Petőfi Népe, 1969. március (24. évfolyam, 50-74. szám)

1969-03-09 / 57. szám

1. oldal 1969. március 9, vasárnap Forradalmárok szobrai FŐBORÁSZ, 1969 A főborász alálírásával hitelesíti a vizsgálatokat. Kezdődhet a palackozás. Az idén új képzőművé­szeti alkotásokkal gazdago­dik Petőfi városiasodé szü­lőhelye, Kiskőrös. A járási párt- és tanács­székház dísztermébe most készült el Övári László, bu­dapesti képzőművész fali pannója. A mintegy negy­vennyolc négyzetméter nagyságú mű a vidék szőlő­gyümölcskultúráját szim­bolizálja. A gyógyfürdő épülete domborművet kap. majd elkészül egy szökőkút- kompozlció is. Felállítják Bem, Ligeti és Lenin szobrát. Az 1848— Moszkva egyik legna­gyobb múzeumában, a Központi Forradalmi Mú­zeumban nyílik meg rö­videsen a Magyar Tanács- köztársaság félévszázados évfordulója tiszteletére rendezett kiállítás. A' magyar proletariátus­nak a Tanácsköztársaság Védelmében folytatott 133 napos hősi küzdelme érté­kes forradalmi tapasztala­tokkal gazdagította a ma­gyar éis a,: nemzetközi mun­kásmozgalmat. A kiállítás bemutatja a magyar forra­dalmi mozgalmat, annak internacionalista kapcsola­tait, képet ad arról, milyen hatással volt Magyaror­szágra a Nagy Októberi Szocialista Forradalom, is­merteti, hogyan nyilvánult meg a magyar—szovjet ba­rátság attól kezdve, hogy 1917-ben a magyar hadi­foglyok részt vettek az oroszországi forradalom­ban, majd az intervenció­sok elleni küzdelemben, be­mutatja a Magyarországra került orosz emberek — hadifoglyok — részvételét a magyar forradalomban. Külön rész ismerteti a ma­gyar népi demokratikus 1949-es magyar szabadság- harc legendás hírű Bem apó­jának szobra a Petőfi térre kerül, a nagy költő harcos­társ emlékműve mellé. Az ugyancsak kiskőrösi szüle­tésű szocialista forradalmár és költő, Ligeti Károly szobrát az Ifjúsági park­ban, a nagy proletárvezér, Lenin portréját pedig az új párt- és tanácsház föld­szinti halijában helyezik majd el. Valamennyi alkotás bu­dapesti képzőművészek mű­helyeiben készül. rend kialakulásának törté­netét, a szocialista építés eredményeit. A moszkvai Központi Forradalmi Múzeum tudo­mányos munkatársai egy évig gyűjtötték a szovjet múzeumokban és levéltá­rakban a kiállítás anya­gául szolgáló dokumentu­mokat, korabeli fényképe­ket. Nemrégiben Magyar- országon jártak, felkeres­ték a múzeumokat, jártak városainkban, az üzemek­ben, falvakban. . A többi között megismerkedtek a magyar forradalmi prole­tariátus egyik fellegvárá­val, Csepellel, . jártak a kombinátban, hiszen a ki­állításon részletes képet adnak róla. A magyar szervek mint­egy másfél ezer dokumen­tumot bocsátottak a moszk­vai kiállítás szervezőinek rendelkezésére. Munkáju­kat segítették a veteránok is visszaemlékezéseikkel, tanácsaikkal, a birtokuk­ban levő dokumentumok- kai, fényképekkel, amelyek szintén helyet kapnak a kiállítás anyagában. ­(APN—KS) Hála gyerekkorom túl­fűtött fantáziájának és az akkoriban válogatás nélkül olvasott köny­veknek a legtöbb szak­ma képviselőjéről ki­alakult bennem valami­lyen zsánerkép. A bort töltögető, a napvilágon hunyorogva járó pincemestereket Jó­kai Sármán bátyója kép­viselte ebben a panop­tikumban. A évek múlásával a többi alakokat sorra ki­szorították valóságos, hús-vér emberek, de ez a rezes orrú, hatalmas kulcsokat csörgető fi­gura — maradt. Míg­nem a minap találkoz­tam egy igazi borásszal. Az asztalon, a kémcsö­vek mellett számológép, meg egy papírhalmaz. Si­kerle Béla, a Kunfehértói Állami Gazdaság főborásza ilyen bástya mögül beszél­get velem. A mai pince­mesterek korszerű fegyve­rei, a vegyelemző műsze­rek és a számológép úgy látszik mindig kéznél kell, hogy legyenek. És persze ezekkel az eszközökkel ha­tásosan is kell tudni har­colni a borfronton. A gaz­daság értékesítési kimuta­tása azt jelzi, hogy az őszi szüretelési és minőségi problémák ellenére ismét megnyerték a csatát, leg­nagyobb részt sikerült ér­tékesíteni tavalyi boraikat, és nem is akármilyen áron. — Ezt persze túlzás vol­na az én érdememnek tu­lajdonítani. Ennek a gaz­daságnak már régebben ki­alakult a jó híre. A borá­szattal szakképzett, igen lelkiismeretes gárda foglal­kozik, az én munkám itt nagyobb részt csak elvi, irányító jellegű. Tavaly — abban, hogy boraink jó mi­nőségűre sikerültek — nagy adag szerencse is közrejátszott. A szüretre éppen elkészült a korsze­rű erjesztő üzemrész, így aztán már a mustot is könnyebben tudtuk kezel­ni — mondja és szórako­zottan tologat maga előtt egy darab papírt. Akárhogy is történt, az igazság az, hogy tavalyi, kiváló minőségű borok to­vább növelték a gazdaság tekintélyét a borpiacon. A pincemester pedig e né­hány mondattal azt bizo­nyította, hogy — ellentét­ben a regénybeli őssel — józan realista. Apropó, józanság. Ho­gyan sikerülhet az ilyesmi egy borásznak? A kérdésre rövid, precíz választ kaptam. — Mint italt, soha nem szerettem a bort. Mégis, ilyen „alapállás­sal” hogyan lesz valaki fő­borász? — Nálam a körülmények hozták. Középiskolásként a borászati technikumba jár­tam, és az első esztendő­ben még valami műszaki pályáról ábrándoztam. Érettségi után mégis a Kertészeti Főiskolára ke­rültem. Talán a nyári gya­korlatok érlelték bennem az elhatározást. Államvizs­ga után a MONIMPEX-nél kezdtem dolgozni, ami ná­lunk megfelel a szakma magasiskolájának. Hét évig jártam ezt a magasiskolát, aztán az állami gazdaságok központi pincészetét vezet­tem négy esztendeig. Ez­után jöttem Fehértóra. Nemcsak a borkombiná­tot vezetni, és nemcsak — mint egyesek hiszik — pénzt keresni. Tanulni akarok. Hosszabb időt töl­töttem Csehszlovákiában és Jugoszláviában, tanulmá­nyoztam ezeknek az orszá­goknak a szőlőfeldolgozá­sát. Franciaországban az ottani borkezeléssel ismer­kedhettem meg. A franciák e tekintetben szinte a vi­lágon egyedülálló, magas színvonalat képviselnek. De náluk már az alap­anyag is más. Itthon a sző­lőfeldolgozás még koránt­sem ilyen korszerű, talán csak a Kiskőrösi Állami Gazdaságban az ősszel be­állított gépsoron éri el a világszínvonalat. Ügy gondolom, hasznos az, ha egy borász a szőlő- feldolgozással is megismer­kedik. Mivel nálunk az al­földi boroknak komoly jö­vőjük, nagy felfutási lehe­tőségük van, azt hiszem Kunfehértót jól választot­tam. ■ ■ ■ ■ Az ilyen üzemvezetőknek nemcsak a borászattal, de kereskedelemmel és köz- gazdasági , elemző munká­val is foglalkozni kelli'Mun­kájuk a közgazdásági és a kémia sajátos keveréke. így a korszerű felkészültség, technikai színvonal mellett érvényes az az igazság, hogy egy borászon millió forintok múlnak. Munká­juk minőségét ezrek, száz­ezrek érzékelik, és értéke­lik. A borkémia meglehető­sen új, gyakorlati tudo­mány. íiazai specialistái még kevesen vannak, saj­nos, jóval kevesebben mint kellenének. így szinte lám­pással keresik a szakkép­zett borászt, még a legna­gyobb szőlő- és bortermelő gazdaságok is. A termelés­től lassanként teljesen el­különülő borkészítés szin­te hihetetlen szakember­hiánnyal küszködik. Pedig ahhoz, hogy a megtermelt javak jól értékesüljenek itt elengedhetetlenül szük­séges a szellemi beruhá­zás. Ezekről beszélgettünk a borkamra nyílegyenes folyosóit járva Sikerle Bélával. Itt is, ott is fe­hér köpenyes laboránsok­kal találkoztunk, kis kémcsöveket, üvegeket vittek. Ezekben rázzák, ülepítik, vegyelemzik a borokat, hogy aztán nyugodtan küldhessék a palackozóba. Valamennyien szak­emberek, akik nem hisz­nek a saját ízlelé­süknek. Gépekre, vegyszerekre támasz­kodnak, hogy a fogyasz­tók ízlését újra és újra tökéletesen eltalál­ják. Baranyi Pál Moszkvai kiállítás a /Magyar Tanácsköztársaság SO. évfordulójára B. Szepelnvak? óbb /Mcriav Kassai Ferenc fordítása Az egység szerencsésen újutott az erdőig, s egyesült sgy másik partizánalaku­lattal, amelynek rádióösz- szeköttetése volt a Nagy Földdel. Szobko lett az sgyesített partizánegység törzstisztje. Azonnal ösz- szeköttetésbe lépett a 6. had­sereg parancsnokságával, ahol azt a rejtjeles felvi­lágosítást kapta, hogy Her­mann Kreiss főhadnagy valóban a hadsereg kötelé­kébe tartozott, de 1941 szeptemberében eltűnt. Szobkót ez sem nyugtat­ta meg véglegesen. Kreiss- nek visszaadták a fegyve­rét, de továbbra is figyel­ték ... 1943 szeptemberében a szovjet csapatok Kijev felé nyomultak előre. Nehéz fel­adat várt ráiuk: az átkelés a Dnyeperen. A német pa­rancsnokság lehetetlennek minősítette a vállalkozást. Éppen itt, a dnyeperi par­toknál készültek a németek a? ellentámadásra, amely­hez igen nagy várakozást fűztek. A magas jobb par­tot alaposan megerősítették, a hidakat aláaknázták. A lapos hal part minden cen­timéterét becélozták. Szeptember eleién a Vö­rös Hadsereg egyik nagy páncélos egysége áttörte az ellenség védelmi vonalát és az így keletkező résben gyors ütemben nyomult előre. A szovjet parancs­nokság tisztán látta, hogy a németek minden hidat felrobbantanak, s ezzel jó időre késleltetik az átke­lést. Az egyetlen lehetősét: a visszavonuló ellenség csapatainak ka7Vetlen nyo­mában kell átérni a jobb partra. A „Kotovszkii” partizán­alakulat azt a parancsot kapta, hogy Kanyev kör­zetében derítse fel a híd megközelítésének lehetősé­geit ... A felderítők este indultak el. Reggel rejtje­les rádiójelentést adtak a Nagy Földre: „A hidat alá­aknázták. A feljárót ágyúk és légvédelmi ütegek tö­mege őrzi. A jobb partot rendkívüli mértékben meg­erősítették.” A yálasz rövid volt: „A híd felrobbantását meg kell akadályozni. Páncélo­saink 14 óra QO perckor érkeznek”. A híd felrob­bantását megakadályozni. . . Nem partizánfeladat. Fel­robbantani könnyebb. Ezt már megszokták. Kis létszá­mú partizánalakulat azon­ban nem foglalhatja el tűz­harcban a hidat, hogy biz­tosítsa a páncélosok átha­ladását. — Kétszáz emberünk van. A hídon pedig egy egész német hadsereg vo­nul vissza. tankokkal, ágyúkkal. Nem tudjuk tő­lük elvenni a hidat — je­lentette ki Szobko, és sza­vaival mindenki egyetér­tett. Ekkor Kreisis kért szót:-- Az. egység gyenge ah­hoz, hogy elfoglalja a hi­dat. Két század egy egész hadsereg ellen —. ez nevet­séges. De két ember... Van egy tervem. — Halljuk. — Tegnap egy német ve­zérkari gépkocsit zsákmá­nyoltunk. a benne ülő ezre­dest foglyul ejtettük. Azt állítja, hogy a Führer fő­hadiszállásáról érkezett, és Hitler személyes megbízá­sát teljesíti. Sajnos, nerr. találtunk nála ilyen jelle­gű iratokat. Ez bonyolítja a dolgot. Abban bízhatunk csak, hogy a visszavonulás zűrzavarában elegendő lesz rangjelzésének puszta lát­ványa is. Javaslatom te­hát az ... ... A fényesre lakkozott Opel-Kapitän a bekötőútra fordult és hamarosan utol­érte a visszavonuló német egységet. Szolidan és tar­tózkodóan dudálva az Opel megelőzte a katonákkal zsúfolt, hosszú ágyúkat vontató teherautókat. A felfuvalkodott Oberst alig fordított figyelmet az őt köszöntő tisztekre, a volán­nál ülő komor sofőr pedig ügyesen lavírozott a tan­kok és tehergépkocsik kö­zött. A partizánok csak azért fogadták el Kreiss indítvá­nyát, mert más lehetősé­gük nem volt. De Szobko egy feltétellel egyezett bele az akcióba: ha őt küldik Kreiss-szel. A parancsnok teljes ékesszólását latba- vetette, hogy lebeszélje el­gondolásáról. de Szobko bi­zonygatta: senki sem isme­ri nála jobban Kreiss-et, ő a lehető legjobb partner az akcióhoz, azonkívül pe­dig az sem árt. ha saját szemével látja a német visszavonulás ..térképét”. Magában pedig azt gondol­ta: senki sem ellenőrizhet­né nála jobhan Kreiss-et, s nyilván ez az akció feszi fel a pontot az „i” betűre. Így tehát Szobko magára öltötte a Wachmeister egyenruháját. „Legrosszabb esetben végzek vele is, ma­gammal is” — gondolta, miközben az ülés alá rej­tett gránátokat tapogatta. Az Opel-Kapitän mere­deken a hídra fordult és élesen fékezett. Az Oberst kiszállt, egy pillantásra sem méltatva az őrszemet, el­kiáltotta magát: — Hol a parancsnok? Idehívni I A parancsnok futva ér­kezett, piszkosan, borotvá- latlanul. A zubbonyáról is leszakadt egy gomb. ■— Ezredes úr . . . — Elég! — sipította Kreiss. — Hogy néz ki? Hogy fest. Oberleutnant? ön a Führer dicső hadse­regének tisztje, vagy egy koszos disznó?! — Elnézést, ezredes úr... Visszavonulunk... Három napja nem aludtam. — Ez nem magyarázat! Egy német tisztnek minden helyzetben mintaszerűen kell kinéznie! Nem azért adta önnek a Führer az egyenruhát, hogy szégyent hozzon rá!! — Igenis, ezredes úr! De én... — Hallgasson! Tegnap parancsot kaptam a Füh- rertől, hogy öntsek úi lel­ket a visszavonuló csapa­tokba, s én ezt megteszem, ha törik, ha szakad! Meg­értette, Oberleutnant? Teljesítem a Führer pa­rancsát! Mindenekelőtt megállítom ezt a szégyen­letes menekülést! Ki en­gedte meg, hogy átenged­jék a hídon a csapatokat?... Nem tudja, ugye? Sejtet­tem! Árulók! Köröskörül árulók!! — Az ezredes szemmel íá^ha+ósn magán- hívül volt a dühtől. — ózonnal leállítani a for- °°lmat! Visszarendelni a jobb partról a hátráló egy­ségeket! A Führer naran­csára innen indítsuk meg a győzelmes ellentámadást! (Folytatjuk.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom