Petőfi Népe, 1969. augusztus (24. évfolyam, 176-201. szám)
1969-08-22 / 193. szám
4. oldal 1989. augusztus 22, péntek CsataIjai villongások „Én arra kértem az illetékeseket, ügyeljenek, nehogy megjelenjen a sajtóban, milyen „demokratikus” dolgok történtek Csátalján... Félek attól, hogy sok szövetke zeti vezetőt le fognak váltani, ha az esetnek híre megy.” Az idézett véleményt Kalász Lajos képviseli, aki egy- személyben párttitkára a községnek és az Új Tavasz Termelőszövetkezetnek: aki beosztásánál fogva maga is cselekvő részese volt a csátaljai „demokratikus” dolgoknak, és a félelme — hogy máshol is történhetnek hasonló dolgok — nem egészen alaptalan. De éppen azért, mert minden szövetkezeti vezetővel előfordulhat, hogy leváltják, vagy nem választják meg újra, a másik következtetés az ésszerű; tagok, vezetők, mindazok, akik a termelőszövetkezetben érdekeltek, ismerjék meg a csátaljai villongásokat és tanuljanak belőle. Túl azon, hogy okulni senkinek sem árt, a csátaljai események tanulságai a szövetkezeti mozgalom jelenére és kilátásaira nézve is fontosak. Tiszta zamatok Cseresznye, meggy, kajszi, őszibarack, kék szilva, alma, valamint — a konyakgyártás alapanyagaként — borpárlat ... Ilyen változatos termékféleségekkel dicsekedhet a Duna—Tisza közi Mezőgazdasági Kísérleti Intézet kisfái szeszfőzdéje, amely a hasonló jellegű létesítmények között a megyében a legkorszerűbb. Az üzemet másfél évvel ezelőtt szerelték fel a Kiskunfélegyházi Vas- és Fémipari Ktsz által rozsdamentes acélból készített vákuumos lepárlókészülékekkel. Termékeik ezáltal mentesültek minden szennyező anyagtól; inkább a párlat, semmint a pálinka elnevezésére tarthatnának igényt Beszerzés alatt áll egy palackozó gépsor, megindítása után saját címkével ellátott üvegekben forgalmazhatják a jó zamatú, a gyümölcsízeket teljes tisztaságban visszaadó italokat Alapanyaggal bőségesen el vannak látva — csak barackcefréből 20 vagonos készletük van —, s naponta mintegy 200 liter pálinkát főznek. A felső képen: Karácsonyi József üzemvezető felügyel a lepárló zavartalan működésére. Tari László és Endre Gyula barackcefrével töltik meg a 300 hektós alumínium-tartályokat. Arvís és hurrikán Az Űj lovász Termelőszövetkezet tagsága április 26-án vezetőségválasztó közgyűlésen — élve demokratikus jogaival — leváltotta elnöki tisztségéből Szom- mer Jánost és helyette Illés Gábort, a községi tanács vb. elnökét választotta meg szövetkezeti elnöknek. Dióhéjban ennyi történt. Ebből azonban nem tűnik ki, miért használja idézőjelben a párttitkár a „demokratikus” jelzőt, amikor a választásról beszél és az is homályban marad, hogy miért szeretné megvédeni a sajtónyilvánosságtól a közgyűlést, amelyet egyébként ő vezetett le. Ahhoz, hogy a színen történteket megértsük, a színfalak mögött nézzünk széjjel, mert az eseményeknek történelmi és társadalmi eredetük van. ezeken kívül személyi ellentétek is meghatározzák őket. Csátaljáról mindenekelőtt azt kell tudni, hogy ún. „telepes” község. Eredetileg német nemzetiségű lakosságának és erősen fasisztoid beállítottságú többségét a fel- szabadulást követő években kitelepítették, helyükre különböző tradíciójú népcsoportok jöttek: felvidéki magyarok, bukovinai székelyek, dél-bácskai németek, gyomai kubikosok. A szomszédos községből ideköltözöttek. a visszamaradt német ajkú lakosság, s a távolabbról érkezett jövevények csoportjai nehezen szoktak össze. Nyilván okuk is, alkalmuk is bőségesen volt megmosolyogni vagy kigúnyolni egymást. Mert valóban mosolyogni való például az a naiv racionalizmus, hogy a szőlőművelésben járatlanok dróttal akartak szőlőt kötözni. (Így nem kell bajlódni jövőre — gondolták magukban.) „Nem nagyon értették egymást akkoriban” — monfja Szommer János, a leváltott tsz-elnök. Rökl József iskolaigazgató még konkrétabban fogalmazza a problémát. „Ha mi (a falu- vezetők) azt láttuk, hogy itt a székelyek beszélgetnek, ott a svábok, amott a felvidékiek vagy a gyomaiak, akkor nem volt tanácsos kimennünk az utcára.” Az 1956 előtti évek politikai viszonyai közt — a visz. szaemlékezések szerint — a különböző népcsoportok nem oldódhattak fel egymás iránt. Még a termelőszövetkezeti mozgalom kezdeti szakaszát is ez a különállás jellemzi: külön alakítottak termelőszövetkezeti csoportot a gyomaiak, Budai Nagy Antal nevével, a székelyek „Közös Üt” a felvidékiek „Kossuth” s a svábok „Üj Tavasz” néven. Ezekben az időkben Szommer János üzemegységvezető az állami gazdaságban, Illés Gábor meg (1950 óta) a községi tanács elnöke. E két életrajzi momentum említése azért szükséges, mert a két vezetőember későbbi összecsapásaiba, de a csátaljai „történelem” alakulásába is belejátszik az a szerep, amelyben az említettek vezetővé formálódtak. 1961. január 31-én a négy termelőszövetkezet egyesült, s a korábban gazdaságilag legerősebb Űj Tavasz nevét tartotta meg. Az egyesülés felülről jövő kezdeményezésre történt — és azokat igazolta, akik az aktustól döntő fordulatot vártak az addig elkülönülő népcsoportok viszonyában. A közös munkában megismerték egymást az emberek, a közös sorsban kezdtek feloldódni egymás iránt, s közös érdekük éppen Szommer János leváltásában mutatkozott meg. A német származású Szommer — aki átjőve az állami gazdaságból előbb a Budai Nagy Antal Tsz-nek volt az elnöke, az egyesülés után előbb főagronómus, majd elnök lett — maga sem állítja, hogy visszahívása amiatt történt volna kizárólagosan, hogy ő egy vegyes lakosságú község német származású polgára. Az idősebb nemzedékbeliek valószínűleg „tartják még a távolságot” egymás között, a fiatalok viszont már együtt szórakoznak, összeházasodnak, társadalmi kapcsolataikban a nemzetiségi előítéleteiknek nincsen meghatározó szerepe. Az általános iskola németóráira a magyar anyanyelvű tanulók — az iskolaigazgató szerint — nagyobb kedvvel járnak, mint azok, akiknek a kedvéért a fakultatív nyelvtanulást bevezették. A nemzeti érzékenység természetesen manapság is felbukkan; az események menetében — esetenként — határozott formában jelentkezik majd. A személyi ellentétek sokkal erősebbek és jellemzőjük, hogy kezdettől fogva jelen vannak a község életében. Hogy ki-kit „mart el”, kit „fúrt meg”, mikor, hogyan, okkal-e, vagy anélkül, most ne feszegessük; azon se meditáljunk, tipikus-e, vagy nem tipikus hogyha a három községi vezető — a párttitkár, a tanácselnök, a tsz-elnök — marakodik. Ne bolygassuk, miért nem érti vagy értheti meg egymást három olyan ember, akik egy célt szolgálnak, egy eszmét vallanak, s egy párthoz tartoznak ... Maradjunk a konkrét esetnél. Szommer János és Illés Gábor ellentétei régi eredetűek. A szembenállásért mindegyik a másikat hibáztatja, de abban egyet érthetnek, hogy az idők során a szakadék áthidal’ha- tatlanná növekedett közöttük. A leváltott tsz-elnök szerint „Illés elvtárs senki előtt meg nem hajol, senkitől tanácsot el nem fogad, elképzeléseit, ha törik, ha szakad végrehajtja... Minden eszközt megragad, hogy ellenfeleit lehetetlenné tegye ...” Nem egy párttitkárnak és tsz-elnöknek csak azért kellett távozni, mert ellentmondott a tanácselnöknek ... Aki hozzá volt szokva, hogy berendelte a tsz-elnököket és kiadta nekik az utasítást. Később, az egyesülés után is ezt akarta, de ő, Szommer János, „visszautasította”, hogy a tanácselnök beleszóljon a tsz belső ügyeibe, például abba, hogy kit vegyen fel a szövetkezet főagrcaiómus- nak... „Én mindig igyekeztem őt jobb belátásra bírni.” Illés Gábor szerint az ellentéteket a tsz-elnök antidemokratikus magatartása okozta. Szommer János nem állt meg beszélgetni az emberekkel, s gyakran sértette az önérzetüket azzal, hogy végig sem hallgatta a kérésüket, s ha teljesíthetők lettek volna is, visz- szautasította azokat. Például a háztáji földek kimérésénél a tsz-elnök maga is kézbe vette az ölezőt. Ha a ház körüli kert nagyobb volt 10—20 négyszögöllel, mint amekkora lehetett volna, azt levonattá a háztáji földből. „Merev volt, szigorú volt, szűkmarkú volt”, „sokat követelt” — mondják a tsz-irodán. „Egy teherautót is ráakasztott volna az adminisztrációra, ha lehetett volna.” Kint, a halárban még dehonesztá- lóbb megjegyzések hangzottak el. A róla szóló történetek, emlékmozaikok riasztók. Sokszor kérték a tagok. hogy javíttasson meg valahol a határban egy kunyhót, ahova elhúzódhatnak a viharok elől. Az elnök nem tette. Egy tsz-tag Bajára akarta vitetni szülés előtt álló asszonylányát, valami rokonhoz, hogy közelebb legyen a kórházhoz, ha a szülés ideje eljön. Az elnök nem adta oda a gépkocsit .:. És így tovább. Az igazsághoz tartozik, hogy a volt elnök önmagával szemben is ilyen szigorú volt. Például éveken keresztül bent hagyta a törvényileg biztosított fizetett szabadságot, és a prémiumát sem vette fel. Rökl iskolaigazgató — aki mindkét irányban elfogulatlan — azt mondja, hogy Szommer János míg tsz- elnök volt, nagyon vigyázott a közös vagyonra, emberileg tiszta kezű, nyílt, szókimondó, de még a jó tulajdonságai is ellene fordultak.” A párttitkár inkább „Szommer-párti”, elismeri azonban, hogy a volt tsz- elnök „önfejű ember”. Ö, Kalász, hasztalan próbálta az ellenfeleket békíteni, végül már csak arra törekedett, hogy távol tartsa őket egymástól. Sajnos, ez sem sikerült, mert mind a ketten pártvezetőségi tagok voltak. (Egyébként most is azok.) így állott elő az a helyzet — ismét az iskola- igazgató gondolatait tolmácsolom —. hogy az észérvek fogytán az ellenfelek nem tudtak elvi síkon megmaradni: mindenből személyi kérdést, presztízs kérdést csináltak, miközben vb-ülé- sen és egyéb alkalmakkor a többiek a békítgetésükkel foglalkoztak, ellentéteik tovább növekedtek. Illés Gábor természetesen csak Szommert hibáztatja mindenért. Látván a tsz-elnök antidemokratikus lntézk»déseit, figyelmeztette: „János, ne tedd ezt. majd meglátod, egyszer még csúnya cirkusz lesz ebből.” Később pedig: „Jól van János, csináljad, míg ki nem töröd a nyakad.” Amikor a főagronómus személye körül elmérgesedett a vita, Szommer állítólag azt mondotta volt, hogy „seperjen mindenki a saját portája előtt.” Illés Gábor vérig sértődött (ő másvalakit javasolt agronómusnak) és azt mondta: „Ha én javaslatot sem tehetek, feleslegesen vágyóik itt.” Vette a kalapját és ott hagyta a termelőszövetkezet vezetőségi ülését. A faluban persze mindenki tudta, hogy a két vezető hányadán áll egymással. A tsz-elnök — bizonyára ok nélkül is — sok haragost szerzett magának, hihető, hogy amikor nemet mondott a hozzáfordulóknak nem tett kivételt, nem nézte, melyik népcsoporthoz tartozik az illető. Most, utólag úgy reagálja le a következményeket, hogy „Illés Gábor igyekezett ösz- szeszedni és ellene hangolni a tsz-tagokat, főleg a székelyeket.” Ebből feltétlenül igaz annyi, hogy való, vagy vélt sérelmeiket a tanácselnöknek inkább a székelyek panaszolták el, t. i. Illés Gábor is székely. A német ajkúak is — ugyanazon ösztönnel — a saját vérüknek, az igazgató-tanítónak mondták el a szívük bánatát. Itt jelentkezik először, teljesen spontánul, de ta- pinthatóan a nemzeti érzékenység. Az természetesen nem baj, hogy az emberek a saját kebelbelijüknek panaszkodnak, de baj származhat abból — nemzetiségi politikánk tisztaságát szem előtt tartva mondjuk ki teljes nyíltsággal —, hogyha a különböző pólusokon halmozódó feszültségeket nem sikerül jó egyetértésben elvi alapon, s kommunista módon levezetni. Szommer János, a tsz-elnök posztján rengeteg gazdasági munkát, vállalt és végzett; mondják, hogy rög- eszmésen vigyázott a közös vagyonra, (még az üzemanyagjegyeket se merte másra bízni), de nem volt jó politikus. Különben nagyon meggondolta volna, hogy mikor mondja ki és hogyan mondja ki a „nem”- et, ha kéréssel fordultak hozzá. Az elnök „nem”-iei két húrt rezegtetnek: az állampolgárt érő sérelmek a több nép csoportból egyesült közösségben a nemzetiségi érzést is sértik, sérthetik. Ez az egyik általánosítható tanulsága a csátaljai villongásokéi ak. (Folytatiuk.) Zám Tibor LIEGE Belgium keleti részén jelentős károkat okozott egy viharral kísért óriási esőzés. A vihar által kiszaggatott fatörzsek eltorlaszolták a folyók útját, amelyeknek vize így kilépett medréből, elárasztva a réteket és behatolt a házak pincéibe. Az árvíz a környék bőrgyáraiban és papírgyáraiban több millió belga frank kárt okozott. Luxemburgban heves viharok fennakadást okoztak az áramszolgáltatásban, a víz több szállodát és áruházat elöntött. RICHMOND A Camille hurrikánt követő esőzés és árvíz végigsöpört Virgínia állam nyugati részén sok millió dollár kárt okozva. A halálos áldozatok száma 38, 32 ember pedig eltűnt. Több száz család maradt fedél nélkül. GULFPORT A Camille hurrikánnak — legfrissebb közlések szerint — a Mexikói-öböl partvonalán Mississippi államban eddig 240 halálos áldozata volt. Feltételezik, hogy ez a szám eléri az ötszázat is, mire a mentési munkálatok befejeződnek. Gulfportban és Biloxi- ban a lakosság egészségét veszélyezteti a viharok következtében megsérült vezetékekből kiszivárgó gáz is* , '
