Petőfi Népe, 1969. november (24. évfolyam, 254-278. szám)

1969-11-07 / 259. szám

Meghalt ezért a földért ?l*f™apok — Verekedni fogunk! — kiáltotta a végsőre elszán­tak mindenkori, már-már szelíd nyugalmával Laza­rev gárdahadnagy. Kiemel­kedett a lövészárokból, hogy értékelje az előretolt sza­kasz helyzetét. Velük' szem­ben, a cserjésből egymást követve bukkantak föl a tankok, és valószínűtlenül gyorsan közeledtek feléjük, a nemrég elfoglalt vasúti sínek irányába. A távolság csökkenésével a sárga pást­ra festett fekete horogke­resztek mind testesebbre nőttek, A tiszt közelében levő Mihajlickij és Bolokojev, aki már akkor sem tarto­zott a legfiatalabb katonák közé és éppen összeszedni igyekezett magát, még ezt a parancsot is hallotta: Egy lépést se hátra! (A Bu­dapest felé nyomuló szov­&; '.H | , mM ufy.f * 11 Y* :■ rt . fa­W' 'mb ......i? m intha elfordult volna egy kissé, aztán vészesen kö­zeledett a lőálláshoz. Az oldalára mázolt horogke­reszt egyre nagyobbá vált, már-már a gárdistákra ne­hezedett szörnyű súlya. A 19 éves hadnagy gránáttal a kezében a tank alá ve­tette magát. Nem véthette el a célt. Végzetes robba­nás. A töltésen vezető út vá­ratlanul lezárult a feltüne­dező újabb német páncél­kocsik előtt. Nem érték el a hadászatilag fontos vas­útvonalat. A fasiszták el­lentámadása megtorpant, majd meghiúsult. — A másik testvéremet, Fegyát 1942-ben — szintén 19 évesen — megölték a fasiszták Sztálingrád alatt. 1943-ban felszabadult a vá­rosunk, és 18 évesen el­ment ai Vörös Hadsereggel Georgij is... Az iskolát, EGYSZERŰ emberekről írunk ezeken az oldalakon. Olyanokról, akiket a tör­ténelmi vagy egyéb körül­mények, helyzetek kiemel­kedő cselekedetekre ösztö­nöztek. Van, aki életét ál­dozta egy másik nép sza­badságáért, és most ott nyugszik abban a földben, amelynek gazdái neki kö­szönhetik emberibb életü­ket. Van köztük olyan, akit a Nagy Október nevelt for­radalmárrá, s akinek élete példázza: a mi népünk fiai­ból sem hiányzott az inter­es zöld szudani füvek sav­ján túl szürke Csepel te- Vannak aztán olyanok is bérautók, Volgák húznak ebben a portrésorozatban, el. A forgalomtól eltekint- akiknek a cselekedete ve tiszta, beláthatóan sza- „mindössze" csak annyi, bad az út Budapest felé. hogy öreg lábaikkal fel- Halász Ferenc másztak egy magas torony­Fotó: Pásztor Zoltán A Nyárlőrinc védelmében elesett hős gárdahadnagy nővére emlékezik. jet csapatok felszabadító harcai között nem ez volt a legjelentősebb ütközet.) Szomorú a várakozás a pályaudvaron még egy olyan szép őszi napon is, mint amilyenekben az idén igencsak bővelkedtünk. Két sínpár között egy fia­talasszony unatkozó csöpp kisfiát forgatja a tengelye körül, egyenesre feszített karjaik mintha egymásban folytatódnának. Senki se merné elvitatni az össze­tartozásukat. Az asszonyka fiatalnak látszik. Huszonöt esztendős, ha lehet. Talán épp 1944 valamelyik bo­rús őszi napján született, amikor Lazarev vörösgár­dista Nyárlőrinc határában egyik elesett bajtársának véres, sáros helyére ha­salt, hogy folytassa a tü­zelést a páncéltörő ágyú­ból. Szinte sötéten érkezik meg a vonat a kecskeméti pályaudvarra, az állomás épülete árnyékot vet a fül­kék ablakaira. Észrevehe­tően kiválik a tömegből egy fekete kosztümös asz- szony, sorra elhagyják azok, akikkel együtt uta­zott. Magára marad két sínpár között. Csak ő le­het az. Odalép hozzá a kecskeméti pártbizottság titkára. Nem sokkal ez­után a szovjet hősök teme­tőjébe