Petőfi Népe, 1969. november (24. évfolyam, 254-278. szám)

1969-11-07 / 259. szám

Huszonöt

Néhány napja Kecskemét felszabadulásának negyed- százados évfordulóját ünnepeltük. November 10-én, születésnapja előestéjén emlékezik névadójára, Kecskemét nagy fiára a Katona József Társaság. A két ünnep nemcsak időbeli közelsége miatt kapcsolódhat össze bennünk. Katona a Bánk bán-ban — amelynek végleges szövege meg éppen másfél évszázada készült el — az ellen a politikai és társadalmi elnyomás ellen emelte fel a szavát, amelytől 25 éve szabadultunk meg.

Katona életműve lassan nyerte el irodalomtörténeti rangját. Negyedszázad is eltelt, míg a Bánk bán színházi sikerre jutott, újabb évtizedekbe került, míg alaposabb tanulmányban méltatták. Katona többi művei felé meg alig fordult figyelem. Ezeket a felszabadulás előtt hiánytalanul össze sem gyűjtötték, megbízható szöveggel meg sem jelentették.

Amikor a felszabadulási évforduló alkalmából arra emlékezünk, hogyan változott meg népünk élete az elmúlt két és fél évtizedben, nem árt affelől sem elgondolkodnunk, mit hozott ez a 25 év egy immár 178 esztendős halhatatlannak, Katonának. Hozta-e a művei iránti nagyobb érdeklődést, hozta-e törekvéseinek jobb megértését, hozta-e eszméinek éltetőbb beoltódását a magyar kultúrába? Ezekre a kérdésekre kíván felelni az itt következő összeállítás.

Kiadások

u Bánk bánnak húsz kiadása jelent meg a felsza- ba'dulás óta: pompás, bibliofil jellegű, illusztrált kötetek mellett az Olcsó Könyvtár meg a Diákkönyvtár széles közönségnek készült, százezrekhez eljutó kiadványai. A Magyar Klasszikusok sorozatában bő válogatásból jelentették meg Katona műveit Az elmúlt 25 év — s egyben Katona immár 140 esztendős utóélete — legértiíkesebb kiadványa azonban összes műveinek két vaskót;, több mint másfél ezer lapos kötete, Solt Andor példás' gondozásában. Joggal állapította meg erről a kritika: JA két kötet anyaga teljesebb, sajtó alá rendezése gondosabb, mint nem tudományos célú, a nagyközönség számára készült kiadványoktól várni szoktuk.” Ha njm is pótolja a régóta esedékes kritikai kiadást, ■'égre ‘lehetővé teszi Katona valamennyi művének tanulmányozását nemcsak a szakemberek, hanem a szélesebb: olvasóközönség számára is.

Tanulmányok

1941-ben, Katona születésének 150. évforculóján a Magyar Csillag cikkírója azon panaszkodott, hogy csak „kötelességszerű, unt megemlékezések” estek, hogy „legnagyobb drámaírónk műve s emléke nem szerves, élő eleme irodalmi kultúránknak.” Ez az állapot az elmúlt 25 évben gyökeresen megváltozott. A Bánk bán értelmezése, magyarázata az irodalomtörténet és a színház fontos, meg-megújuló, máig is lezáratlan problémájává vált. Nincs rá terünk, hogy a több ponton is ütköző vélemények valamennyi részletére és árnyalatára példát idézzünk. Megelégszünk néhány különösen jellemző, a Bánk bán problematikájának eleven voltát bizonyító megnyilatkozással.

Irodalomtörténészeink közül először a nemrég elhunyt Waldapfel Józsefnek, Katona egyik legalaposabb ismerőjének 1946-ban írt tanulmányát idézzük:

„A Bánk bán kritikusainak és rendezőinek egyik

leggyakoribb hibája, hogy Bánkban is a nemesi forradalom hősét látják, vagy mint már Vörösmarty tette, annak szilárdságát kérik rajta számon, mintha csak abban különböznék Peturtól, hogy személyes sérelem kell megmozgatásához.

Bánk a zendülés ellen nem csupán a királyhoz való ragaszkodásból tiltakozik, hanem legfőképp abból az inkább a felvilágosodás, mint a középkor szellemébői fogant államférfiúi meggyőződésből, hogy a polgárháborúban legtöbbet megint csak a dolgozó nép szenvedne, amely ártatlan és érdektelen az udvar és a nemesség vitájában. Tragikumához az is hozzátartozik, hogy azért ment már a családi boldogságát, becsületét fenyegető veszedelemről tudva, ennek elhárítása előtt az összeesküvők közé, mert arra gondolt, hogy reá „tévé le a szegény paraszt elfáradt csontjait”. Ezért kell Tiborc panaszának megadnia a végső lökést, mintegy a politikai' igazolást, Bánk végzetes elhatározásához is, de magánbosszúját éppen a polgárháború elhárítására szükséges tettnek is hiszi.

Egy nemesi forradalom gondolatával tehát Bánk sem előbb, sem utóbb nem érthet egyet És ha a Bánk bán kétséget hagyna magának a költőnek vélekedése felől, korábbi drámái alapján is kétségtelenül megállapítható, hogy ő sem lelkesedett semmiféle forradalomért. Katóba nem volt és nem lehetett forradalmár a szó teljes értelmében. Bármenyire látta és a múltba is visszavetítette a társadalom aktuális problémáit, ellentmondásait és igazságtalanságait, nem tudott hinni a forradalomban. Fejlődése éppúgy, mint Byroné, Leopardié és Schopenhaueré, olyankor fejeződött be, mikor Napóleon bukásában a nagy polgári forradalom végleges összeomlását látták; éppen ezért a forradalom proble^ matikája drámai kísérletei egész sorában foglalkoztatja. Másrészt neveltetésében éppen a művészi fejlődésében is döntő évek jogi tanulmányai a felvilágosodott abszolutizmus jogbölcseletét gyökereztették meg, amely Rousseau forradalmi tanításával egyezően beszólt társadalmi szerződésről, de azt vele ellentétben <az ember ősi vadsága, a Hobbes-i „bellum omnium contra omnes” orvosságaképpen szükségszerűnek és megváltozhatatlan- nak hirdette. De mindezen túl és mindennél inkább: ahhoz a kezdetleges, fél-polgári réteghez való tartozása fogékonnyá tehette a feudalizmus-ellenes és egyházellenes gondolkodás iránt, képessé tehette a társadatév Katona

\

mi ellentétek egyre fokozódó feszültséggel való ábrázolására, de semmiképp sem fejleszthette ki benne a hitet a forradalmi mozgalmak sikerében és értékében. Innen van a Bánk bán végeredményben lojális hangulata is, nem csupán a cenzúrára való számításból.’

Másként vélekedik a Bánk bán politikai tartalmáról Molnár Miklós 1953-ban, Katona Válogatott Műveinek bevezetéseként megjelent tanulmányában.

„A Bánk bán dramaturgiai kiindulópontja és eszmei alapja az az ellentét, amely a nemzet legkülönbözőbb rétegeit szembeállítja az idegen elnyomókkal, ezáltal összeköti egymással, s kiválasztja, kitermeli e „szövetség” vezető alakját, képviselőjét.

A dráma alapeszméje, amely egyben a kor köponti nemzeti problémája, már az expozíció páratlanul feszült, igen érdekes és egyéni színpadi helyzeteiben kibontakozik. Az ellentétek már „megjelenésük” első pillanatában hallatlanul élesek, és egyre fokozódnak. Tiborc keservét és Petúr dühöidt elégedetlenségét a vidéki útjáról visszaérkező Bánk a maga országos tapasztalataival igazolja. Az udvari erkölcs léhaságát kiáltó színekkel festi Biberach és Ottó cinikus párbeszéde. Gertrudis kerítőnőre valló beavatkozása Melinda és Ottó ügyébe pedig már magában erkölcsi ítélet a feudális udvar fölött. Meggyőző és megdöbbentő képet tár elénk ez a zseniális első felvonás. Itt erény és tiszta érzés — ott képmutatás, cinizmus, erkölcsi fertő. Itt országos nyomor és elégedetlenség — ott fosztogatásból szerzett pompa és dőzsölés. Itt egy ország joga és igaza — ott az idegen betolakodók önkénye. Látszólag nyílt és egyenes az út az ellentétek összecsapásához. Nem volna meglepő és indokolatlan, ha a hazája sérelmeit mélyen ismerő és átérző Bánk most azonnal a békét- len nemesek élére állna, és elégtételt venne. Azonban nem ez történik. A valóságot leegyszerűsítő „hazapu- fogtatás” nem kenyere Katona Józsefnek. Az ő hazafi- sága mély, a nehézségekkel is számoló, gondolkodó és gondolkodásra késztető hazaszeretet. Írói módszere új és régi harcának, a fejlődés bonyolult folyamatának ábrázolása. A „tanító játékszínért” hevült, harcolt és dolgozott — ez egyik oka annak, hogy Bánk bánja holmi látványos, harsonás felvonulás helyett a hősök nehéz, buktatókon átvezető és éppen ezáltal „tanító” útját járja végig; hitvány meráni hercegei pedig nemcsak a foguk fehérét mutatják ki, hanem sötét lelkűk legmélyéig lelepleződnek a néző előtt. Ez a tudatos nevelő szándék párosul Katonában a kecskeméti parasztot és polgárt, a pesti nemest és diákot, színészt és értelmiségit töviről hegyire ismerő fiatalon is hatalmas élettapasztalatával s azzal a nélkülözhetetlen írói képességgel, hogy jelenségek mögött meglássa a lényeget.

A nevelőszándék és a mély jellemábrázolás igénye elvezetik Katonát a társadalom mély belső ellentmondásainak és mozgásirányának többé-kevésbé tudatos felismeréséhez és ábrázolásához. Bánk útja az első keserves tapasztalatoktól odáig, hogy megöli a királynét, nemcsak az idegen elnyomókkal való kibékíthetetlen- ségét mennydörgi bele a nemzet fülébe, hanem magába foglalja mindazt a nehézséget, problémát, ellentmondást is, amelyen keresztül kell tömi a megoldás felé. És éppen ebben — az akadályokon keresztültörő történelmi szükségszerűség ábrázolásában — rejlik a dráma művészi igazsága.”

(Molnár szövegét némi rövidítéssel közöltük.)

Színház

Mint írtam, a Bánk bán értelmezése nemcsak irodalomtörténeti probláma, hanem színházi is. Az elmúlt 25 évben a Bánk bán szinte állandóan színen volt, a Nemzeti Színház mellett, amely többször is felújította, a vidéki színházak is derekasan kivették a részüket

Egy nagysikerű kecskeméti előadás.

Bánk bán: Simon György, Melinda: Korompay Vali.

Latinovits Zoltán

a Bánk bán televíziós változatában.

népszerűsítéséből. Tévé- és rádióváltozata is született. Rendezők, színészek, színházi kritikusok körében végletesebb vélemények csaptak össze, mint az irodalom- történészek vitáiban. Az ő alapállásuk (Major Tamás így fogalmazta: „... ha egy klasszikus darabhoz nyúlunk, akkor úgy kell hozzányúlnunk, mintha soha nem láttuk volna és mintha először került volna a kezünkbe”) eleve más, mint a hagyományokat néha talán túlságosan is tisztelő irodalomtörténészeké. „Katona József kitűnő drámát írt, de rossz színész volt. és közben ráragadt a jó drámára egy csomó dolog, amit a rossz színész írt, és amit nagyon helyes volt kihúzni” — így nyilatkozott megint csak Major Tamás épp egy kecskeméti Bánk bán előadás vitájában. „Szerintem Illyés Gyulának kellene jó darabot írni belőle” — ezt meg egyik kiváló Bánkunk, Bessenyei Ferenc mondta egy interjúban a Bánk bánról. Kevésbé tűnik szélsőségesnek, de a hagyományos értelmezéssel ellenkezik Nádasát; Kálmán véleménye is épp a sokat vitatott V. felvonásról. (Ez is az 1962-i kecskeméti Bánk bán előadás vitájában hangzott el.)

„Nem kell kibékítő befejezésre törekedni, hanem előremutatni az Aranybulla, a tatárjárás felé, amik történelmileg következnek, s rámutatni, hogy szakadékok vannak az emberek között, s ezeket a szakadékokat nem lehet áthidalni. Nem az a lényeg, hogy ott van-e Gertrudis holtteste, hanem az ország sebeinek kell ott vérezniök az utolsó jelenetben. Vérbe kell fúlni a drámának még akkor is, ha Gertrudis holtteste nincs ott. Ez a harmonikus, öisszebékítő hang feltétlenül tévedés ebben az új verzióban is. Ez nem megoldás, hanem koncepció kérdése. Nem is efelé megy az előadás... Az előadás afelé megy, hogy ennek egy rettenetes disz- szonanciában kell végződni, nem pedig valamiféle gló- riás kibékülésben, ami teljesen idegen ennek a drámának a szellemétől.”

a. uiiwux cvcawcu un tcnwrÄ. kiöcíiciaík arra us, nogy a Bánk bánban mindenekelőtt a lélektani mozzanatokat hangsúlyozzák, hogy politikai tartalmát történeti kötöttsége miatt túlhaladottnak, érdektelennek tüntessék fel. Ilyen elképzelésekkel vitatkozik Keresztúry Dezső a Nemzeti Színház 1962-i felújításáról írt kritikájában.

„Vitatkozni lehet a magyar reformmozgalmak egy- egy tendenciájával; megállapíthatjuk, hogy sok mindenen. ami akkor szinte elérhetetlen vágy, feladat, kiküz- dendő vívmány volt csak, az idő túlhaladt már. Azt azonban soha nem tagadhatjuk, hogy a kor, amelynek egyik legjelentékenyebb kifejezője Katona műve, történelmünk leggazdagabb, legmagasabbra tekintő, művészi és erkölcsi igényességben, kiváló jellemekben és emberségben leggazdagabb korszaka volt. S lehet-e klasz- szikusok felújításának szebb feladata, mint ezt a forró, élő, példaadó tartalmat újra meg újra felidézni? A Bánk bán „nemzeti dráma” a szó legnemesebb értelmében, s kár lenne ettől a rangjától megfosztani. Közel másfél század nemzeti közszelleme örvénylik körülötte, ■ e hosszú idő sok mindent ráülepített a maga iszapjából. Ezt az iszapréteget lefejteni s a mű igazi, tiszta, forró magját a magunk eszközeivel, mai közönségünk számára hozzáférhetővé tenni: ez az igazi feladat.”

A feladatnak azzal a kitűzésével, amelyet Keresztúry utolsó mondatában dőlt betűvel szedtünk, alighanem mindenki egyetért. A problémák ezen a célkitűzésen belül adódnak, a viták ennek határain belül jelentkeznek. E problémák és ezek a viták számunkra azt bizonyítják, hogy a Bánk bán irodalmi hagyományunk és színházi kultúránk eleven, ma is ható része.

Sajnálatos, hogy Katona többi művéről még nem mondhatjuk ezt. Már olvashatjuk ugyan őket, s az irodalomtörténészek egyre meggyőzőbben bizonyítják, hogy Katona Bánk bán előtt írt drámái közül is nem egy figyelemre méltó alkotás, színpadra azonban még nem állították őket, holott régi drámai emlékeink egész sorát mutatták be színházaink az utóbbi években. Van hát újszerű feladat a következő 25 évre! Reméljük, hogy Kecskemét nagy fiának híre, megbecsülése tovább fog növekedni.

összeállította: Orosz László