Petőfi Népe, 1969. március (24. évfolyam, 50-74. szám)

1969-03-21 / 67. szám

, IVÄMJJHflPÄ Kitüntetések a Tanácsköztársaság 50. évfordulója alkalmából A Népköztársaság Elnöki Tanácsa a Magyar Tanács- köztársaság kikiáltásának 50. évfordulója alkalmából a Tanácsköztársaság ide­jén kifejtett tevékenységük elismeréséül 964 személy­nek kitüntetéseket adomá­nyozott. A Munka Vörös Zászló Érdemrendjével, nyolc, a Munka Ér­demrend arany fokoza­tával 278, a Munka Ér­demrend ezüst fokozatával 678 személyt tüntetett ki. Mintegy négyezren pedig a Tanácsköztársasági Ér­demérmet kapták meg. Kitüntetés©!« A testvérvárossal ismerkedtek Á megyei pártbizottság jubileumi kiadványai A Kecskeméten tartóz­kodó szimferopoli turista- csoport tegnap délelőtt vá­rosnéző sétára indult. Első útjuk az új köztemetőbe, a Tanácsköztársaság már­tírjainak díszsírhelyéhez vezetett. Fotóriporterünk is Itt örökítette meg kedves vendégeinket. Ezt követően a Katona József Múzeum dokumentumkiállításával ismerkedtek meg. Többen hasonlóságot fedeztek fel a régi kecskeméti városré­szek és az ódon szimfero­poli utcáit, illetve a mo­dern elrendezésű Leninvá- ros, s az otthoni Gagarin sugárutat szegélyező épüle­tek között. A Krím-félszi- getről érkezett konzerv-, bőr- és cipőgyári munkáso­kat délután az első magyar proletárállamra emlékező ünnepségeken a kecskeméti üzemek látták vendégül, öt-hat tagú „küldöttségek” vettek részt az Auóldi Ci­toeipari Vállalat, az Iroda- gépipari és Finommechani­kai Vállalat Sokszorosító Gépgyára, illetve az ipari- tanuló-képző intézet, s a pártiskola rendezvényein. A vendégek ma az Izsáki Állami Gazdaságban tesz­nek látogatást, délután pe­dig Orgoványra utaznak, ahol este megtekintik a Magyar Néphadsereg Köz­ponti Művészegyüttesének műsorát A Tanácsköztársaság ju­bileuma alkalmából két ér­dekes művet jelentetett meg a megyei pártbizott­ság. Az egyik kötet címe: Proletártavasz, szerkesztői: Bognár Lajos és Bodor Je­nő. A képmellékletekkel gazdagon illusztrált több mint 300 oldalas mű a me­gye 1918—19-es eseményeit feldolgozó tanulmányok­kal állít méltó emléket a nagy harcok hőseinek. A másik kötet rendkívül hasznos adatgyűjtemény. Címe: A magyar munkás- mozgalom Bács-Kiskun megyei harcosai. Szerkesz­tői: Bársony Ferenc, Béke­vári Sándor. az MHSZ-nél A Tanácsköztársaság ju­bileuma alkalmából ünnep­séget rendezett tegnap a Magyar Honvédelmi Szö­vetség megyei központja Kecskeméten. Az ünnepsé­gen Balabán Sándor alezre­des, az MHSZ megyei tit­kára mondott beszédet, majd átadta a szövetség dolgozóinak és társadalmi munkásainak a honvédelmi miniszter, valamint az MHSZ főtitkárának kitün­tetéseit. Honvédelmi Ér­demérem kitüntetésben ré­szesült László József, az MHSZ gépjármű iskolájá­nak vezetője és Bajáki Menyhért, az iskola dolgo­zója. Többen a Kiváló mun­káért kitüntető jelvényt illetve pénzjutalmat kaptak. pogyár, a Szék- és Kárpi­Április l-én megjelenik a magasabb oktánszámú o Veteránok ünneplése a munkásőrség megyei parancsnokságán normálbenzin Április l-én a 76-os ok­tánszámú benzin helyett az ÁFOR összes töltőállomá­sain már 86-os oktánszámú normálbenzint fognak „csa­polni”. Természetesen to­vábbra is kapható lesz, rá­adásul az eddiginél több benzinkútnál, a 92-es és a 98-as oktánszámú benzin is. Ugyanakkor megváltoz­nak az árak is, mégpedig kedvezően míg eddig a 76- os oktánszámú benzin li­tere 2,70 forintba került, április 1-től a 86-os ben­zint 3 forintért árusítják, vagyis olcsóbban, mint amennyiért ki-ki a maga számára ezt a minőséget keverés útján előállíthatta. A 92-es benzin árát 4,70 forintról 4 forintra, a 98- asét pedig 5,30 forintról 5 forintra csökkentik literen­ként. Az Autóközlekedési Tu- damányos Kutató Intézet megállapítása szerint a ma­gasabb oktánszámú nor­mál benzin használata pél­dául a Moszkvics—408-as, Csökken a benzin és a háztartási tüzelőolaj ára A szénsav miig kevés illetve 403-as típusoknál, 5,6 százalékos, a Wartburg 1000-es és 353-as kocsiknál 3,5—5,6 százalékos üzem­anyag-megtakarítást tesz lehetővé. Ugyancsak csökken áp­rilis 1-től a háztartási tü­zelőolaj ára, az eddigi li­terenkénti 2,20 forintról, 1,50 forintra. Szélesebb kör­re kívánják kiterjeszteni a jövőben az olaj házhoz­szállítását is. A répceláki robbanás folytán átmenetileg meg­szűnt hazai szénsavterme­lés pótlására külföldről be­hozott széndioxid ebben a hónapban az országos szük­ségletnek körülbelül 35 szá­zalékát fedezi. Megkezdő­dött a szárazjég importja is. Április l-én hozzáfog­nak Répcelakon a IV. osz­tályú, csak az öntészetben használható, bizonyos mér­tékig szennyezett szénvas termeléséhez és töltéséhez. Amint a behozatal meny- nyisége lehetővé teszi, még az első félévben megkezdik a patronok töltését is. Tegnap délelőtt ünnep­séget rendeztek Kecske­méten, a munkásőrség me­gyei parancsnokságán, aho' azt a tizenöt idős munkás­őrt köszöntötték, akik öt­ven évvel ezelőtt fegyver­rel a kezükben vettek részi a Magyar Tanácsköztársa­ság győzelmének kivívásá­ban, a proletárdiktatúra védelmében, s az azóta el telt időszakban is hűsége sen szolgálták a szocializ­mus ügyét, elismerésre méltó tevékenységet fej­tettek ki a munkásosztály hatalmának védelmében és megerősítésében. A megye különböző ré­szeiről összejött idős elv­társakat dr. Cserháti Lász­ló, a munkásőrség megyei parancsnoka üdvözölte, majd átnyújtotta a veterá­noknak azokat az emlék­lapokat és díszplaketteket, amelyeket a munkásőrség országos parancsnoksága adományozott nekik. Emléklapot és díszpla­kettet kapott Balatoni Fe­renc, Boldán Mihály, Bit- vári István, Fónagy Gyula, idős Guthy József, Kiss Jó­Értesítiük vásárló közönségünket, hogy a 12 5-ös Kecskemét, Gáspár A. u. 15. sz. alatti gyógyszertárunkat, lebontás miatt átheSyeztük Kölcsey u. 3. sz. alá, volt Hetesi-féle házba. 1992 A kerekegyházi BÉKE Szakszövetkezet megvételre felajánl nagyobb mennyiségű őszi árpát, zabot és csöves kukoricát Ár megegyezés szerint Telefon: 35. 1891 Dr. Cserháti László, a munkásőrség megyei parancs­noka átnyújtja a kitüntetéseket. (Pásztor Z. felv.) zsef, Késmárki Antal, idős Makkal Antal, Mecséri Mi­hály, Pásztor Károly, Ra­bi Mátyás, Svéd Pál, Sza­bó Ferenc, Varga Sándor és Vörös János. A mun­kásmozgalom veteránjait, az idős kommunistákat ezt követően Iván Istvánná, a megyei pártbizottság osz­tályvezetője, országgyűlé­si képviselő üdvözölte, tol­mácsolva a megyei párt­végrehajtóbizottság elisme­rését és köszönetét. Tiszte­lettel szólt azokról a har­cokról, amelyeknek ötven évvel ezelőtt az ünnepeltek cselekvő részesei voltak. Az ünnepség további ré­szét baráti beszélgetés töl­tötte ki, amelynek során az egykori vöröskatonák visszaemlékeztek a hajda­ni dicsőséges napokra és az azokat követő fehérter­ror kegyetlenségeire. G. S. Mecrelent a Forrás Tegnap elhagyta a nyom­dát a megye új irodalmi, művészeti és tudományos folyóiratának, a Forrásnak első száma. A szép kiállí­tású, csaknem 100 oldalas folyóirat borítólapját Ka­ján Gyula grafikusművész rajza díszíti. A Tanácsköz­társaság jubileumának kü­lön fejezetet Szentel ezút­tal a Forrás, s az Élő múlt rovatban megemlékezik Ady Endre halálának ötve­nedik évfordulójáról. Az új folyóirat az egész országban kapható, a hír­lapárusoknál és a postahi­vatalokban. A Bács-Kiskun megyei Lapkiadó Vállalat előfizetéseket is elfogad. Vendégünh a mai nagy ünnepen Megnyílt újra az Izsáki Állami Gazdaság kezelésében levő Rásztorcsárda Kitűnő alföldi ételkülönlegességek, saját termésű fajborok. Minden este cigányzene. Szünnap nélkül! Nyitva: 10—24 óráig. Kecskemét—Dunaföldvár betonút mellett 32. km-nél. 1853 TERMELŐSZÖVETKEZETEK! Állami gazdasagok: Március 31-ig 10000 forint árengedménnyel vásárolható meg az UE—28 traktor a KECSKEMÉTI AGROKER-NÉL. 1942 A Tanácsköztársaság mai jubileumi ünnepségén ked­ves vendégeket fogad Kecs­kemét. Feleségével együtt velünk ünnepel Árky Nán­dor elvtárs, a kecskeméti katonatanács egykori el­nöke. Nemrégiben. amikor meglátogattuk Budapesten, azt hittem, rossz helyen já­runk. Magas, élénk mozgá­sú férfi nyitott ajtót. A Logody utcai lakás félho­mályos előszobájában leg­feljebb 50 évesnek néztem. — Hetven jóval elmúl­tam — mosolygott. — Számolja ki: akkor voltam 22 éves. Mosolygott kedvesen a felesége is. Bizonyára nem én voltam az egyetlen, aki hitetlenkedett, amikor a munkásmozgalom e vete­ránjával először fogott ke­zet. Hogyan is volt csak? Ar- ky Nándor remek elbeszé­lő, szavai nyomán megele­venednek az akkori idők: — Az olasz frontról jöt­tünk, teljes felszereléssel, a 30-as honvéd gyalogez­red. Kecskeméten vagoní- roztak ki bennünket 1918. november 18-án. Mindjárt meg is kezdtük a leszere­lést. Hallott ugye arról a nevezetes kijelentésről, hogy: Nem akarok katonát látni!... Persze örültünk, hogy megszabadulunk vég­re a mundértól. Igen ám. de én már 1915-ben belép­tem a szociáldemokrata pártba, mielőtt a frontra mentem. Nem én voltam az egyetlen az ezredben. Az elvtársak tudták, hogy a mi időnk következik. Mondták: maradjak. Szük­ség lesz a megbízható em­berekre. Egy hét múlva le­jött Stromfeld Aurél, és ar­ról beszélt nekünk, hogy meg kell védeni az orszá­got. Kecskeméten állomá­soztak akkor a 38-as Moli- nári huszárok, és néhány más alakulat. A városházá­ra hívtuk össze az alakula­tok küldötteit, és megalakí­tottuk a katonatanácsot Engem választottak meg el­nöknek. Akkor a legfontosabb fel­adat a rend fenntartása volt. A Beretvásban és két- három vendéglőben gyü­lekeztek rendszeresen az új világ esküdt ellenségei. A katonatanács értesült róla.

Next

/
Oldalképek
Tartalom