Petőfi Népe, 1970. február (25. évfolyam, 27-50. szám)
1970-02-08 / 33. szám
Napló Az élő népdal JÓLESŐ érzéssel hallja az ember, hogy a kalocsai gimnázium tanulói részére népdalversenyt rendeztek. Különösen öröm, hogy ezek a fiatalok értve és érezve éneklik ezeket a régi évszázadokat, letűnt korokat, elmúlt életformákat megelevenítő, a nép lelkületét hűen megőrző dalokat. Hallottuk, hogy egyik kecskeméti üzemben népdaltanulási kört alakítottak az ott dolgozó fiatalok. Másutt az irodalmi színpad tagjai munkaterv szerint, módszeresen és rendszeresen ismerkednek a népművészettel. Ha ehhez hozzáadjuk, hogy a mostani Röpülj páva vetélkedőnek milyen tömegsikere van országszerte, s azt is, hogy hányán és hányán kapnak kedvet éppen ennek folytán a népdallal való közelebbi megismerkedésre, akkor nyugodtan állíthatjuk: országos méretű, gyönyörű mozgalomnak lehetünk tanúi napjainkban, amire nem felfigyelni lehetetlen. MESSZIRE vezetne annak taglalása, hogy hányféle hatású lehet ez a — nyugodtan mondhatjuk — országos mozgalom. Itt csupán kettőt hangsúlyoznánk: a népdalok rendkívül gazdag, árnyaltan színes érzelemvilága nagymértékben kihat azok lelkületére, akik hallgatják, akik átélik, foglalkoznak vele, akár mint nézők, hallgatók, akár mint — s különösen ekkor — aktív közreműködők, akik énekelnek. A másik, hogy a népdalokban jelenlevő történelmi atmoszféra kihat a múltunkhoz, hagyományainkhoz való kapcsolatunkra is. Aki a nép régi életét, gondját-baját, életérzését kifejező dalokat hallgatja, az előbb-utóbb még jobban átérzi, megérti a saját hovatartozását, az eddigieknél jobban kötődik népéhez, hazájához, mindahhoz, ami ezen a földön, ebben a szűkre szabott, egyszeri és megismételhetetlen életben kötődést, legigazabb élményt, gazdagságot és értelmet adhat számára élete folyása közben. E KÉT HATÁS külön-külön és együttesen — sőt más, egyéb, itt helyszűke miatt nem említhető hatásokkal együtt — folyama Losan átalakíthatja az egyént, azt, aki szeretettel és érdeklődéssel közeledik a népi művészet produktumaihoz, hogy ezen keresztül is gazdagodjon. Nem egyszer volt alkalmam megfigyelni már, hogy amikor „itt valahol, ott valahol... négy-öt magyar összehajol”, ahogyan Ady Endre írta, nos, megfigyeltem: amikor baráti — vagy akár „hivatalos” — ösz- szejöveteleken valaki indítványozta, hogy énekeljenek népdalt, vagy csak úgy a maga szakállára rákezdte, olyankor átforrósodott mindig a levegő, olyankor az emberekben meglevő legszebb, legtisztább, igaz érzések keltek életre, olyankor benne volt a levegőben, hogy élet, múlt, harc, boldogság, szenvedés, búbánat, egyszóval a legalapvetőbb emberi érzelmek váltak élővé, hogy legyen gazdagabb minden ottlevő ezáltal. ILYENEKRE gondoltam most. amikor azt olvastam, hogy a kalocsai diákok népdalversenyt rendeztek. És felsóhajtok: bár követnék az eddigieknél is még többen és többen példájukat, mindnyájónk hasznára és gyönyörűségére! Varga Mihály Rudnai Gábor: Majd megöregszünk Majd emlékezni még beülünk néha füstös presszóba vagy kávéházba, fog nélkül fogas dolgon vitázva; a mai ifjúság miért oly léha. Besüppedünk langyos hétköznapokba, sok ősz szakálla, eltunyult titán, hümmögve nézünk a lányok után, ha elsuhan majd egy-egy mini-szoknyu. És megbeszéljük, jó a haskötő, és nyáron túlmeleg a vaskalap, gyönge szemmel már nem látni messzire, megkérdezzük majd, mennyi az idő, körmünk alatt is gyászkeret marad, és majd emlékezhetünk, ha lesz mi Polner Zoltánt Útközben Gyönyörű álmaimat keserűn emlegetem reggel mivel, hogy csak egyszer élünk s a város kemény mellű nőit felkínálja hajnalig lázas éjszakákra Vannak, akik még emlékeznek j megtartó szerelem varázsára. Ma már azonban ők is csak legyintenek csöndesen. Mint konok szerzetes őgyelgek a d: ütemű utcákon naponta. Fekete kötésű bibliát szorongatok: példázaloküí a megváltó hűségről s a tisztaság józan szigoráról. A Jövő nevű világváros felé igyeks~ hol az üvegcsarnokú ég alatt aranybetűs kőtábláink olvashatók Viszem