Petőfi Népe, 1969. november (24. évfolyam, 254-278. szám)
1969-11-07 / 259. szám
8.'oldal 1969. november 7, péntek tylerWfn PffV éld Hajnal József 1T1.C1 lUHCll ti' y emlekere Keveseknek adatott meg, hogy a történelem olyan nagy jelentőségű évtizedeinek legyen nemcsak szemlélője, hanem részvevője, harcosa, bátor, szívet-lelket megindító erejű tollnoka — mint Hajnal Józsefnek. Pusztaszeren az 1885. év tavaszán, ahogy ő írta, egy „nagyon szegény szolgáló leány” volt szülőanyja. Csaknem hat évtizeden át eszi a jogáért harcoló munkásember sovány kenyerét, finomlelkű daccal, intellektuális méltósággal küzdve az embertelen renddel — mígnem rá nem virrad élete értelme és egyetlen célja: 1944, a felszabadulás. Pontosan negyedszázadot juttatott még ebből is neki az előre sohasem kiszámítható lét. Tehát hatalmas ívű, gazdag, sok-sok tapasztalatra, s megannyi bölcs következtetésre okot adó élet jutott Hajnal Józsefnek osztályrészül. Ezért veszi most körül földi maradványait annyi részvét Mert ’nemcsak mi, kollégái, pályatársai, akiknek az írásban már hosszú idő óta nesztorunk, hanem olvasói és egyben tisztelői mind-mind távozását fájlalják. Több mint tíz évvel előbb megfogalmazott önéletrajzában írja gyermekkoráról: „Nappal dolgoztam, sokszor pedig majdnem egész éjjel tanultam. Ilyen keserves körülmények között végeztem el magánúton a négy polgárit, de nem bírtam tovább. Akkor kerültem a kecskeméti munkásmozgalomba. Most már önképzés útján tanultam tovább, ami nem szűnt meg mind a mai napig. Ami pedig a pártéleti tudásomat illeti, galileisták voltak az instruktoraim. Minden időmet a munkásmozgalom nagy ügyének szentelve agitáltam szóban és írásban egyaránt.” Egyik, most már utolsóként elment tagja volt annak a hétnek, akik 1903-ban megalapították Kecskeméten a Szociáldemokrata Pártot, Verseléséből sem maradt ki a pillanat megörökítése: Egy szomorú, álmos téli estén, összevillant hét ember szeme, Egymás láncait oldozni kezdé A hét ember remegő keze. S az üldözések dúló viharában Nem veszett el kiáltó szavunk! Szent ügyünkért százszor halni készen — Győznünk kell, mert győzni akarunk! Hajnal Józsefben a bátor pártmegalapítót és a munkásköltőt egyszerre tiszteljük, aki mindvégig magában hordozta osztályának minden erényét, tehetségét. Bár a kiadás lehetőségei az egyszerű lakatos számára nem .hordattak tálcán, de teremtőkészsége már kötetnyi válogatást tesz az asztalra. És 1913 decemberében — mondhatni országos feltűnést keltve — megjelenik a Gőzkalapács. 42 vers zsong-dalol benne szerényen, csak úgy, ahogyan a nép énekel. Nem akárkik voltak a kritikusai: Horváth Ambrus, a Magyar Alföld főszerkesztője, s a munkásügy korán elhunyt lánglelkű apostola, Tóth László, a későbbi Direktórium tagja és Székely János írnak a munkásszózatról. Ez utóbbi 1914-ben Az Alföld c. folyóiratban így ír róla: „Hajnal József proletár költő. Szocialista, akinek szívén keresztül lángba csap a megkínzott parasztok bús nótája, aki a meztelenség husángjával harcol s a békéről álmodik, mert a leglágyabb és a legmelódiá- sabb lelkű fiú a világon... S Hajnal József, aki prototípusa az autodidaktának, akinek mindent, mindent a természet adott, két kézzel szórván neki a lélek melegségét, a dolgok mélyét •Hajnal József temetésén elhangzott búcsúbeszéd. s a szerelem magasságát, ezért jó költő és ezért tehetséges ember.” A békéről álmodik... idéztem az előbb. Igen. Senki másnak nem adta a lehetőséget, hogy írhasson 1914-ben Várnai Zseni Katónafiamnak című kötetéről. Szinte szavalja: „Egyetlen levél sem fog leesni a fáról, se a népnek, se a zsarnok elnyomóknak egyetlen csepp vére nem fogja majd áztatni a földet, hanem abban a pillanatban megszűnnek az elnyomottak és elnyomók; az lesz az a szentséges pillanat, amikor a fiaink minket, a Népet vesznek védőszárnyaik alá.” Aztán jött az első világháború. Harminc hónapon át frontszolgálat. Onnan háborúellenes cikkeket küldözget haza. Az Őszirózsás Forradalom már itthon éri. A párt lapja újra megindul és Hajnal József — ki más is lehetett volna — lesz a szerkesztő egészen a Diktatúra bukásáig. Rendezgeti antimilitarista cikkeit. Könyvben akarja a közvélemény elé tárni a gyilkolás borzalmait és a saját véleményét. A cikkek összegyűltek. Néhány á birtokomban van, ismerem azok magas fokú humanizmusát. A Kecskeméti Polgár 1919 elején Földindulás címmel harangozza be a kötet várható megjelenését. Ilyen jelzést ad: „Az emberi vágóhíd véres talaját esztendőkön át járta, taposta Hajnal József, ez a világos fejű, élesen látó, mély gondolatokban gazdag észjárású s leheletszerűen finom és fogékony lelkű újságíró, s mindenütt újra azok a kínok ötlöttek szeme elé, amelynek borzalmait szinte előre megérezte ... Legyen a könyvnek olyan sikere, amilyet Hajnal József és az ő lángoló idealizmusa méltán megérdemel.” Az előszó megírására Peterdi Andort, a kiváló költőt — Várnai Zseni férjét — kérik fel. Peterdi szívesörömest vállalja a feladatot és a soha meg nem jelent könyvhöz megírja a magáét. „Ezerkilencszáztizenkilencet írunk s mögöttünk az emberi kultúra annyi gyönyörű epochája: Konfucius, Buddha, Mózes, Jézus, Descartes, Diderot, Spinoza, Shakespeare, Dante, Goethe, Madách és még egy egész légiója a nagyságoknak és félisteneknek, akik mind az emberi szeretet, testvériesség eszményi igéit tanították, hirdették nemzedékről nemzedékre és mégis ide jutottunk, ide juthattunk, hogy egy szürke közlegény ilyen tükröt mutathat ma elénk, melytől visszaborzadunk, mert hd jól belemered a szemünk, látjuk mai magunkat, teljes förtelemben: lezüllve, rongyosan, barbárán, véresen, önmagunkat megcsúfolva és meggyalázva. Mit írhatok most én erről a tükörről, mely engem és az Embert úgy visszatükröztet, hogy belepirulok és belesápadok? Mit írhatok erről a könyvről, mely magába sűríti az egész emberiség mai szenvedését, gyászát és kálváriáját? Nem írok és nem is irhatok egyebet, mint azt a fájdalmas vallomást, hogy Hajnal József megszólaltatta a lelkiismeretünket.” Hajnal József barátja volt — mégpedig a legjobb — Horváth Ambrusnak, a 40 éves korában elhunyt munkásmozgalmi vezetőnek, akinek cikkei még ma is eleven erővel hatnak. Vágó Bélának, a nemzetközi munkásmozgalom nagy alakjának, Buday Dezsőnek, a kecskeméti Direktórium első elnökének, Vincze Lajosnak, a Direktórium áldozatkész tagjának. Aba Novák Vilmosnak, a nagy festőművésznek, Molnár Eriknek és még sokan másoknak. A diktatúra bukása után börtönbe kerül. Elítélik. Megmenekül a haláltól, de a fasizmus vigyázó szemeitől nem. A felszabadulásig rendőri felügyelet alatt állt. 1944 októberében ismét letartóztatják. De ismét megmenekül. Hatvan életéve és szerény emberi mivolta nem lép fel igényekkel. Nem mutatkozik, őt viszont nem keresik. Aki felismeri, azzal szívesen osztja meg évtizedek alatt szerzett tapasztalatait. Sajnos, volt idő, amikor nagyon-nagyon elfeledkeztek róla. De tizenvalahány éve ismét erőre kapott a már hetven esztendőt maga mögött tudó veterán. 1958-ban pályázaton vesz részt és díjat kap „Látó Pál közbeszól” című kisregényéért, amelyben/tulajdonképpen az élettörténetét dolgozza fel. Az elismerés, a baráti istápolás, a pártszervek biztatása, a kollégák kíváncsisága arra ösztönzi, hogy mind mélyebben és alaposabban tárja fel a múltat, képet adjon volt harcostársairól, mint szinte egyetlen kútforrás. Buzgótt is ez a forrás, hiszen — míg egészségével győzte — alig volt hét — a lapban — Hajnal József írása nélkül. Már a század elején megcsodált lírája új erőre kap. A töretlen elígérkezés a haladásnak, a szocializmus ügyének — a jól látható lehetőségek birtokában — egészen időszerű mondanivalóra ösztönzi. Az „Üzem” című versében minden szakasz igy-egy szakmát dicsér, majd így összegez: Olajos, kormos emberek, Gyűrik mint a félistenek, Saját képükre alkotnak Felségeset teremtenek, Hogy az élet Élet legyen, Ne nyomorúságos robot, Ahol a kegyetlen halál Üti felettünk a dobot. Ám az idő, mit sem törődve Hajnal József sokirányú tervezgetésével kíméletlenül falta a napokat, éveket. Még futja erejéből megírni ismételten többszáz oldalon a mindenre kiterjedő nagy önéletrajzát és máris nyolcvanadik születésnapját ünnepelhettük. Ekkor írta „Nyolcvan tavasz” című versében: Az esztendőket nem az évek teszik, Hanem mit csinált, ezt mérlegre veszik, A súlyát, értékét teszik majd rája, Mennyiben volt az emberek javára. Hajnal József életelve, ars poeticája volt ez a néhány verssor. így is élt mindvégig. Már túl a nyolcvanon — ha tehette — naponta dolgozott a levéltárban, hogy elsősorban a sajtóanyagok alapján összeállítsa a kecskeméti munkásmozgalom többévtizedes történetének — már menet közben is sok segítséget adó — repertóriumát. A betegség erejét vette. Sokan gondoskodtak arról, hogy a kórt elűzze az egészség, de ahogyan életét adta egy régi márciusban a tavasz, mintha ebben is az Általa mindig csodált természet törvényszerűségei érvényesültek volna — életét zárta a leveleket is hul- lajtó október, az ősz. Már huszonvalahány évesen írt a halálról, mint az anyag létezésének természetes mozzanatáról: Egyszer nekem is megfagy a szívem, Ez a csodás mű megáll, Azt suttogják majd fiatalok, vének: „Eljött érte a halál.” Fekszek mereven, mozdulatlanul Sárga leszek, vagy fehér. Csúf leszek ha életem virágját Majd lehervasztja a dér. Elmúlok csendesen nyomtalanul... De százszor feltámadok, Mert én az örök végtelenségnek Elő szikrája vagyok. Igen, a végtelenségbe költöző, élő szikrától búcsúzunk csendesen, meghatottan, tisztelettel, megörökítve és még nagyon sokszor idézve emlékét. WELTHER DÁNIEL 16UNS3A&5 TERBNC : A bácskai gyerekdolgozatok elemzése in. A negyven év előtti és a mai gyerektervek önmagukért beszélnek: ha csupán a célba vett foglalkozási cső. portokat tekintjük, rögtön feltűnik a felszabadulás előtti tardi gyerekek tájékozatlansága és víz alatti kapálózása, szemben a mai bácskai gyerekek szélesre nyílt látókörével magabiztos életindulásaival. Még jobban kitűnik ez a dolgozatokból : Antal Ildikó. Gara: — Szüleim azt javasolják, hogy legyek varrónő. Én ezzel egyet mondok. Nagyon szeretek varrni. Kistestvérem még nem jár iskolába, de már ö is mondja hogy mi szeretne lenni. Óvónő szeretne lenni. Édesanyám a háztartást vezeti. Ha módja lett volna a tanulásra, szakácsnő szeretett volna lenni. Édesapám földmíves, ő pedig asztalos szeretett vona lenni... Nagyon szeretek varrni. Gyakorlati foglalkozásokon is sokat varrunk. Babámnak is sokat varrtam. Az iskolában több gyakorlati foglalkozáson kötényt varrtunk. Én magam varrtam meg. Azért szeretnék varrónő lenni, mert szeretek varrni. Kovács Erika, Herceg- szántó: — Óvónő szeretnék lenni. Nagyon szeretem a gye. rekeket. Szívesen töltöm az időmet kicsik között. Szeretném őket sok játékra tanítani, hogy mindig boldogok legyenek. Valamit tudjanak akkor, ha iskolába kezdenek járni. Megismertetni veük az élet szépségét. Ismerjék meg azokat a számukra kacifántos szá. mókát, betűket... Én ezért szeretnék óvónő lenni. Hummel Erzsébet, Gara: — Amikor az iskola felső tagozatába kerültem. szó volt róla, hogy milyen pályát választok. Én akkor régész akartam lenni. Később erről letettem. Szüleim mondták, hogy mehetnék közgazdasági technikumba, vagy egyéb szakközépiskolába. Én azonban elhatároztam, hogy érettségi után tanárnő leszek, vagy óvónő, mivel úgy érzem, hogy mindkét pálya megfelel a hivatásomnak Szándékomat közöltem szüleimmel, és ők beleegyeztek. csak arra kérnek, hogy mindig ki- tartó legyek a tanulásban, mert akkor érem el a célomat. Slanovits Júlia, Gara: — Egy este elbeszélgettünk a szüleimmel arról, hogy mi leszek, ha felnövök. Édesapám, és édesanyám a tejüzemben dolgoznak, és beleegyeztek, hogy tovább tanuljak. Én tanárnő szeretnék lenni Azért szeretnék tanárnő lenni, mert úgy érzem, hogy ez szép munka. Testvéreim szerint is szép pályát választottam magamnak, bár még sok idő kell a beteljesüléshez. Szerintem nagyon jó érzés lehet a gyerekeket tanítani. A mai fiúk álalában nem szeretnek hosszan „szövegelni”. ritkán tesznek lírai kitérőket, de azért az ő dolgozataikat is meg lehet néz. ni: Rádi Imre, Bácsalmás: — Otthon sokat beszélgettünk már arról, hogy mi leszek. ha felnövök. Ha végiggondolom hogy gyerekkoromban mi minden aakrtam lenni, most már látom, hogy sokszor gyerekes álmaim voltak. De most már fel tudom fogni a munka örömét, és látom, hogy munka nélkül nem lehet megélni. Az életben nagyon sok szép szakma van, de nekem legjobban az építés tetszik. Elképzelem a sok szép házat és üzemet, amiket majd én is építeni fogok! Édesapám azt mondja ez nagyon szép szakma, és ha komolyan veszem majd. lehet még belőlem mérnök vagy tervező is. Amire Jté- pességem lesz. Én nagyon várom,' hogy felnőjek és építsek, mert eszembe jut, hogy minden ház. amit felépítek, egy-egy családnak ad majd otthont! Cégány Antal. Bácsalmás: — Otthon már beszélgettünk arról, hogy mi legyek. Szüleim mondták, hogy villanyszerelő legyek. Én ezt a pályát nem szeretem. Ez nem nekem való. Én gépszerelő szeretnék lenni. Azért szeretem ezt a szakmát, mert szeretem a rosz- szat újjá csinálni, és egészen újat készíteni. Mikor kisebb voltam akkor, ha valami játékot akartam készíteni, nem volt hozzá megfelelő szerszám. Ha gépsze-. relő leszek, akkor mindenféle szép szerszámom lesz, és akkor már nem játékot csinálunk Nem baj. Ha jól ki tudom tanulni ezt a szakmát, akkor könnyen el is tudok helyezkedni. Csak megcsinálok egy mintadarabot, és felvesznek a legmodernebb üzembe is, azt mondja apám. De lehet, hogy ez nem is megy olyan könnyen. De ha fel vagyunk készülve, akkor sikerül. „A gyerekes mondatok mögött a felnőttek keserű beszélgetéseinek árnyéka kísért” írta Szabó Zoltán, vagyis, hogy a gyerek tulajdonképpen nem akarhat mást. mint amit otthon, az utcán és az iskolában hall; amit a társadalom kínál neki. Ma sincs ez másképpen, az idézett dolgozatokból ez kitűnik: mérnök és varrónő, tanár és gépszerelő, óvó. nő és kőműves — mindent el lehet érni, ha van kitartás és szorgalom, ha erős az elhatározás. Ma ezt hallja a gyerek otthon, az iskolában és mindenütt. Sőt. látja nagyobb testvére, szomszédjuk. ismerősük példáit. A Tardon annak idején feltett kérdésekből kitűnik, hogy Szabó Zoltán arra biztatta a gyerekeket: ne ragadjanak bele az adott valóságba, fantáziáijanak csak nyugodtan. Így akarta elérni, hogy a rejtettebb szándékok is előbújjanak ... Mi is ugyanezt tettük a Bácskában: hangsúlyoztuk ne azt írják, amit lehetségesnek tartanak, hanem amit legjobban szeretnének. Felhőjárást így is alig kaptunk, ami egyértelműen mutatja, hogy a mai gyerek alig érzi szükségét a fantá- ziálásnak. mert ami van, amit a társadalom kínál neki, az szinte minden:emberi élet, tartalmas munka értelmes foglalkozás! (Folytatjuk)
