Petőfi Népe, 1970. április (25. évfolyam, 76-100. szám)
1970-04-17 / 89. szám
1970. április 17, péntek 5. oldal Krónikások Csávolyon A felszabadulás negyed- százados jubileumára felépült gyönyörű művelődési házban nem sokkal a megnyitás után megbeszélést tartottak a bajai járás községeinek krónikáiról, hely- történeti kutatói és a honismereti szakkörök vezetői. Mándics Mihály ország- gyűlési képviselő, aki a parlament kulturális bizottságának is tagja, elemezte és jellemezte a helyzetet; „A honismereti mozgalom és a krónikaírás célja a szocialista hazafiság ébresztése és a szocialista tudat formálása az egyszerű, falusi emberek körében is. De cél az is, hogy a jövő számára valamiképpen megőrződjenek a múlt és a jelen emlékei és eredményei, eseményei és élményei. Bács-Kiskun megye országosan is előkelő helyet foglal el ebben a mozgalomban, — a megyén belül pedig egyre inkább élre kerül a bajai járás; majdnem minden községben vannak már lelkes emberek, akik írásban, fényképen rögzítik a jelen eseményeit, vagy szűkebb hazájuk múltját kutatják. Persze gondok iá akadnak. Nem minden község vezetői támogatják még egyértelműen ezt a mozgalmat, még mindig sok az értetlenség. Minden községben más a helyzet: minden krónikásnak, kutatónak meg kell keresnie a maga saját útját, sokszor egyedül kell megbirkóznia a feladatokkal. És ez természetes is: a közművelődésnek nincs kitaposott útja, ötletek kellenek — minél több és jobb — és gyakori találkozások, hogy egymástól is tanuljunk...” A beszámolót őszinte, | baráti hangú beszélgetés követte; a községek küldöttei ismertették munkáikat, elmondták gondjaikat. Figyelemre méltó elvi jellegű, távlatokat nyitó megjegyzések is elhangzottak; ... A krónikásoknak szükségük lenne valamilyen „mankóra”; szakmai tanácsokra. Van a járásban — a megyében még- inkább; — jó néprajzos, régész, érmeszakértő, oklevelekhez értő, a helytörténetírás elméletével is foglalkozó kutató. Jó lenne, ha ezek előadásokkal, írásokkal támogatnák az egyes községek krónikásait. ... A krónikaírás ne legyen öncélú. Legyen hatása már most a községek életére. Ne egy zártkörű társaság kedvtelése legyen; ne is csak szakdolgozatot író főiskolások támasza, — hanem hatásos, tudatot és életet formáló tényező. ... A legnagyobb gond a publikáció. Csak akkor fejtheti ki igazi hatását ez a munka, ha minél többen olvassák. Nem díszes kiállítású könyvek közzétételére van szükség; kőnyomatos vagy rota-eljárással sokszorosított kiadványok is megfelelnek a célnak. És erre egyre inkább van már lehetőség. Az összejövetel résztvevői megtekintették a járási helytörténeti kiállítást, Weintrager Adolf festőművész képeit és a vaskúti gyermekek rajzait. Külön figyelmet érdemel a bátmonostori Papp István gyűjtése. Papp István egyszerű ember: szabómester, 26 éves. Lelkesen gyűjti a nép viselte ruhákat, régi háztartási eszközöket, korsókat, kantákat Minden támogatást megérdemelne! Nagybaracska a takácsok hazája volt valamikor; most is működik az iskolában a szövő-szakkör. A szeremleiek díszes gyön- gyösbokréta-zászlót, me- nyecske-fejdíszt mutattak be. A sükösdiek gyűjtésén már érzik, hogy ők közeliek a kalocsai-sárközi nép- műVészethez. A herceg- szántóiak sokác-remekeket mutattak be. A csávolyiak- nak állandó kiállításuk van. Remeke; egy darabból faragott méternél hosz szabb meggyfapipa. A Magyar Kamarazenekar hangversenye A hercegszántói küldött felhívta