Petőfi Népe, 1969. augusztus (24. évfolyam, 176-201. szám)
1969-08-10 / 184. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! a MAGYAR S Z'O C fA LISTA MUNKÁSPÁRT 8 Á C S'-K IS K U,N M E G Y EI. B.l Z O T T S Á G Á N A K NAPILAPJA Épül a hartai öntözőfürt Mesterséges folyó a Duna—Tisza közért Továbbfejlesztik a megye öntözőhálózatát. A csapadékban mindig szegény, napfényes Duna—Tisza közén évek óta tervszerűen fejlesztik a nagyüzemi öntözést. A Duna mentén, az utóbbi tíz évben, az ország legkorszerűbb öntözőhálózata, egyebek között a kalocsai öntözőmű szolgáltatja az esőt A kiskunsági öntözőcsa- toma megépítésével újabb területek mesterséges csapadékpótlására van lehetőség. A soroiksári Duna- ágból eredő, több mint 60 kilométer hosszú mesterséges folyón, gravitációs úton érkezik a víz a partszakaszokon kiépülő öntözőfürtökhöz. A 60—80 méter széles kiskunsági öntözőcsatorna első, több mint 4000 holdnyj szántóföldet ellátó öntözőhálózat építését Ilartán kezdték meg. A 61 millió forintot igénylő új esőztető-öntözőbe- rendezés két ütemben készült, s 1973-ra fejeződik be. Most a község északi részén láttak hozzá a vízvezető rendszer kialakításához. Ezen a szakaszon 48 kilométer hosszú föld alatti csőhálózat táplálja majd a szórófejeket. A tervek szerint egyrésze már jövőne vizet ad, s összességében 2200 hold szántóföld öntözését látja el. Folytatásaként a határ déli részén,, pedig további 1800 holdnyi szántóföldet vonnak csapadékpótlás alá. Ezzei a község körzetében a termőterületnek 50 százalékát öntözhetik majd. A hartai közös gazdaságok — A Lenin, az Üj Élet és a Béke — készülnek a víz fogadására. Ötezer fiatal töltötte vakációját öröm, vagy gond; meg lehet számlálni a vakáció hátralevő napjait. A diákok friss emlékeikkel zömmel már visszaérkeztek a nyári táborokból. Idén több mint ötezer úttörő és KISZ-es üdült a KISZ Bács-Kiskun megyei Bizottsága szervezésében. Tíznapos turnusokban augusztus elejéig mintegy 560 őrsvezető diák sajátította el a különböző táborokban az úttörők foglalkoztatásának, nevelésének fortélyait. Augusztus 11-től még 740 őrsvezető indul ugyancsak tíznapig tartó táborozásra. Az izsáki, táj ói, helvéciai őrsvezető-táborokban ki-ki •aját hobbyjával foglalkozhat a rendszeres foglalkozások mellett; a sakk, az asztalitenisz, a röplabda, s a kerékpárversenyek gazdag programnak bizonyulnak. Balatonfenyvesen négy turnus üdült a Bács-Kiskun és Tolna megyei kiváló útit KISZ nyári táboraiban törők táborában. Megyénkből 700 pajtás szórakozhatott a Balaton partján. Ezenkívül a KISZ-esek Szentendrén, Fonyódligeten, Öbátyán, a káptalanfüredi Köcsi-tó mellett, valamint a Bakonyszentlászló és Miskolc környékén vertek sátrat. Megyénkből több mint kétezer úttörő, illetve KISZ- tag töltötte vakációját az imént említett tájakon. A kecskémét—törökfái táborban pedig hétszáz fiatal töltött vidám napokat. Tizennyolc csapat, több mint ezer fiatal részvételével indult a nyáron országjáró körútra. Huszonkét csapatnyi fiatal pedig az IBUSZ, s az Expressz utazási iroda szervezésében ismerkedett hazánk legszebb tájaival. Jelenleg Balatonfenyvesen hétszáz KISZ-tag, Miskolc- Tapolcán, Káptalanfüreden, s egyéb nyaralóhelyeken pedig hatszáz fiatal táborozik T. L. Visszavonták az ENSZ-megfigyelőket New Yorkban az ENSZ hivatalosan közölte, hogy „ideiglenesen megszüntették’” a Szuezi-csatoma mentén, Port Saidtól 16 kilométerre délre levő ENSZ-megfigyelőállomást, miután a térség ellen ismételten támadást intézett az izraeli légierő. A Biztonsági Tanács elé terjesztett jelentést, amelyet Odd Bull tábornok, az ENSZ- megfigyelők parancsnoka készített, beszámol arról, hogy a július 22-i izraeli légitámadások nyomán a Charlie nevezetű, most megszüntetett poszt és a Delta nevű megfigyelőállás között összekötőút járhatatlanná vált. Mindkét állás a csatorna egyiptomi oldalán fekszik, az egyiptomi hatóságok kezdetben engedélyt adtak egy másik út használatára, augusztus 7-től ezt az utat lezárták — így az ENSZ-; nek nem maradt más választása, mint a megfigyelőállás bezárása. Odd Bull tábornok jelentése megjegyzi, hogy a Szuezi-csatorna térségének jelentős részén most nincsenek megfigyelők., Az öntözőfürt Szembehelyezéséig több mint 80 millió forintot költenek, az öntözést kiszolgáló üzemágak fejlesztésére. Elsősorban az állatállományt gyarapítják, hogy az öntözött földek talajerő visz- szapótlásához elegendő szervesanyag álljon rendelkezésükre. A hartai Üj Élet Tsz-ben — ahol jelenleg 100 hold területre 36 számosállat jut — már most növelik a tehénállományt. Elkészült az új állattenyésztő major — több mint 25 millió forintot költöttek rá — ahol 400 