Petőfi Népe, 1970. február (25. évfolyam, 27-50. szám)
1970-02-08 / 33. szám
4. oldal 1970. február 8. vasárnap Tűnődés a tanyákról egszoktam, hogy ta nyák vannak a Duna—Tisza közén, de nem tudok belenyugodni létezésükbe. Még akkor lem, ha ismerem létrejöttüknek történelmi, gazdasági tényezőkben gyökerező okait. A pásztorok a honfoglalás óta együtt éltek a nyájjal, a csordával. A hódoltság után pusztává lett legelők feltörésekor a városi gazda is kiköltözött, mert helyben lakva jobban meg tudta munkál, ni a földet, s jószágait is a tanya környéki legelőn tarthatta. A homokparcellázások idején az idetelepülök is leginkább a tanyai életmódhoz kötötték sorsukat, más választásra nem igen volt lehetőségük. Mára ezek a meghatározó tényezők kiapadtak, jelentőségüket vesztették. De ránk maradt a tanyavilág, egyre sokasodó nyűgével, bajával — örökségként Kérdés azonban, meddig és milyen érvénnyel hivatkozhatunk az örökségre? Jelen politikai, gazdasági viszonyaink mennyiben kárhoztatják mozdulatlanságra, illetve mennyiben késztetik átalakulásra a tanyavilágot? Egyáltalán: merre tarának a tanyák, még inkább azok lakói? Sok a fájdalmas — mert megválaszolatlan — kérdés. Holott úgy vélem, kérdeznünk kell. bátrabban és határozottabban, mint eddig tettük, ha egyáltalán igényt tartunk a tényleges helyzet ismeretére. Mert magát a tanyavilág létezését is sok tekintetben fájdalmasnak érzem. Sietve hangsúlyoznám, korántsem abból a megalapozatlan fel- tételezésből, miszerint a tanyákon csupa szánalomra- méltó „barlanglakok” élnek, ellenben a városok minden lakójára a magas- fokú szellemiség fényköre árad. Kecskeméten, sőt a főváros belső kerületeiben is épp úgy megtalálhatók a társadalom perifériáján rekedtek, mint mondjuk Bagibócsán. S itt nem is az arányok a lényegesek. Hanem az, hogy a tanyavilág eleve alacsonyra szabja a lehetőségek plafonját — az élet minden szintjén. Nem ad módot a választásra, az életsorsot keskeny ösvényre tereli. Az egy főre jutó „szabadságmennyiség” mérhetetlenül kisebb a tanyán, mint a városokban, vagy a városszerű településeken. Mert szabadnak lenni nagyjából azt jelenti, hogy választhatok a különböző életlehetőségek között. S a tanyavilágban aki gondolatilag eljut idáig, az már képes arra, hogy szakítson a tanyai életmóddal. De kik képesek erre? Elsősorban is a fiatalabb nemzedék, amelyet legkevésbé kötnek gúzsba a hagyományok. A jelenség nem új, idestova két évtizede tart, bár a nagyüzemi átszervezés óta határozottan erősbödött a folyamat. Kezdetben döntően a város, az ipar felé áramlás dominált. Ám 4—5 év óta, amikortól a tsz-ek javarésze „fizetőképessé” vált, s tagjainak az iparival egyenrangú, vagy még nagyobb jövedelmet tudott biztosítani, a tanyán élő tehetősebb gazdák, illetve a családot alapító fiatalok mind nagyobb számmal építettek házat a községekben. E folyamat, úgy tűnik, mind hangsúlyosabbá válik. Ugyanakkor a falusi házak építésével arányosan nem fogy a tanyák száma. Vagyis a hagyományos paraszti nagycsalád — megszűnvén gazdasági alapjai — végnapjait éli, s ahol még létezik, ott is csak a kényszerűség tartja össze. A folyamat magával hozza, hogy azonos „lakásfelületre” mind kevesebb lakó jut. Természetesen mind több idős ember marad a tanyán, előbb párosán, aztán egyedül... S aztán csak a néma falak maradnak, a legtöbbet már elbontani sem érdemes, vevő nem akad rájuk, néhány év alatt az idő úgyis elvégzi romboló munkáját. Nem ritka a megyében ma már az a tanyás község, amelynek határában 30—40 tanya áll üresen, csapzott tetővel, ajtó. és ablakkeret nélkül. Tanúi lehetünk azonban az ezzel ellentétes folyamatnak is. Bár csak az első látszatra az. A szakszövetkezeti társulási forma — a megyében közismerten jelentős, több járásra kiterjedő területet foglal el — pillanatnyilag kedvez a tanyán való élésnek. De valamelyest kisebb mértékben e tendencia irányában hat a háztáji gazdálkodás is, főképpen a gyengébb adottság^ tsz-ek területén. A tagsági, százalékos, de még a háztáji szőlő művelése is megkívánja a helyben lakást, a tanya körül nagy létszámú állatállományt lehet tartani, s mindezek egyelőre még jól ellensúlyozzák a tanyai életmód hátrányait. A dolog ott kezd izgalmassá válni, amikor a