kíséri a messziről, a Kalmük Köztársaságból. Basanta városából érkezett 48 éves tanárnőt, Marija Lazarevát. A fekete kosztümöt vise­lő Marija Mertkulovic* La­zareva a hősi halált halt gárdahadnagynak, a Szov­jetunió Hősének a nővére. Ahogy a fivéréről beszél, időnként megcsuklik a hangja. Bár szeme körül néha összerándulnak a rán­cok, igyekszik beilleszkedni egy érzelgésmentes beszél­getés légkörébe, amit egyéb­ként senki se várna el tő­le. —> A frontújság haditu­dósításából értesültünk elő­ször a történtekről, 1944. novemberében — emlék­szik. — Abban az állt, hogy „egy névtelen vasúti átkelőhelynél’’ Georgijünk tek az emlékére az udva- elesett. Majd megkaptuk a runkban. pecséttel ellátott értesítést, a szovjet hősök kecske- Izvesdsényijét is. Kockás méti temetőjében kímélet­papíron lila tintával írt lenül fölszakad egy idősö- sorok. dő asszony sírása. ba, hogy meghúzzák a ha­zahívó harangokat, s az élet jelét juttassák el honfitár­saiknak. És nem hiányoz­hat ebből a csokorból a má­nak egyszerű tette sem, amelyben ugyan nincsen hősi önfeláldozás, de mégis amikor a bajtársaiknak há­zat építő katonákról ol­vasunk, melegség járja át a szívünket. VALAMI OLYASMIT áf — Mérnök... szeretett volna lenni, gépészmérnök. szerettünk volna példázni ezekkel a történetekkel, hogy a távoli időkön át a máig ívelnek ezek a csele­kedetek, s amikor a hely­zet úgy kívánja, megszü­letnek a mai idők hétköz­napjainak kiemelkedő tet­tei is. S mindig vannak, akik folytatják a sort, eb­ben a vonulatban nincs szakadás. Mert ne higgyük, hogy azok a hajdani hősi csele­kedetek véghezvivői vala­miféle különleges emberek voltak. Azzá nőnek termé­szetesen a történelemköny­vek lapjain, de a valóság­ban egyszerű emberek vol­tak ők is, akik élni akar* tak, és szerettek is élni. S amíg a haza védelme fegyvert nem adott a ke­zükbe, őket sem lehetett megkülönböztetni a többi­ektől. Dolgoztak, éltek, sze­rettek, gyűlöltek. És meg­haltak, mert nem tudtak élni szabadság nélkül. MÁS IDŐK, más körül­mények, másfajta hősöket, szép emberi cselekedeteket szülnek. Napjainknak — azt mondják — nincsen hősi romantikája. Csak dol­gos és gyakran fárasztó hétköznapok vannak. De lám, sokan ebben a békés világban is megtalálják a „romantikát", a másokért élés, a segíteni akarás hét­köznapi és mégis kiemel­kedő feladatait, tetteit. Igen, a hétköznapok hőseit ma ott találhatjuk a mun­kapadoknál, a többet vál­laló szocialista brigádok soraiban, a jármüvek, trak­torok kormánykerekeinél, a forró kazánok és az esz­tergapadok mellett, vagy éppen a lombikok és mű­szerek fölé hajolva. Nem azt akarjuk mon* dani, hogy a hétköznapi munka önmagában azonos a hősiességgel, s azokkal a kiemelkedő cselekedetek­kel, melyekről szóltunk. Ezekhez mindig és most is több kell az egyszerű helyt­állásnál, szorgalomnál. Annak a többletnek a vál­lalása, amit az élet — mondhatjuk, hogy napja­inkban is — igen gyakran kínál az embereknek. A kérdés csak az, ki vállalja ezt a többletet, s ki az, aki felismeri, hogy tehet és tennie kell valamit — ön­nön érdekein túl is, má­sokért, a közösségért. AMIT BIZONYÍTANI szeretnénk, az semmi más, csak az, hogy az ilyen em­berek ma is köztünk van­nak. És példát mutatnak mindannyiunknak. Csak figyelnünk kell rájuk, és követni őket, példájukat. T. P. ahol tanult róla nevezték el, a fiatalok fákat ültet­Az üteg becsülete Az ötödik tank kilövése után elfogyott a páncéltörő ágyú lőszere. Lazarev, a szovjet gárdisták szakasz­parancsnoka felegyenese­dett, a teste megfeszült, gránátot dobott a közeledő harckocsi irányába. A gép zz Tizenkilenc éves volt ő is, akárcsak Fegya. Márton Dezső őrvezető, a megyében állomásozó egyik tüzér alakulat üte­gének KISZ-titkára a ve.- zetőségl ülésen végre elő­hozakodott a mondaniva­lójával. — Fiúk, bizonyára nem felejtettétek el Gardel Mi­ki esetét... Tudjátok jól, én is kelebiai vagyok, is­merem milyen körülmé­nyek között laknak a szü­lei. Arra gondoltam, hogy segítséget kellene nyújtani a családnak, ha már Miklós munkaképtelen, elvesztet­te a féllábát. Az élénken beszélgető KISZ-vezetőségi tagok el­hallgattak. Felidéződött bennük az a baleset, amelynek majdnem áldo­zatául esett a tizenkilenc éves Gardel Miklós hon­véd, gépkocsiszerelő... A tüzérségi éles lövészetet már befejezték, s egy jel­zőrakétával biztosítani akarták az esetleges sze­rencsétlenség elkerülését. A jelzőrakéta azonban nem felfelé röppent, ha­nem vízszintesen, s egye­nesen Gardel Miklós lá­bát találta el. Hónapokig feküdt a kórházban. Az orvosok az életét meg­mentették, de a bal lábát amputálni kellett. Az üteg katonái megígérték: „Ránk számíthatsz, segítünk ne­ked, hogy ne érezd ma­gad félembernek...” A KISZ-vezetőségi ülé­sen egyszerre beszélt min­denki: „Adjunk össze pénzt!” _ így az egyik. „Renováljuk meg a há­zukat!” —* mondta a má­sik. Márton őrvezető azonban közbeszólt. — Akármit határozunk, a segítségnyújtás minden­képpen meghaladja az erőnket. Gondoljatok a kiképzésre. Nem rendel­kezünk szabadon az időnkkel, pénzünk sincs annyi, hogy — elhallga­tott, lélegzetet vett, s ki­mondta — új házat épít­sünk nekik bent a falu­ban, kétszobásat, mo­demet. A parancsnokok segítségét kell kérni. Én vállalom... Ezen a délután Hege­dűs őrmester, Miklós lö- vegparancsnoka és a KISZ-titkár jelentkezett az ütegparancsnoknál. Az őrnagy végighallgatta a fiúkat, neveltjeit, akikben eddig még nem csalódott, — Rendben van — mondta —, építsünk há­zat Gardeléknek, de tud­játok, hogy mi minden kell ehhez? S mi lesz a Kiváló cím elnyeréséért indított mozgalommal ? Ahhoz tanulni, bizonyí­tani kell! A KISZ-titkár készen volt a válasszal. — Őrnagy elvtárs, be­széltem a fiúkkal, vállal­ták a munkát, $ azt is. hogy kiválóak leszünk. Segítsen nekünk. A parancsnok csak bic­centett, s alig léptek ki a katonák az irodából, a te­lefonért nyúlt. Venter századost, az egység KISZ- tiíkárát hívta. — Gyere ide, együtt menjünk be a parancs­nokhoz, ő biztosan az üteg mellé áll... Az ezredes meghallgat­ta a két tiszt jelentését, de nem válaszolt mind­járt. Felállt, megkerülte az íróasztalát, s csende­sen megjegyezte: — Becsületes szándék, méltó katonáinkhoz. Amit tudok, megteszek, de en­nek a háznak a felépítése legyen a KISZ feladata. A parancsnok úgy mondta: KISZ-feladat, de az alakulat parancsnoki kara, s az egész üteg ezért dolgozott. Venter százados leutazott Kele- biára, a tanácshoz. Ház­hely kellene a faluban — tért rögtön a témára, s a tanács vezetői, ismervén a történetet, ingyen jut­tattak telket. Utána a já­rási tanács KlSZ-szerve- zete következett. Amikor végighallgatták az alaku­lat KISZ-titkárának be­számolóját, nyomban el­határozták: társadalmi munkában elkészítik a kétszobás családi ház ter­veit. S mire ennek híre ment, az üteg katonái már azt is tudták, hogy az alakulat parancsnoka ce­mentet, téglát, faanyagot, ajtókat, ablakokat szer-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom