Petőfi Népe, 1969. szeptember (24. évfolyam, 202-226. szám)

1969-09-02 / 202. szám

IMS. szeptember 2, kedd 3. oldal Újabb foglalkozási betegségekre terjesztik ki a dolgozók kártalanítását A kormánynak a Magyar Közlöny 67. számában meg­jelent rendelete értelmében 1970. január 1-től újabb fog. lalkozási betegségek esetére terjesztik ki a dolgozók kár­talanítását. A foglalkozási betegségek jegyzéke eddig 28 olyan munkakört tartal­mazott, amely ha kárt okoz az ott dolgozó egészségében, az illető különféle juttatá­sokban részesül. Például egy éven túl is jár neki táp­pénz, rokkantság esetén rok­kantsági nyugdíjat, illetve rokkantsági járadékot kap. Ezt a kedvezményt a mos­tani rendelet újabb három munkakörre terjeszti ki. Ide tartozik január 1-től minden olyan munka, amelynek so­rán a dioxint oldószerként alkalmazzák és valamennyi gyártási eljárás, ahol e vegyszert felhasználják, mint például a kerámiaipar. ban. A listára felkerültek azok a munkakörök, ahol a zaj az általános balesetelhá- ritó és egészségvédő óvó­rendszabályban megengedett szintet túlhaladja és ha ezen a munkahelyen a dolgozó 1966. július elsejét követően legalább öt éven át a zaj­ártalomnak ki volt téve. 1970. január 1. után az em­lített kedvezményre igényt tarthatnak azok is, akik tü­dőgyógyintézetekben. a kór­házak tüdőosztályain, fertő­ző beteg kórházakban, vagy kórházak fertőző beteg osz- " tályain a heveny fertőző be­tegeket látják el, s emiatt maguk is megbetegednek. Évadnyitó társulati ülés a Kecskeméti Katona József Színházban Az MSZMP távirata A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága táviratban üdvözölte az Egyesült Államok Kommunista Pártját, megalakulásának 50. évfordulója alkalmából. Tegnap társulati üléssel kezdődött az évad a Kecs­keméti Katona József Szín­házban. Az ülésen a megyei pártbizottságot Bodor Jenő, a propaganda és művelődé­si osztály munkatársa, a Szakszervezetek Megyei Ta­nácsát Urbán Pálné kultúr- felelős képviselte. A színház törzstagjait, az évadra Kecskemétre szerző, dött új társulati tagokat, va­lamint a műszaki és admi­nisztratív dolgozókat Radó Vilmos igazgató köszöntötte. Meleg szavakkal szólt az utóbbi évek sikereiben ré­szes színészek és színházi dolgozók munkájáról, a há­lás kecskeméti közönségről és vázolta azokat a felada­tokat, amelyek a most indu­ló évadban az együttesre várnak. Ezután Turián György fő­rendező ismertette a műsor­tervet. Az évadban 13 be­mutatót tartanak, közülük hét prózai mű lesz. A szín­ház a prózai műsor összeál­lításában ezúttal is érvényt szerzett az évek során ki­alakult helyes célkitűzések­nek. Kötelességének tartja olyan műveket bemutatni, amelyek a mai élettel fog­lalkoznak, másrészt igyek­szik ápolni a magyar drá­maírás méltatlanul feledés­be merült nagy hagyomá­nyait. Biztatónak mondotta a főrendező a társulat meg­újulását. A színművészek majd egynegyede kicserélő­dött. Ez felfrissülést jelent és új lehetőségeket a darab- választásban. Végül a mű­vészi fegyelemmel és táj­előadások rendszerének vár­ható reformjával foglalko- jazni szándékozik az évad zott Turián György főrendé, legkiemelkedőbb produkcióit ző. és művészi teljesítményeit. Ezután Bodor Jenő kö- Gyólai Viktória a színház szöntötte a társulat tagjait pártszervezete. Csapiár Vit­ai megyei pártbizottság ne- mos pedig szakszervezeti bi- j vében. Méltatta a színházak zottsága nevében köszöntöt- államosítása óta eltelt 20 te a társulat tagjait, esztendő fejlődését, a to- Az ülés után tüstént meg. vábbiakban a korszerű kö- kezdődtek a próbák is a zönségigényekről, a mind Kecskeméti Katona József differenciáltabb ízlésre te. Színházban. Pénteken indul. kintő műsorpolitikáról be- nak a Néma levente, a jövő szélt, majd sikereket kívánt kedden F%üg a Liliomfi táj- az új évadhoz. előadásai. Kecskeméten az Urbán Pálné bejelentette, évad október 3-án kezdődik hogy a Szakszervezetek Me- Strauss Egy éj Velencében gyei Tanácsa az idén is dí- című nagyoperettjével. Szakmai napok az őszi vásáron A könnyűipari vállalatok gazdasági, kereskedelem­politikai érdekeit követve, a tavalyinál jóval aktívab­ban és körültekintőbben készültek fel a pénteken megnyíló Budapesti Őszi A társulat régi és új tagjai együtt hallgatják az igazgató köszöntő szavait. Vásárra. Minden vállalat önálló kiállítóként szere­pel, és csak olyan termé­keket sorakoztat fel, ame­lyek gyártására már fel­készült, és legkésőbb fél­éven belül szállítani tud. Csupán kis mennyiségben találhatók majd a kiállítá­son olyan mintadarabok, amelyek annyira frissek, hogy elkészülésük óta nem volt elég idő az árkalku­lációra. Egyébként e kevés kivételtől eltekintve vala­mennyi terméken feltün­tetik a fogyasztói árakat. — Bár a vidéki vásá­rokon — Pécsett, Szege­den, Kecskeméten — is megjelent egy sor könnyű­ipari vállalat, a fő keres­kedelmi fórumok a Buda­pesti Őszi Vásárt tekintik és felkészültek az üzletkö­tésekre is. A mintegy száz könnyűipari kiállító ösz- szesen 8000 négyzetméter­nyi területet vesz igénybe. A legtöbb vállalat a vá­sáron szakmai napot tart, és erre meghívja vevőkö­rét. Szeptember 8-án kerül sor a textil-, a ruházati-, a cipő- és a bőripar szakmai napjára, 10-én pedig a lakberendezési cikkeket, bútorokat előállító gyárak képviselői találkoznak a kereskedelemmel. EMLÉKMÚZEUM SZŐNYBEN A Komárom megyei ta­nács megvásárolta Dobi István özvegyétől szőnyi lakóházukat, hogy múze­umot rendezzenek be ben­ne. Páratlan gazdag élet­útjának állomásait akar­ják bemutatni eredeti do­kumentumokkal. Kiállít­ják több írását, könyvét, nagy érdeklődéssel kísért beszédeinek sajtóanyagát, bútorait és más használati tárgyait. Beszámolnak ki­emelkedő munkásságáért kapott kitüntetéseiről, köz­tük a Lenin-rendről. PARADICSOM ÉS BOR INGAJÁRATOK Áramlik a paradicsom a nagykőrösi, a kecskeméti és a hatvani konzervgyár­ba. A helyi AKÖV kisegí­tésére a budapesti 22-es, továbbá a tatabányai és a győri AKÖV küld 8—10 tonnás kocsikat a nagy paradicsomtermesztő vidé­kekre. Valóságos ingajára­tok közlekednek a földek és a konzervgyárak közt. Az előzetes becslések sze­rint jó lesz a szőlőtermés, tehát elsősorban Bács és Heves megyéből — először az óbort kell más megyék tárolótelepeire, nagypincé­szeteibe juttatni, hogy le­gyen helye a mustnak. Az autóközlekedés óriás teher­autókra szerelt 70 hektó6 alumíniumhordókkal siet a boripar segítségére. A szü­rethez is körülbelül 200— 300 teherautót küld. de ha az időjárás következtében meggyorsul a szüret, to­vábbi gépkocsikat indít. ÜJ OROSZ NYELVKÖNYV Az idei tanév több új­donságot hoz. Az általános iskolák V. osztályos tanulói kézhez kaoiák a több éves kísérleti tapasztalatok alap­ján készült, s most már végleges formában megje­lent orosz nyelvkönyvet. Átdolgozták az V. osztály­ban használatos Élővilág című tankönyvet is. Új­donság lesz az is. hogy a mostani tanévben megyén­ként két-három általános iskolában szakosított tan­terv alapján, emelt óra­számban tanítják a mate­matikát TANÁCSKOZNAK A KUKORICA- ÉS CIROKNEMESÍTŐk Szeptember 2—5. között Budapesten és Martonvásá- ron tartja ülését az euró­pai növénynemesí+ők szö­vetségének kukorica- és ci­rokszekciója. A tudományos ülésen mintegy 20 európai és tengerentúli ország ku­korica- és ciroknemesítői vesznek rósat. A tanácsko­zásokon 50 előadás hang­zik el a kukorioa- és cirok­nemesítés témaköréből. Kü­lön érdeklődésre tarthat­nak számot azok a kutatá­sok, amelyek eredménye­ként az értékes aminósava- kát megnövekedett mennyi­ségben tartalmazó kukori- cafajták előállítása várható a közeljövőben. * ÉLÉNK KISHATÁRFORGALOM A DUNÁNTÚLON Huszonnégymillió forint értékű üzletet kötött jugo­szláv vállalatokkal a So­mogy—Zala megyei Élel­miszer és Vegyiáru Nagy­kereskedelmi Vállalat. A kishatármenti árucsere-for­galmi egyezmény keretében harminc vagon Somogybán gyártott sajtot küldenek Jugoszláviába, s ennek el­lenértékéként tíz vagon ételízesítőt, kakas- és mar- hahúslevesport és hat va­gon kakaóport hozmaik be az országba. Egymillió pa­lack sör szállítására is szer­ződést kötöttek a daruvári sörgyárral. Magyar alap­anyagból a belovári Köest- lin gyár százötven tonna gyümölcs- és mokkaízesíté­sű nápolyit gyárt. Az áru­kat Somogybán. Zalában és a Balaton-parton hozza for­galomba a vállalat. OLASZ ÖSZTÖNDÍJAS SZOLNOKI MŰVÉSZ Oláh Éva. a szolnoki mű­vésztelep tehetséges fiatal szobrászművésze Damte- portréjával elnyerte a Nemzetközi Dante Társa­ság szobrászati ösztöndíját, amelyet a nagy olasz mes­terrel foglalkozó művészek részére alapítottak. A fia­tal művész másfél évet tölt majd az olasz városok­ban. gyarapítja művészeti ismereteit. KÖRÖS MENTI MADÁRPARADICSOM Simó László gyomai la­kos gondozza hazánk leg­nagyobb magán-madár- gyűjteményét. A tágas ud­var. az emeletes madár­szálló a téli-nyári életre be­rendezett környezet több mint 400 fajta ritka ma­dár otthona. Búrpapagá.iok, gyémántgalambok és a tró­pusok különböző apróma­darai találhatók itt. Mi­nap „feleséget” kapott az egyedül szomorkodó guld amandía, az ausztráliai si­vatagok jellegzetes díszma­darai: az NDK-ból érkezett az . élettársa”. A papagáj- családok például nadaja és senegál fajtákkal gyarapod­tak. A senegál rendkívül csendes, lajhár lassúsággal emelgeti lábait, a nadaja pedig mozgékony, hango­san rikácsol, ő a Körös menti madárszálló leghan­gosabb lakója. JÓ ALMATERMÉS SZABOLCSBAN Megindult a fehéralma. a húsvéti rozmaring, a ha­tul, a london-pepin, az airanyparmen stb. — ex­portja a Szabolcs-Szatmár megyei állami gazdaságok­ból. Az első szállítmányo­kat a Szovjetunóba küld­ték. A gazdaságok szep­tember 10-re befejezik a fehéralma szedését egyút­tal megkezdik a pirosalma szüretelését. A fehér faj­tákkal együtt a tavalyi 5800 vagon helyett 7400 va­gon almára számítanak Szabolcsban. TANÍTÁSI ÓRÁK AZ ÁLLATKERTBEN Az állatkerti tanállatok tanításának — legalábbis részben — most már a nagyközönség is tanúja le­het. Reggel fél 10-től dél­után 4 óráig ugyanis, pon­tos időbeosztás szerint mindennap a nyilvánosság előtt „foglalkoznak” az ápolók a különböző álla­tokkal. A főkapunál ki­függesztett órarend fel­tünteti, hol lehet végig­nézni egy-egy tanítási órát, amit az Állatkert szakemberei tartanak pél­dául a struccok, az emuk, a nanduk és a kazuárok, a papagájok, a cerkóf-maj- mok, a nőstény csimpán­zok, a petymegek, a pu­[ ma- és párduckölykök, a I tigrisek, az oroszlánok és az óriáskígyó számára. A tanítás eredménye: az ál­latok barátságosabbak ápo­lóikhoz, jobb a kondíció­juk és szelidebbek, mint többi társaik. TANYAI KOLLÉGIUMOK A NAGYKUNSÁGBAN Mezőtúron ünnepélyesen átadták rendeltetésének a város első és Szolnok me­gye tizennegyedik tanyai diákotthonát. A létesítmény egymillió forintos beruhá­zásból épült és száz tanyán lakó általános iskolai ta­nulónak nyújt második ott­hont. Túrkevén ez év vé­gére készül el a második általános iskolai diákkollé­gium. amelyben újabb het­venöt tanyai gyermeket he­lyezhetnek el. Tanyai kol­légium építésére készülnek J ászberényben is. ŐSKORI NÖVÉNYEK ÉS ÁLLATOK BÉLYEGEN A Magyar Állami Föld­tani Intézet fennállásának 100. évfordulója alkalmá­ból az intézet tulajdonában levő különleges ásványokat, megkövesedett őskori nö­vényeket és állatokat ábrá­zoló. 8 értékből álló bé­lyegsorozatot adott ki a posta. A bélyegsorozat Var­ga Pál grafikusművész raj­zai alapján az Állami Nyomdában készült. A 40 és 60 filléres, az 1, az 1,20 a 2. a 3, és az 5 forintos bélyegekből álló sorozat árusítását szeptember 1-én kezdték meg. VASI CIPŐK MOSZKVÁBAN A Szombathelyi Cipő­gyár évről évre növeli ex­portját: az idén 950 ezer pár cipőt küld a szovjet megrendelőknek. 1970-ben a már megkötött szerződé­sek értelmében 1 100 000 pár cipőt szállít a Szovjet­unióba. A gyár részt vesz azon a nagy moszkvai nemzetközi cipő- és bőr­ipari szakkiállításon, amely szeptember 24-én nyílik meg a Szokolnyiki-park- ban. A kiállításion a szom­bathelyi gyár 200 modellt mutat be. A RÖPÜLJ PÁVA BÉKÉSCSABÁN Vasárnap rendezték meg Békéscsabán a megyei mű' velődési házban a „Röpüli páva” népdalvetélkedő me­gyei selejtezőjét. A mint­egy száz résztvevő közül a KISZ Központi Bizottsága, a Népművelési Intézet, a Magyar Televízió, vala­mint a megyei művelődés- ügyi osztály képviselőiből álló zsűri választotta ki azokat, akik Békés megyét az elődöntőn képviselik. A népes mezőny idősebb kor­osztálya ritkán hallott ma­gyar nóták mellett szlovák, román és szerb népdalokat is megszólaltatott a vetél­kedő során. 184 ÉVES A MEZÖHEGYESI ÁG Az állami gazdaságok húszéves jubileuma alkal­mából vasárnap ünnepsé­get tartottak az ország „legidősebb” állami gaz­daságában. A 184 éve ala­pított gazdaság ünnepsé­gén részt vettek a kör­nyékbeli állami gazdasá­gok vezetői is, akiket Oláh János Kossuth-díjas igaz­gató tájékoztatott a 23 000 holdas gazdaság eredmé­nyeiről, terveiről. A dél­utáni programot sport- és kulturális vetélkedők színe­sítették. Összeállította: K, A,'

Next

/
Oldalképek
Tartalom