kint élő gazdák nem nyugosznak bele a hátrányokba, de az előnyökről sem akarnak lemondani. Tanyajárásaim során egyre gyakrabban tapasztalom, hogy a korhadó nádtetőt itt is, ott is palára cserélik ki, redőnyös, nagy ablakokat tesznek a régi helyére, téglával falazzák alá az omló vályogot, a földpadlót deszka és parketta váltja fel. „Hatóságilag” nézve az ügyet mindez külön-külön sem szabályos, különösen nem az együttvéve. Pedig ezeknél itt-ott több is történik: a régi tanya mellé, vagy helyére újat építenek, Ne firtassuk most, hogy a hatósági elbírálás menynyire tart lépést a változó élettel, vagy mennyire nem, tény az, hogy ha csak részleges renoválás történt is, a felújított tanya már nem ugyanaz, mint a régi. A nagyobb ablak jelkép is; rajta keresztül tágasabb horizontra nyílik a tekintet. S nyomban megjelenik a sürgető igény a villamosításra. És nem is csak követelőzésképpen, hanem a megnyíló pénztárcák formájában is; a tanyasi parasztember, aki a tízfilléresről is tudni szereti, mire költi el, szemrebbenés nélkül felajánlja az 5—6 ezer forintos hozzájárulást a villamosítás költségeihez. A villamosított, a háztartási gépekkel felszerelt tanya még kevésbé hasonlít elődére. Ha pedig a távolságokat áthidaló gépkocsi is megjelenik a fészer alatt, a hagyománvos értelemben vett tanyáról már nem Is beszélhetünk. S még nem szóltunk a lassan, de fokozatosan kiépülő gazdasági úthálózatról. Természetesen ez a folyamat sem mentes az ellentmondásoktól. A nagyüzemi táblák, mégmkább a többszáz holdas szőlők, gyümölcsösök közepére szorult tanyák mindenképpen anakronisztikusak. Nem csoda, ha a nagygazdaságok ezek felszámolását minden lehetséges eszközzel segítik. Egyebek között majorsági lakótelepek, tanyaközpontok kialakításával. Pár év óta ez a tendencia is erősödőben van. Aggályként itt legtöbbször a kommunális fejlesztés szétforgácsolása hangzik el, ami ugyan reális veszély, de a ráfordítási többlet a másik oldalon megtérül a murakábaszáLlítás megcsappanó költségében. Legalábbis össztársadalmi szinten. Szerintem indokoltabb attól óvakodni, hogy ezek a telepek zárt kolóniává váljanak, Néhány évvel ezelőtt neves szociográíusok tollából hasznos könyv jelent meg. Tanyavilág — boruló világ címmel. Szívesebben nevezném a tanyavilágot — mozgó világnak. Átalakulónak. Még ha látszólag „újratermelődik” is. De egészében a tanyavilág már ma sem ugyanaz, mint volt 10—15 évvel ezelőtt. Csak éppen tudomásul kell vennünk, hogy a megszűnés nem olyan egyszerű séma szerint történik, mint ahogyan azt eredetileg képzeltük. Hatvani Dániel Föld» kenyér, szabadság! Az MKP első legális budapesti aktívaülése Az ideiglenes nemzeti kormány 1944 decemberi megalakulását követő időszak nemcsak a demokratikus forradalmi népmozgalom kibontakozásának, hanem egyben az osztályharc élesedésének az időszaka is volt. Míg a dolgozó tömegek nagy többsége — elsősorban a munkás- osztály, továbbá a föld nélküli és kisbirtokos parasztság — a Függetlenségi Front programját egészében magáévá tette és azonnal megvalósítandó feladatnak tekintette, addig a polgárság, a gazdag parasztság és természetesen a kormányban részt vevő jobboldal számára a program elfogadása csak szükségszerű kompromisszum volt. A program németellenes pontjait még úgy ahogy elfogadták, egyéb lényeges követeléseit azonban — a tőkés kizsákmányolás korlátozását és radikális földreform végrehajtását — már nem tették magukévá. Arra spekuláltak, hogy e törekvések realizálását később majd megakadályozhatják. A magyar polgárság németellenes szárnya nem népi demokratikus változást akart, hanem legfeljebb nyugati típusú polgári demokráciát. 1945 januárjától mindinkább előtérbe került a Függetlenségi Front programjának teljes megvalósítása, az ország gazdasági-társadalmi rendjének forradalmi átalakítása. Ilyen körülmények között természetesen kiéleződtek az ellentétek a különböző osztályok és csoportok között. 1945 elején elsősorban a demokratikus hadsereg megszervezése és a Németország elleni háborúban való aktív részvétel, a fasizmus és a reakció elleni következetes harc, mindenekelőtt az államapparátus demokratizálása, végül a földreform végrehajtása került előtérbe. Ez volt a politikai háttere az 1945 február 8-án rendezett budapesti kommunista aktívaülésnek, amelyen a magyar kommunisták először fogalmazták meg ennek az időszaknak a következő hónapokban milliókat mozgósító hármas jelszavát: „Föld, kenyér, szabadság!” Az MKP-nak ez az aktívaülése, amelyre akkor került sor, amikor még Buda fel sem szabadult, fővárosunk tehát csonka volt és a szó szoros értelmében romokban hevert, jól mutatta, hogy az egyetlen szervezett, a tömegeket mozgósítani képes politikai erő a kommunisták pártja volt. A januári hetekben a kommunisták és. más antifasiszták kezdeményezésére indult meg a közigazgatás is, szerveződtek a nemzeti bizottságok, kezdték meg a tíz- és tízezer hajléktalan elhelyezését, az éhező csecsemők és gyermekek élelmezésének folyamatos biztosítását. Ennek a hősi időszaknak volt első, nagyszabású seregszemléje az 1945. február 8-án tartott kommunista aktívaértekezlet. U. L. Új nagyközség —új áruház Alighogy elnyerte Mélykút az új címét, máris bizonyított: január utolsó napjaiban megnyitotta az új szövetkezeti áruházat. A közel kétmilliós költséggel készült szép új áruház több mint 4 millió forintos árukészlettel várja a vásárlókat. Az igazán nagyközséghez méltó áruházon kívül napokban nyílik a fölöslegessé vált ruházati bolt helyén ABC, a cipőbolt helyén pedig üveg-porcelánbolt. Csehszlovákiai kórus TT7’ • f rr •• •• Kiskoroson Petőfi szülőhelye, Kiskőrös, baráti kapcsolatot éne Csehszlovákia Vág folyómenti városával, Novy Mestóval. A kölcsönös érdeklődést egy oklevél keltette fel, mely szerint a költő atyai nagyapja Novy Mestóban kapott nemesi címet. A települések vezetőinek személyi kapcsolatait a Novy Mesto-viak kezdeményezték, a kiskőrösiek pedig örömmel fogadták. Az első cserelátogatást 1968- ban bonyolították le, ezután sportküldöttségek cseréje következett. Kiskőrös vezetőinek javaslatára a kulturális együtt^ű’-ödést erősítik. A kiskőrösi Petőfi énekkar meghívására pénteken este ötventagú vegyeskórus érkezett Novy Mestóból a járási székhelyre. A vendégeket szeretettel fogadták a nagyközség vezetői, a vendéglátó énekkar tagjai. Szombaton délelőtt bemutatták nekik Kiskőrös nevezetességeit, a többi között a költő szülőházát, s az új Petőfi Irodalmi Múzeumot. Este a Szarvas Szállóban közös hangversenyt adott a két énekkar. A megállapodás szerint a kiskőrösi énekkar a nyáron viszonozza majd a látogatást. Ezenkívül tervezik, hogy középiskolás diákcsoportokat is cserélnek a nyári szünidőben. Nemzetiségi tanszék Az Országos Pedagógiai Intézetben nemzetiségi tanszék kezdte meg működését, amelynek feladata a nemzetiségi iskolák oktatásinevelési kérdéseinek gondozása. Egyik fontos tennivalója lesz az új tanszéknek, hogy csökkentse a nemzetiségi iskolák diákjainak többletterhelését, ami a sajátos helyzetből, a kétnyelvűségből fakad. A nemzetiségi tanintézetek tevékenységének hatékonyabbá tétele érdekében a tanszék szoros együttműködést kíván kiépíteni a hazai nemzetiségi szövetségekkel és a szocialista országok hasonló rendeltetésű munkakollektíváival. Kendőzetlenül fl mosolycsekk elmarad Osztatlan lelkesedé ,scl fogadtam kereskedelmünk legújabb akcióját, a „Ver- senyzünk az ön mosolyáért” elnevezésű mozgalmat. Bár Dunavecsén, a szövetkezeti áruházban még nem alkalmazzák általánosan ezt az egyébként kitűnő ötletet, a rövidáru részlegnél már eljutottak a kezdeti lépésekig. Itt hangzott el ugyanis az alábbi párbeszéd egy vevő és az eladónő között: — Szintetikus fonál van? — Nincs, kérem. — És fehér pulóver? — Az sincs, kérem. — Vastag szálú női harisnya? — Az sincs, kérem. És figyelem, most jön a poén. A vevő ingerülten megkérdezi: -De hát akkor mi van tulajdonképpen? Mire az eladó nyugalommal: — Pechje van, kérem! Mit tagadjam, fülig szaladt a szám a bemondás hallatán és arra gondoltam, hogy mi, magyarok, amellett, hogy lovas nemzet vagyunk, egyúttal kitűnő humorérzékkel is meg vagyunk áldva. S hogy mégsem rohantam a pénztárhoz kitölteni a mosoly csekket, annak két oka van. Egyrészt, mert Dunavecsén még nem vezették be a mosolycs :kk -t. M ;s- részt pedig — fa’ a kos ember lévén — mid akkor leszek ilyen hí kezű, ha a kifogá taian k s ol- gálást, nem pedig a kéé, értékű, szeli mes bemondásokat kell mosollyal honorálnom.
