Petőfi Népe, 1969. november (24. évfolyam, 254-278. szám)
1969-11-16 / 266. szám
wm, járkálj csak, halálraítélt IRODALOM Ch aim Semiatizki: . „ \ Fák hegyes csúcsán Lengyel költő. 1908-ban született Bialystokban. A nácik koncentrációs táborba hurcolták, ott halt meg. Fák hegyes csúcsán járnak a nappalok, fák hegyes csúcsán lépdel Nap-óriás — fa vagyok én is — az leszek mindigre. Tavakon úsznak a felhők, nappalok sötét hajói j s a sugárra feszített fehér sirályok — ■ tó vagyok én is — az leszek mindigre. Köd mossa le rétek zöldjét, egek kékjét, nappalok csillannak, harmat zöld könnye cseppen — rét vagyok én is — az leszek mindigre. Lidércet lát alvó gyermek, sikolt álmában, tündért lát alvó gyermek, nevet álmában. Gyermek vagyok én is, álom minden napom — legyen így mindigre. Bán Ervin fordítása Sast Ervin: A mártélyi Tisza-parton anyám mesélt róla — kislánykorában talán itt nyaralt ifjú zöldnek látta a vigyázó nyárfát ránevetett az opáltükrü part halak cikáztak akkor ts a szigetre csónakban siklott át a nyár negyven vagy ötven éve a vízitündér őrzi már este ha nem csobban evező bólyák hátán a csend lovagol a távolban éjfélt sző a part s az időn túl te vársz valahol szemedben árvácskák búslakodnak barna bársony e szótlan üzenet — sejtjeimben visszazeng a nyár a Tisza-parton én járok veled lif/és G/u’a egyik tanulmányában — Németh László Iszony című regényének francia kiadása előtt — a magyar sorsról vallva a szentekről, a mártírokról, a tudósokról ír, kik magukra vonták a világ figyelmét. A magyar irodalom sajátos nemzeti struktúrája talán épp ezzel a mártíromsággal teljes: az Esztergom ostrománál elhunyt törökverő vitéz költő Balassitól a fasiszták által erőltetett menetben halálba hajszolt Radnóti Miklósig. Most, amikor az ország visszapillant a huszonöt évvel ezelőtti eseményekre, a felszabadulás körüli időszakra, itt az alkalom, hogy emlékezzünk néhány korán elhunyt, üldözött magyar íróra. „Járkálj csak, halálraítélt”, írta Radnóti Miklós egyik versében. Hosszú lenne, ha félsorolnánk azokat a költeményeit, versrészleteit, melyekben világosan megfogalmazza: „meghalok, s úgyis minden töredék”. Hányszor visszhangzik soraiban egy-egy ilyen szó: „félelem”, „halál”, „rémület” s mindent csak ebből a nézőpontból látott: „mert ami volt, annak más távlatot ad a halál már”. Járkálj csak, halálraátélt, szólt Radnóti, s a meglepő az, hogy kortársa, Bálint György, a kitűnő esszéíró egy 1936-ban közölt írásában megdöbbenve szól arról, hogy ő is ezt érezte... „Én nem mertem határozottan bevallani magamnak — ő világosan és kegyetlenül kimondja.” „Igen, mondta, valamennyien halálraítéltek vagyunk.” Halálraítéltek voltak? Igen. Radnóti tragikus halála közismert. De hadd idézzük fel néhány írótársa halálát is! Gulyás Pál, a debreceni költő, aki a szomszédos népek testvéri közösségéért emelt szót — „Csak úgy magyar, hogyha a végtelen / világ szelleme fú át rajta, másként / üres váz”... — öngyilkos lett. Elek Artúr, akiről Gyergyai Albert írt remekmívű portrét a Forrás folyóiratban, ugyancsak önkezével vetett véget életének 1944-ben, a német megszállás után nem sokkal. Egy poétikus hangú novellájában írta Elek Artur: „Egymagám voltain az éjszakában, és a lelkem tele rettegéssel. Féltem.” — Ugyancsak 1944-ben a nyilasterror idején lett öngyilkos Radó Antal, az idős műfordító és irodalomtörténész; Turcsányi Elek író, Ka- rinthyék kedves barátja... j „Szabad szerettem volna lenni mindig s őrök kísértek végig az úton.” (Radnóti Miklós.) Igen, szabadok szerettek volna lenni, békés, nyugodt élet után áhítoztak. De nem érték meg. Radnóti egyik versében a bölcs borozások tovatűntén mereng, s azon, hogy barátai hol lehetnek, élnek-e még, vagy „szívükben Ukrajna, Hispánia, Flandria földje”. Radnóti Ötödik eelogajábam az Ukrajna mezőin mün- kaszolgálatosként eltűnt jó barátot, Bálint Györgyöt idézi. S hányán haltak meg még mint munkaszolgálatosok a keleti fronton: a kevésbé ismert Berkó Sándor fiatal költőtől — a munkásság és a parasztság kulturális helyzetéről kitűnő könyvet írt Földes Ferencig. Bóka László állított össze a felszabadulás után egy antológiát a magyar mártír írók alkotásaiból S ezt lapozgatva döbben meg az újabb nemzedék olvasójaj hány író halt meg, mint munkaszolgálatos, hányat lőttek agyon, hányán lettek öngyilkosok... Pap Károly, a kitűnő novellista, akinek félig elfelejtett drámáját, a Mózest a kecskeméti színház mutatta be: koncentrációs táborban halt meg talán 1945 elején Bergen- Belsenben. Biblikus témájú írásaiban sokszor komor hangon szólt: „Most már mindenki ijesztő szörnyeket lát bennök, sejtelem, s félelem tölti el az embert, aki nézi.” (Üzenet.) 1945. január 21-én rózsadombi villája kertjében ölték meg Kemény Simon költőt öccsével együtt. A Kosztolányihoz hasonlóan impresszionista hangulatú költő néhány versében szól csak „végveszélyről”, érzi „szolgasorsát”, vall az „irgalmatlan gyilkos irgalomról”. — 1945. július 4-én ölte meg a lakásán egy gonosztevő Nagy Zoltán költőt Tóth Árpád kedves debreceni barátját, hozzá hasonló hangulatú verseket író költőtársát, kitől a támadó hasztalanul követelt kincseket. Nagy Zoltán fájdalmaiS-dacos hangon vall a „zord időkről”, a szégyenletes megbélyegzésről a „zsidócsillagról”. Sorjázhatnánk a keserű írósorsokat: Gelléri Andor Endre a „tündéri realizmussal’’ író novellista a maut- hauseni koncentrációs táborba került, majd onnan Günskirchenbe, aztán Wellsben halt meg tífuszban. Vagy: Fenyő Lászlót, a városi kisemberek szomorú hangú költőjét, agyonlőtték 1945 elején. Szerb Antal, a végtelenül rokonszenves irodalomtörténész élete utolsó napjáig alkot: elmereng a távoli, elérhetetlen párizsi könyvtárakon. Száz vers címen kétnyelvű versantológiát állít ö ’e 1944-ben. S ezt írja: „Ki tudja, mit tudsz megmenteni ezekben a szörnyű időkben, és ki tudja, mit tudsz megmenteni ifjúságodból, amely nem kevésbé rohamos tempóban szokott elnyargalni, mint a rohanó idők. De ha kedves verseid veled lesznek, nem maradsz üres kézzel üres ég alatt.” Kedvelt szellemi társai elkísérték a rettenetes úton. Szerb Antalt puskatussal verték agyon a* Sopron melletti BalfmáL Itt ásott sáncot az angyali ártatlanságé költővel, Sárközi Györggyel Halász Gábor, a kitűnő esszéista, ki a fasizmus éveiben szinte jelszószeru, programszerű cikket jelentet meg „Továbbjutni!” címmel. Sárközi is, Halász is itt haltak meg. Ezt az emléket nem tudja feledni a ma is élő költők nagy része, így Pilinszky János sem, ki Harmadnapon c. versében így idézi az ártatlanul üldözöttek sorsát: Mert megölhették hitvány zsoldosok, és megszűnhetett dobogni szive — Harmadnapra legyőzte a halált. Et resurrexit tertia die. SZEKÉR ENDRE A Televízió zenei műsora AZ ELSŐ években számos bírálat érte a Magyar Televíziót a komolyzenei műsorok kis arányszáma miatt. Persze sokszorosan több kifogás hangzott és hangzik el ma is más programokkal kapcsolatban. illetve a műsor egészét illetően. A komolyzene — sajnos — viszonylag kevesek ügye. s az új szenzáció első éveiben a tv-tulajdonosok szinte minden estéjüket a képernyő előtt töltvén természetesen saját beállítottságuknak megfelelő látni, és hallanivalókat vártak. El kell azonban odáig jutni, hogy ki-ki válogasson az adott műsorok között, hiszen a szórakozásnak és a művelődésnek sok más egyéb, továbbra is el nem hanyagolható lehetősége van; könyv, rádió. színház, mozi, ismeretterjesztő előadások és tanfolyamok, nem is szólva a társas beszélgetésekről, melyeket sokaknál a társas tv-nézég váltott fel, a gondolatok kicserélésén túl magát a gondolatok ébredését is elsorvadással fenyegetve. A SZELEKCIÓ igénye természetesen maga után vonta a műsor gazdagodásának, differenciálódásának szükségességét is. Így nyert nagyobb „polgárjogot” a komolyzene is, igaz, még mindig valahogy úgy, mint keveseket, ínyenceket érdeklő ráadás; késő este, híradó után (a szombat esti művészfilmekhez hasonlóan) vagy nagyobb tömbműsorok közé ékelt betétekként. Az adások száma azonban növekszik, de ez nem jelenti egyben azt, hogy a komolyzene tv-n való közvetítési módjának problémája is megoldódott. Mert míg a vizuális elem a könnyűzene hatását fokozza, a komolyzenei élményt viszont csökkentheti. Jól tükrözi ezt az elmúlt két hét zenei műsora is. 15 nap alatt (ami 13 adásnapot jelent) 10 komolyzenei. illetve komolyzenével foglalkozó programot sugárzott a televízió. Volt ezek között komplett hangverseny nagy remekművekkel (Beethoven; 7. és 9. szimfónia, Verdi; Requiem stb.) informatív szerepet betöltő Zenei Figyelő és Hangversenykalauz, zenei ismeretterjesztő előadás — Leonard Bernstein ez alkalommal a számunkra teljesen ismeretlen latin- amerikai zene világába kalauzolt el — és két zenés portréfilm. Olyan művészek, mint Karajan, Bernstein, Matacic. Dorá- ti, a magyarok közül Orosz Júlia, Jámbor László és a Magyar Fúvósötös tagjai: a New York-i Filharmonikusok, a Milánói Scala ének- és zenekara, az Állami Hangversenyzenekar és a Magyar Rádió és Televízió énekkara. Részletet láthattunk André Watts budapesti bemutatkozásából (aki ezt látta, legközelebb alighanem hónapokra előre biztosítja jegyét a kitűnő ' fiatal pianista személyes meghallgatására), valamint a Bűn és bűnhődés című új Pet- rovics-operából. Gazdag lista és ami a legfontosabb: változatos formái a zene közvetítésének. ÜGY LÁTSZIK ebből, hogy a tv illetékesei is kutatják azt a formát, ami igazán tévészerű, de amelyben a zene is maradéktalanul érvényesül. A hangversenytermi közvetítések révén a nézők bekapcsolódhatnak a magyar zenei élet centrumát képező Budapest egy- egy eseményébe, korántsem kapják azonban a személyes jelenlét élményét, még csak illúzióját sem. A legkitűnőbb rendezői és operatőri munka is csak a hangszereket és egyes zenészeket képes közelebb hozni a nézőhöz, nem pedig magát a zenét. A zene hallgatni való művészet. de persze a legtöbben nyitott szemmel hallgatják — az már viszont a legtöbb esetben zavaró, hogy mindig azt kell néznem, amit a kamera mutat. A hiba nem abban van, mit korábban egy levélíró szóvá tett, hogy premier plánban a zenészek esetleg nem előnyös arcvonásai is érvényesülnek, hanem abban, hogy a hangversenyterem légköre, hangulata vész el valahol. EBBŐL a szempontból szerencsésebbek a stúdiófelvételek, illetve — közvetítések. Intim környezet. a néző nem vész el a látnivalók között — viszont ugyanakkor, jellegénél fogva a zeneirodalom legjava szorul ki belőle. Igaz, hogy Karajan koncertfilmjei is stúdióprodukciók. nagy művek nagy — sőt monstre — zenekarral, szinte már az ellenkező véglet. Igen, de ezek esetében nem is any- nyira a művek autentikus előadása ragad meg, ha» nem az a páratlan szug- gesztivitás. mely Karajan kivételesen erős előadóegyéniségéből árad. Kara- jant nézni is kell, nem- c»k hallgatni. Hasznos és vonzó viszont a zenei ismeretterjesztés televíziós módja, ahol indokoltan és színesen használható fel a képi elem. Bernstein előadásai mellett hazai viszonylatban Abody operakalauzait emelném ki az érthetetlenül megszakadt Szöllősiy-sorozatot. valamint a . néhány év előtti Zenélő órákat, melyet azonban szerkesztőik — nagyon helyesen — abbahagytak. mielőtt még teljesen kifogytak volna az ötletekből. ÖSSZEGEZVE az elmondottakat: a televízió mint jelenleg a legnépszerűbb technikai kommunikációs forma, nem mondhat le arról, hogy a maga saját eszközeivel a komolyzenét milliós nézőtáborához közel vigye, informatív és propagandisz- tikus céllal egyaránt. Nem teheti ezt már csak azért sem, hiszen köztudott, hogy idősebb testvére, a Magyar Rádió világviszonylatban az elsők között áll a zenei műsorok mennyiségét és színvonalát tekintve egyaránt. Jelenleg nem alakultak még ki azok a műsortípusok, melyek ezt a feladatot a célnak legjobban megfelelő módon oldanák meg. Az utóbbi idők törekvései azonban arra mutatnak, hogy az illetékesek sokoldalúan- kísérleteznek ezen. A törekvés biztató és őszintén reméljük, hogy nagyobb távon nem marad eredménytelen! Körber Tivadar Bodri Ferencs Vasárnap délután.
