Petőfi Népe, 1970. január (25. évfolyam, 1-26. szám)
1970-01-13 / 10. szám
1970. január 13. kedd 3. oldal Ez a szolgálat kitüntetés Mélykúton, a vegyes és építőipari ktsz szákházának kultúrtermében, a háromszoros kiváló munkás- őregység ünnepségén Figura Mihály és Nagy Ferenc között találtam helyet. Nagy Ferenc 11 évig volt aktív tagja e testületnek, s most ezen az ünnepnapon vonult tartalék- állományba, mert fontos pártfeladat ellátásra kakértem a felvételemet. Nem lesz könnyű a fiatal, 27 éves munkásőrnek a különböző szolgálat ellátása, ugyanis felesége is dolgozik, s van egy 6 éves kislányuk. — Nemcsak a feleségem, ce munkatársaim is helyeselték elhatározásomat, sőt egyik szaktársam már nálam jelentkezett, és mondta: ő is szeretne belépni ; zatvállalás indítékait próbáltam kutatni, de a választ pontosan mégis csak Papp Árpád, a munkásőrség országos parancsnoka fogalmazta meg: „Munkások, termelőszövetkezeti gazdák; értelmiségiek egyaránt azt tartják: e munkáshadseregben a szolgálat kitüntetés”. Kimondatlanul is ezt tanúsítja Figura Mihály, az Ádám fiA mélykúti ünnepségen Papp Árpád a munkásőrség országos parancsnoka gratulál « kiváló cím végleges elnyeréséhez. pott megbízatást. Nem végleges ez a búcsú, mert mint mondta: rá mindig, s mindenkor számíthatnak. Kezében készenlétben tartotta a géppisztolyt, hogy ünnepélyesen átadhassa á fegyvert, Figura Mihálynak, a vegyes és építőipari ktsz lakatosának. Amikor a fiatal lakatost kérdeztem miért döntött így, miért lépett be a munkásőrségbe, így válaszolt: — Korábbi munkahelyemen KISZ-titkár voltam, a ktsz-nél megszereztem a Kiváló dolgozó jelvényt. A pártalapszervezetnek vezetőségi tagja vagyok, s úgy érzem itt a helyem a munkásőrség tagjai között. Nemcsak a munkában, de a társadalmi tevékenységben is szeretnék példát mutatni társaimnak, ezért a munkásőrségbe. Megígértem neki, amint előképzés elkezdődik részt vehet rajta. A célom, akárcsak a többi munkásőr elvtársamnak az, hogy ezt a kiváló szintet továbbra is tartsuk... Rajtuk kívül még sokan, olykor egész családok vállalták a helytállást, a párt, az ország védelmének fegyveres szolgálatát. Ádám András bácsi 62 éves, a kiskunhalasi Vörös Október Tlsz nyugdíjasa szintén itt volt. A tartalékos munkásőr büszkén nézte két fiát a 30 éves ifjú Ádám Andrást és a 24 éves Sándort, akik mind a ketten munkásőrök, tagjai a háromszoros kiváló egységnek ... Az emberekkel való beszélgetés során, az áldovérek és valamennyi munkásőr helytállása. * Vasárnap délelőtt 10 órakor Kiskunfélegyházán a művelődési házban rendez, tek munkásőrgyűlést. Az ünnepségen megjelent dr. haczkó Tibor, a járási pártbizottság első titkára, Szabó János, a munkásőrség megyei parancsnokhelyettese, Endre István, a megyei pártbizottság osztályvezető-helyettese. Az éves munkáról Bibók Kálmán parancsnok számolt be, majd dr. Laczkó Tibor üdvözölte a szocialista versenyben oklevelet nyert egység munkásőreit. A tartalékba vonuló munkásőrök búcsúztatása után a fiatal munkásőrök tettek esküt. Gémes Gábor — Milyen lesz a gázvezeték? — Pontos adatokat még nem tudok mondani, de vitathatatlanul ez lesz a világ leghatalmasabb és legnagyobb teljesítményű vezetéke. Hossza meghaladja az ötezer kilométert. Az előzetes megállapodás szerint a gázvezeték általános tervét szovjet és olasz tér. vezőintézetek dolgozták ki, a szükséges adatok megszerzése után azonnal munkához látnak. A Szovjetunió területén a vezeték átmérője 1420 mm, az üzemi nyomás pedig 75 atmoszféra lesz. A szovjet határon túl a vezeték átmérője 900—1000 mm között mozog. A gáz továbbítására a vezeték mentén kompresszorállomásokat létesítenek. Figyelembe kell venni a közbeeső helyeket, a Kárpátokat, az Alpok nyúlványait, Olaszországban pedig az Appenineket. A kész vezeték kb. évi 10 milliárd köbméter gáz szállítására lesz alkalmas. — Mennyi gázt kap Olaszország? — A 20 évre kötött szerződés ideje alatt 109,6 milliárd köbmétert. Először 1973-ban 1,2 milliárd köbmétert, 1974-ben már 2,4 milliárdot, 1975-ben 4 mií- liárdot, 1976-tól pedig évi 6 milliárdot. Az olasz fél kérte, az évi mennyiség 10 milliárd köbméterre emelését. Ezt ugyanúgy megvizsgálják, mint a szerződés további meghosszabbításának kérdését. — Milyen szovjet földgázlelőhelyek táplálják majd a vezetéket? — A nyugat-szibériai „gázóceánok”, mindenekelőtt az észak-tümeniaiak: ezek feltárt készletei több trillió köbméterre tehetők. A gázvezeték emellett ellátja azokat a körzeteket is, amelyeken áthalad, hiszen átmérője és teljesítménye erre lehetőséget nyújt. — Mit lehet elmondani az ügy gazdasági oldaláról? — E kérdésben érdekelt a Szovjetunió, Olaszország, Csehszlovákia és Ausztriai amelyek területén a vezeték. végighalad. Ide kell még számítani a szovjet gáz iránt nagy érdeklődést tanúsító Franciaországot. A megegyezés itt is küszöbön áll. Olaszország hitelt nyújtott a Szovjetuniónak. E hitel keretében külkereskedelmi szerveink csővezetékeket berendezéseket, gépeket, kábelt stb. vásárolnak olyan cégektől, amelyektől kedvező ajánlatot kapnak. A hitel kiegyenlítése 1973-tól a gázszállítmányok terhére történik. Mindez kölcsönösen előnyös a gázvezeték építésében részt vevő államoknak. Olasz kereskedelrpi és ipari vállalatok lehetőséget kapnak arra, hogy a Szovjetuniónak különböző termékeket adjanak el, nagy meny- nyiségben. Az ENI kiváló minőségű szovjet földgázhoz jut, ami elengedhetetlen az olasz ipar és a mindennapi élet számára. A Szovjetunió pedig hosszú- lejáratú kereskedelmi kapcsolathoz jut. Búcsú Latabár Kálmántól A százezreket megnevettető Latabár Kálmán egy egész országot elszomorított vasárnap este. Tudtunk súlyos betegségéről, mégis nehezen hittük a hírt: itthagyott bennünket. Régi színészdinasztia sarja. Az alapító Latabár Endre Kiskunhalason született 1812. november 15-én. (Utcát érdemelne ő is.) Kitűnő társulata Kecskeméten mutatkozott be, 1850-ben. Gondolta-e akkor valaki, hogy a család hírét legfényesebben ragyogtató dédunoka sorsa összefonódik Katona József városával? Az 1902. november 24-én kelt anyakönyvi bejegyzés szerint a Katonáról elnevezett utca 38. számú házában született a Kálmán gyerek. A kulisszák között nőtt fel és a mesterség fortélyait Rá- kosy Szidinél sajátította el. „Élt” a színpadon. Már megjelenésével mosolyt keltett. Amikor elemében volt, nemcsak a szánk, meg a szemünk kacagott: egész lényünk. Egy-egy félszeg mozdulat, százszor látott és mégis váratlanul ható tétovaság, s „dőlt” a nevetéstől a nézőtér. Vállalta a harsányságot, ahogyan évszázadokkal előtte a fürge elownok, pattogó zannik, vállalta a piaci népek hódolatát. Mert mindig a kisemberek pártján mókázott. Egyéniségéből hiányzott a harag indulata. A komikum nála az ábrázolás módszere és nem a mindenáron kihajszolt siker eszköze. Kár, hogy nem találta meg igazi rendezőjét, kár, hogy gyakorta kínlódott méltatlan szerepek szorításában, kár, hogy harmadrendű operettek sablonjaival béklyózták teremtő kedvét. Pixi és Mixi grófon, nem sokkal a felszabadulás után milliók derültek. Miként az életben, a Mágnás Miska című filmben is győzött az igazság. A felülmúlhatatlan siker mégis mindenekelőtt a két Latabár: Kálmán és Árpád érdeme. Soroljuk nagyszerű alkotásait? Reménytelen kísérlet. Az elsötétülő világban, a háborúk zajában nála találtunk feledést és biztatást. Művészi munkásságát többször ismerték el magas kitüntetésekkel. 1950-ben — Kí végzi a kivitelezést. ki irányítja a munkát? — Mindegyik ország a maga területén. — Nem lett volna célszerűbb mindent a szovjet gázipari minisztérium építő-trösztjeire bízni, hiszen aligha van a világon olyan cég, amely náluk gyorsabban épít hasonló vezetéket? — A kérdés így fel sem merült. Nem kétlem azonban, hogy szükség esetén gyorsan és jól meg tudtuk volna valósítani az építke. zést. Trösztjeinkre azonban rengeteg munka vár itthon is. A részt vevő országok, szakemberek és cégek közötti jó munkakapcsolat fontos szerepet játszik mind a vezeték építésében, mind pedig üzemeltetésében. A gázvezeték jelentősen hozzájárulhat az európai kontinens országai közötti gazdasági és baráti kapcsolatok további erősödéséhez. (APNj Kossuth-díjat kapott, 1953- ban a Népköztársaság Kiváló Művésze lett. 60. születésnapja alkalmából Munka Érdemrenddel, majd a múlt évben a Munka Érdemrend arany fokozatával tüntették ki. Tudtam róla, hogy az idősebbek rajonganak érte, fiatalságukat is jelentette. A középkorúak is méltányolták sajátos tehetségét. A gyerekek? Néhány esztendeje a Televízió épülete előtti parkban találkoztunk. Hívtam, látogasson el szülővárosába. Sajnálkozva utasította vissza a felkérést. Beteg, fáradt, pihenni vágyik és négy zsebéből pillanatok alatt hatféle gyógyszert markolt az orrom elé. A következő pillanatban fel- bolydult a Szabadság tér. Latyi — hangzott valahon- nan a kiáltás. És ő fáradhatatlanul adta az autogramokat és egyre jobban felvillanyozódott a gyerekek társaságában. Sejtette talán, hogy a tízegynéhány éves fiúk-lányok valamikor úgy mesélnek erről a találkozóról, mint ma azok a szerencsések, akiket Rátkai Mártonhoz, Kabos Gyulához bármilyen szerény személyes emlék fűz. • ■ Holtai Nándor Emlékestek a moziban A vasárnap elhunyt Latabár Kálmán szülővárosában, Kecskeméten a Városi mozi megváltoztatta keddi és szerdai műsorát. A művész tiszteletére mindkét nap az esti 8 órai előadáson a Fel a fejjel című filmet vetítik. Latabár Kálmán ebben a filmben játszotta el egyik legemlékezetesebb szerepét. A DÉLSZLÁV IRODALOM; ÉS ZENE . BARÁTAINAK KLUBJA Mohácson megalakult a délszláv irodalom és zene barátainak klubja. A Bartók Béla Művelődési Házban működő klub — amelynek tagjai pedagógusok, ipari munkások és szövetkezeti tagok — a Magyarországi Délszlávok Demokratikus Szövetségének támogatását élvezi. Mohácson és a hozzátartozó településeken minden negyedik ember horvát vagy szerb származású. Eddig azonban nem volt olyan társaságuk, amely anyanyelvűk és nemzeti kultúrájuk ápolásával foglalkozott volna. A klub elsődleges célja tehát az, hogy a Mohács környéki nyelvjárást a szerb—horvát irodalmi nyelv szintjére emeljék. AZ ISIS-SZENTÉLY EGYMILLIÓ PÉLDÁNYBAN „Savaria” levélzáró bélyeg készült az Állami Nyomdában, egymillió példányban. A Szombathely városát reprezentáló, négyszínű, háromszor öt centiméter nagyságú bélyeget Zsigmond János tervezte, s azon az Isis-szentély, egy korinthusi oszlopfő. a római borostyánkőút és Szombathely címerének miniatűr képe látható. A szép bélyegek a Savaria-rendez- vényekkel kapcsolatos meghívókat, értesítéseket díszítik. SEPRÜGYÄRTÄSI EGYÜTTMŰKÖDÉS Az ország egyetlen, Szegeden működő állami seprűgyára tavaly 33 országba szállított, együttesen mintegy 70 millió forint értékű cirokseprűt. Az idén a gyár megrendelőinek köre tovább bővült. Több közel-1 keleti mellett egy osztrák1 [ cég is jelentkezett. Az utóbbi félkész seprűket rendelt. A nyelet — hogy ne terhelje a szállítási költséget — majd Ausztriában szerelik rá a seprűkre. A szegedi üzem elfogadta a kooperációs ajánlatot és januárban már 10 000 nye- letlen seprűt szállít a szomszédos országba. ZOMÁNCMŰVÉSZETI KIÁLLÍTÁS A miskolci galériában vasárnap nyílt meg a zo- máncművességgel foglalkozó képzőművészek kiállítása. A miskolci galériában első alkalommal mutatta be e különleges műfaj 18 művésze több mint hetven táblaképét, modern lakóházak faldíszítésére alkalmas zománcművét, valamint azokat a tábíahgp- szerű, égetett zománccal díszített alkotásokat, amelyek szintén alkalmasak a korszerű lakás díszítésére. A kiállítók között nagy számban vannak nők is. E műfaj seregszemléjét a jövőben Salgótarjánban rendszeresen megrendezik. HAJDÚSÁGI FARSANG Megkezdődtek a hagyományos hajdúsági farsang előkészületei. Február 5— 16-a között ötödik alkalommal rendezik meg az egész megyére szóló farsangi programot. Kiemelkedő esemény lesz a magyar szakács- és cukrászszövetség által lebonyolítandó nemzetközi szakácsparádé és a kétnapos nemzetközi hidegkonyhai, valamint cukrászati bemutató. A debreceni szakácsokon és cukrászokon kívül csehszlovák, román, NDK-beli és osztrák résztvevői is lesznek a „vetélkedőnek”. Az első három helyezettnek az osztrák szakácsszövetség különdíjat ajánlott fel. Összeállította: E. Ál ■'