Petőfi Népe, 1969. március (24. évfolyam, 50-74. szám)
1969-03-21 / 67. szám
Maga köré gyűjtötte a szakadt ruhájú munkásgyerekeket hEn jól érzem magam. Remélhetőleg nem tart már sokáig. Ne csüggedjetek el. A proletárok nem félnek semmitől. Bátran viselik sorsukat, az eszméért áldozatokra készen. Ha most vesztünk is, ismét rendbejön minden.” Ezeket a sorokat küldte Mausz Rezső, a Magyar Tanácsköztársaság volt hadügyi népbiztashelyet- tese a gyűjtőfogházból 1920-ban, legfiatalabb húgának, Ilonnak. özv. dr. örley Ödönné, aki nemrég töltötte be 90. életévét, könnyektől csillogó szemekkel idézi fel bátyja emlékét, a bácsalmási családi otthonban. — Rezső ebben a községben született 1877. október 23-án. Édesapánk, Mausz Károly, szabósegéd volt. VéméncLről vándorolt ide Bácsalmásra, munkát keresni. Itt ismerkedett meg édesanyánkkal, 1875- ben kötötek házasságot Tizenhármán voltunk testvérek. Rezső szorgalmas, rendes, jó fiú volt. Sajnos, a szüléink nem tudtak taket a cenzúra alaposan megnyirbált. A háború vége felé az események meggyorsultak A forradalom lángja magasra csapott és Mausz Rezső részt vett a proletariátus diadalmas harcában. 1919 áprilisában belépett a Vörös Hadseregbe. Június 24-én nevezi ki a Forradalmi Kormányzótanács hadügyi népbiztoshelyettessé. A népbiztosság szervezési főcsoportját, a katonai politikai ügyek, a katonai szabályzati ügyek és a felmentési ügyek osztályát vezette. Itteni tevékenységéről nem sok maradt ránk. Ismeretes egy rendelettervezet, amelyet Kun Bélával és Böhm Vilmos hadseregparancsnokkal egyetértésben fogalmazott. Ä Vörös Hadsereg katonáinak hozzátartozóival kapcsolatos. Ugyanis a hivatalokban maradt ellenforradalmi elemek sok esetben megakadályozták a segélyek kifizetését, basáskod- tak, gorombán bántak a harcosok hozzá tartozói vaL Ide kerül az emléktábla. juttatni bennünket és a hatodik elemi után szétszéledtünk a négy égtáj felé. Sírva hagytuk el a szülői házat. Rezső nyomdásznak tanult Már 16 éves korától részt vett a munkások emberibb életért folyó küzdelmeiben. 1897-ben ott van a bácsalmási május elsejei tüntetésben, amelyet a csendőrök szétvertek. 1901. november 20-án belépett a Magyarországi Könyvnyomdászok és Betűöntők szakegyesületébe, melynek 1909-től 1912-ig központi vezetőségi tagja. 1912-től a Központi Munkaközvetítő Hivatal vezetője. Budán, a Keleti Károly utcában lakott. Itt alakította meg néhány társával a Testvériség Munkás önképző Szervezetet, amely budai, öntudatos ifjúmunkásokból állt és erőteljes bírálója volt a burzsoáziával lepaktáló szociáldemokrata pártvezetőségnek. — Vasárnaponként maga köré gyűjtötte a szakadt ruhájú budai munkásgyerekeket. Tejet vett nekik a saját pénzén. Elvitte őket a hegyek közé kirándulni és mesélt nekik a szebb jövőről, amelyben rendületlenül hitt — idézi a múltat örleyné. 1912-ben nősült meg. Két év múlva kitört az első világháború. A frontról is a katonák békevágyát közvetítette leveleiben, amelyeMausz Rezső kemény, szigorú intézkedéseket követelt ennek megszüntetésére. Fiatalkori arckép a családi archívumból. vérezett, a másikat ütötték rajta, hegedő sebeit felszakították, hogy ordítson, hogy őrjöngjön, tépték, marcangolták, zúzták, vérét csapolták a bestiák.” A Szovjetunió közbelépett. Egy magyar forradalmár haláláért száz magyar tisztet áldozunk — üzent a hóhéroknak. Mausz Rezső harminckilenc társával együtt elindult a Szovjetunióba, a szabadság felé. A börtönben elszenvedett kínzások azonban nemcsak az idegeit tették tönkre, hanem a tüdejét is. Harminckilenc fokos lázzal szállt be a szerelvénybe. Nem sokáig bír- bírta. Rigában 1922. április 11-én utolérte a halál. * Életútját Fekete Dezső, a Bácsalmási Vörösmarty Könyvtár vezetője dolgozta fel a honismereti gyűjtés során. Így vált ismereVöröshuszár líertfalú, fecskefé* szeknyl, aprószemű ház Kalocsa külső perifériáján. Alkalmas hely volt, nem esett útba. Nekikeseredett kubikosok vad káromkodásaira, bujkáló kommunisták suttogó szavú tanácskozásaira emlékeznek a rozoga nyárfabútorok, merevarcú, fakó- barna családi fotók. SOMOGYI JÁNOS: — Én már 12 éves koromban ersdkó lettem: úgy hívták azt a gyereket, aki kötélhámmal a nyakában fölsegíti a lejtő meredek- jén a felnőtt kubikusok talicskáját Erősebb voltam akármelyik gyereknél Kalocsán. Csak a csontjaim görbültek meg. Örültem, hogy 16-ban besoroztak. Azt mondta egy hadnagy úr, hogy a huszár a világ legelső katonája. Hanem a román fronton nem volt se piros nadrág, se kék attila sárga zsinórral, de még ló se. — Rossz katona voltam az első háborúban. Többet zárkában, mint őrségen, Egyszer is, mikor már negyedszer akart végigkú- szatni egy nyálasszájú zászlós a jeges udvaron, mondom neki, hogy ez azért nem járja, vannak regulák, amiket a tiszteknek is be kell tartani. Mosolygott, és cibálni kezdte az orrom a szarvasbőrbe bujtatott ujjaival Az ilyet még a cimborámtól sem tűrném el: úgy fejbe csaptam, hogy letört a karabélyom tusája. 28 napot ültem olyan fogdában, ahová beesett a hó. öt év utánszol- gálatot mért rám a ge- ritkommendáns, átdobtak Olaszországba, ott pusztultak az idő szerint legszaporábban. — Hát milyen is az „izgága” kubikos! Alig szöktem meg az olasz frontról, önként beálltam vöröska- tonának. Akkorra már fogott rajtam Nagy János bátyám, földmunkástársam, a-K A barátok, hozzátartozók a koporsónál Rigában. A Tanácsköztársaság bukása után börtönbe került. Kaczender József barátja és nyomdásztársa az 1922- ben New Yorkban megjelent Űj Előre című illegális kommunista lapban így ír róla: „Egyik sebből tessé a fiatalok körében is a humanista forradalmár tevékenysége. A Tanács- köztársaság kikiáltásának 50. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen márványtáblát lepleznek le annak a háznak a falán, amely Mausz Rezső szülőháza helyén épült Az ünnepi alkalomra eljönnek még élő testvérei, gyermekei, unokái, rokonai, barátai. Kegyelettel emlékezik meg róla az egész község. K. S. „Császár” tanítása. Azelőtt is berzenkedtem a nagy nyomorúságunkért, azt hittem néha szétütöm ököl- léi a visTTónkat Császár Nagy János megmagyarázta, hogy az aranylánco6 vállalkozók, lilaöves papok, érsekuradalmi intézők, lakkcsizmás parasztok között kell szétütni. ecskeméten állomásoztunk, 13-as vöröshuszárok. Fehér Pista volt a főbizalmi — az a kalocsai, nyugodjon — én meg a század komisszár. Kiadták a jelszót: „Irány Orgovány!” (Ott a nagygazdák lefegyverezték a vörÖ6Őröket.) Végigsöpörtünk a falun, másnap reggelre nem volt ellenforradalom. Utána Szolnoktól Mezőtúrig üldöztük, nyugtalanítottuk a fehéreket Egy baj volt, a fegyver. Csupa szedett-vedett, kimustrált holmi, géppuska csak mutatóba. Így is milyen sokáig tartottuk a csongrádi hídfőt! (ötvenéves csatakiáltás: felsípol a századkomisszár beteg tüdeje. Dús pálmalomb alatt ülünk a kalocsai kórház folyosóján, hófehér nővérek lebbennek át a menekülő vöröshuszárok öldöklő vágtájának emlékképein.) — A tanácsrendszer bukása után két hónapig rejtőztünk négy barátommal együtt egy kriptában. Boris néni hordott ennivalót, az Otta Vencel kocsmáros anyja. Az Otta-koasma volt a téli fagyszabadság alatt a fiatal földmunkások rendes tanyája, meg „szemináriumi” szobája is. Kaptunk hitelt akármennyit, mert tudták, hogy a kubikos nem marad adós. de hogy még ilyen veszélyt is vállaljon miattunk a Boris néni, azt nem gondoltam volna. — A húszas-harmincas években kubikoltam mindenfelé. A dunavölgyi főcsatorna ásásakor hétszáz ember bandagazdája voltam — ugyanúgy dolgoztam, mint ők —, iparvágányt építettünk a Mátrában, nagy palotákat Pesten ... Tulajdonképpen nem is kerestem rosszul, de ha igazságtalanságot láttam, azonnal elöntött a harag. (Ha jól meggondolom, egész életemben egyfolytában haragudtam.) Amikor a mátrai munkálatok után gyereknapszámot akartak kifizetni, mert azt hitték, hogy hat hónap óta adott csipp-csupp előlegek, természetbeni juttatások ösz- szekavartók a fejünkben az elszámolást, úgy odavágtam az ásót, hogy rámástul kiszakadt az iroda ablaka. Fejire olvastam mél- tóságos Szabóky főmérnök úrnak is, hogy nemzetőrparancsnok volt az őszirózsás forradalomkor Kalocsán, most meg kortescélokra használja föl a földmunkás szakszervezet segélypénzeit. Ilyenkor aztán be-bevittek a hűvösre két- három napra, jól megrnán- goltak. Ha az ember dolgozik, haragszik, verést kap, és nem felejt el közben gondolkozni, lehetetlen, hogy ne legyen belőle kommunista. egy ven öt után párt- titkár voltam, 52- ben kizártak. Olyan vörös- huszárosán csináltam mindent, rögtön kimondtam, ha nem tetszett valami. Azt is, hogy nem szeretem a parfümszagot a Nemzeti Bizottságban, azt is, hogy ne a belvárosban kezdjék a járdaépítést, hanem a szegénynegyedekben, azt is, hogy a magamfajta, jutta- tottföldes kétholdasokat ne nyúzzák agyon a beszolgáltatással. Oda se neki! Tudtam, hogy a talicska az egyetlen, amiben nem csalódhatok, kubikoltam tovább, ahogy azelőtt. — A kizárás éveiben is pártmunkásnak tudtam magam. Fiatal lányt választottak egyszer párttitkárrá a munkahelyemen* nagyon félt a feladattól. Biztattam: Vállald el, Ilus- kám, majd csináljuk együtt. Csináltuk. Hej, ha tudta volna a főnökség hogy én vagyok a tanácsadója! 1956. november 4-én léptem be az MSZMP-be, fol- dozgattam még két évig a Duna-gátakat, akkor ért el a nyavalya. Hiába, sokat cipekedtem. Jól megjártam. Az utolsó két évemben már csak ezerforintos, könnyű munkát végezhettem, 500 forinttal nyugdíjaztak, nagy nehezen sikerült csak fölsrófolni 720- ra. Igaz van egy 500 forintos félállásom a Textilfeldolgozó Vállalatnál, amikor nem fekszem éppen a kórházban. Nagyon szeretnek, ott, segítek a pártvezetőségnek, amit tudok. Aztán úttörőkhöz járok el sokszor, mesélek nekik, régi mozgalmi dalokra tanítom őket. Meddig? Újra Császár Nagy János, apám helyett apám, jut eszembe. Vénséges vén volt már, amilcor az utolsó többpárti« választást tartották, évek óta föl sem kelt az ágyból. De akkor eljött, hétrét görnyedve, két bottal, alig tudta kimondani: „Fiam, leadom a vokso- mat az én elvtársaimra.” Alacsony, csontsovány M ember a 70 éves Somogyi János, pontosan olyan, mint aki egy hegyre való földet megmozgatott. A kórházból vissza jövet nyugtatom a feleségét, lehet, hogy elengedi a főorvos az urát Kecskemétre, a Munkaérdemrendet átvenni. Az utcájukat most Hősök utcájának hívják. Somogyi Jánosnak öt testvére volt, a feleségének kilenc. Nekik két halott, négy élő gyermekük van. tizenhét unokájuk, nyolc dédunokájuk, Meg mi. Szabó János