a figyelmet arra, hogy itt az utolsó pillanat, amikor még megmenthetjük régi népi értékeinket. Külföldiek és városiak vi- szik-vásárolják ezeket; pedig csak eredeti helyükön szépek igazán! (Persze minden községben probléma: hol helyezzék el a „pincétől padlásig” mozgalomban összegyűjtött régiségeket). A gyermekrajz kiállításon két különösen szép képet vettünk észre; a 12 éves Balogh László Esőben és a tízéves Schfäfer Jolán Anya gyermekével című képét. Bognár András A kedd esti kecskeméti ' hangverseny végre olyan eseménye volt az idei szezonnak, melyről minden j szépítés vagy köntörfalazás j nélkül, egyértelműen jót lehet írni. Pedig a kezdés előtt néhány perccel még í úgy látszott, hogy több kö- j rülmény zavarja a koncertet; a színházi premier elvonja a közönség egy részét, a zenekar pedig alig fér el a művelődési központ nagytermének színpadán. Telt ház valóban nem lett, de a jelenlevők — a zene iránt komolyan érdeklődők — igen értően és érzékenyen reagáltak a művekre és a nagyszerű előadásra. A Magyar Kamarazene- kar Tátrai Vilmos hangversenymester vezetésével igen szép programot állított össze. Műsorát Händel: Vízizene-szvitjével kezdte. A mű harmonikus szépsége, a legjobb értelemben vett hatásossággal így, kamarazenekari előadásban is maradéktalanul érvényesült, sőt a zenekar fokozottan ki is emelte a hangszercsoportok felelgeAnja Thauer tésében rejlő hangszínlehe- tőségeket. Ezután Boccherini; B-dúr gordonkaversenye következett a nyugatnémet Anja Thauer előadásában. Fellépését megelőzően eltérő véleményeket hallottunk művészetéről. Már megjelenése is ambivalens benyomást keltett; bár fiatal és szép, egészében véve mégis inkább századeleji, mint modern jelenség. Hangszer- tudása káprázatos és lenyüMájusban palócnap Parádfürdőn május 24-én rendezik meg a Palócföld reprezentatív népi ünnepségét: a palócnapokat. Az egész napos, színes, gazdag program eseményeire Heves, Nógrád, Borsod, Pest és Szolnok megyéből mintegy 25 000 résztvevőre számítanak. A Mátra vidéki falvakból mintegy félezren vonulnak fel hagyományos ősi palóc öltözékben. Az üdülők kiállító termeiben a Mátra vidék új ipari üzemei, termelőszövetkezetei mutatják be világhírű termékeiket. A pa- rádfürdői kastélyteremben vadászati kiállítást rendeznek. A hagyományos népi ünnep kiemelkedő eseménye lesz az ezer tagú palóckórus fellépése. Eleven kulturális é Homokmégyen Forradalmi munkásparaszt kormányunk az ifjúság nevelésével foglalkozó több határozata fontos feladatokat ró a művelődési házakra is. Ezek értelmében bővíteni kell a kulturális lehetőségeket falun és városon egyaránt; teret adni a fiatalok alkotó kedvének, módot nyújtani nekik arra, hogy minél teljesebben kielégíthessék a művészet és az irodalom iránti érdeklődésüket Homokmégyen, a kalocsai járásnak ebben a nem egészen háromezer lelkes községében alig 4 hónapja kapott új vezetést, két helybeli pedagógus — Rideg András és Greska Mátyás — személyében a sokáig „gazdátlan” művelődési ház. A legelső teendő a KISZ ifjúsági klub létrehozása volt. Különösen fontos szerepet tölt be ez az intézmény éppen itt, ahol a szétszórt szállások fiatalsága már régóta igényt tartott egy ilyen kulturális lehetőségre. Jelenleg hetenként egyszer tartanak rendszeres klubfoglalkozást, ismeretterjesztő előadásokkal kiegészítve, amelyeket a község ifjúságának jó kétharmad része előszeretettel látogat. Hálás és el nem hanyagolható feladat a község gazdag népművészeti hagyományainak ápolása, felélesztése is. E célból újjáalakították a KISZ népi- tánc-csoportot, s rendszeresé tették a népdalkórus működését. Igen értékes ez utóbbi tagjainak gyűjtő munkája. A KISZ-fiatalok egyébként megállapodtak abban, hogy a klubfoglalkozásokra mindegyikük a községben énekelt egy-egy régi népdalt hoz. Ezeket lejegyzik, az utókor számára összegyűjtik, s a népdal| kórus belőlük állítja ösz- sze műsorát Ugyancsak a helyi népi hagyományokat ápolja a táhccsoport a régi népi jelenetek — májusfakötés, locsolás, sorozás stb. — fel- frissítésével és műsorra tűzésével. Az elmondottakon kívül ifjúsági gitárzenekart is életre hívtak, s a világnézeti nevelés szempontjából nagy jelentőséget tulajdonítanak a vasárnap délelőttönként rendszeresített gyermekfoglalkozásoknak. A fiatalok hatékony és megértő támogatást kapnak munkájukhoz, nemcsak a helyi tanácstól, hanem jelentős anyagi segítség formájában az Aranykalász Tsz-től is. Lelkes barátja az ifjúságnak dr. Regős János állatorvos, aki fáradhatatlanul szervezi, irányítja, patronálja a rendezvények többségét. J. T. göző, ezt mindenekfölött meg kell állapítanunk róla. Nincs egyetlen hamis vagy félresikerült hangja, minden úgy szólal, úgy valósul meg hangszerén, ahogyan akarja, ahogyan magában elképzelte. S mindez a legcsekélyebb erőfeszítés nélkül történik, még gesztusai, arcjátéka is ezt a magától értetődő köny- nyedséget fejezi ki. Kevésbé tetszett viszont préselt, kissé szálkás tónusa (lehetséges, hogy ez csupán a hangszer hibája?), valamint az az alapjában romantikus előadói attitűd, mely a megszólaltatott műben indokolatlan, bár nem éppen összeférhetetlen vele. A hangverseny második részében elhangzott Bartók: Divertimento hallgatása közben viszont az az érzésünk támadt, mintha az egész első rész csupán bevezetése lett volna egy nagy remekmű kongeniális tolmácsolásához. Talán a tiszta vonószenekari összetétel, talán maga a bartóki zene anyanyelvisége hozta magával, hogy itt az együttes még fokozni tudta a produkció színvonalát. A nagyobb feladat inspirálóan hat az igazi művészre —- márpedig ez a mű látszólagos egyszerűsége mögött hallatlanul nehéz és bonyolult, tudtommal vendégeinken kívül a világon egyetlen együttes sem játssza vezénylés nélkül. A nehézségek nem csak és nem is elvsorban technikaiak, a Magyar Kamarazenekar mégsem a könnyed virtuozitás felől közelítette meg a Divertimentót, ahogyan azt a kissé megtévesztő cím sugalhatná. A többféle lehetséges értelmezés közül azt választotta, ami érzésünk szerint is a leghitelesebb: a mű sokrétűségét, tartalmi gazdagságát juttatta érvényre, a differenciált mondanivalójú, küzdelmesen lendületes nyitó tételtől, a nyomasztóan tragikus középső tételen át vezetett a finálé katarzist hozó, feloldó forgatagáig, mely így a súlyosabb előzmények után nyerte el igazi jelentőségét A zenekear 9 évvel ezelőtt játszott utoljára Kecskeméten, reméljük nem kell ennyi ideig várnunk legközelebbi fellépésükre! Körber Tivadar Utón az ünneplő ország felett Mester László riportja víz, VÍZ, Vfz Kigurulunk a startvonalra. 2 perc múlva 10 óra. Az ablakon benyújtanak egy borítékot. Nyolc fénykép. Az útba eső falvakban készültek- Meg kell találni a levegőből, hogy hol. Bizakodó vagyok. A hazai pálya előnye. A megyében nincs olyan középület, amit ne ismernék. De a képek közül egy se ismerős. Utcarészlet, valami raktárféle épület, kis kápolna, amilyet még sohasem láttam, hengeres hidroglóbusz, felénk nincs ilyen... 