Petőfi Népe, 1969. július (24. évfolyam, 149-175. szám)
1969-07-11 / 158. szám
i oldal 1969. július 11. péntek Napirenden: a termelékenység Interjú Rózsa Józseffel, a Munkaügyi Minisztérium főosztályvezetőjével fejlődés, a nemzeti gyarapodás egyik fő mércéje világszerte a munka termelékenységének nőve kedése, e növekedés gyorsasága vagy lassúbbodása. 1968-ban, a várakozásokkal ellentétben az egy főre jutó termelés mindössze 1,4 százalékkal növekedett az állami iparban 1967-hez mérten, s több ágazatban nem érte el a korábbi szintet sem. Okokról és okozatokról, összefüggések sűrű szövevényéről beszélgetett munkatársunk Rózsa Józseffel, a Munkaügyi Minisztérium munkaerőgazdálkodási főosztályának vezetőjével. LASSULÓ NÖVEKEDÉS — Az országos adatok közismertek. A számok egyben száraz kifejezői nagyon- is beszédes tényeknek, nevezetesen a termelés, létszám, termelékenység triumvirátusa közötti szoros összefüggések nek. Hogyan ítéli meg ön a múlt évet? — Tény, hogy bármilyen mutatóval mérjük is a munka termelékenységének változását, az utóbbi évtizedhez mérten 1968-ban jelentősen csökkent a növekedés üteme. Különösen jelentős a visszaesés 1967-hez képest. Azaz: nőtt ugyan az egy főre jutó termelés, de nem a kívánt, s a korábban átlagos mértékben. Rögtön hozzá kell tenni: maga a termelés növekedése is csak fele volt — öt százalék — a sokévi átlagnak. — Az okok összetettek. A reformra való fölkészülés időszakában, 1967-ben a vállalatok jelentős tartalékokat képeztek, kifejlődőben van a piaci kontroll, s ez termelési struktúra változtatásra késztette a vállalatok egy részét stb. Ugyanakkor az induló árakban túl nagy nyereség szerepelt, s ezért a vállalatokat nem késztette a nyereség növelése különleges erőfeszítésekre, sok esetben a termelés növelésére sem. Nem sokat fejlődött a munkaerő-gazdálkodás, az átlagbérszint hatása is érezhető volt, mert a létszámot emelő vállalat kedvezőbb helyzetbe jutott a másiknál, attól függetlenül, hogy erre a létszámra a termelésben szükség volt-e vagy sem. — 1969 első négy hónapjának adatait figyelembe véve, nem tapasztalható változás. Vajon lehetsé- ges-e központi intézkedésekkel elősegíteni a holtpontról való kimozdulást? — Valóban, az év első négy hónapja sem csökkenést, sem emelkedést nem mutat. Figyelemre méltó azonban, hogy míg 1968- ban májusig nőtt a foglalkoztatottak száma az iparban, addig most öt hónap alait csökkent. Ez talán apró jele lehet egy kedvező változás kezdetének ... — Hangsúlyozni szeretném azonban: a termelékenység csökkenése vagy emelkedése elsősorban nem hoz, a gyorsabb növekedéshez igen sokfelől vezet az út, s e téren a szerényebbek közé tartozik a munkaügy. Éppen ezért rossz megoldás lenne úgy vélni: drákói munkaügyi rendelkezésekkel — létszám-befagyasztás, a munkahely változtatás megnehezítése stb. — megkapjuk a fejlődés alapját. — A korszerű technika fokozottabb alkalmazása mellett döntő a komplex, minden tényezőt magába foglaló szabályozó rendszer, amely helyes irányban tartja a nyereségérdekeltséget, arra sarkallja a vállalatokat, hogy érdekük legyen a több és korszerűbb termék, az élőmunkával való takarékosság stb. Ebben a komplex rendszerben természetesen helyet kaptak és kapnak a munkaügyi intézkedések is, s például most vizsgáljuk, milyen változások szükségesek az átlagbérszint szigorának esetleges enyhítésére, arra, hogy a vállalatoknak érdemesebb legyen a meglevő embereknek többet fizetniük, mint újat fölvenniük. HOSSZÚ TÄVRA SZÁMOLNI — A munka termelékenységét rendkívül sok tényező — ha más és más mértékben is — befolyásolja. Tapasztalataik szerint kellő figyelem jut ezekre a gazdasági egységekben? — A sokféle tényező közül csak azokról szólhatok, melyek egyúttal munkaügyi kérdések is. Ezek száma nem csekély, ezért csupán kettőt emelek ki. Az egyik: még mindig igen nagy tartalékok rejlenek a jobb munkaszervezésben, a hóvégi, negyedév végi hajrák fölszámolásában, a termelés egyenletesebbé tevésében. A másik, a szerintem rendkívül fontos tényező: a racionálisabb munkaerőgazdálkodás, s ezzel összefüggésben a munkahelyet változtatók számának csökkentése. 