a járás vezetői és mintegy háromezer fiatal várta őket. Papp György, a váro­si pártbizottság titkára mondott meleghangú üd­vözlő beszédet. Köszöntötte a staféta vezetőjét, Alek- szandr Iljics Rogyincev ve­zérezredest, a Szovjetunió kétszeres Hősét, a 13. gár­daezred volt parancsnokát, Konsztantyin Jakovlevies Szamszonov gárd aezredest, a Szovjetunió Hősét, a Reichstagot rohamozó ez­red parancsnokát, a bol­gár, a csehszlovák, lengyel, román, NDK és a magyar küldöttség részvevőit, ve­teránjait. Szvorény János, a KISZ megyei bizottságának tit­kára Bács-Kiskun megye fiataljainak üdvözletét tol­mácsolta. Szavaira Georg Jung, az NDK stafétájá­nak tagja válaszolt, majd A. I. Rogyincev, a szovjet delegáció vezetője beszélt. Az Internacionálé el­hangzása után az ifjúsági delegációt a Duna Szálló­ban vendégelték meg, majd délután négy órakor a Győ­zelem zászlaja staféta to­vább indult Szeged felé. Dénes Éva Lisszabon felé tart az autó'világtúra mezőnye A Daly Mirror által ki­írt World Cup Raily 1970. nemzetközi hosszútávú autós túraverseny résztve­miafct 12 órás részesültek és lezárása előtt Ventora Kecskeméten is áthaladt a mezőny. A kép ekkor készült. (Pásztor Z. felv.) Bács-Kiskun megyei Nyomda V Kecskemét, Telefon: U-8S. Index: 25 065 Kecskeméti párhuzamok Hosszá vitát folytatott annak Idején a Kecskeméti Városi Tanács V. B. az Országos Műemlékvédelmi Felügyelőséggel a Mária Terézia korabeli huszárlak­tanya lebontása ügyében. Végül is a városrendezési koncepció győzött. Az épü­let érdekes funkciót töltött be lebontása előtt: itt volt a tanács gazdasági udvara előfogatokkal, tenyészállatokkal, majd 1950-től a temetkezési vállalat irodáját helyezték el az utcai fronton. A területet ma egy ma dern szolgáltatóház és a tűzoltó laktanya foglalja el. (Pásztor Zoltán felvétele.) vödnek nagy többsége már Szófián is túl van. Amikor a mezőny hétfőn este Bu­dapest—Kecskemét—Szeged útiránnyal Röszkénél átlép­te a magyar határt, Belg­rad felé újabb kocsik vál­tak ki a versenyből — közűik a hírügynökségeik. Egy teherautóval történt összeütközés miatt feladták a küzdelmet a Sunday Ex­press versenyzői is — Ford Escort autójukkal, s szófiai ellenőrző állomásról már csak 88-an folytatták az utat. A bolgár főváros felé tart viszont még Fiat 2300- as gépkocsiján a kuwaiti Shergerm testvérpár, akik autóján egy angol kettős, amely Münchenben három órát volt kénytelen vára­kozni motorhiba miatt. Szófiában egyébként, amelyet a Lenin-centená- rium alkalmából zászló­díszbe öltöztettek, ugyan­csak több ezren fogadták a labdarúgó világbajnokságra Mexikóba hajtó rallysokat. A mezőny már másodszor is átlépte a bolgár—ju­goszláv határt és útban van Lisszabon felé. Belg­rádiján egyébként az Aus­tin Maxi-n versenyző sző­ke hajú angol Rosemary Smith-et nemhivatalosan „Miss Rally”-vé választot­ták. »Éli

Next

/
Oldalképek
Tartalom