Petőfi Népe, 1970. február (25. évfolyam, 27-50. szám)
1970-02-08 / 33. szám
1970. február 8. vasárnap S. oMal Egy a „negyvenötösökbői" • • Önvallomás Sxergej Aleksxejev: Kis történetek Leninről Ha valaki a származásom felől faggatna, egy mondatban így válaszolhatnék: szegény, épp ezért megbélyegzett emberek voltunk, Apám odaveszett a nagy világégésben — én akkor 9 éves voltam —, édesanyám meg mindig be- tegeskedett. bizony eléggé nehezére esett szegénynek a munka. De a gyerekek enni kértek. Emlékszem, sokszor azzal indult el hazulról: — Itt van két krajcár, vegyetek fiaim cukrot, meg kenyeret... — Ez volt a reggelink. Tízéves voltam, amikor kenyér keresővé váltam: anyám elszegődtetett kisbéresnek. Hosszú időn át ez volt a sorom: mindenest, cseléd, hol itt. hol ott. Aztán anyám elhatározta, mesterembernek ad. az tán biztosabb kenyér, mint a cselédsors. Géplakatos inas lettem. De kegyetlen, goromba mesterem volt, nem sokáig bírtam mellette. "'-°nnyolc éves korom- L örültem először traktorra Jól kivették a zsíromat. hétfő reggeltől szombat estig jóformán csak enni szálltam le a gépről. De csináltam, mert tanulni akartam, szakmát szerezni. Egy év múlva családot alapítottam. Dolgoztam Palla- vicini őrgrófnál, meg nagygazdáknál: voltam gépész, traktoros. Ha szót emeltem a magam, vagy a cselédnép érdekében — márpedig sosem tűrtem némán — gazd- uramék de sokszor elcifrázták: — Az anyád véresszájú istenit, itt nem agitálhatsz! Dolgozol, vagy meg- döglesz — Nehéz sor volt. Hányódtunk egyik helyről a másikra. Volt olyan esztendő amikor hétszer hur- colkodtunk. A család meg egyre népesebb lett. jöttek a gyerekek, összesen kilenc. Végeztem a robotot, csépeltem. szántottam, javítottam a masinát. A felszabadulás után hazamentem Kömpöc- re. Pár nap múlva felkeresett egy kiskunmajsai elvtárs, Tőle tudtuk meg, hogy Debrecenben megalakult az ideiglenes kormány, földet kapnak a parasztok. Az öröm feledhetetlen napjai voltak ezek. Megalakítottuk a pártszervezetet és a földosztásnak is nekiláttunk, lépéssel, öllel, colstokkal... Az egyik nagybérlő kijelentette, senki sem léphet a földjére. Pisztollyal fenyegetett. mi meg az öklünket ígértük. Sok huzavona után mégis csak megcsináltuk, amit akartunk. És az élet újabb igényeket támasztott: villany kellett a falunak, s ha már az van, legyen mozi is, mondtuk Igaz. a nagygazdák akkor is ellenpropagandát kezdtek: — igyatok inkább egy rocska bort. mintsem a „vörös” moziba járjatok! — Még fizettek is a legényeknek. Mégis megtelt a mozi a csillogó szemű, művelődni vágyó néppel. Május l-én kaptam meg a párttagsági könyvet. Üjabb feladatok, pártmegbízatások következtek. Titkára lettem az tJFOSZ-nak. majd pártpropagandista. Negyven- nyolc őszén a kiskunmajsai gépállomásra kerültem főgépésznek. Innen küldtek mezőgazdászképző iskolára. Majd a legváratlanabb megtiszteltetés: 1950-ben a dus- noki gépállomás igazgatójává neveztek ki. — Elvtársak, vajon alkalmas leszek én erre a posztra? — tört ki belőlem először a kételkedés, a kishitűség szava. — Megkapsz minden segítséget. de csinálnod kell és menni fog. Kommunista