Petőfi Népe, 1968. december (23. évfolyam, 282-306. szám)
1968-12-24 / 302. szám
Anyanyelvűnk védelmében Nem tudom megfigyelték-e, hogy milyen veszedelmes gyorsasággal terjednek a köznapi beszédben is az egyes divatos kifejezések. Kezdetben vala a hobby (vagy ahogyan most már „magyarosítva” is írják: hobi). Angol szó különben, s a szótár szerint azt jelenti: vesszőparipa, szenvedély, kedvenc foglalkozás. Ez a hobby — vagy hobi — annyira elterjedt, hogy például a televízióban, rádióban szinte nem is lehet hallani mást De nagy gyakorisággal írják le az újságokban is. Hobi a bélyeg-, a címke- és a kaktuszgyűjtés, hobi ha az operaénekes szabad idejében szobafestéssel, az egyetemi tanár kuglizással, vagy solymászással foglalkozik. Hobi mindeféle kedvtelés, időtöltés, hóbort, kikapcsolódást jelentő szórakozás. De ez utóbbi szavakat egyre ritkábban írjuk le, s még ritkábban mondjuk, bezzeg a hobi!... Pedig a magyar nyelv még a felsoroltakon kívül is sok más kifejezést ismer. Régen például azt mondtuk: az a bogara... most viszont: az a hobija,.. Döntsék el, kérem, melyik a kifejezőbb? Az egyszerűbb és a szürkébb mindenesetre a hobi. De nem vagyunk mi olyan szegények, hogy folyton ezt az egy kifejezést használjuk. S miért szegényitenénk el szándékosan szép magyar nyelvünket! A hobi után jött a story (ma már ez is „magyarul” sztori). Ugyancsak angol szó. magyarul annyit jelent, hogy történet, elbeszélés, mese, illetve az angolban így hívják az emeletet és a füllentést is. Sőt, ha hozzáteszik a short (rövid) szót, akkor novellát jelent, a story-book meséskönyvet, novelláskötetet, a story-teller mesemondót, elbeszélőt, a story-ioriter meseírót, novellistát. Mindezt csak azért soroltam, hogy még az angol sem használja olyan nyelvcson- kító módon, ahogy mi, az átvevők. Mert nálunk sok embernek — kezdetben csak néhány affektáló, elő- kelősködő, idegen nyelvtudását fitogtató, de sajnos ma már az utánzók sokaságának is — soha nincs egy-egy jó története, mondanivalója, meséje, csatta- nós elbeszélése — csak sztorija. Vagy itt van a baki... Szinte felszisszentem, amikor a napokban a televízió nagy nyilvánossága előtt Vitray Tamás, valamennyiünk kedvelt riportere kürtölte világgá, hogy munkatársa „bakit” követett el. A baki nem idegen szó, csak a baklövés rövidítése. Különben ötletes „nyelvcsinálmány”, s élőszóban való használatát esetenként nem is ítélhetjük el. De egy komoly műsorban, sok millió néző előtt kiábrándítóan pongyola kifejezés. Pláne ha még ragozzák is, hogy aszongya: bakidra ... stb. Ismétlem: mértéktartással, a beszéd színezésére, könnyebbé tételére elviselhetőnek tartom az ilyen szavak használatát. Hiszen a nyelv is. él, gyarapszik, s az alkalmi és divatos szavak — ha nem tudnak beilleszkedni nyelvrendszerünkbe — úgyis kikopnak belőle. De ha kisajátítják az árnyalatgazdag kifejezéseket, ez már haszontalan dolog. S méginkább, ha szinte kizárólagosan használjuk őket. Így tolakodtak beszédünkbe a hobi, a sztori, a baki és a többiek — mert akad még társuk szép számmal, például a kü- 1 lönböző zsargonkifejezések. Kerülnünk kell az ilyen szavak mértéktelen használatát, s keresni helyettük az igazit, a megfelelőt. Hiszen a szavaknak hangulata is van, s a hobi és társai pont ezektől a hangulatos, találó kifejezésektől, nyelvünk szép fordulataitól, választékosságától fosztanak meg bennünket. Nagyon nagy szerepük van a gazdag magyar nyelv megőrzésében, ápolásában mindazoknak, akik sok ember előtt szólnak, beszélnek. Szónokoknak, politikusoknak, s nem utolsósorban a televízió- és rádióbemondóknak, újságíróknak stb. Vagyis a szavak mestereinek, míveseinek. Nem vagyok híve az erőltetett magyarkodásnak, például az idegen kifejezések „tűzzel-vassal” való üldözésének. Természetes folyamat, hogy egyre több új kifejezés áramlik nyelvünkbe a tudomány, a technika rohamos fejlődésével. A fontos csak az, hogy az élő nyelv ezeket fel tudja dolgozni, meg tudja emészteni, a saját rendszeréhez tudja igazítani. Ez egy-egy nyelv erejét is bizonyítja. De ha egyesek ezen túlmenően még pongyola és hanyag beszédükkel rontják is a nyelvet — ez már sok veszélyt rejt magában. S ez ellen mindenképpen fel kell venni a harcot Hiszen édes anyanyelvűnk — milyen találó ez a kifejezés is! — legfontosabb érintkezési eszközünk, tudásunk, tapasztalataink közvetítője, irodalmunk, kultúránk megőrzője. Ne hagyjuk, hogy gyomok verjék fel ezt a szép és pompázó virágoskertet. F. Tóth Pál Vadlibák Itt állok a szilvaf&nál szívemmel mérem a csendet az ősz felhős homlokában csillagrajok helyezkednek. Kérges szelek verik össze a szilvafa bütykös ágát majd elhallgat a szél, s újra a csönd nyitja vasvirágát. Halk suhanás hull a földre — így suhannak el az árnyak föltekintek s éles rajzát látom meg a vadlibáknak. őszi vadlibák, ti könnyű csontozata élő gépek meddig hajt a szív motorja vágy, a cél, a messzeségek meddig vonz a végtelenség kétes titkok lidérc-fénye próbája a szárny ivének s az átlátszó ég mélysége? Meddig vonz? — de minek kérdem, hisz nekem is ez a sorsom mélységek és titkok súlyát én is a szívemben hordom. Engem is az új varázsa a már bomló titkok fénye hajt az életen keresztül s csábít el a messzeségbe. Bennem is a vér dobolja a nagy próbák riadóját s indította el e szívet ívelésem halk motorját .11 Dong a szél. A szilvafáról hulló levél raja árad, s messziről visszhangzik hangja a gágogó vadlibáknak. Egy nem túlságosan ismert francia író. Le Sage legismertebb regényében a sánta ördög felemeli a házak tetejét s igen érdekes dolgokat tud meg a madridiak életéről. Egy estére megirigyeltük ezt az ördögöt. Nem a tetőn át kukucskáltunk ugyan, hanem kopogtattunk az ajtón, de váratlanul érkeztünk mi is. Kishegyi Simon, a bajai járás népművelési felügyelője ugyanis azt tanácsolta, ne szóljunk ki előre j öttünkről sehová. Ügy szerezhetünk róla hiteles képet, hogy mint töltik a szombat estét falun a fiatalok, s van-e egyáltalán élet a művelődési házakban. VÁRAKOZÁS Illanycs szép halmai között kanyarog az út. Lelátni a kalocsai síkságra. Présházak a domboldalon. Nemesnádudvar. Állj! A járás legszélső községe... Még világos van, amikor megállunk a művelődési ház előtt. Télen ez túl korai időpont. De az ajtó már nyitva. Éppen harangoznak. Velünk van Buda Ferenc költő. Megtorpan: — Hallgassátok! Ilyen csilingelő zene illik a hulló hópelyhekhez... Az irodában jó meleg van. Nyúlánk fiatal lány emelkedik fel az asztaltól. Erdős Marika. A függönyből, szobanövényekből, vázákból, ízléses elrendezésből mindjárt kitalálhattuk volna, hogy itt nő az igazgató. — Már kinyitott? — Most már akármikor jöhetnek™ Végszóra nyílik az ajtó. A klubszoba kulcsát kéri egy fiatalember. Az igazgatónő még utánaszól: Meg tudnád csinálni a biztosítékot?... Persze — bólint a fiatalember. — Mi lesz ma a program? — kérdezzük. — Tv-nézés. Azután beszélgetünk, táncolunk. Ha olyan lesz a hangulat, tartunk vetélkedőt is. Mindig van egy előkészítve, tartalékban. JOBB EGYÜTT — Eljönnek ide sokan televíziót nézni? Hiszen többnyire otthon is van már. — Az mégsem olyan, mint amikor társaságban van az ember. — Eszerint nem panaszkodhat az -igazgatónő, hogy üres a művelődési ház? Némi szünet után felel: — Tudják, hogy van ez. Amikor sikerül valami, fellelkesül az ember. Máskor meg elkeseredem, s azt mondom, itt hagyom az egészet. A népművelésben sohasem lehet elérni a 100 százalékot... De most éppen bizakodó vagyok: a na pókban alakult meg a sváb tánccsoport. Megnézzük a nagyterme1 amely délelőtt tornatérén este mozi, vagy színház; tágas klubszobát, amely : fiatalok a lehetőség szerint otthonossá varázsoltak. Szemben a cukrászda. Bent már többen üldögül- nek. — Egy kávé, vagy sör után jönnek majd hozzánk int feléjük Marika. Csak úgy mellékesen kérdezzük meg: — Nem szólt Kishegyi elvtárs a járástól, hogy ma meglátogatjuk? — Nem Pedig találkoztam vele. Hazajött disznóölésre. NYOLC MÉTER FÖLD A FEJÜNK FÖLÖTT — Le se vegyétek a kabátot — fogad Kishegyi Simon —, megyünk a pincébe. Ez itt a szokás, legalább ezt is megtapasztaljátok. Öt perc múlva ott vagyunk. A bejárat emelet- magasan az utca fölött, de még jókora domb támaszkodik a boltozatra. Feketére pácolt hordók, igazodva — takarva, mint a katonák. Ballagtunk befelé vagy húsz métert a pince végéig. A zárófalnál elcsodálkoztunk: — Hát a boltozat, meg a fehérre meszelt fal nem tégla? — Nem bizony. Csákánynyal, ásóval vájják itt a pincéket az agyagba. Ha kell, akármeddig lehet még toldani. Felettünk nyolc méter föld van, ott a temető. — Nem szakad le? — Itt nem. Arrébb, lazább helyen, egyszer beesett egy koporsó— ESTI CSENDÉLET rés, hogy 66 éves kora ellenére ő a legkiválóbb kazalrakó a tsz-ben, s tavaly a borversenyen 3. díjat nyert. Finom is az a borocska. De finom a többi is. Még az a szerencse, hogy kicsi pohárból kínálják, — Esténként, nekünk idősebbeknek itt van a „kul- túrház”. Éjfélig elbeszélgetünk, néha még danolunk is. Még valamit meg kell kóstolni. Ez valóban különlegesség. Egy hordó paprikát tett el Metzinger bácsi. Nem ecettel savanyította, hanem törkölyt terített rá. Felséges... Friss, ropogós, megőrizte eredeti ízét... Mennyi ilyen ősi recept lehet még a falusiak birtokában! Mi lenne, ha ezekkel az olcsó eljárásokkal a konzervgyárak is megpróbálkoznának? MEGKÉSVE Simon kibontja az asz- Baján a tam'tónőképző- talkendőt. Sültkolbász, abált ben sajnálkozva fogadtak, szalonna a mai torról. — Délután fél háromra — Korcsolya a bor alá... vártuk Buda Ferencet író— Kopogás. Belép az apósa, olvasó találkozóra. Fél hat- Metzinger András arról hí- kor széledtek szét a gyerekek. — Sajnos, azt hittem — bosszankodik Buda Ferenc — estére szól a meghívás. Négy-öt lány és fiú szedi a lábát, megpróbálják összekürtölni a többieket. Sorsára hagyjuk Ferit. Majd felszedjük visszafelé. Benézünk még a művelődési házba, ahol fülsiketítő beatzene fogad. Tíz-tizenöt pár táncol. — Egy óra múlva dugig , lesz a terem — legyint Bánáti Tibor igazgató. — Kár, hogy nem a jövő kedden jöttetek, akkor lesz a hangversenyünk. JÖJJÖN PÄNCSICS? Csátalján világos a nagyterem. Röckl József iskola- igazgató szavaira nyitunk be: — Hát akkor jöjjön Pán- csics december 27_én? Szavazzunk!-. Csáwúja. Előadás után tánc. Magasba nyúlnak a karok. A Fradi neves hátvédje a szomszédos Garán született. Batvanan-nyolcvanan lehetnek együtt fiúk lányok. Az iskola fiatal testnevelő tanárának előadására gyűltek össze. Itt vannak többen a község vezetői közül is. Amikor befejeződik az előadás, percek alatt megtelik a szomszédos klubszoba. Megszólal a magnó, kezdődik itt is a tánc. Szép otthonos a helyiség. Térelválasztó függöny, díszek a falakon — mind a fiatalok munkája. — Senkise kíváncsi „A nagy M” befejező részére? — kérdezzük. — Nincs tv-nk — felelik — arra még nem telt. NÉVNAP A NÉPFRONTKLUBBAN Garán egy éve nyílt a népfrontklub. Három szoba, söntés. Nincsenek sokan. Ma este se előadás, se másféle program. De a 130 tag közül ilyenkor is akad annyi látogató, hogy van dolga Sibelin József gondnoknak. — Aki nem az ivásért, hanem a társaságért megy el este otthonról, az itt jól érezheti magát — mondja. Az egyik asztalnál kártyáznak, a másiknál beszélgetnek, amott újságot böngész valaki. — Ott meg névnapot tartanak — mutat a gondnok a 6zélső asztalra. Két férfi, három fiatal nő. — Ilyen csendesen névnapoznak? — érdeklődünk. — Épp azért jöttünk ide. Otthon egy kicsit egyedül éreznénk magunkat eny- nyien, másutt viszont hangoskodnak. MAGYAR, SZÉKELY, DÉLSZLÁV, NÉMET Takács Lászlót, a Garai Művelődési Ház igazgatóját