1968-ban huszonöt-harminc százalékkal növekedett a munkahelyet változtatók száma, s ha figyelembe vesszük, hogy egy-egy munkahely-változtatás átlagosan harminc napos termeléscsökkenéssel jár, nem nehéz kiszámítani, hogy népgazdasági összesítésben horribilis értékű lehetséges termelési produktum sikkad így el. EGÉSZSÉGES „FESZÜLTSÉGET” — Félreértés ne essék: nem minden munkahelycsere rossz. Szükség van arra, hogy a pályakezdő fiatalok keressék, s megtalálják helyüket, van nép- gazdaságilag is szükséges, tehát társadalmilag indokolt munkaerő mobilitás — profilváltozások, idénymunkák, gyermekgondozási segélyt igénybe vevők, s akik a helyükre lépnek stb. — ám a teljes mozgás mintegy fele megítélésünk szerint nem ilyen okokkal magyarázható. Sajnos, a vállalatoknál a kelleténél sokkal kevésbé törődnek ezekkel a kérdésekkel. Arra munkaügyi kérdés, a cél- gondolok: érdeke legyen minden munkavállalónak, hogy helyén maradjon. Nem a munkavállalók egyéni jogait kell csorbítani, hanem tökéletesíteni a vállalatokhoz hűek érdekeltségi rendszerét. — Jól megfizetni a kiválót, nem félni attól, hogy ez — sokat emlegetik — belső „feszültséget” teremt, hiszen az ilyesfajta feszültség na- gyonis egészséges. Azaz: nem központi intézkedésekkel — retorziókkal — sújtani azt, aki elmegy, hanem érdeme szerint többet kell adni annak, aki — marad. — Ide tartozik: végre hatékony munkaerő-g az d álkod á s t kellene folytatni a vállalatoknál. Törődni a saját neveléssel, perspektívát adni az embereknek, s ezzel aztán a fontos tudatot: számítanak rá. szükség van a személyére. A munkaerő egyre inkább „hiánycikk” lesz, márpedig amiből kevés van, azzal megfontoltan, okosan kell — kellene — gazdálkodni! A TELJES FOGLALKOZTATOTTSÁG — A munka termelékenységének lassuló növekedése, más kérdésekkel egyetemben ismét fölveti a régi problémát, a teljes foglalkoztatottság helyes értelmezését. — A kérdés jogos, s nagyon fontos. Sok a téves felfogás, s még a központi szervezetek sem egyértelműen ítélik meg a helyzetet. A teljes foglalkoztatottság azt jelenti: a munkaképes korú lakosságból társadalmi méretekben munkát találnak mindazok, akik munkát keresnek. A teljes foglalkoztatottság tehát nem egyenlő azzal, hogy minden faluban, minden kis településen működjék ipari üzem, azaz mindenki a lakhelyén találjon munkát. — Nem lehet megoldás a manufakturális körülmények konzerválása, s még kevésbé ilyenek létrehozása. A termelékenység, mint fogalom, s mint gyakorlat, nem tűri a korszerű állóeszközök, s pénzeszközök szétaprózását. Az olyan esetet például — mint azt a Tv-híradó bemutatta —, amikor a gyárban igen nagy termelékenységű gépek állnak létszámhiány miatt, de a várost övező falvakban, igen kezdetleges módszerekkel, a szövetkezetek melléküzemében ugyanazt a terméket készítik az emberek. Az ilyesfajta foglalkoztatottság nem érdeke a társadalomnak, tehát — hosszú távon — nem érdeke az egyénnek sem. AZ IGAZI HUMANITÁS — Az igazi humanizáció ugyanis az, ha létrejön az optimális arány egyén és közös érdek között, mert a társadalomnak nem munka- viszonyokra, hanem — munkára van szüksége! A minden áron létrehozott munkahelyek tehát ellentmondanak a humanizmusnak, hiszen a társadalom csak azt oszthatja el az egyéneknek, amit megtermelnek a gazdaság