Petőfi Népe, 1969. június (24. évfolyam, 124-148. szám)
1969-06-29 / 148. szám
H>0Df\L.O/l/t Czine Mihály: Móricz Zsigmond a Tanácsköztársaság szolgálatában* A Tanácsköztársaság kezdetén, ha lehet, még sokrétűbben indul munkássága. Adyt nemrég búcsúztatta, édesapját március elején temette; azt is megérthetPályázati felhívás irodalmi alkotásokra A Bács-Kiskun megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága, a Szakszervezetek Bács-Kiskun megyei Tanácsa és a KISZ Bács-Kiskun megyei Bizottsága hazánk felszabadulása 25. évfordulója tiszteletére irodalmi pályázatot hirdet. A pályázaton a felszabadulás időszakával, valamint az azóta eltelt 25 év társadalmi, gazdasági és kulturális fejlődésével kapcsolatos eseményeket, emlékeket, é'- ményeket, érzelmeket felidéző, megörökítő szépirodalmi alkotások vehetnek részt. Pályadíjak: Prózai művek: 1 db L díj 5000 Ft 2 db II. díj 3000 Ft 3 db Ili. díj 2000 Ft 5 db jutalom 200 Ft Versek: 1 db L díj 3000 Ft 2 db II. díj 2000 Ft 3 db III. díj 1000 Ft 5 db jutalom 100 Ft A Szakszervezetek Bács- Kiskun megyei Tanácsa a munkások életét bemutató legjobb alkotásokat, vagy alkotást 2000 forintos kiilön- díjjal jutalmazza. A KISZ Bács-Kiskun megyei Bizottsága az ifjúság életével foglalkozó legjobb művet vagy műveket 1000 forint különdíjjal jutalmazza. A pályaműveket 1970. január 25-ig kell benyújtani a Bács-Kiskun megyei Tanács V. B. Művelődésügyi Osztálya címére. A pályázat titkos. Azért csakis név nélkül, postai úton benyújtott, jeligével ellátott pályaművet fogadunk el. A pályaműhöz csatolni kell a pályamű jeligéjével ellátott borítékban a szerző nevét és pontos címét. Olyan mű, amely a tikosság követelményeinek nem felel meg, amelyet más pályázatra is benyújtottak, más pályázaton már helyezést ért, s nyomtatásban már megjelent, pályázatunkon nem vehet részt, díjat nem nyerhet A beküldött pályaműveket visz- sza nem küldjük, s a díjat nem nyert művekről nem adunk véleményezést. A pályázat eredményét 1970. április 4-én hirdetjük ki. A pályadíjnyertes műveket, illetve azok részleteit a Forrrás című folyóiratban közzétesszük. A Bács-Kisknn megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága. Szakszervezetek Bács-Kiskan megye. Tanácsa KISZ Bács-Kiskun megyei Bizottsága * Az olvasó népért KIBONTAKOZÓBAN van egy közhasznú mozgalom, melynek távlatai szinte be láthatatlanok. Az olvasó népért indult harcba az írószövetség és a segítőtársak nagy hada. Könyvtárosok, műt>elődési szakemberek, klubok, tömegszervezetek, egyes személyek és intézmények teszik le a voksot az ügy érdekében. A vállalkozás sikerében nem lehet kételkedni, hiszen nem időhöz kötött mozgalom ez. Valami olyasmit kezdtek el, amit —- más szinten persze — már a betűvetés kezdete óta folytat az emberiség, s amely feladat lesz száz esztendő múltán is — ha ugyan addig a technika ... És itt szeretnék kapcsolódni a közös töprengéshez, a mozgalom lélektani rugóit önmagunkban és környezetünkben is érzékelve. Mert van ma már egy olyan nézőpont és csendes állásfoglalás is kialakulóban. mely azt sugallja: úgyis hiába minden, a technika egyre inkább kiszorítja a könyvet, s ez ellen nem lehet hadakozni. Való igaz, a technika előrehaladása sokat ártott a csendes időtöltésként ismert és használt olvasásnak sokféle szempontból Ügy is, hogy az autózás, a motorozás és az az általuk nyújtott lehetőségek révén sok időt vonnak el az embertől, tán éppen az említett csendes időtöltés terhére. Ügy is, hogy zajokkal vesz körül bennünket a világ, s nem teszi idillikussá szabad perceinket. De ennél is erőteljesebb a vizuális élmény, a televízió hatása, különösen azoknál, akik még amúgy sem váltak szenvedélyes olvasókká. A kényelmes élvezet, a televízió, azt mondják, nagy konkur- rense a színháznak is. Mégis azt tapasztaljuk, hogy