10 óra 1 perc. Feldübörög a 160 lóerő. Irány: Bács megye. Alacsonyan, mindössze 100 méteren repülünk. Innen valósággal rohan a táj, mintha hátrafelé rángatnák alattunk. Átugrunk Apostag fölött, s rávetjük magunkat a Fü- löp6zállásig nyújtózó irdatlan pusztára. Kietlen, végeláthatatlan. 160 kilométeres sebességgel tízperces út, de sehol egyetlen támpont. Csak az iránytű, mint a sivatagban, vagy a tengeren. Az ám! Tengeri... Elhúzunk a kissolti út fölött. Teherautó fröcsköli odalenn a latyakot, arról ismerjük meg, különben nem tudnánk megkülönböztetni a földutaktól. Víz, víz mindenütt. Tenger a tágas puszta. Úgy tűnik, nem tavak, belvizek borítják a talajt, hanem a víz az összefüggő egész, s a szárazon maradt földek csak szigetek. Mindegyik szigeten egyetlen ház. A tanya, amelyet sok éves tapasztalat alapján a kis birtok legmagasabb pontjára épített a tulajdonos. ÉPP CSAK HAZAUGRÓTTUNK Szinte rárontunk Fülöp- szállásra. A templom mellett nagy fehér X. Jegyzem: 10 óra 10 perc 30 másodperc. „X”. Osongrád pontosan 100 fokra esik. A térképen meghúzott vonal metszi Izsákot és Jakabszállást, átszeli Félegyháza mellett a jellegzetes háromszög alakú útkereszteződést. Gátér után lépjük át a túlsó megyehatárt. A Dunától a csongrádi útig kereken fél óra az egész. Eddig azt hittem, ismerem a vidékünket De Izsák és Jakabszállás között vadidegen tájra csodálkozom. Erre nem vezet út. Újra csak vizek és tanyák, vizek és tanyák végeérhetetlen ül. Futólag arra gondolok, ha leállna a motor, nem találnánk akkora száraz helyet, ahova épségben letehetnénk madarunkat. A motor harsogva húz. Nem ijedezem, de lehangolódom. Én egy óra múlva Miskolcon leszek. De ha valaki innen most elindulna, talán estig se érné el a legközelebbi falut. Egyáltalán járhatók mostanában ezek a gödrös, vízzel borított szekérnyomok? Kietlen tanyavilág. A sokat emlegetett átok az ország legnagyobb megyéjén. 180 ezer ember él még mindig így, bizonyos értelemben messzebb, mint mi Tokiótól, vagy Mexikótól. ... Fehértó és Jakabszállás között csúszunk át az úton. Hirtelen változik a táj. Erdőcskék, ligetek, újra szárazföld és a tanyák is elfogynak egy időre. S máris feltűnik Félegyháza, éldübörgünk a repülőtér fölött, már látni jobbra Gátért, s én gondolatban elbúcsúzom Bács megyétől. Kecskemétet hiába kerestem az imént. Lilás párák mögé rejtőzött a horizont északi peremén. NAGY KÉK ORSZÁGÚTON Csongrád, Kisköre, Miskolc: Egy óra. Suhanunk; időt mérek lépésről lépésre fejtem meg a térképről a falvak nevét. Süt a Nap. Az égen szálkás fehér fátylak. Szélcsend. Álmodni sem lehet jobb repülőidőt. Szép volt Szép lett volna, ha nem nyugtalanítanak egyre jobban a fényképek. Elsőnek a furcsa kis kápolnát fedeztük fel Martfű mellett, egy csöppnyi faluban. A földesúr nagyzása pottyanthatta a családi birtokra ezt az ide nem illő minibazilikét. Mosolyogta tó, á csorog a Tisza-parti gyárkolosszus árnyékában, mint akit itt felejtettek. Ahogyan utólag kiderült, a nyolc kép közül csak hét készült az útvonalon. Mi hármat találtunk meg, ezzel 400 pontot vesztettünk. Nem Vettem hasznát a helyismeretemnek. Hazai pályáról csak egy kép származott: az Izsáki vasútállomás közelében egy alacsony bádogkémény. Jellegtelen tereptárgy, nem emlékszem, hogy valaha is láttam volna. (Folytatjuk.)
