Petőfi Népe, 1969. május (24. évfolyam, 98-123. szám)
1969-05-04 / 100. szám
Az idei ifjúsági hangversenyek ll>ODf\LO/Vl Radnóti Miklós versei:* Beteg a kedves Pásztorok, jöjjetek le mind a hegyekből ét párnának kifésült, gyönge gyapjúkat hozzatok néki a feje alá. És mert szereti, kövirózsát! halovány szegény most, mint ahogy halovány hajnal felé a vacsoracsillag! Pásztorok népe segíts! hisz közülünk való amióta a kedvesem, ő is; birkái ezüst mezőkön aranyos szőrrel, éjjel legelésznek, amikor csak a hold süt. És az ő nyájairól álmodtok asszonytalan álmaitokban! Anyám, halott anyácskám! a foltos Jula tejéből hozz inni néki, de forrald föl elébb! Hallod-é halott apám! te szoknyás koromban tanítottál lenge imákra: imádkozz érte most, mert elfajzottam tőled én újmódi pásztorok közé, akik nem szoktak imákat énekelni! Szép barna húgom nevess sokat rá, hogy ne legyen szomorú! Sírva fordulj ki föld a kapa nyomán és gurulva továbbrijj! pálott patakok rohanjatok csak fölfordult halaitokkal! fák és füvek, hozzatok lázára árnyat, és simogatást, mert ha soká tart is vélebetegszem! 1930. szeptember 7. Járkálj csak halálraítélt Járkálj csak, halálraítélt! bokrokba szél és macska bútt, a sötét fák sora eldől előtted: a rémülettől fehér és púpos lett az út. Zsugorodj őszi levél hát! zsugorodj, rettentő világ! az égről hideg sziszeg le és rozsdás, merev füvekre ejtik árnyuk a vadlibák. Ó, költő tisztán élj te most, mint a széljárta havasok lakói és oly bűntelen, mint jámbor, régi képeken pöttömnyi gyermek Jézusok. S oly keményen is, mint a sok sebtől vérző, nagy farkasok. 1936. •Radnóti Miklós 1909. május 5-én született. Az Országos Filharmónia idei kecskeméti ifjúsági bérleti sorozatának öt hangversenye közül négy a zenetörténet egy-egy nagy korszakán vezette végig hallgatóit, az utolsó pedig Mozart operáinak világából adott ízelítőt. Egy ifjúsági sorozatnak kell valamilyen átfogó programot adni, s ez esetben a történeti felépítés valóban helyesebb és szerencsésebb, mint pl. néhány évvel ezelőtt „a zenei formák világa” c. téma volt, amikor az előadott művekben a gyerekek — érzésem szerint — már hallgatás közben sem fogták fel a szóban forgó formákat. A sorozat három hangversenyén helyi szereplők léptek fel: a barokk zenét bemutató első és a sorozatot záró operaműsort a kecskeméti városi zenekar adta, fővárosi szólisták közreműködésével. Az együttes Kemény Endre vezetésével mindkét alkalommal szépen helytállt (az utóbbira egy nappal a nagysikerű színházi koncert után került sor!), s ez ismét az együttes sokoldalú szerepét, jelentőségét bizonyítja a megyeszékhely kulturális életében. A jó hangulatú barokk koncert után kis csalódást keltett az operahangverseny, mégpedig az énekesek merev, itt-ott bizonytalan, szövegileg érthetetlen, de főként humortalan előadása miatt. Véleményem szerint egyfelvonásos kisoperát (Mozart: A színigazgató) ilyen módon nem szabad gyerekközönség elé vinni. A sorozat romantikus hangversenyén pedig kecskeméti zenetanárok szóló-, illetve kamaraszámai szerepeltek, A bécsi klasszikusok műveiből összeállított hangversenyen magyar művészek mellett a bécsi Hans Kann is fellépett, a „Századunk művészete” c. műsorban viszont a többiek közt mindig szívesen látott és hallott vendégeink: Jancsó Adrienne — akinek jó értelemben vett közvetlensége példaként állítható — és Sziklay Erika, a kor művészetének avatott tolmácsolója szerepeltek. Az utóbbi koncertnek a műsora Bartók és Kodály darabjainak, valamint Ady Endre verseinek megszólaltatásával a Tanácsköztársaság 50. évfordulóját ünneplő megemlékezések sorozatába kapcsolódott be. Ezen a hangversenyen is megfigyelhető volt, hogy az általános iskolás ifjúságunkhoz közelebb áll ez a zenei nyelv, mint a régebbi korok sokak számára „érthetőbb”, áttekinthetőbb világa. Ennnek oka egyrészt az iskolai zenei nevelés, másrészt az a tény, hogy ezek a gyerekek annak a kornak a szülöttei, amelynek adekvát kifejezője mégiscsak a sokféle hangsúllyal emlegetett — ócsárolt, vagy magasztalt — „modern” művészet. Mindent, amit eddig leírtam, a felnőtt szakember mondatta velem. A legutóbbi megállapítás azonban már átvezet oda, hogy a hallottakat próbáljam egy kicsit a gyerekek szemszögéből is megítélni. A gyerek, ha vár valamit, nyilván elsősorban nem ismereteket vár a hangversenyektől, hanem élményeket. Ezen az alapon tehát nem bűn, hanem éppenséggel az egyetlen célravezető eszköz, ha a hallgatók ízlését, pontosabban szólva: életkor és más egyéb tényezők által meghatározott befogadó képességét tartják a rendezők szem előtt. Még a legjobb tematikus felépítés esetén sem adhatnak a hangversenyek átfogó ismereteket — egy-másfél órába sűríteni egy korszak legfőbb jellegzetességeit, műfajait, stílusjegyeit, alkotóit nyilván úgysem lehet — ezért nem feltétlenül baj, hogy az előadott művek nem a legpregnánsabban képviselték a tárgyalt korszakot, s az se hiba éppen, ha kiderülne, hogy a hallgatók többsége nem tud utólag számot adni a megismert zenei jelenségekről. Végeredményben a művek előadásának intenzitása, a hangverseny atmoszférája, hangulata dönti el, hogy a gyerekhallgatókból zenekedvelő és a zenével élni tudó felnőttek lesznek-e, s tudjuk, hogy ez a cél. Kérdés, hogy voltak-e a koncerteken a zenével való találkozásnak olyan pillanatai, melyekre hónapok vagy talán évek múlva is szívesen emlékeznek majd viszsza a hallgatók? Nem vagyok ebben túlzottan optimista, mégis az a meggyőződésem, hogy voltak. Persze korcsoportonként és egyénenként nem egyforma mértékben. S itt említem meg: nem szerencsés a közönség kor szerinti összetétele. Nem vallom ugyan hogy bizonyos korú gyereknek csak meghatározott zene való, még a tantervhez való kapcsolódást sem érzem elengedhetetlenül szükségesnek, mégsem helyeslem, amikor alsótagozatos és középiskolás tanulók ülnek egy időben a nézőtéren. Egyszerűen ezért, mert ugyanarra a zenére, versre vagy ismertető szövegre másként rezonál és1 reagál az egyik, mint a másik, másképpen is viselkedik, sok esetben zavarja egymást. Talán nem kell ezt különösebben bizonyítanom. Csak egy példát: ugyanaz a fejtörő kérdés az egyiknek gyerekes, a másiknak megfejthetetlen. A szervezési nehézségek így válnak tartalmi problémává. S ha már a szervezésnél tartunk, megemlítem, hogy három hangverseny egyfolytában — igen fárasztó a művészeknek, s föltétlenül a produkció rovására megy. Össze foglalásként elmondhajtuk, hogy jól felépített, szép és egészében véve sikeres sorozatot hallott városunk zenekedvelő ifjúsága, melyben minden egyes koncertnek volt valami egyéni jellege, értéke, vonzereje. A hibákat, problémákat pedig azért érdemes számba venni, hogy a következő szezonban még gondosabban összeállított, a hallgatóság sajátosságait még jobban figyelembe vevő műsorokat hallhasson élményt adó előadásban a jövő közönsége. Körber Tivadar Kátai Mihály rajza. Proletártavasz, 1919 HÁROM, egymással szorosan összefüggő, egymást hasznosan kiegészítő könyv jelent meg a közeli napokban a megyeszékhelyen. Egyik a Tanácsköztársaság helyi dokumentumait gyűjtött egybe (Kecskemét és Kiskunság 1919 vörös lobogója alatt), másik egy lexikon jellegű életrajzi gyűjtemény (A magyar munkásmozgalom Bács-Kiskun megyei harcosai), s a harmadik (Proletártavasz 1919), a forradalmak korának eseményeit leíró, összefoglaló jellegű tanulmányokat foglalja magában. Az elsőt a megyei könyvtár, a két másikat a megyei pártbizottság adta ki. A nagyformátumú, 324 oldalas „Proletártavasz” külsejével és belső tartalmával egyaránt méltó a nagy évfordulóhoz. Egy szubjektív megjegyzéssel folytatom: amikor a kötet utolsó lapjaihoz ér az olvasó — még az is, akinek egyébként sem idegen ez a téma —, szégyenkezve ismeri be önmaga előtt, hogy menynyire nem ismerte eddig, vagy mennyire hiányosan és rosszul ismerte történelmünknek ezt a sokféleképpen magyarázott, sokszorosan elferdített (és sokszorosan megszépített, leegyszerűsített) korszakát. A tanulmányok szerzői alapos felkészültséggel és tárgyismerettel adják át írásaikat az olvasóknak. A szerkesztők (Bodor Jenő és Bognár Lajos) gondosan építették rá a Tanácsköztársaság történeti tényanyagát az előzményekre. Arra is volt gondjuk, hogy a gazdasági-politikai események, intézkedések mellett a szociális és kulturális vonatkozásokat is az olvasó elé tárják. Természetesen egy mégoly terjedelmes kötet sem léphet fel a teljesség igényével, nem vállalkozhat arra, hogy egy hatalmas területű megye valamennyi tanácsköztársasági emlékét felvonultassa. Ez nem is lehetne cél. Mégis felemlítjük: Kalocsa és Dunavecse konkrétabb szerepeltetése gazdagíthatta volna a kötetet, teljesebbé tehette volna a képet. Kecskemét, Kiskunfélegyháza, Kiskunhalas, Lajosmizse (és részben Baja) forradalmi eseményeit ismerheti meg a kötetből az olvasó. Kár, hogy kevés az értékelés, a kritikai értékű mérlegelés, többnyire hiányzik a tanulságok levonása. A szerzők leginkább megmaradtak a bemutatás, az eseménytörténet szintjén. KIEMELKEDŐ Rácz János tanulmánya. A félegyházi eseményeket nem csupán ismerteti, hanem bírálja is. Helyeselni lehet a következtetését a marxista párt hiányával kapcsolatosan, a hibák elkövetésében. A proletárforradalom alakulását, helyi vonatkozásait neki sikerült a legsokoldalúbban és legalaposabban, meggyőzően a nyilvánosság elé vinnie. Hasznos része a tanulmánynak a szakszervezetek szerepét tárgyaló fejezet. A szerző meglepően jó összehasonlításokat végez, összefüggésekre mutat rá, az elmélet és gyakorlat egységének tényeit, bizonyítékait keresi. A másik sikerült tanulmány Kiskunhalasról szól (a szerzője Szabó Miklós). Két vonatkozásban érdemel figyelmet. Egyrészt a helyi háborúellenes mozgalom bemutatását végzi el a forradalmi helyzet érlelődése szempontjából, másrészt a különböző pártok szerepét és problémáit tárgyalja szemléletesen és meggyőzően. A forradalmak időszakának kecskeméti vonatkozásait három tanulmány tárgyalja. (A szerzők: Szlanka Tamás, Gera Sándor és Békevári Sándor.) Egyik a Tanácsköztársaság előzményeit, a másik annak kezdeti időszakát, a harmadik a népjóléti és művelődési tevékenységet tárgyalja. Sajnos e megoldás nem a legszerencsésebb. Nem kaphat az olvasó közel sem olyan reális képet a kecskeméti forradalomról, mint a halasiról, vagy a félegyháziról! Ez talán azért is így van, mert néhány jelentős téma még fel dolgozásra vár Kecskeméten. Csak a legfontosabba kát sorolom fel itt: a városparancsnoki és kormány biztosi hivatal értékelése. A kiemelkedő vezetők, min" Buday Dezső, Berkes Ferenc, Sinkó Ervin, Tóth László munkájának kritikai feldolgozása. A Magyar Alföld befolyásának, súlyának, jelentőségének elemzése. Sorolhatnám még tovább. A kecskeméti tanulmányok a feldolgozás és megformálás módja szempontjából is alatta maradnak a másik kettőnek. Leggyengébben sikerült a Sápi Vilmos által írt lajosmizsei tanulmány. Hosszú, feleslegesen részletező, elsikkad a felszíni dolgok között a lényeg. Alapos viszont, körültekintően jól megírt, szakmai szempontból kifogástalan Kőhegyi Mihály és Gergely Ferenc nagyobb összefüggésekre rámutató, történelmi összefüggésekben gondolkodó műve. A Pécs—Baranya —Baja háromszög történeti problematikáját feltáró, elemző munka elismerést és dicséretet érdemel, annak ellenére, hogy területi szempontból „kilóg” ebből a keretből, így is egyik erőssége a kötetnek. Talán a legjobban Fekete Dezsőt kell dicsérni. A közel száz oldalas, ezernél több pontból álló bibliográfiája és repertóriuma felbecsülhetetlen értékű segítséget adhat a kutatónak, népművelőknek, pedagógusoknak egyaránt. Csak az érdekesség kedvéért jegyzem meg: A Tanácsköztársaság szellemi életének elevenségére, aktivitására mutat, hogy fennállásának rövid néhány hónapja alatt a megye terültén 24 féle újság jelent meg, látott napvilágot. Fekete Dezső tanulmánya alapos, gazdag, tartalmazza az összes fontos brossúrákat, röplapokat, cikkeket, melyek a forradalom idején megjelentek. Ha a fent említett negatívumokat sem elhallgatva a kötet hasznosságát, erényeit kívánnánk tovább sorolni, kevés lenne rá a helyünk! Inkább azt hangsúlyozzuk tehát, hogy az utóbbi időben örvendetesen fellendülő szellemi életünk szerves része ez a könyv, pozitív irányba tartó közéletünk magasabb igényére mutató bizonyítéka, aminek nagyon kell örülni. Közhely ma már, hogy a múlt megfelelő ismerete és helyes értékelése nélkül nem lehet a mát és a jövőt jól alakítani. Hisszük, hogy az ilyen kiadványok tovább fognak sorjázni majd az elkövetkező időben. AZ MSZMP megyei vezetői időben felismerték a szellemi-politikai-erkölcsi érés további segítségének ezt a túl nem becsülhető formáját: a kutató- és alkotómunka anyagi és erkölcsi támogatását. A „Proletártavasz 1919” tehát értékes szellemi produktum. A tanulmányokon kívül azzá teszi Pozsgav Imre tömören igényes előszava és Gór Imre merészemutatós, ízléses borítólapja. Varga Mihály