még egyetlen színház sem csukta be nálunk a kapuit a tv miatt, sőt egymásra hatva közönséget is nevűnek egymásnak. De így nevelhet a televízió könyvolvasókat és versélvezőket is színvonalas irodalmi műsoraival. Érdekes volna például felmérni: hány könyvet visznek ki országszerte egy-egy ilyen műsor után. A TECHNIKA tehát önmagában nem ellensége az olvasásnak, nem lebeszéli, sőt inkább rábeszéli, rákényszeríti az embert az olvasásra. Kivéve persze azokat, akik amúgy is igénytelenek, akiknek a könyvektől való elfordulása lustasággal, szellemi tunyasággal is párosul. Van azután még egy veszélyes fajtája a könyvtől elfordulóknak, s ez az egyoldalú ember típusa. Aki csak filmet néz, tudja minden filmszínész nevét, de könyvet nem olvas, évente legfeljebb egyet-kettőt. Akad ilyen a technokraták, az egyoldalúan képzett szakemberek közt is, de találunk sportembert, akit más nem érdekel, csak a minden idejét lekötő sport, annak teljes élvezete, az eredmények számontartása. Találkozni sznobokkal, akik nyáron külföldet járnak, de megtérnek Rómából úgy, hogy ’mv egy művészeti könyvet vettek volna a kezükbe. Nem is sorolom tovább, hiszen mindenki tud ehhez hasonlókat mondani. Mint ahogy tudunk példát arra is, hogy szívesen olvasna valaki, de képtelen rá időt szakítani. A dolgozó nő, aki este otthon mos, vasal, takarít, főz, gyermekét gondozza — s hónapokig képtelen könyvet venni a kezébe. Ismerjük a túlterhelt közéleti ember típusát is, aki mire elolvassa a másnapi értekezletek anyagát, a napi sajtót, már alig tudja nyitva tartani a szemét. A RÁNK ZÜDUhÓ információözön is rengeteget elvesz az időnkből, néha, sajnos, feleslegesen. Ha elolvassuk a könyvet, amelyre a kritika, vagy ismerősünk felhívta a figyelmünket — mondjuk meg őszintén: valami divatos újdonságot —, már csak ritkán marad mellette idő az úgynevezett újraolvasásra. Arra, hogy régi kedvenceinket elővegyük. Hogy újra ízleljük Móricz zamatos, ízes elbeszélőh seit, Mikszáth humorát, Nagy Lajos tömör realizmusát, vagy a külföldi klasz- szikusokat: Gorkijt, Tolsztojt, Heming- wayt, Thomas Mannt, s mindazokat, akiknek művészetén nevelődtünk, aküc hatottak ránk valaha, s akik nélkül nem lehet teljes az életünk ma sem. Az Olvasó népért mozgalom meghirdetői azokról a fehér foltokról beszéltek, melyeket mindenütt megtalálhatunk az országban a szép eredmények mellett is. Különösen falun és a tanyavilágban, vagy akár az egyes helységek és megyék között. Hiszen amíg például a fővárosban száz lakosra 228 könyvtári kötet jut, Debrecenben csak 162, Bács- Kiskun megyében ennél is kevesebb, de Zalában 212, Vasban 245 és Somogybán is 210 — o pár év előtti adatok szerint. A fehér foltok azonban nemcsak nagy általánosságban léteznek, s nem is csak falun, vagy tanyán. Itt mellettünk a közvetlen környezetünkben, munkahelyünkön, barátaink közt és — saját lehetőségeink elmulasztásában. A pihenő rossz kihasználásában, a csökkentett munkaidővel nem együtt fejlődő, nevelő és felvilágosító munkában stb. Ebből következően nem csupán arról van szó, hogy növeljük a könyvek és könyvtárak számát, s az olvasnivalót juttassuk el a legeldugottabb tanyavilágba is, bár ez a legfontosabb és első teendő. De arról is beszélni kell, hogy az Olvasó népért mozgalom a társadalom valamennyi rétegét érinti és nem csupán az úgynevezett fehér foltok felderítését jelenti számunkra. TARTALMASABB életünk, műveltségünk továbbfejlesztésének kulcskérdése ez, s ebből kell kiindulnunk. S ehhez az első lépés az önvizsgálattal kezdődik. Az „olvasó nép” egyedekből, egyes személyekből áll. Vajon minden a legnagyobb rendben van a saját házunk táján? Tegyük fel így a kérdést. F. TÓTH PÁL nénk, ha a veszteségek egy időre magányba falaznák. A forradalom lüktetése azonban személyes bánatát is elviselhetőbbé teszi. A nagy érzés, hogy most a magyarság valósággal „népmeséi dolog véghezviteléhez” kezdett — fölemeli, megsokszorozza erejét és életkedvét. Szinte úgy érzi, hogy a Tündérkert-álmával magára maradva, a mesterüket vesztett tanítványok pünkösdi nyelvén kell szólania. Tovább szerkeszti a Néplapot, főmunkatársa lesz a Világszabadságnak; ír a Pesti Futárba, az Emberbe, a Vörös Lobogóba, a Somogyi Vörös Üjságba, az Érdekes Üjságba és az Ifjú Proletárba. Tagja lesz az írói Direktóriumnak és az Írók Szakszervezete Végrehajtó Bizottságának. És megint járja az országot. Most a Dunántúlt, Hamburger Jenő népbiztos társaságában. Míg vállalni tudja az eseményeket, a fő sodorban halad; a proletárforradalom legszebb hadijelentéseit ő írja. Ahogy mondta somogyi riportjairól: himnuszokat a magyar nép erejéről. Fáklya volt, élén ragyogott az embereknek. Élén ragyogtam az embereknek és minden szabad volt nekem. Fáklya volt kezemben és mindenki látni akart annak a fényénél s toltak, toltak előre és előre és én magasra tartottam elöl a sorban, hogy világoljak nekik... — emlékszik vissza erre az időre (Misanthrop). A Tanácsköztársaság idején a kultúra és a parasztság sorsa foglalkoztatta legtöbbet. A kultúráé, amelyen keresztül — így tudta — az ember belső értékei kivirágozhatnak, s a parasztság, amelynek képviseletére elsősorban vállalkozott. Négy nappal a Tanácsköztársaság kikiáltása után a Nemzeti Színházban új közönséggel találkozik. A gróf Széchenyiek páholyából fejkendős nénik és dohánygyári lányok nézték Herman Heyermans Reményét. A nyílt és tiszta tekintetekben a szívet és értelmet látta fényleni: „Ez igen: közönség. Ennek nem játék a színpad, sem az élet. Ez szívbe veszi az igazságot, s nem engedi kiütni onnan. Ezt áhítattal lehet megközelíteni, ennek lehet értelmes szót mondani: ez menedéke a művészet igazságának. Ez nem a kultúrába belecsömörlött ha- bitüé, ennek nem kell rossz szagú iparművészet: ez ember, ez él, ez igazságítélő lélek. Egészen megújhódtam ezen az estén. S valami magas és tiszta érzések keltek föl bennem a művészét feladatáról.” Ez az élmény nemcsak Móricz Zsigmondé 1919-ben. A magyar polgári művészek legtöbbjénél most oldódott fel a művészet és a szocializmus heinei dilemmája, legalábbis időlegesen. Korábban talán csak Ady emelkedett felül e hamis alternatíván, felismerve a forradalmi munkásságban a „kultúra igézett népét” is. A Tanácsköztársaság kultúrpolitikáját, művészetpárto- ■ lását látva, szinte mindenki a szocializmustól kezdte várni a művészetek, s tudományok felvirágzását. Még Babits is, mikor meghajtotta a „tudomány komoly lobogóját a forradalom vörös zászlója” előtt. A kulturális felemelkedés lehetőségét meglátta Móricz Zsigmond a parasztságnál is. A Tanácsköztársaság közoktatásától egyik legkínzóbb problémájának megoldását várta, az elsikkadó népi tehetségek, a Rojtos Bandik, a gyermek Túri Danik szabad kibontakozását. A megújhódó művészetektől és tudománytól pedig az emberi gondolkodás és érzés felszabadítását, közreműködését a „világszabadság új boldogságának” a felépítésében. Ezért ír oly lelkesülten a szentjakabi kopott iskoláról. •Részlet a szerző Móricz Zsigmond útja a forradalmakig című kötetéből. Az írást nagy írónk születésének 90. évfordulója alkalmából közöljük. Antalfy István: Kérdem, érteden... A házban már nem lakik senki, a gyümölcsfákról termést nem szed, a határba ki mehetett ki hordani gabonakeresztet? Hol van a ház, amiben lakom az ember, aki, hogyha élne, gyümölcsöt szedne és aratna, készülődne az újabb télre? Nincs határa a gyűlöletnek! Hozzád szólok, értelmes ember! Huszadik század, isteneknek tudományával, értelemmel, ki új arcot adsz a világnak, hozzád szólok, s kérdem: miért ez?! Kérdem, értetlen — és, ha lázad a költő, vádol is, ha kérdez! M. Katay Mihály rajza.