magammal a fegyelem és a mun„ intő szavait és nem játszom el útközben sem a gyerekem, sem a feleségem. Szeberényi Lehel: Napokig járkált a pók a fejem fölött, mint valami holdbéli lépegető. A fehér falon járkált, mely ferdén hajol az ágyam fölé. Kékesen dereng a ferde fal fölöttem, az én égboltom. A pók köröz rajta. Idegesítő, szorongató, mint egy hidegháború: ki tudja, mikor válik meleggé. Mikor eloltom a lámpám, nem látom a pókot. Várom, feszengő, készenléti állapotban, míg éberségem elernyed. s elnyom az álom. Ki bírj'a tartósan a feszült idegállapotot? S a pók bizonnyal erre vár. erre az elernyedésre, erre a figyelem-kihagyásra. Az éj leple alatt majd aláereszkedik ejtőernyőjén a paplandombok közé .a paplanvölgyekbe. Köröz a pók fölöttem, kiszemeli a mélyben arcom városát. Arcom épületei: orrom, szemem, szám a kiszolgáltatottságtól borzongnaik. Kerek a pók, tányérakna. hosszú pálca-lábai kosarasán tapogatják az égboltot, kémholdak antennái. A pók veszedelmes dologgal játszik: hálót készít. Ügy gondolja, e veszélyes holmi egyedül reá ártalmatlan, a titok birtokosára. Biztos a dolgában, hogy büntetlenül élhet vele. Teljesen nyugodt afelől, hogy senki és semmi meg nem zavarhatja játékait. Révész Napsugár rajza. A hálóba vetett biztos tudat az övé. A hálóba, melyet akár a világ fölé teríthet. S annyi áldozatbogár vergődik a láthatatlanságig álcázott szövevényben, amennyit akar, győzze vérüket csapolni. Csapdája nincs? De igen. A kör önmagába tér Egy reggel kifogtam, a pók kalandját zsákmányával. A parányi áldozat hosszú lábainak kosarában vergődött. Akkor volt az áldozat, mint egy gombostűfej. A pók számos lába: iszonytató toronydaruk melyek útra készülő ballisztikus gömböt tartanak: a pók feneketlen bendőjét. Figyeltem az áldozat kitörési kísérleteit Szurkoltam neki. Makacsul ragaszkodott az életéhez. El-eljutott a pók lábaihoz, melyek körbefogták, miként egy fogolytábor kerítésoszlopai. Sose jutott túl a lábakon. Azok nyugodtan, biztosan álltak a helyükön s némi söprögető mozdulatot téve. mindig visszaterelték a halálraítéltet És az még mindig nem adta fel. Nem fogadta el a reménytelent. Magam rösteikedtem a nagy és hatalmas pók helyett, együtt éreztem áldozatával, a parányival. Pók volt az is, pókocska. a pókok nagy családjából. Egy másik rasszhoz tartozott; a kistestűekhez. melyek- nek hasa nem nagyobb egy sovány pontnál s vég- tagjaik fölöttébb kurták és cingárak, majdnem jelen- tektelenek es színezetükben is mutatnak eltérést Hanem odanézzetek! Sikerült? A pókocska kitört a -abak zord oszlopai közül. Gombostűfejnyi fekete pont nyargal tova a fehér falon. „A pók eZí..e.ngedrié? H°gy nem mozdul utána, egy lábát se mozdítja. Hagyja futni? Örömünk koraf'voU." föÍösleges dúlnia. A kicsi pók visszafordul. Arasznyi utat ha tett visz szatér végzete kosarába. Visszahúzta a nag^ pók a hatalmas. Zsinóron tartja, ahogy mi a csirkét, és engedi bóklászni kicsit. A körön belül melynek a zsinór rJ?rhlt‘kelhet- A ^inór rándulása ffgvel- mezteti, meddig er a szabadsága. Újra meg újra engedi arasznyi utakra Ejnye, de sűrűk lettek ezek az utak.' Jobban odafigyeltem. s nem mindennapi élménvben építményt1' mely fonákjára fordította kommentárjaim °c^á,som kezdődött, hogy a pókocska gyanúsan sokat szaladgált kosárból ki. kosárba be Mi több k°r°? J rta, a darulábakat elmatatott velük. MHdJ vu Ut0 ’ s meglnt v‘ssza. a következő lábhoz. Nem hittem a szememnek. Megmozdult és kifeszült ?Zi-elA5 * ioronydaruiáb Mint amit a padlóhoz szegez- ek- ve!e szemben, a másik — a falhoz tapasztva. Aztán sorba behajlott a többi térdben — léthatat- *1 ffiLSSÍb* .Aztán a?<* behajlottak, amelyek előbb ^ —• a roSzfiés végett. Aztán nem volt tovabb. A gombostűfejnyi pókocska felült a ballisztikus gömb tetejébe, s az zsugorodott, zsugorodott leengedett mint egy kiszúrt hólyag. A nagy pókot telhetetlensége messzire vitte a maga rtázatájötól. önhittsége félrerúgott minden óvatosságot Ugyan- olyan hálóba lépett, amilyeneket 5 készít, s amire — úgy hitte — csak ő képes. De mégsem egészen olyan volt e háló. Szövevényében eltért attól, amit ő ismert. Maga volt a dzsungel, kenyérfákkal és kókuszpálmákkal, melyeket befutnak a kusza és erős liánok és más alattomos kúszónövények. Beléjük gabalyodik a pókláb és nincs menekvés. A pókocska, a gombostűfejnyi, kinek itt a hazája, s a pálmafák tetejében lakik, ördöngősen bánik a liánnal. A nagy pók nem olvasta Gullivert, hogyan járt Li- liputban. ß&sjgjcaBabels Odesszai történetek BABEL, a szovjet prózairodalom tragikus sorsú klasszikusa önéletrajzát így kezdte: „Odesszában, a Moldovankán születtem 1894-ben, apám zsidó kereskedő volt...” A közelmúltban megjelent Odesszai történetek című kis gyűjtemény alkalmat ad nekünk, hogy kicsit bővebben szóljunk Bábelről. Az Odesszában született Babel „álmokat és szorongásokat” hozott szülővárosából: sokat idézte a tenger emlékét és mindig hivatkozott zsidó voltára, emlékezett a véres pogromokra. Életének nagy fordulata a Gorkijjal való találkozás volt, ő indította el írói útjára. Babel is, mint Gorkij, az „emberek közé” megy, rengeteg életanyaggal, élménnyel gazdagodik. Ahogy Gorkij is ezerféle állást vállal, Babel is könyvkötő, segédmunkás, szerkesztő és közkatona. A Bugyonnij lovasszázadában eltöltött időszak ihleti a híres Lovashadsereg elbeszéléseinek megírására. Bugyonnij torznak tartotta Babel novelláit, ugyanis félreértés volt az, hogy Babel Lovashadseregét azonosították Bugyonnij lovashadseregével. Az író szemlélete, ábrázolásmódja szokatlan volt: Babel a részletekre figyelt, az egyéni sorsok érdekeljék, az epizódokat hozta közeire. Külön vitát váltott ki a novellák első személyű elbeszélő hősének az íróval való azonosítása. Szokatlan volt Babel hol költői, hol drámai, egyszer epikusán higgadt, máskor különösen groteszk hangja. AZ ODESSZAI történetek Babel elbeszéléseinek másik ciklusa. Az írásokat a címben is jelölt „helyi” jelleg, az odesszai eredet tartja össze. Ahogy Pausztovsz- kij is megjegyezte, Babel ezen elbeszéléseihez egy föld- •ajzi” magyarázat is szükséges még. Az író gyermekkorának emlékei mellé még egy jelentős^ motívum járul: a polgárháború után egy Ciresz nevű „felhaj- tónál” volt albérlő, akiről köztudott volt, hogy a betörőknek „tippet” adott, s épp Babel ott-tartózkodása idején halt meg alvilági társainak „jóvoltából”. Az Odesszai történetek alaphangját színezi még az úgynevezett „betyárromantika” is. A novellákban szereplő Benya Krik valóban meglevő „modellje” Miska Japoncsik volt, kiről az utódok azt jegyezték fel, hogy a fehérek ellen küzdve halt meg. MIRŐL IS szólnak az Odesszai történetek? Például „A király”, az alvilág királya, Benya Krik férjhez adja negyvenéves, dülledt szemű, golyvás nővérét egy nyápic legényhez. Közben az új rendőrkapitány esetleges razziájával fenyegetik a „királyt”, de ő felgyújtja a rendőrséget, s így akadályozza meg a razziát. Az Odesszában ezt így csinálták című novellában egy megfenyegetett, megzsarolt kereskedő és „véletlenül” megölt társának sorsa áll a középpontban. A történet csattanója az, hogy épp Benya Krik, az alvilág királya mond búcsúbeszédet az elhunyt fölött. Az Atya című novella arról szól, hogy miként szerez férjet Bászka nevű lányának az öreg betörő... Tehát kalandos történetek, igazi bővérű hősök, gyors sodrású párbeszédek szórakoztatják el az olvasót. De ezen a cselekményre koncentrált írói szemléleten túl kell lépnünk, és észre kell vennünk Babel írásművészetét: Maupassanthoz hasonló novellaszerkesztését, Flauberthez méltó igényességét, páratlan tömörítő erejét. „A legrövidebb kis novellámon is úgy dolgoztam, mint a kubikos, akinek egyedül kell lehordania a Mount Everestet”, vallotta az író. Tömör stílusára jellemző egy szállóigévé vált mondása: „Csak a lángész engedheti meg magának, hogy egy főnévhez két melléknevet illesszen.” IGAZA VAN Elbert Jánosnak, aki azt jegyezte meg Bábelről: „egy kötetnyi mű maradt utána. Könyvtárakat fognak ími róla.” Szekér Endre