szarvasmarhát tartanak, és egy 7000 férőhelyes sertés- hizlaldát üzemeltetnek. Ebben a termelőszövetkezetben például, az új öntözőrendszer üzembehelyezésével, a szántóterületnek 80 százalékát öntözik majd. A gépesítés fejlesztésével az öntözött területek gyors megművelésére, a termékek betakarítására készülnek. Egy-egy terület évenkénti többszöri hasznosításával ugyanis minimálisra kell csökkenteni a talaj művelési és betakarítási munkák idejét. Ezt a célt szolgálja a különböző mezőgazdasági gépgyárakkal kialakult kooperáció is. A hartai öntözőfürt csak egy kis része lesz a kiskunsági öntözőcsatorna hasznosításának. A „folyó” két partján ugyanis több mint 60 ezer holdnyi terület öntözésére van lehetőség Megnyitották a vadkerti napokat A Soitvadkerti Községi Tanács Végrehajtó Bizottsága elhatározta, hogy ezentúl minden esztendő augusztusának második szombatja— vasárnapja a község ünnepe lesz, ilyenkor rendezik meg a vadkerti napokat. Az első ilyen községi ünnepség negnyitására szombaton délelőtt került sor az Ady Endre Művelődési Otthon klubszobájában. Gita János, a megyei tanács művelődésügyi osztályának népművelési csoportvezetője nyitotta meg a honismereti kiállítást, majd az MHSZ helyiségében Sza- mosfalvy Imre. a megyei népművelési tanácsadó vezetője a könyv-, bélyeg- és képzőművészeti kiállítást nyitotta meg. Mindkét kiállítás megnyitásán részt vett dr. Csenki Ferenc, a megyei tanács vb-titkára, Fricska Margit, a kiskőrösi járási pártbizottság első titkár, Csizmadia Tibor, a járási tanács elnöke, Nagy Károly, a községi tanács vb- elnöke és sokan mások a járás és a község vezetői közül. Ezután a község lakossága megtekintette a kiállításokat, majd a délutáni órákban a borult idő ellenére is sokan szórakoztak a Petőfi- tónál rendezett műsorokon. Este a kiskőrösi ÁFÉSZ szimfonikus zenekara és tánccsoportja adott egész estét betöltő műsort a Kossuth Lajos Általános Iskola szabadtéri színpadán. A kétnapos soitvadkerti ünnepségsorozatról lapunk ’keddi száméban közlünk részletes, fényképes tudósítást. B. í. XXIV. évf. 184. szám 1969. augusztus 10, VASÁRNAP Ara: 1 forint Első főiskolánk (4. oldal) Művelődés, irodalom, művészet (6. és 7. oidaä) Rejtvénytotó f8. oldal) (9. oldal) Finis a zöldségesekben Nőnek a „silóhegyek** Leérett a sárgabarack A hosszan tartó szárazságtól „fáradt” a határ, megjelentek az őszi színek a szántóföldeken. A gazdasági év zárását jelzi az is, hogy a mezőgazdasági termények nagy része beérett, s az üzemekben már a jövő évi termelésre készülnek. Kijelölték az őszi kalászosok helyét, s megkezdték a vetőmag beszerzését Előreláthatólag augusztus közepén a takarmánykeverékek vetésével munkába állnak a vetőgépek. A gabonabetakarítás után jól szervezetten láttak hozzá a nagyüzemi gazdaságokban az ipari növények begyűjtéséhez, a silókukorica tartósításához. A bajai járás közös gazdaságaiban, ahol példátlan gyorsan követték az idén az aratógépeket a szántótraktorok, a több mint 3500 holdnyi fővetésű silókukorica „konzerválásához” fogták. Az értékes tömegtakarmányt óriás kazlakba préselve tartósítják. Nap mint nap nőnek a „silóhegyek”, amelyekben olykor 5—6 vagon szilázst púpoznak fel. Dél-Bácskában dolgoznak a kenderaratók is. A több mint 2000 holdnyi területen sole helyen kévébe kötötték a vászonnak valót. Az ipari növény terméshozamával mindenütt elégedettek, átlagosan 45 mázsa hol- dankénti kenderterméssel számolnak a közös gazdaságok. Finiséhez érkezett a munka a zöldségesekben is. A több mint 20 ezer holdra kiterjedő nagyüzemi zöldségesekben, némi késéssel most van főidénye a paradicsom- és a paprikaszedésnek. A feldolgozó üzemekbe, felvásárló telepekre vagonszámra • érkezik a paradicsom és a paprika, s egyre sűrűsödik a diny- nyeszállítmány is. Bővíti a gyümölcsválasztékot a csemegeszőlő. A Csabagyöngyén kívül már szüretelik az Irsai Olivért, s rövidesen a nagyobb tömeget adó Opor- tó is megjelenik a piacon. A MÉK felvásárló telepein augusztusban mintegy 2500 vagonnyi áru érkezésével számolnak, a termelő üzemekből pedig mintegy fél- ezernyi vagon áru érkezik közvetlen a piacokra. Leérett a sárgabarack is. Az idén rendkívül gazdag termést adó kiskunsági kajszisokban sok áru ment veszendőbe a minőség miatt. Különösen a külföldi értékesítést nehezítette az átlagosnál apróbb termés. A MÉK átvevő telepein 1400 vagon az eddigi sárgabarack-forgalom, és még mindig számolnak néhány vagonnyi áru érkezésével. A siker szárnyán A világ minden tájára szállítjuk a görgősekéket — •mondja Bódy József, a Ti- za menti Szebb Élet Termelőszövetkezet elnöke, iataszögi riportunkat A kér szárnyán címmel Ia- • i'nk ötödik oldalán közöljük. --