Petőfi Népe, 1970. január (25. évfolyam, 1-26. szám)

1970-01-28 / 23. szám

1970. január 28, szerda 5. oldal II pesti kommunisták nagygyűlése Még füstölögtek Pesten a romok. Budán harcok folytak, a Szabadság nevet viselő ú.i lap első számaiban kétségbeesett emberek hozzátartozóikat keresték. Harsányt Imre debreceni ipar kamatai tit­kár gyermekeit. Évát. Zol­tánt, Jánost, Burg Endréné Pesterzsébetről Tomi fiát. A hatéves gyerek Simonies Ferike álnéven bujkált. A tizennégy éves Katányi Ka­tikát édesanyja kereste, Csereglei Judit pedig Jó­zsef nevű fivére után kuta­tott, akit Izsák községben láttak utoljára. Az író — Zilahy Lajos — így kezdte első vezércikkét: „Élek? Vakít a fénytelen téli reg­gel a pince sötétsége után, körmeim feketék, arcomon szakáll penésze, dúlt agyam­ban még ott varrnak a nagy szúró fények dörrenései, még sajognak bennem a halálfélelem fekete szív­görcsei. De élek.” Hideg január vége volt, az emberek kifosztottan, éhesen legyengülten tértek vissza betört ablakú laká­saikba, de szívükbe kezdett visszaköltözni a remény, az életkedv, a bizakodás. A fővárost felszabadító csa­patok parancsnokának első számú rendeletét akkor ra­gasztották a falakra. Fi­gyelmeztette a hatósági em­bereket: kezdjék meg hi­vatali tevékenységüket, a kereskedelmi és iparválla­latok tulajdonosait, hogy lássanak munkához, az or­vosokat, hogy siessenek a segélyhelyekre, és a kórhá­zakba. a papokat: tartsanak istentiszteleteket. Azokat, akik fegyver vagy lőszer birtokában voltak, arra kö­telezte, hogy szolgáltassák be azokat a, lakosságot figyel­meztették: hogy gondoskod­jon az elsötétítés előírásai­nak betartásáról. Zsukov tábornok sere­gei 220 kilométerre közelí­tették meg Berlint, kétezer kilométerre voltak Sztálin­grádtól. Magyar területen a fővárostól nyugatra. Szé­kesfehérvártól délre és ke­letre folytak súlyos harcok. Pesten sorra alakultak a demokratikus pártok kerü­leti szervezetei: valamennyi munkára, romtakarításra, az élet elindításához hívta se­gítségül híveit. Január 28-án Pest első békés vasárnap délelőttjén szabadságünnepélyt rendez­tek a Magyar Színházban. A sebtében összetoborzott zenekar Sergio Failoninak, az Operaház olasz szárma­Porgy és Bess a budapesti operaszínpadon Február 6-án és 8-án, két párhuzamos szereposztás­ban mutatják be az Erkel Színházban Gershwin egyet­len operáját a Porgy és Bess-t, Mikó András ren­dezésében, Makai Péter díszleteivel és jelmezeivel. A premier egyben ma­gyarországi bemutató Is lesz, mert az opera hazai színpadon teljes egészében most kerül először előadás­ra. A címszereplők: Radnay György, illetve Degányi Ferenc és Házy Erzsébet, illetve Andor Éva. Az elő­adásokon Pál Tamás és Bolberitz Tamás vezényel. zású karnagyának vezény­letével a Szózatot játszotta. Felhangzott az Internacio- nálé, melyet Bartók és Ko­dály-művek követtek. A szí­nészek Petőfi,-, Ady-, Jó­zsef Attila-verseket mond­tak. A bújkálásból vissza­térve megjelent a reflektor- fényben Székely Mihály, s hosszú némaság után újra szárnyalt csodálatos hangja. Aznap délután megtar­tották a Magyar Kommu­nista Párt első nyilvános nagygyűlését a Magyar Színházban. 