vagy! A pártnak lett igaza. Lehet. hogy nem mindig hibáktól mentesen, de végeztem a feladatot. S közben propagandamunka, kampányok. szervezés, mozgósítás a párt. a nép érdekében. ötvenhatban a hőzöngők megüzenték: az öreg Szilágyi nagy kommunista, pusztulnia kell! Bayer Pistával egy tapodtat sem mozdultunk a gépállomásról, vadászfegyverrel vártuk az ellenforradalmárokat. A vihar elvonult, újból szabadon lélegezhettünk. Mintha csak azt a hajdani tavaszt éltük volna át újból. Az MSZMP községi csúcstitkára lettem. Három éven át végeztem a felelősségteljes. de megtisztelő munkát. Községi és járási tanácstagnak is megválasztottak. Néhány napia töltöttem be a hatvannégyet. Bizony, nem olyan fürge már az ember, mint volt azokban a negyedszázaddal ezelőtti történelmi napokban. De a pártmunkából ma is részt kérek és örülök, ha erőmhöz mérten feladatot vállalhatok Sok nehéz év, sok megpróbáltatás volt az életemben. Mégis, ha újra kezdhetném, ugyanezt az utat járnám .. Elmondta: Szilágyi Márton Feljegyezte: Jóba Tibor Hásiőriset ¥ enin háziőrizetbe he- lyezte a Népbiztosok. Tanácsának egyik munkatársát. Szegény ember nagyon elanyátlanodott emiatt. Mert hiszen kinek kellemes egy letartóztatás?! S ráadásul Vlagyimir Iljics személyes utasítására! Aztán hamarosan túltette magát a dolgon: „Ha már egyszer így adódott, hát valamit majd elszöszmötölök itthon. Rég olvastam könyveket. Meg játszom majd a gyerkőcökkel és írni jogok falusi rokonaimnak is. Alaposan kialszom magam, végre.” A Tanácsban bizony rengeteg volt a munka, az emberek derekasan dolgoztak, nem kímélték magukat. Így aztán arra gondolt emberünk, hogy bármivel is vádolják, mégiscsak váratlan üdüléshez jutott. Fölvirradt a háziőrizet első napja. Reggel van. Monoton későőszi eső veri az ablakot. Hősünk pedig nagyokat horkantva alszik az ágyban. Telefon csördül. Az alvó felriad, aztán jobb oldaláról balra fordul. Tovább csöng a telefon. Hősünk fölnyitja szemét: ki az ördög lehet! Fölkel, jóízűen ásít, s lustán a kagyló után nyúl. — Hallom. — Itt Lenin beszél, ősünk az ijedtségtől azt sem tudja, hová legyen. — Hallgatom önt, Vlagyimir Iljics. — Kedves barátom, miért nem dolgozik. Tán megbetegedett? Vagy kellemetlenségei történtek odahaza? — Nem, nem. Minden rendben van. Csakhogy... Engem... — nyöszörögte a Tanács munkatársa, azt akarta mondani, hogy háziőrizetben van, hanem Vlagyimir Iljics nem hallgatta végig. — Akkor hát jöjjön. Mégpedig azonnal — mondta és letette a kagylót. Rendes, pontos munkatárs ‘ lévén, nyomban összeszede- lőzködött, s a Tanácsba hajtatott. Útközben egyre csak tépelődött: „Vlagyimir Iljics bizonyára elfeledte, hogy megfenyített. Meglehet az is, hogy megváltoztatta ítéletét. Végül is nem olyan nagy az én vétkem: valami Miskin levelére egy picit késtem a válasszal." f¥¥ egérkezik az őrizetes a Tanácsba, s jelentkezik Leninnél. — Hát megjött? És milyen szaporán! Derék dolog. Nos, lásson munkához. A késéiért pedig fegyelmit kap, barátocskám, fegyelmit bizony. Első alkalommal csupán szóbeli figyelmeztetés lesz. — Ez annyit jelentene, Vlagyimir Iljics, hogy az a háziőrizet... — Nem, az marad a régiben — felelte Lenin. — Mert az őrizet az őrizet, a munka pedig munka. Mert úgy kell venni, hogy a háziőrizet nem alvásra való, hanem csupán — erkölcsi kategória... Fordította: Ferencz Győző Műfordítás A napokban egy megyei szintű értekezleten az egyik felszólaló hevesen megbírálta a tanácskozás alapjául szolgáló írásbeli jélentést. Mikor a tényekkel már végzett, haragja még tartott, nekirontott hát a jelentés stílusának: — Heterogén! Izolált! Polarizáció! Affinitás! Mindez egyetlen oldalon. De ha tovább lapozunk, az idegen szavak túlburjánzó használatának még eklatán- sabb példáit találjuk! A hozzászólás homéri kacajba fulladt. (Úristen, hogy van a Homér magyarul? Azért Deve- cseri ezt még lefordíthatta volna.) Sz. J. BUSÓJÁRÁS (Mohácsi Regős Ferenc rajza) Százhúsz nyertes — Ki volt Zamenhof? — Az eszperantó megalkotója. — Hol határozták el az ENSZ megalakulását? — Potsdamban. — Nem! Jóval előbb, Moszkvában... Látod, még te sem tudsz pontosan válaszolni ilyen kérdésekre! — mondta barátom. — Képzeld el: hogy fognak ezekre felelni a kereskedő tanulók? Kilencven olyan kérdést kapnak a vetélkedőn, aminek átlagos műveltségű felnőtt a negyedét sem tudja, állítom... Ilyen előzmények után nem mondhatom, hogy felfokozott várakozással tettem eleget a Bács megyei Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat KISZ-vezetőségétől kapott meghívásnak. Felszabadulási vetélkedőt hirdettek a vállalat 120 kecskeméti tanulója számára. A selejtezők után 33-án jutottak tovább, most az ő küzdelmüknek leszek tanúja az Űttörőházban. A KISZ-vezetőség szemmel láthatóan alaposan felkészült a döntőre. Szép számmal jöttek össze a versenyzőkön kívül szurkolók is, tanulótársak, szülők, sőt az idősebb munkatársak közül is nem egy. Ott láttam az első sorban a vállalat vezetőit és a tanulóiskola igazgatóját is. — Először rendez ilyen vetélkedőt KISZ-szerve" tünk — mondja Kós Zoltán, a vállalat személyzeti vezetője. — Eleinte úgy gondoltuk, nagy fába vágták a fejszéjüket. Nem hittük volna, hogy ilyen lelkesek lesznek a gyerekek. A játékvezetést Studer Béla, a városi KISZ-bizottság munkatársa vállalta. Közvetlen hangú bevezetővel segít feloldani az ilyenkor érthető feszültséget. — Gyors rostálással kezdjük — Mosolyog a két hosz- bzú széksoron elhelyezkedő versenyzőikre. — Kilencven kérdés van a kezemben. Aki helyesen felel, kap egy csokoládét, de ne egyétek meg! Akik a legtöbbet gyűjtik, azok jutnak majd tovább az elődöntőből. Majd akkor lehet megenni a csokit. Aha — gondolom. — Ezekről a kérdésekről szóltak nekem. Ha csakugyan olyan nehezek, megmondom majd a véleményemet! Micsoda képtelen követelés ezektől a fiataloktól elvárni, hogy ilyenekre válaszoljanak. Alig egy-kettő közöttük az érettségizett, a legtöbbjük általános iskolát végzett. Ahelyett, hogy megszeretnék a játékot, elmegy majd a kedvük a teljesíthetetlenül magas követelmények miatt. S a kérdések valóban nehezek: Mikor indult az első barátságvonat a Szovjetunióba, melyik űrhajós járt Kecskeméten, mi az áru értéke, hányszor járt Mali- novszkij marsall megyénkben, ki festette a városi tanács dísztermének freskóit?... — Nem sorolom tovább. De a fiatalok igazán szépen válaszolgatnak. őszintén meglep. — Én azt hiszem, becsapták ezek a gyerekek a rendezőket — súgom Sohajda Ferenc igazgatónak, aki szintén eljött erre az ünnepélyes alkalomra, hogy végig szurkolja tanulóinak küzdelmét. — Mór miért csapták volna be? — kérdezi. — Biztosan megszerezték előre a kérdéseket. Talán elcsenték valakitől. — Mi adtuk oda nekik! — nevet az igazgató. —- Ügy tanultak, hogy még!... Bújták a lexikonokat, újságokat, az utóbbi napokban akármelyikkel találkoztam, tőlem is mindig ezeket kérdezték. Nagyot nézek. Így már egészen más. Milyen ravaszul kieszelték! Arra gondolok, hogyha tananyag volna ez a kilencven igazán nehéz kérdés, aligha igyekeztek volna ennyire a fiatalok. Ügyes csel; rábírni őket, hogy maguktól, lelkesen szerezzenek meg olyan ismereteket. amelyekkel gyarapodik műveltségük, tudásuk. Mert szó esett itt Beethovenről Leonardo da Vinciről, irodalomról, munkásmozgalomról egyaránt. Ennek a versenynek tehát az ügyes szervezés folytán 120 nyertese lesz. akárki győz a végén, mert valamennyien gazdagodtak, általa. Háromszor szaladt körül Studer Béla a soron a kérdésekkel, s a végén hetem maradtak benn a döntőben. Azok. akik a legtöbb csokoládét gyűjtötték helyes válaszokkal és mások kisegítésével. Szünet nélkül folyt tovább a verseny a legjobb hét között. Témakörönként változott a mezőny rangsora; filmekről, írókról, sportról szóltak a kérdések: léggömböt kellett felfújni, amíg el nem pukkant stb. Az utóbbinál jót derült a közönség; a lányok előnyben vannak, mert ha kisebb is a tüdejük, csak beleakasztják a léggömbbe a hegyes körmüket és puff, vége!... Érdekes, hogy nem jutott eszükbe a furfang Talán csak az egyiknek, aki valóban első lett ebben a számban, de még efelől sem vagyok biztos. Különös meglepetést jelentett, amikor az idegen szavakra vonatkozó kérdések következtek. Mit ielent magyarul: pacifizmus, egoista, konszolidáció stb? .. csupa közhasznú szó, de alig tudtak ró válaszolni. — Tanulságos az újságíróknak, ugye? — Nézett rám az igazgató. — Ki hinné, hogy ennyire nem értik a fiatalok ezeket a szavakat, holott az újságok annyit használják. Fél hétkor kezdődött a vetélkedő, fél tíz, lett. mire befejezték. Néhányan elmentek közben, főképp azok a szülők, akiknek a gyereke kiesett. A többség azonban végig kitartott. Valóban jól pergő, szórakoztató program volt a hallgatóknak, is. Végülis a felszabadulási vetélkedőt Ambrus Zoltán a Csilléri telepi tanbolt tanulója nyerte. a második helyen Nagy Ilona, a vállalat központjának dolgozója, a harmadik helyen Suri Ottilia, az 1168-as bolt tanulója végzett. Háromszáz, kétszáz és százforintos takarék betétkönyvet kaptak, s Andrási Kálmánná. a vállald szakszervezeti bizottságának elnöke kihirdette, ho* a döntőbe jutottak valamennyien kapnak egy-egy szín házjegyet. — Egyet? — kérdezte az igazgató. — Gondolják hogy ezek a nagy fiúk. nagy lányok egyedül menne’ majd színházba? Adjunk csak mindegyiküknek kél jegyet. Megérdemlik! Mester László