egészében, s nem oszthatja el a — munkaviszonyokat ... A teljes foglalkoztatottságot az állam sokféle módon tudja befolyásolni, figyelemmel arra is, hogy rengeteg emberi probléma sűrűsödik ebben, tehát hatékonyság és humanitás kell, hogy közös pontban találkozzék. Ennek pedig előfeltétele a hatékonyság, melynek döntő tényezője a termelékenység. — összegezésként: a szabályozók tökéletesítése a kívánatos változások kulcsa. Nagy nyereséget csökkentő, vagy akár csak lassúbbodó termelékenységi ütem mellett hosszú távon lehetetlen elérni. Ezért érdeke minden vállalatnak, hogy hosszú távra gondolkodjék, s ezért érdeke a népgazdaságnak is, hogy szabályozóival a nyereségérdekeltségben erőteljesebb szerepet juttasson a munka termelékenységének. Feltehető, hogy 1971-től a szabályozók ilyen természetű módosítására is sor kerül. N. O. Gazdálkodás szélesebb körben Rég túl vagyunk azon az időszakon, amikor úgy láttuk: a mezőgazdaság tevékenységi területe lezárul az aratással, a szürettel, vagy a kukoricatöréssel. Természetesnek vesz- szük, hogy a gazdálkodás kiszélesül a szolgáltatás és az ipari tevékenység irányába is, egyrészt a fogyasztói igények, másrészt a korszerűség és az ezzel szorosan összefügggő jövedelmezőség jegyében. E törekvésnek kitűnő példájával találkoztunk a lakiteleki Szikra Tsz-ben. Palackozó Zömmel termőre fordultak az új szőlőültetvények, s mi sem nyilvánvalóbb, hogy a jó szikrai borokat saját budapesti kimérőjében is árusítja a gazdaság. De ez nem minden: keresik a „több csatornás” értékesítés újabb lehetőségeit Dunaújvárosban a nemrég létrejött új vendéglátó vállalat csak a Lakiteleken termelt bort kívánja eljuttatni a fogyasztókhoz. Ez évente 5—600 hektó bor érékesítését jelentheti. Legutóbb felvásárlóként jelentkezett a MÉK, valamint a Csongrád megyei FÜSZÉRT is. A Kecskeméti Városi Tanács V. B. is jelezte igényét egy, a széchenyivárosi új lakótelepen létrehozandó új borkimérő megnyitására. Mindezek mellett üzembe helyezik az új borpalackozót, ahol öt fajta bort — cirflandit, hárslevelűt, rizlinget, ezerjót, kövidin- kát — töltenek üvegekbe. Hűtőház Immár második éve működik az 50 vagonos hűtőház. Emellett egy szintén 50 vagon befogadóképességű fedett rakodótérrel is rendelkeznek. A- létesítmény nélkül ma már elképzelhetetlen a nyári csonthéjas gyümölcsök zökkenőmentes, folyamatos értékesítése. Például az idei jégverte barackot, amelyből a hűtőház nélkül legfeljebb csak pálinkát főzhetnének, a Kecskeméti Konzervgyárnak adják át, félig feldolgozott állapotban. Ez viszont 50—60 személy, főképpen családtagok, nők, heteken, hónapokon át történő foglalkoztatását teszi lehetővé. A hűtőház jó hasznosítására több új, érdekesnek ígérkező elgondolásuk van. Úgy tervezik például, hogy ősszel, az alma és a szőlő mellett paprikát és paradicsomot is tárolhatnak, hogy e csemegéket karácsonykor értékesíthessék. A MÉK máris vállalta a közvetítést. Téglagyár A tavaly felújított és üzembe helyezett téglagyár nagyot könnyít a saját és a környékbeli tsz-építkezé- sek gondjain. S nemcsak azokon; az idén kiégetésre kerülő három és fél millió tégla mintegy 180 komfortos családi ház megépítéséhez lenne elegendő — ha csak erre a célra használnák fel. Gyakorlatilag úgy áll a dolog, hogy a falusi házak építéséhez manapság is csak részben használnak téglát, vályoggal „vegyítik”, így az üzem terméke több száz építkező lakos között oszlik meg. A Szikra Tsz gazdái közvetlenül a gyár területén vásárolhatják meg a téglát. Lakiteleken ma már évente 40—50 új ház épül. Egyébként a tsz fennállása óta most fogtak hozzá a legjelentősebb építkezéshez: a 400 férőhelyes tehenészeti telep létrehozásához. Felerészben ez már az idén elkészül. A kiegészítő létesítményekkel — a borjúnevelővel, a tejházzal — együtt összesen 15 millió forintot érő beruházással számolhatnak. Ezenkívül felszínre hozzák a mélységek forró vizét is: a napokban elkészül a kút, amely 80—90 fokos vizet ígér. Alkalmas lesz az új hajtatóház és a fóliaágyak fűtésére, a primőrtermő fedett területet a jövő tavasszal három holdon rendezik be. Az új hőforrás strandfürdő létesítésére is alkalmas lesz. A lehetőségek köre tehát sokkal szélesebb, fnint azt az első látásra gondolni lehetne. S bizonyos, hogy még Lakiteleken sem merítettek ki minden adottságot. H. D. Kunszabó Ferenc: A panaszok természetrajza boldog idők!” — ki- cionáriusok foglalkoztak ve- ált fel az idős tiszt- le, s végül rendszerint nem is lett belőle akta — legalábbis nem itt, a hivatalban ... fi viselő, mikor az ötvenes évek első fele kerül szóba. Mert ő akkor is itt állt, a végtelen irattömegek előtt, s mindig egyik fő gondja volt a beérkezett panaszok számbavétele, nyilvántartása, hivatali útjának követése, s végül az akták lezárása. — „Boldog idők, mikor hetek múltak el anélkül, hogy egy árva panasz is érkezett volna!” S ha érkezett is, legtöbbször olyan tartalommal, hogy X vagy Y nem viselkedett elég demokratikusan, nem vette figyelembe a nép érdekeit, nem olvassa naponta a Szabad Népet, sőt egy cikkének egyik mondatával vitába is szállt. Az ilyen beadványokat pedig nem szabályos panaszként kellett kezelni, nem került a jogász kezébe, hanem iktatás után a választott funkC gyszer valaki jött a “ Minisztertanácstól, hogy átnézze, feltérképezze a panaszokat. Egy teljes év „termése” mindössze 19 ügy volt, s az illető helyben megírta lelkendező jelentését, miszerint ezen a vidéken igazán semmi baj, mert lám, az emberek nem panaszkodnak!.. í — Azóta megismertük a panaszok természetrajzát — mondja idős beszélgető partnerem. — Ha tehát kevés beadvány érkezik, az önmagában sohasem jelenti, hogy nincsenek apróbb bajok, hanem azt, hogy az emberek nem remélik annak elintézését... Az emberek mindig csak azt panaszolják, amiről sejtik vagy tudják, hogy odafönt meghallgatásra talál. így például az egyik notórius panaszkodó ötvenkettőben még azt kifogásolta, hogy fölöttese nem mutat elég buzgóságot az elméleti önképzésben — ma pedig, hogy nem elég felelősségteljes az emberek apró-cseprő ügyeinek elintézésében. A panaszok ilyen színeváltozása jól mutatja a társadalmi gyakorlatban beállott változást, s ugyanide mutat a beérkezett iratok számának felduzzadása is: egyetlen hónap alatt harmincnégy ügy. Miről panaszkodnak ma? A z akták tanúsága sze- " rint legtöbben a különböző szolgáltatások elégtelensége miatt ragadnak tollat: az egyik faluba gyakran késve érkezik a kenyér, a városi áruházban nem elég figyelmesek a vevővel, az AKÖV nem indít új járatot valahová, X községbe kevés a foltozóvarga, Y város egyik negyedében nem portalanítják az utakat ... A panaszok másik nagy csoportja a munkahelyekkel foglalkozik: valaki úgy érzi, nem kapta ki az összes szabadságát, más a háztájit kevesli, ismét más a munkafeltételeket kifogásolja — de a legtöbb idetartozó panasz bérjellegű : nem fizették ki ezt, keveset kapott az, táppénze maradt bent amannak. kJ agyon érdekes, hogy 1' a bér összegét, szabatosabban szólva: a bérezés szintjét sohasem kifogásolják. Ez is a panaszok természetraizához tartozik: az emberek érzik, tudják, hogy ebben az országban mindig olyan a kereset, amilyen a népgazdaság fejlettsége, s fejlődésének üteme elbír, hiába való lenne tehát erre panaszkodni. De más minden is kiolvasható a rendszerint kézzel rótt, nehézkesen sorakozó betűk rendjéből: Panaszt rendszerint az ír, aki nincs eléggé otthon városában, falujában, aki nem