1919 óta első alkalommal szólhattak nyil­vánosan a kommunisták Budapest lakóihoz. A gyű­lés szónokai a nép hálá­jának adtak hangot, a fel­szabadítókat köszöntötték, a békét, sk. élet újjászülető- sét Megállapították: Hazánk túljutott a mélyponton, Hit­ler gyarmatából független ország lett Népi demokrá­ciát kell teremteni — hir­dették — s annak legelső feltétele —. mondották —, hogy széles körű gyökeres földreformot hajtsanak vég­re. A földosztás nemcsak a magyar paraszt évszázados álmát váltja valóra, de se- kgít szétzúzni azt a feudális rendszert is, amely kétszer vitte Magyarországot há­borús katasztrófába. A kommunisták ezen a gyűlésen arról is beszéltek, hogy véget kell vetni a nemzeti gyűlölködésnek, mert a német és minden más imperializmussal szem­ben. a szomszédos testvéri népekkel való szoros együttműködés nyújthat csak biztonságot a magyar népnek. Szóltak a munkás­egységről, a demokratikus erők összefogásáról, felis­merve annak szükségszerű­ségét, hogy a nép alkotó erőit együttes cselekvésre hívják fel. A nagygyűlést kö­vetően erőteljes lendületet vett a pártszervező munka, a főváros kerületeiben Cse­pelen. Újpesten, s a többi peremvárosban, s hamaro­san a felszabadult Buda­pesten. Vadász Ferenc A Csacsifogat Kecskeméten Az ehhez hasonlatos mód­szerrel összefércelt színpadi játékok tulajdonképpen az abszurd drámákhoz hason­lítanak, csak ellenkező elő­jellel. Az abszurd a maga életanyagát lenyúzza a filo­zófiai csontvázig, a cselek­ményt logikai műveletek­kel, a jellemeket illusztráló modellekkel helyettesíti, oly­annyira, hogy a játék már csak távolról emlékeztet a valóságra. Ugyanígy a ze­nés komédia legolcsóbb változata, azzal a különb­séggel, hogy óvakodik még a felszín óvatos megkapir- gálásától is, vigyáz rá, hogy a történés csak mulatságos csetlós-botlás legyen, az alakok pedig véletlenül se gügyögjenek el magukról többet, mint amennyi ele­gendő nevetségesnek terve­zett tulajdonságuk megér­tetéséhez. Na, nem mintha szükség lenne ilyen bonyolult ösz- szetevósekre ahhoz, hogy beszámoljon az ember a Csacsifogatról, csupán azo­kat a sértő kifejezéseket akartam elkerülni, amelyek a darab nyílt meghatározá­sával jártak volna, A Csa­csifogat és társai eldöcög­nek még a színpadon egy darabig, amíg nem válik olyan általánossá a szóra­koztató műfaj színvonala iránti igény, hogy vissza­utasítsa őket a közönség. Bizonyos, hogy ez nem má­ról holnapra következik be, és addig helyesebb, ha egy színház már bevált játé- kocskákhoz nyúl, amint Kecskeméten tették a Csa­csifogat esetében, mint ha új darabokat „fedeznének föl”. Minek szaporítsuk őket? Egyik úgyis pontosan olyan, mint a másik. Kertész Imre hálás témá­hoz nyúlt. A családi élet, különösképp a fiatal háza­sok apró félreértései, enyel- géssel cifrázott veszekedé­sei, alkalmasak arra, hogy egy pillanatig se vegyük őket komolyan. Legyen gye­rek? Hát persze — bólint rá nemének ősi ösztönével a bohó fiatalasszony és a szerző kegyes, tanító szán­déka. — Vagy mégse lé­gy en? A tudós embíciójú tanár férjecske karrierje törésvonalát, az anyagi és lakáskörülményeket hozza föl ellenérvül, s mielőtt még tisztességesen végiggondol­hatná, hogy mennyire iga­za van, máris átpártol az ellentáborba, mert kiderül, hogy amit könnyelmű sza­kításuk elkendőzésére kita­láltak, nagyon is igaz: út­ban van a kis rózsaszínű jövevény, nincs mese, or­vosi papír igazolja. Ez az­tán olyan, mint az isteni beavatkozás. Az asszonyka boldog, mert az történik, amit akar, a férj még in­kább, mert akaratával el­lentétesen alakult ugyan a helyzet, de nem sokat tehet ellene, tehát fölszabadult a gondolkodás kényszere alóL Ugyanígy reagálnak az előző nemzedékbe tartozó tükörképek; a mama, aki saját életét látja megismét­lődni és egy jóságos öreg agglegény, aki olyasmiken csodálkozhat, ami az ő éle­tében véletlenül sem for­dult elő. Az ilyen közhelyláncola- tot menthetné némiképp, ha sok jó poén robbanna közben, de hát erre, úgy lát­szik, végképp nem volt tü­relme a szerzőnek, megelé­gedett régi viccek leplezet­len bedolgozásával. Fényes Szabolcs is szűkén bánt kedves melódiáival, ame­lyek annyi más alkalommal előfordultak már, hogy ba­jos lenne megállapítani, hova is komponálta őket eredetileg. Ami még ezek után is in­dokolttá teheti, hogy szín­padra kerüljön a Csacsi- fogat, az csak az lehet, hogy alkalmat ad a színészeknek komédiázó kedvük kiélésé­re. Ez az a pont, ahol vég­re elégedettek lehetünk. Perényi László nagy szín­padi rutinja garanciája volt az előadás tetszetős meg­rendezésének, de hogy ilyen jóízű figurát faragjon, ilyen jóságos mogorvaságból, ré­gimódi gavallériából, ked­ves naivitásból és ravasz- kodó nagyvonalúságból ösz- szebonyolított elegáns Mi­A Csacsifogat családi négyese: Perényi László, Sas József, Borbíró Andrea és Péva Ibolya. (Pásztor Zoltán felvétele) kulás bácsit bűvészkedjen elő, az már szinte a szö­vegkönyv ellenére történt, Perényi játékkedvét, szín- padszeretetét dicséri. A másik három szereplő, noha mindent megtett, ke­vésbé tudta pótolni magá­ból azt, ami a darabból hiányzott. Borblró Andreát az émelygős jószívűség és az aggodalmas sopánkodás monoton váltogatására kár­hoztatta a mama szerepe. Péva Ibolya friss, dinami­kus egyéniségéhez szemmel láthatóan nem illettek a bő­ségesen adagolt érzelgős ré­szek. Sas József viszont a férj figurájának első két felvonásbeli fanyarságát nem tudta elég humorral elhitetni. Remek volt ellen­ben saját gitárkíséretével finoman előadott sanzonja* és a legvégén kamaszos örömkitörése. Szabó János 36. Minden bizonnyal tovább fog kutatni Heinz életben maradott elvtársai, a föld­alatti mozgalom harcosai után., ha ő. Lindeman en­gedi, hogy élve kijusson a kocsiból ez a két lábon járó fenevad: a vérszomjas hié­na és a ravasz róka keresz­teződése. De hiába minden. Artúr továbbra is SS-százados és a nagyiparos náci szempon­tokból feddhetetlen veje. És bármi történt is Heinz- cel. ő továbbra is a berlini SS-vezérkar különleges megbízottja marad. Bár az is lehet, hogy Heinz él. Ta­lán Kreutzer csak hamut akar hinteni a szemébe — villant föl egy erőtlen re­ménysugár Artur előtt. — Az őrség mesterlövé­sze az utolsó pillanatban szedte le, amikor a me­rénylő macskaügyességgel a szinte megmászhatatlan sziklán akart elmenekülni. Már majdnem eltűnt az ördög-tó egyik sziklakiszö- gellése mögött — közölte szárazon Kreutzer, miköz­ben még szorosan markolta pisztolyát. Száz méterről zuhant a tóba a fickó. És lám, milyen véletlen: épp akkor próbálták ki a tó­ban az önirányító torpedó­kat. Mint mindig, most is filmszalagra rögzítették a kísérlet valamennyi részle­tét. s így ezt a vakmerő, bár meg kell adni. bátor legényt is, anvnt fejjel le­felé zuhan a feneketlen Toplitz-tóba. Kreutzer kutatva és gyű­lölettel vizsgálta Artur to­vábbra is kőkemény, hideg és gőgös arcát, melyen sem­miféle gondolat visszatük­röződését sem lehetett ész­revenni. Kreutzer most pontosan azt a fennhéjázó arisztokratát látta, akit ak­kor ott. a Százlábú kísér­leti telepén. Ennek a fickó­nak is — tár osztrák — pontosan az a vér csorog az ereiben, mint a führernek! De a századosnak még min­dig volt egy utolsó aduja, amely — szerinte —* min­den bizonnyal megtöri en­nek a, Kreutzer számára fölfoghatatlanul kemény el­lenfélnek az ellenállását. Mikor a kocsi ablakaiban föltűntek Bad-Aussee házai, Kreutzer hivatalos hang­nemben fordult Artúrhoz: — Remélem, százados úr, nincs ellenére, ha együtt megnézzük Berlinben ezt a filmet. Csak nemrég tud­tuk meg. hogy a merénylőt látták egyszer a Schissel- gyárban is! És kizárólag ön erősítheti meg, vagy vethe­ti el ezt a feltételezést. — A legnagyobb készség­gel. amint ezt körülmé­nyeim és az időm is lehe­tővé teszi. Heil Hitler! — Artur türelmesen megvár­ta, amíg Kreutzer kikászá­lódik a kocsiból és becsap­ja az ajtót. Kreutzer, persze, blöffölt, amikor azt állította, hogy Heinzet látták a Sehissel- gyárban. ahová egyébként Lindemant küldte az SS. De a százados készakarva állította Artúrt olyan té­nyek elé. olyan helyzetbe, amelyből bizony nem volt olyan könnyű kikerülnie Lindemannak — és Kreut­zer is így gondolta ezt, bár jobb eredményre számí­tott ... SZÖKÖKÜT A FÖLD ALATT Régi gestapós volt már Lindeman bécsi barátja, Rolf Draieek őrnagy, aki főtiszti rendfokozata elle­nére is szívesen látta Ar­túrt. akivel teljesen egyen­lőnek tartotta magát. Jól tudta, hogy Lindemannak nagyszerű kapcsolatai van­nak ... Rolf nyilvánvalóan karrie­rista célokkal nősült meg pár éve: felesége a nemze­tiszocialista lányszövetség­ben meglehetősen magas tisztséget viselt. Csakhogy reményei nem váltak való­ra, mert ez a házasság sem segítette hozzá valami kü­lön előléptetéshez, mert Hamnie az esküvő után nyomban otthagyta munká­ját és Rolfra nézve fenye­gető gyorsasággal kezdte szülni führerének a hirte­lenszőke gyerekeket. — Sajnos, egyedül Rolf — igaz meglehetősen ma­gas •— keresetéből kellett megélniök mert Draieek asszony a házasságba a führere iránti óriási oda­adáson és a nemzetiszocia­lista mozgalomban szerzett elévülhetetlen érdemein kí­vül semmi hozományt nem vitt. Csak az segítette ki őket. hogy Rolf külön élel­miszerjegyet kapott és ol­csó szolgálati lakásban la­kott. Most, 1943 végén különö­sen éreznie kellett, hogy mi­lyen sanyarú körülmények között él, mert kizárólag szolgálati helyére támasz­kodhat. Most mindenek előtt egy kis. bár függet­len tőke és nagyiparos kö­rökbe vezető kapcsolat se­gítette volna ki. És Draieek ebben a helyzetben kizáró­lag egyetlen emberre szá­míthatott: Artúrra. Mint mindig, most is az Apa és fia elnevezésű párt­étteremben találkoztak. Az Artur ízlését nagyszerűen ismerő pincér kérés nélkül is az asztalra hordta az ét­lapon amúgy nem is sze­replő étkeket: hidegtálat, amely hússalátából, rock- fort sajtból, szardíniából állott és száraz bort töltött hozzá. Bár DraiecK legszíveseb­ben valami erősebbet haj­tott volna föl most azon­ban a tárgy komolysága nem engedte meg az ivá- szatot. (Folytatjuk.)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom