Petőfi Népe, 1969. augusztus (24. évfolyam, 176-201. szám)

1969-08-29 / 199. szám

1969. augusztus 29, péntek 8. oldal Könyvújdonságok a Kossuth Kiadónál Éva néni hiányzik 1 A Kossuth Könyvkiadó évente többször is közzé­teszi könyvújdonságainak jegyzékét. Ezek a kis füze­tek mindannyiszor felkel­tik a könyvszerető és mű­velődni, tanulni akaró em­berek figyelmét A most megjelent ismertető is szin­te csábítja az embert a könyvek megvásárlására. A kiadó profiljának megfele­lően ezúttal is a tudomá­nyos és ismeretterjesztő könyveké az elsőség. Folytatják Marx és En­gels, valamint Lenin összes műveinek kiadását. Sokat ígérő a filozófia és esztéti­ka címszó alatt bemutatott könyvek jegyzéke. Lick Jó­zsef: Személyiség és filozó­fia című könyve a marxis­ta személyiség főbb filozó­fiai problémáit elemzi. Már­ton Imre: Eszmék és tév­eszmék a harmadik világ­ban címmel három gondol­kodó — Leopold Sedar Sen- ghor, Aimé Césaire és Fran- te Fanon — nézeteit vizs­gálja, s vezeti be olvasóit az úgynevezett harmadik világ gondolatvilágába. Me­lyek a nem kapitalista út feltételei; hogyan alakul ki a fejlődő országok naciona­lizmusa; hogyan ugorható át a fejlődés kapitalista szakaszai ma, amikor a tör- ténelimá folyamat meggyor- sült — ilyen és ehhez ha­sonló fontos kérdésekre ad választ a szerző. Hasonlóan sokakat fog ér­dekelni dr. Kelemen János­nak Mi a strukturalizmus ma? című könyve is, hi­szen ezt a szót manapság elég gyakran halljuk, de azt, hogy mi is a struktu­ralizmus valójában, elég ke­vesen tudják. A kötet nem csak ismerteti ezt a prob­lémakört, hanem értelmezé­sének marxista elemzését, kritikáját is adja. Hasonló­an nagy érdeklődésre szá­míthat — bár a könyv ára nem olyan olcsó, mint az előbbié — Csaté István: A kibernetika, az információ forradalma címmel megje­lenő műve is, amelyben a szerző népszerű ismertetést ad korunk legfiatalabb tu­dományáról, a kibernetiká­ról. Tudományos alaposság^ egyszerű és közérthető nyelv jellemzi a könyvet, amely két kötetben jelenik meg. Az irodalomkedvelők biz­tosan örömmel fogadják majd azt a válogatást, me­lyet Költészet és forrada­lom címmel Ady Endre prózai írásaiból válogattak össze. Az esztétikai és iro­dalomtörténeti cikkeinek legjava kerül itt az olvasó elé, közte első íziben Ady színi-, zene- és képzőművé­szeti kritikái is. Kora nyug­talanító társadalmi problé­mái, gondolatai hevítik eze­ket az írásokat magas hő­fokra. Közülük nem hiá­nyoznak a ma már klasszi­kusnak számító publiciszti­kák sem, mint az Ismeret­len Korvin-kódex margójá­ra, A magyar Pimodán, s a Petőfi nem alkuszik. (Ezt némi rövidítéssel má is kö­zöltük lapunkban, s most teljes egészében megismer­heti az olvasó.) Hézagpótlónak számít a Marxista-leninista esztéti­kai tankönyv megjelenése is, melyet a fővárosi esti egyetem esztétikai tagoza­tának tantervét figyelembe véve állítottak össze a szer­zők, de minden esztétika iránt érdeklődő haszonnal forgathat. A történelmi és munkás­mozgalmi művek közül Til- kovszky Lóránt Teleki Pál­ról szóló könyve (Legenda és valóság), s Betlen Osz­kár: Élet a halál földjén című — második kiadást megért — memoárgyűjte­ménye érdemel figyelmet. A Közgazdasági és gaz­daságpolitikai munkákból hadd emeljük ki dr. Bur­ger Kálmánná: A mezőgaz­daság szerepe a népgazda­ság növekedésében című művét, mely bemutatja a mezőgazdaság szerepét az iparosodás szakaszában, s különösen a szocialista ipari fejlődésben. Nagy figyelmet szentel a mezőgazdaság kor­szerűsítési követelményei­nek, a mezőgazdaság köz- gazdasági problémáinak. Hasonlóan közhasznú lesz dr. Tallós György könyve, mely a hitel gyakorlati sze­repét mutatja be a gazda­sági reform első évében, sok útmutatást adva a jö­vőre nézve is. T. P. Kertészek, gépészek Félezer fiatal mezőgazdasági szakmát tanul Az idén több mint ötszáz fiatal kezdi meg tanulmá­nyait a megye mezőgazda- sági szakmunkásképző is­koláiban. A megyei ta­nácsnál már elkészült az összesítő jelentés és — ahogy Varga Gyula okta­tási szakfelügyelő, a jelen­tés összeállítója mondotta — a számok pontosan il­leszkednek egy évek óta kialakuló folyamatba. Az idén tovább nőtt a pályá­zók száma, 720 nyolcadikos gyerek töltötte ki a jelent­kezési lapját mezőgazda- sági szakiskolákba. A divatos szakmák -— folyatta Varga Gyula — továbbra is a növényter­mesztő gépész és a ker­tész. A jánoshalmi és a fülöpszállási gépészképző szakiskolában 170 diák kez­di meg tanulmányait a jö­vő héten, míg a bajai és a kisfái kertésztagozaton 206 szakmunkásjelőlt tanul majd. Nemcsak a jelentke­zők száma, de a felvételt nyert diákok tanulmányi átlageredménye is tovább emelkedett, nem ritka a jó és a jeles rendű bizonyít­vány, sőt kitűnő tanulók is jelentkeztek mezőgazda- sági szakmunkásnak. Az állattenyésztők azonban még mindig kevesen van­nak, 95-en kezdenek az idén. Sertéstenyésztő je­löltekből pedig mindössze egy félosztálynyi jött ösz- sze a megyéből, ezeket át­irányították Békésbe, Elek­re. Tovább javult az idén a szakmunkásképző iskolák anyagi, műszaki ellátottsá­ga is. Kisfáiban szeptem­ber 1-én adják át az új, korszerűen felszerelt négy plusz egy tantermes épüle­tet. A fülöpszállási mező- gazdasági szakmunkáskép­ző -iskola diákotthonát 150 férőhelyesre bővítették. Az iskolák új gépeket, tanter­mi és laboratóriumi beren­dezéseket kaptak a korsze­rűbb, hatékonyabb oktatás megvalósításához. Az elmúlt nyáron, augusztus 20-án összegyűl­tek hazánk népművészei. Nagyon érdekelt a találko­zó, szívesen mentem közé­jük. Tervem volt elsőnek elbe­szélgetni a híres szeremlei szövőasszonnyal. Porkoláb Jánosné Orján Évával. Nem volt ott. A többi ismerős sem tudott róla, már ők is keresték és hiányolták. Gon­doltuk, a 80 éves Éva néni ismét betegeskedik. Elhatároztam, a követke­ző héten kilátogatok hozzá Szeremlére. Ebből a találko­zásból már nem lett semmi! Másnap Baján kaptam a hírt: meghalt, már el is te­mették. A bajai múzeumot sem értesítették haláláról, pedig évtizedekig szoros kapcsolat volt köztük. ♦ Augusztus 20-án újra megrendezték a népművész találkozót Baján. Ügy ér­zem, szólnunk kell róla, hogy legalább emlékét fel­idézve, magunk között érez- hessük Éva nénit! Mint a régi népi szövés­hímzés kutatója, Szeremlén jártomban soha el nem mu­lasztottam őt meglátogatni, vele elbeszélgetni a régi sze- remleiek életéről. Mindig tudott valami újat mondani. Már nem beszélgethetünk egymással. Csak az árván maradt két coblyos szövő­széke mesélhetne, ha beszél­ni tudna az elmúlt gazdája helyett. Meg, ha meglenne az a másik, a régi, amelyen már 10—12 éves korában megismerkedett a szövés rejtelmeivel, rongyszőnye­gen gyakorolgatva. Amikor ügyesen repült a vetélő a láncfonalak között, jöttek sorban szövőszékére az egy­szerűbb szőttesek, szálmen­tében szőtt csíkokkal, vagy duflaveréssel, búzakalászos, láncos, csipkés, csigás díszí­téssel szőtt kendőruhák. Majd a deszkára szedett ősi „bötüsök”, a K, —I, —O, —H kendervászon felvetés­re pamuttal szőve. Tűvel és felszedő deszkával szőtték ezeket, innen volt a techni­ka neve: szedettesek. Ezek voltak körülbelül a század­fordulóig elterjedt szeremlei díszítmények. Éva néni többször emle­gette, hogy 1880 körül Főső Illés édesanyja. Körösi Andrásné Szabó örzsi kezd­te el először Szeremlén fél­nyüstökkel a „rakott" szö­vést. Ezek a félnyüstök a négy főnyüst mögött helyez­kedtek el és a láncfonala­kat ezen keresztül vezetve tudtak díszes mintájú szőt­teseket készíteni. Éva néni hamarosan mestere lett a rakottak szö­vésének. Kedvelt mintái voltak: kis bimbós, kis rú­zsás, körösztös. kis galam­bos, körösztös. rúzsás, rúzsa kis virágokkal, négyes tuli­pán, cserebogaras és ezek­nek számtalan változata. Amikor a szőtteseiről be­szélt, még az emlékezés is gyönyörűséget jelentett a számára. „Végesteien végig himös vót” egy-egy szép szeremlei abrosza, ünnepi, lakodalmi, keresztelői díszes kendőruhája. Ezeknek a ri­tuális szőtteseknek is ismer­te a külön hagyományait. A tésztafélét virágos, a húsfé­lét állatos (madaras, galam­bos, cserebogaras) mintájú szőttesekkel takarták le. Volt idő, amikor a má­sodik világháború után nem jutottak színtartó szövőfo­nalakhoz, rongyszőnyegeket szőttek eladásra a szeremlei szövőasszonyok. Budapestre, Kecskemétre szállították ezeket, s nem volt az a mennyiség, amit el nem tud. tak volna adni. Nyolc forin­tot kerestek azon méteren­ként és egy olyan ügyes szö­vőasszony, mint Éva néni, 20 métert is megszőtt na­ponta, a család segítségével, akik „repitgették”, nyírták, gombolyították a rongyot. Amikor az első világhábo­rú után nem lehetett szín­tartó szövőfonalat kapni, a fényes gyöngyfonállal kezd­tek el dolgozni. Ekkor be­lekerült a hagyományos pi­ros és kék színekhez a sár­ga, zöld, sőt a lila is. A Decsi Háziipari Szö­vetkezet megalakulásakor Éva néni is pár szövőtársá­val bekapcsolódott a szövet­kezeti munkába, majd ké­sőbb a Bajai Háziipari Szö­vetkezetben dolgoztak. Éva néni nem mindig volt meg­elégedve a kapott feladatok­kal, mert elsősorban a sze­remlei motívumokat szeret­te volna beleszőni a kapott megrendelésekbe. Ahogyan a hajdani Szabó örzse mestere volt Éva né­ninek, úgy adta át a tudá­sát és lelkesedését ő is a fi­ataloknak. Hányszor hallot­tam az ügyes fiatalabb sze­remlei szövőasszonyoktól: „Éva nénémasszonytól ta­nultam meg a rakott szövé­sét”. Igen ügyes szövőgárda nevelődött körülötte, akik a Bajai Háziipari Szövetkezet bedolgozói ma is. Éva néni ismert minden régi szeremlei hagyományt. Élvezet volt őt hallgatni, de ugyanakkor érezni lehetett a hangján, ez nem jelent fá­radtságot a számára, újból átélte a régi szép ifjúkori emlékeket, a szép alkotások feletti büszkeséget! Valamikor, a „Gyöngy­bokréta” idejében, sokat utazott a szeremlei együttes­sel, hogy a tánccsoport fő díszét, a tekerődzést felké­szítse. Egy-egy fejdísz elké­szítése majdnem két óráig tartott, bizony fárasztó mun­ka lehetett több fejet felci- comázni. De sok szeremlei asszony, már anyák, nagyanyák. If­júkori szép emlékei közé tartozik a tekerődztető Éva néni! Az ősi, nagyanyóról leányokra, unokákra öröklő­dő ládika féltve őrzött da­rabjai kerültek ilyenkor elő. A hímzett féketők, arany perémek, piros selyem és fekete bársony pántlikák, tekerődző tűk, üvegfejű gombostűk, a csafringok és a bíborkendő. Ezek közül a főkötők voltak a sárközi, így a sze­remlei nőknek is a leggyö­nyörűbb kézimunkái. Finom fekete fátyolra vékony cér­nával varrták ezeket a re­mek hímzéseket. Gazdag mo. tivumanyagokból maguk tervezték, rajzolták, hímez­ték. Báldy Flóra Előre meghatározott időtartamú házasságok Dániában bizonyos körök minden erejüket latba ve­tik, hogy bevezessék az elő­re meghatározott időtarta­mú házasságot. A dániai há­zassági reform hívei, közöt­tük érdekes módon befolyá­sos nőszövetségek is, amel­lett kardoskodnak, hogy a házasfelek a jövőben a há­zasságkötéskor házassági szerződést kössenek öt vagy tíz évre, s a szerződés fel­bontható legyen! M. A. bohóckodott. Mind tudtuk, hogy ez nem igaz. Előtte sokszor járt a pofánk, hogy a csörlőzés a mozgást kor­látozó pincében veszedelmes és nehéz meló: olyan, mint amikor fogpiszkálóval kez­di emelgetni az ember a he­gyet. De a híres acélbu­gád! ... ég ki sem hevertük az iszonyatos élményt, Imre nekirohant egy fának motorral. Hazaugrott a só­gora temetésére, és még az­nap este indult vissza, hogy reggel munkakezdéskor itt legyen. Fáradt volt, vagy ivott is? Nem kérdés már. A mentők el sem vitték az országútról. Huszonöt évet élt. Jóska huszonhármat. Amannak fiatal felesége, kis kölyke. Mennyit mesélt a fiáról! Emennek öreg, magatehetetlen szülei. Leg­szívesebben szabadságra mentünk volna mindannyi­an, le a térképről, bárho­va. Nagyon belénk esett a félelem, szorongás férge, mintha kicserélődtünk vol­na. Egyik este is... Kará­csonyi, akit jámborsága mi. ott plébánosnak neveztünk, összeverekedett Sanyo Fe­rivel. Összetörték a fél be­rendezést. Ferkó nap, nap után holtrészegen jött ha­za a szállásra és ilyenkor sírt, mint az anyátlan. Ve­rebes tekintélye is majdnem zátonyra futott, mert ami­kor arról volt szó, ki men­jen a brigádból Imre teme­tésére, János bácsi csak hümmögött, forgatta a fe­jét, kiment, meg bejött. Egy­re azt hajtogatta, küldjünk koszorút. A központból ér­kezett hozzánk egy cingár tintakukac, hogy beszélje meg a brigád, kit akar Im­re helyett vezető-szerelőnek, mert ugye, a termelés nem állhat meg. Gyorsan leráz­tuk. örüljön, hogy nem ráz­tuk ki a gatyájából. Verebes mégis kért egy r.ap szabadságot és elment Nyírlövőre, de amikor visz- szajött, vagy másfél napig mintha megkukult volna. Dolgozott, mint az ördög és ordítozott, ha nem úgy kap­ta kézhez a dolgokat, ahogy kell. Lassan rendbe is jöttünk volna talán, ha Sanyó nem iszik úgy. Esténként akár­hogy próbáltunk rá vigyáz­ni, meglépett és reggelig sem tudta kialudni a má­morát. Kevesen voltunk, ne. ki sem lehetett hasznát ven­ni, pedig ez a két méteres, száztíz kilós fiú három he­lyett is tudott dolgozni. Alig ment a meló. Verebes nem merte Ferkót beeresz­teni a csőbe hegeszteni. Szerda reggel volt, nem ** is esett, ömlött az eső. Mire a körvezetékhez kiértünk, eláztunk. Sanyó kint várt, nem állt a lábán. Kiderült, hogy valamikor még az éjszaka kijött, s csak akkor mászott elő a pincéből, amikor kiürült a pálinkás üveg. Verebes ami­kor meglátta, nekirontott és rázta, pofozta. Összeszaladt a lármára a jónép. Ilyesmit is ritkán látni. Olyan volt a kistermetű Verebes, mint egy nekidühödött tacskó kutya, amelyik rázza, rán­gatja a támadást békén tű­rő elefántot. — Csak a fejét szakikám! Hátha helyrebillen! — Nem látja, hogy csont - részeg?! — Slagot neki, kivül-be- lül! — Takarodj! — ordított Verebes. — Takarodj, ne lássalak ilyen disznómódra, eredj, aludd ki a mocskos­ságodat Ferkó, aki ennél kisebb sérelmekért is csonttöréssel fizetett alkalmasint, állt egy darabig, körbe jártatva za­varos pillantását, aztán sar­kon fordult: — János bátyám, meg ne bánjad! Meg ne sajnáld, hogy így belémrúgtál! — Nem kéne elkísérni? — Itt maradtok! Te meg kotródj! Majd este beszé­lünk! — Verebes szétzavarta az ingyencirkusz közönsé­gét. Sajnáltuk ezt a marha Sa- nyót, aki olyan külsőre, mint egy henteslegény és mégis, olyan érzékeny, töré­keny szívvel él a világban, mint valami kisasszony. De igazat kellett adnunk János bátyánknak, itt tiszta fejre, biztos kézre van szükség. Soha még ilyen vad haj­tásban nem dolgozott a bri­gád. Műszak végén fáradt­ságtól zsibbadtan poroszkál- tunk haza. Sanyó? Sehol. A takarítónők látták felöltöz­ve. Később, amikor szétszé­ledtünk megkeresni, egyik sorompóőr mondta, hogy még dél körül elment. Mo­torral. Imre szerencsétlensége óta nem ült motorra, pedig itt volt a Pannóniája. Vonattal utazott, mint a többiek. Jancsi hozta a hírt, 6 hal. gáttá az esti krónikát... Sanyó Ferenc 27 éves tisza­sülyi lakos... nem adta meg az elsőbbséget... a helyszínen meghalt... nnek már két hete. Micsoda két hét! Senki nem olyan, mint ré­gebben és nem is hiszem, hogy leszünk valaha olyan vidám, lehetetlent nem is­merő fickók, amilyen a hí­rünk volt. Máskor, a hétvé­gi hazautazások előtt már korán reggel kezdődött a borsos férfi-heccelödés: — Aztán, nehogy nagyon elverd az asszonyt, ha ak­kor ugrik ki tőle a jószom­széd, amikor te kopogtatsz! — Szakikám, a lányok nem szeretik az ügyefogyott ürgéket. Azt mondom, rá­hajtani a kicsikére, hogy le­vegőt se kapjon! — Hát persze, nehogy ne­künk zsákbamacskát vegyél, mire megyünk azzal?! Péntek délig ólomlábakon cammog az idő, de ha lehet­ne, még jobban lassítanánk. Valahogy nehéz útrakelni, akárhogy is várnak otthon és akármilyen jó megmár­tózni az otthoniak örömé­ben. De másként beszélünk most, mielőtt szétszéledünk! — Aztán ... vigyázz ám, öreg. A hétfő reggelek is meg­változtak, bevárjuk egumást és ha késik valamelyik ... Nincs ez így jól... Vagy éppen így a jó? — No, szaktársak, Igyunk még egy pohárral? Verebes nézi az óráját. Mindjárt kilenc. — Azt mondom, tegyük inkább el magunkat holnap­ra. O enki sem ellenkezik. ** Felkászálódunk és visszük magunkkal azt a hi­ányt, amitől nem tudunk szabadulni, amitől olyan ne­héz elaludni. Pedig talán aludni a legjobb a világon, mert reggelig az emberben elrendeződik valahogy ez is, az is, és észre tudja venni, hogy süt a nap.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom