Petőfi Népe, 1969. december (24. évfolyam, 279-302. szám)
1969-12-30 / 301. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! TOfíNEPE A MAGYAR SZOCÍAUSTA M'UN K ÁSPÁ RT 8 Á C S’-K I S K MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA Már csak három ót járhatatlan Újévi mentesítő autóbuszjáratok Vasárnapról hétfőre virradó éjszaka megenyhült az idő. s Dunavecse—Kecskemét térsében esett a hó. A lehullott hó vastagsága eléri a 3—10 centimétert. A megyében egész hétfőn borult volt az idő, s enyhe keleti, délkeleti szél fújt, a hőmérséklet a 0— mínusz 4 Celsius-fok között váltakozott. A KPM Közúti Igazgatóságának hóügyeletese, Kiss Béla tájékoztatójában a következőket mondta: — Vasárnap az útmester- ségek területén 57 tolóeke dolgozott. Fő feladatnak jelenleg is a kalocsi járás útjainak járhatóvá tételét tartjuk, illetve a megye valamennyi útjának szélesítését. A nappali olvadás és az éjszakai fagyás hatására síkossá váltak az utak, ezért 24 sószóró és 18 homokszóró rajonos gépkocsi közlekedik az utakon. A megyében úgynevezett feketepályát az 5-ös számú főútvonalon sikerült biztosítani. Az erőfeszítések ellenére azonban még mindig vannak járhatatlan utak a megyében. Ezek a következők: a Dunapataj—Szakmár, a Mátételke—Bácsbokod és a Gara—Csátalja közötti útszakasz. Megtudtuk, hogy nehezen járható az 54-es számú út Soltvadkert és Kecel között. Nagyon nehéz a közlekedés Kiskőrös—Páhi, Mélykút—Bácsalmás, Bácsbokod—Gara, Homokmégy —Drágszél, valamint az al- sómégyi, hillyei bekötőuta- kon. A meteorológiai intéLajos látogatása Lajosmizsén Tegnap Fehér Lajos, a Minisztertanács elnökhelyettese, Dégen Imre államtitkárnak, az Országos Vízügyi Hivatal elnökének és Vajda Józsefnek, az OVH elnök- helyettesének társaságában Lajosmizsére utazott, ahol látogatást tett a Vízgépészeti Vállalatnál. A vendégeket az üzem vezetői fogadták, s tájékoztatást adtak a gyár tevékenységéről. Hazaérkezett Péter János külügyminiszter a Szovjetunióból Péter János külügyminiszter, aki a Szovjetunió kormányának meghívására hivatalos látogatást tett a Szovjetunióban, hétfőn délután hazaérkezett Budapestre. A Ferihegyi repülőtéren fogadtatására megjeI lent Púja Frigyes, a külügyminiszter első helyette- | se és a Külügyminisztérium I több vezető beosztású munkatársa. Jelen volt F. J. Tyitov, a Szovjetunió budapesti nagykövete és a nagy- követség több diplomatája. Folytatódnak a szovjet—kínai tárgyalások A Szovjetunióban hétfőn : Dzsermen Grisiani, a tudó- ] mányos és műszaki állami | bizottság elnökhelyettese sajtóértekezletet tartott a! Szovjetunió és a külföldi országok tudományos együttműködéséről. A sajtóértekezletet a Szovjetunió külügyminisztériumának sajtóosztálya rendezte. Leonyid Zamjatyin, a szovjet külügyminisztérium sajtóosztályának vezetőié a tudósítók kérdéseire válaszolva közölte, hogy Pe- kingben folytatódnak a szovjet—kínai tárgyalások. Vaszilij Ku.znyecov, a szovjet kormányküldöttség vezetője a napokban repülőgépen Pekingbe utazik. Kuznyecov december 14-én érkezett vissza Moszkvába, hogy részt vegyen a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának ülésszakán. zet előrejelzése szerint a hét közepéig enyhe, borult idő várható havazással, a hét végére azonban hideg, szeles időt jeleztek. — A megyeszékhelyről minden autóbusz közlekedik, kivéve a kaposvár— kecskeméti járatot, amely a dunántúli hótorlaszok miatt képtelen a kijelölt útvonalon eljutni Bács megyébe — válaszolta kérdésünkre Csordás Lajos, a MÁVAUT kecskeméti állomásának forgalmi szolgálat- tevője. — A Kecskemétre érkező távolsági autóbuszok 5—10 percet, a helyközi autóbuszok — a környező községekből — 20—30 percet késnek, ugyanígy a mellékútvonalakat még nem sikerült iteljesen megtisztítani a hótorlaszoktól. A szilveszteri és újévi forgalommal kapcsolatban Csordás Lajos elmondta, hogy naponta 6—7 autóbusz áll rendelkezésre a mentesítő járatok céljából. Ezeket az autóbuszokat az utaslétszámtól függően indítják. Szelei Lajos főintéző, állo- másfőnök-helyettes a MÁV kecskeméti állomásáról elmondta, hogy a teherszerel- vények kirakása folyamatos. fennakadás nincs. A személyforgalommal kapcsolatosan megjegyezte, hogy a vonatok 10—30 percet késnek, s az állomás dolgozói a peronok, valamint a biztonsági berendezések tisztítását végzik. G. G. Magánkereskedőkre is kiterjesztik a nyugdíjbiztosítást Az Elnöki Tanács fontos rendeletéi A Népköztársaság Elnöki Tanácsa hétfőn ülést tartott. Az Elnöki Tanács törvényerejű rendeletet fogadott el a Magyar Tudományos Akadémiáról. Ebben a' jelenlegi követelményeknek megfelelően határozta meg a tudományos életben betöltött szerepét és túdománvművelési feladatait ... A törvényerejű rendelet új módon szabályozza az Akadémia tudományos testületi, illetőleg szakigazgatási tevékenységét. Az Akadémia, mint a Magyar Népköztársaság legfelsőbb tudományos testületé, vezető szerepet tölt be a tudományos élet országos irányításában. Az Elnöki Tanács megtárgyalta és elfogadta a kisiparosok kölcsönös nyugdíjbiztosítására vonatkozó korábbi rendelkezéseknek a magánkereskedőkre való ki- terjesztését. XXIV. évf. 301. szám 1900. december 30, KEDD Ára: 90 fillér MA: Csenget a népszámiáló (3. oldal) Gyorslista all. Békekölcsön sorsolásáról (6. és 7. oldal) HAzai TARfat (7. oldal) (8. oldal) Továbbra is fontos feladat a munkakörülmények javítása Llést tartott a Sxaksxervexetek Megyei Tanácsa Tegnap Kecskeméten a Szakszervezetek Bács-Kls- kun megyei Tanácsa ülést tartott, amelyen a dolgozók szempontjából igén fontos kérdésről — a munkavédelemről és az ezzel kapcsolatos szakszervezeti feladatokról — tárgyalt. A napirend elő idója El k r Lajos, az SZMT munkabizottságának vezetője jelentésében a többi között elmondotta: — Két évvel ezelőtt az SZMT hoszabb időre megKooperációban A Dunavecsei Vegyesipari Vállalat termelésének nagy részét teszik ki azok a gyártmányok, amelyeket nem közvetlen felhasználásra állítanak elő, hanem együttműködés keretében szállítanak a partnerüzemek- nek. Kooperációs kapcsolat köti őket a Kalocsai Fém- és Villamosipari Vállalathoz, az Élelmiszeripari Gépgyárhoz. Az utóbbi gyárnak adják át például a ván- dorkeverős sajtkádak tartozékait: keverőket, lapátokat. Felvételünk Pintér Ferenc csoportvezetőt mutatja a saválló acéllapát csiszolása közben. Foto; Pásztor Zoltán jelölte a munkavédelem- [ mel kapcsolatos tennivalókat. A mai tanácsülésen megközelítőleg 200 ezer ipari és mezőgazdasági dolgo- zó munkakörülményeinek fejlődéséről, a gazdasági és a szakszervezeti szervek I munkavédelmi tevékenysé-1 gének értékeléséről esik' szó. Az elmúlt két év tapasztalatai azt igazolják, I hogy a vállalatoknál a nagyobb önállóság a felelősségérzetet -is növelte és az arra illetékesek megfelelően foglalkoztak a munkavédelemmel. Nem csökkent a védőeszköz- és a védőruha-juttatás színvonala sőt számos helyen lényegesen javult. Kedvezően hatottak a beruházások. rekonstrukciók, amelyek nyomán kedvezőbb munkakörülményeket nyújtó üzemek és az azokat kiegészítő szociális létesítmények sora jött létre. A Baromfiipari Országos Vállalat kecskeméti gyárában például egészséges munkahelyeken a korszerű gépsorok mellett megszűnt a nehéz fizikai munka. Az új technológiák, modern berendezések is biztonságosabbá teszik a munkafeltételeket. Többek között a Kiskunfélegyházi Vegyipari Gépgyárban beállított csiszoló, polírozó automata alkalmazásával a porártalmakat is teljesen megszüntették. Az ilyen példákat hosszan lehetne sorolni. Nem feledkezhetünk meg azonban a még meglevő problémákról sem. A termelés növelése, a géppark bővítése sok helyen fokozta a zsúfoltságot, rontotta a biztonságos munkafeltételeket. Több üzem-! ben az elavult termelőesz- J közök és védőberendezések a balesetek okozói. Évente! még mindig 20—22 dolgo- í zó hal meg üzemi baleset! következtében. A három napon túl gyógyuló balesetek száma 1968-ban több mint hatezer volt. míg a kiesett munkanapok száma meghaladta a 117 ezret. Sajnos, a balesetek száma lassú csökkenésének egyik oka. hogy a gazdasági vezetők egy része még nem tulajdonít kellő fontosságot a munkavédelemnek. Az SZMT munkavédelmi bizottsága a fegyelmi eljárásokra tett javaslatai mellett saját hatáskörében 41 vezetőt bírságolt meg és 22 súlyosabb esetben bűnvádi eljárást kezdeményezett. Az előadó ezután arról szólt, hogy a munkavédelemben jelentős javulás mutatkozik az állami gazdaságokban. az élelmiszer- ipari és a helyiipari üzemekben. Az utóbbi helyeken széles körű társadalmi üggyé vált a balesetelhárítás. Növekszik ugyanakkor a közúti balesetek száma. Ekker elvtárs végül méltatta a munkavédelmi őrök,, biztonsági megbízottak tevékenységét, a KÖJÁL, a tűzoltóság és a rendőrség közreműködésével rendezett kiállítások és egyéb rendezvények sikerét, majd arra kérte a szakszervezeti szerveket, hogy vívjanak ki kellő megbecsülést a munkavédelmi tevékenységet végző aktivisták részére. A beszámolót igen élénk vita követte. A hozzászólásokra Ekker Lajos válaszolt, majd Né- medi Sándor, az SZMT titkára mondott vitazárót. Ezután Borsodi György, az SZMT vezető titkára számolt be az elnökség negyedik negyedévben végzett tevékenységéről, s terjesztette elő elfogadásra az elnökség 1970. első félévi munkaprogramját. Végezetül Szabó Pál, a számvizsgáló bizottság elnöke adott tájékoztatást az 1969. évi költségvetési gazdálkodás ellenőrzésének tapasztalatairól. N. O.