Petőfi Népe, 1969. május (24. évfolyam, 98-123. szám)
1969-05-04 / 100. szám
1M9. májas i vasárnap 8. oldal Nyelvőr Hova Egyszer régebben egyik barátommal beszélgettem arról, hova megy a nyáron. A Tiszához — mondta. Én a Tiszára szoktam menni — feleltem. Én nem vagyok vadkacsa, azok szállnak rá a folyóra volt a válasza. Sikerült megértetnem vele, hogy „a Tiszára megyek, a Tiszán voltam, a Tiszáról jövök” szemlélethez tartoznak még a „megszállni valahol, szállás, szálloda" szavaink is. Én ma is a Balatonra, az Adriára, a Tiszára megyek, ha mehetek, mert ezt a szemléletet tartom magyarosnak. Valami többletet, nagyobb szemléletességet érzek benne, mint „a Tiszához megyek, a Tiszánál voltam, a Tiszától jövök” alakokban. Mindez arra figyelmeztet, hogy a ragok szemléletességét és a kifejezés árnyaltságára való alkalmasságát nagyon jól fel lehet használni nemcsak költői szempontból, hanem a mindennapi életben is. A-nál, -nél ragok németes használata már úgyahogy kikopott nyelvünkből, de még sokszor kísért, ha nem vagyunk óvatosak. Amikor arról beszélünk például, hogy a bevásárlásnál (helyesen: bevásárláskor vagy bevásárlás közben) mire kell ügyelnünk, hogy a koszorúzásnál (koszorúzáson) kik vettek részt, vagy hogy a diák a dolgozatírásnál a nyáron? (dolgozatíráson) ott volt-e vagy sem, ez a csúnya „nálnélozás” üti fel újra meg újra a fejét. A ragokkal való árnyaltság kifejezésének lehetőségéről néhány példa is meggyőzhet a gépkocsivezető „gépkocsival”, az osztályvezető „gépkocsin” járja az országot, a diák „iskolába’ jár, édesapját „iskolára” küldik. A fosztóképzők használatára is ügyelnünk kell. Más a gondatlan (hanyag) és a gondtalan (gond nélküli), más a lelketlen (gonosz) és a lélektelen (gépies). Valamikor az olyan könyvet, amelyben nem volt kép, „képtelennek* nevezték, de amióta ez a szó jelentésváltozáson ment át, kénytelenek vagyunk „képetlennek” nevezni. Volt idő, amikor ádáz harcot folytattak a nyelvművelők a -lag, -leg rag használata ellen, arra hivatkozva, hogy mindenestől magyartalan. Később cikket írtak a védelmében Kegyelem a -lag, -leg ragnak! címmel. A „kereskedelmileg, okiratilag, levélileg” alakokat ma is elítéljük, de valóban meg kell kegyelmeznünk a „szerkezetileg, helyeslőleg, állítólag” szavaknak. De ki tudná a ragok nyújtotta nyelvi lehetőségeket mind felsorolni. Elgondolkodtatónak talán az eddig elmondottak is megfelelnek. Kiss István A 2 alábbi történetet “ mintegy — visszaemlékezve a számomra is hihetetlennek tűnő, eppen ezért talán soha meg nem írandó — riport témáját meséltem el az állomáson vesztegelő személyvonat fülkéjében egy barátomnak. Két nagy hajú, tarkainges fiatalember üldögélt, unatkozott velünk a fülkében, így Távolságok nyasi idill színes filmje bennünket két testvére életegyszeriben fekete-fehérre koráról is. A fiú nyolc-, a változott. lánytestvér tizenöt éves. Első, illetve harmadik osz■ ■ ■ ■ tályba járnak. A nagytestvér jelenleg katona, bevo- Szemben egy régi, rossz nulása óta, tíz hónapja Vöröskereszt kongresszus Május 29-én és 30-án Budapesten, az Építők Rózsa Ferenc székházában rendezik a Magyar Vöröskereszt III. kongresszusát. Ennek előkészületeiről, az előző kongresszus óta elért eredményekről tájékoztatta a sajtó képviselőit szombaton délelőtt Rostás István főtitkár, a Magyar Vöröskereszt Országos Központjának székházában. A tájékoztatóból kitűnt, hogy ezúttal több évforduló esik egybe a III. kongresszussal. Az idén 50 éves a Vöröskereszt Társaságok Ligája, amelynek a magyar szervezet is tagja. Ugyancsak az idén 90 éves a Magyar Vöröskereszt, a magyar véradómozgalom pedig 20 esztendővel ezelőtt kezdődött. A kongresszuson a Vöröskereszt tagságát négyszáz küldött és kétszáz meghívott képviseli majd. Ezenkívül 11 ország Vöröskereszt-szervezetének képviselőit is várják a találkozásra. akaratlanul is hallgatták a beszélgetést. Időnként mindketten hangosan röhögtek. Ünnep után két kollégámmal indultunk riportútra. Mivel ragyogó idő volt, sárnak még csak színét sem láttuk, a gépkocsivezetőt Kunbábony közelében rábeszéltük, hogy kanyarodjon rá egy — nem is annyira elhagyatottnak tűnő — dfllőútra. A vidék valóban nem volt elhagyatott, néhány forduló után csinos kis tanyasor bukkant elő a fák közül. Az utolsó háznál álltunk meg. Kissé rozzantabbnak tűnt a többinél, noha — valószínűleg az ünnepek alkalmából — hófehérre meszelt falai, és a kukoricaszárból készült háztetőn feszülő rádióantenna valahogy bizalmat gerjesztettek. A kisajtón belépve egy talicskába botlottunk. Az udvaron néhány kopasznyakú tyúk és három kisliba ténfergett. A köszönésre a ház mögül lépett elő egy nagylány, kezében egy görcsös faágat tartva. A beszélgetés nagyon nehezen indulut. Fotósunk gépét babrálgatta, én pedig körülnéztem az első helységben. És a modern tazománctűzhely, a sütő ajtaja feketén tátong. A tetején egy pár gumicsizma. A falon ismét egy pár — az előbbinél is elhasználtabb — gumicsizma, valami rongy van beléjük tömve. A sarokban egy lavórba rakott szalmacsomón kotlós ül. Egy férfikerékpárt támasztottak a falhoz, egyik kerekén sincs gumiabroncs. A mennyezet a sarokban hiányzik, ide van állítva a padlásföljáróul szolgáló létra. A padláson csak néhány üveg hányódik. A ház másik helységében rendkívül vegyes illatok szállongnak. Az ajtó mellett újabb zománctűzhely, lábasok, fazekak és egy darab kenyér hever rajta. A gerendán égy istállólámpa lóg, a falakon 24 kép és egy 1969-es naptár díszük. Az asztalóh1 fé-1 sű, szappan, törlőruha, és ismét csak kenyérdarabok. A szobát átlós irányban egy madzag felezi. Különböző ruhadarabok, fehérneműk lógnak rajta, néhány harisnya és zokni tarkítja a képet. Két deszka- és egy földre roskadt vaságy, szürkésbarna ágyneművel, az ágyneműn két tyúk fészíkelődik... A nagylány felvilágosít nem jött haza. Időközben megnősült. — A rádiót mikor szoktátok hallgatni? — Amióta a bátyám bevonult, nemigen kapcsoljuk be, mert mi nem szeretjük ... — Jártál e már... mondjuk Kecskeméten? — Én is, a húgom is. Az iskolával voltunk, ott láttam emeletes házakat A múzeumba is be akartunk menni, de az ajtaja be volt zárva. Én már Szabadszálláson is voltam. — Az egyik nagy magyar költő is járogatott oda, édesanyja rokonaihoz. Meg tudnád mondani, hogy hívták? — Mindig ebben a tanyában laktatok? — Nem. Ott a dombon volt egy másik, nem tudom kié volt. A Vén nénié..., vagy az államé... Azóta összedőlt. — Hova szoktál gyakrabban eljárni itthonról? — Boltba. — Bálba nem jársz, tan colni, énekelni néha... vagy moziba? Sokáig néz rám, de ner válaszol, csak a fejét ráz za. Aztán halkan, nagyon halkan megszólal. — Templomba szoktam néha elmenni. Ott éneke ■ lünk, azt az egy dalt ki vülről tudom: „A Sionnak hegyén...” — Nem szeretnél elmenni innen valahova városba dolgozni? A nagylány szeme villan egyet, a kezében tartott botot hajlítgatja. Kapásból rávágja: igen. De hogy hova és mit csinálni, arról csak nagyon homályos elképzelései vannak. És, mindennél jobban, legelőslör is egy biciklit szeretne: A szomszéd szőlőt egy idősebb férfi metszegeti. — Hogy ezök mifélék? Az embör gulyás, vagyis tehénpászt.or csak. Az aszszony, nem mondom jó szándékú, de mit tuggyon csináni, ha az ura nem akar jobb életöt... Az embör télön nyáron nyakig begombótt nagy kabátba jár... Aztán a metszőollóval maga mögé bök, a tanya irányába, A tanyától alig háromszáz méternyire van a kövesút. egyenesen a városba vezet. Nekik ugyanis a nagyobbacska falu a város. A nagylány azt mondta: ha magyarságtól, mind a nemzetiségektől S ezek az eltérések nagyban befolyásolják a község tegnapját, de még mai életét, magatartását is. Mindenekelőtt: más a vallásuk. Szeremlével együtt — csakúgy, mint az egész Sárköz — reformátusok, a környező néptenger pedig katolikus. Reformátusként szegődnek a kalocsai érsek jobbágyaivá, és a hatalmas egyház nem egy kísérletet tesz, hogy „eretnekségükből kiemelje őket.” Innen a meglehetős bezárkózás, és a református öntudat, az öszszetartás. S mivel nekik hatalmuk már réges-régen nincs, passzív védekezésben van\ nak ezer év óta. Innen a végtelen alkalmazkodni tudás, s az a tulajdonság, hogy a rájuk kényszerített életnormákat látszólag elfogadva, mintegy illegálisan törvényeket alkossanak maguknak, s belül szigorúan aszerint éljenek, miközben a hatalom kívülről teljesen lojálisnak látja őket. A huzamos kettősség természetesen még akkor is lelki defektusokhoz vezet, ha ez az állapot létezési formájukká lett az elmúlt századokban. A szolgaság mélytengeri nyomása és ez a lelki kettőség hozza aztán a hirtelen és váratlan, egyéni vagy csoportos kitöréseket, lázadásokat, melyek a kívülálló számára érthetetlenek, értelmetlenek. Ám pontosan az alkalmazkodás, illetve az annak révén megőrzött lelki és közösségi autonómia tette lehetővé azt is, hogy megtartsák életvidámságukat, hogy alkalomadtán bátrak, leleményesek és eredményesek legyenek. Nézzük ennek a másfajta magatartásnak, lelkivilágnak és életszemléletnek néhány legújabb kori jelzőjét: 1. A sárköziből bácskaivá lett református telepes teljes jobbágytelket igényelt és kapott az érsektől. Később kiderült, hogy a kifejlődő intenzív földművelés munkaigényének a család még akkor sem tudna megfelelni, ha az apa is részt venne a termelésben: márpedig az nem szívesen vett részt, legalábbis nem mindenben, és nem folyamatosan. Ezért aztán kezdenek zselléreket fogadni a környék szegényeiből. A reformátusok később egykézni kezdenek, a katolikusok viszont erősen szaporodnak, így az arány a két háború között már feles. A betelepült katolikusok ekkorra már bizonyos gazdasági alapot is gyűjtenek, az őslakók azonban sohasem engedik őket a község kormányrúd j áh oz. 2. A felszabadulás utáni első években a haladó erőknek szilárd bázisa Érsekcsanád, s bizony nem a szegény katolikusok, hanem a jómódú reformátusok!... Számba vették ugyanis, hogyha ők oppozicióba mennek, akkor az elszaporodott „gyüttmentek” kiveszik a kezükből a község vezetését! Ezt pedig nagyon nem akarták. 3. Mikor azonban az ötvenes évek első felében a községi autonómiáknak még a szikráit is megszünteti a túlcentralizált állam, akkor a Csanádi őslakók mihamar otthagyják a vezető posztokat testületeket, hiszen már úgy sincs ott semmi hatáskör!... A katolikusok ekkor előrébb nyomultak, de nem foglalják el a kulcspozíciókat. Akadályozza őket ebben egyrészt a reformátusok iránti berögződött tisztelet, másrészt pedig a vezetésben való gyakorlatlanság. A járás ekkor visz be kívülről vezetőket, akiket azonban még a katolikusok is „gyüttmenteknek” titulálnak. 4. Az ötvenes évek végén, mikor újra nő a helyi szervek szerepe, a reformátusok ismét előrenyomulnak ... Igaz, hogy az őslakosok többé nem érhetik el egykori egyeduralmukat, de hiszen közben maguk is változnak, régi szokásokat elhagynak, merőben új életnormákat befogadnak — ám a tétel akkor is érvényes: csakis az egyes falvak, városok történetének megismerése, tetteik okainak kikutatása, belső helyzetük megértése biztosíthatja, hogy a felső vezetés lényegében mindig helves instrukciókkal, szabályzókkal lép be a közösségek életébe. — Költő? Petőfi Sándorra emlékszem, az iskolában tanultunk róla. Az írta a Nemzeti Dalt. — Pesten voltál e már? — Nem, de nem is akarok odamenni. Azt mondják nagy a forgalom... sár van is, idáig azért még a hátán is elcipelné azt a biciklit. A „városba” érve a körhintát, a céllövöldét, meg a cirkuszt nézné meg, ha még ott van. És bemenne egy emeletes házba is, hogy milyen lehet belülről. Baranyi Pál
