Petőfi Népe, 1968. szeptember (23. évfolyam, 205-229. szám)
1968-09-15 / 217. szám
IRODALOM Felnőtt közönség Előzetes a kecskeméti színházi évadról Bencze József: Vetőbúza éneke Ez a jó föld — ide vessetek, langyos esők majd ide essetek, szelek, majd itt szeressetek, sugarak barnára fessetek, kaszák ropogva szeljetek, szekerek, zsákok, vigyetek; malomkerékbe vessetek, pékek, kenyérré gyúrjatok — eső, föld, napfény; itt vagyok! Csukás István: SANZON Most azt hiszem: boldog vagyok, és az leszek, míg élek. Nap süt, a fény alá merült utcán ülnek a vének. Szívükbe süppedve puhán a régi utcák, fények, ahol mostan is ülnek ők* s amit már nem értek. S amit majd ők nem értenek: ha vén szívemben élnek, örök Nap süt az elmerült utcán, hol üldögélek. Jóba Tibor: if Őszi pasztell Ä reggeli nap olvadt aranya lassan fakó, szelid ezüstté válik, és néha már az ökörnyálak pajkos tündércsapata kísér el hazáig Hamarabb hullanak le már az esték: késő nyarunkba kora ősz szökött be. Az éjszaka ködpaplant húz magára, s a sápadt Hold lustán virraszt fölötte A szeptember 2-i társulati ülés jó hangulatban zajlott le a Kecskeméti Katona József Színházban. Eb. bői még nem lehetne messzemenő következtetéseket levonni, hiszen évad elején színészek — és közönség —, várakozással tekintenek az új feladatok, új élmények elé. Igen nagy baj van ott, ahol „munkakezdésnek” tekintik az évadnyitót, s nem készülnek különlegesen szép feladatokra, sikerekre, eredményekre. A kecskeméti társulatnál még nem volt ilyen évadnyitó. Még ha gyengébben sikerült is egy-egy évad, a következő elején annál erősebb volt az elhatározás, hogy: most majd megmutatjuk!/^ esetek többségében azonban sikerült szezon jó érzéseivel foghattak az újhoz. A derűlátó légkör tehát önmagában még nem biztosíték a jövőre — mondottuk. Ezúttal azonban más jeliekből is meríthetjük optimizmusunkat. Mindenekelőtt: rendkívül érdekesnek, jónak mutatkozik a műsorterv. Elsősorban is azért, amiért nemrégiben még untalan hadakozni kellett: a prózai és zenés művek megfelelő arányáért. Talán semmiségnek tűnik: a 13 bemutatóban a prózai művek enyhe túlsúlyban vannak. Hét prózai mű és hat zenés mű szerepel a műsortervben. Lássuk sorra. Október 4-én Illyés Gyula Dózsa György című drámájával nyit a színház. A művet tíz évvel ezelőtt a Nemzeti Színház játszotta, 6 most a kecskeméti lesz az első vidéki bemutató. Illyéssel kezdeni az évadot: méltó folytatása annak a szép törekvésnek, amellyel színházunk ünneppé avat minden évadnyitást. A hazai drámairodalom legnagyobb alkotásaival ajándékozzák meg az évad elején a közönséget. így kerül színre Kecskeméten a Bánk bán, Az ember tragédiája, továbbá Vörösmarty Csongor és Tündéje, Sarkadi Elveszett paradicsoma, stb. Klasszikusnak nevezett alkotásunk kevés van, de kimagasló művek akadnak még a magyar irodalomban. Illyés műve méltán sorakozik tehát a Katonával kezdett sorba. A darabot Tu- rián György rendezi. Másodszorra játszanak Kecskeméten görög drámát ebben az évadban. Az Elektra emlékezetes sikere után ezúttal az antik „könnyű műfaj” egy kiváló darabja kerül színre: Arisztophanész Lüszisztraté című komédiája. Mit is tehetnénk hozzá az örömhöz, amit a darabválasztás felett érzünk? Az újabb örömöt, amit az okoz, hogy: íme felnőtt a mi közönségünk. Az évek számát tekintve nincs még messze az az idő, amikor Kecskeméten csakúgy, mint a többi vidéki városban, elsősorban és mindenekelőtt és szinte kizárólag csak az operett kellett. Hol vagyunk már ettől? Anélkül, hogy hamis illúziókat táplálnánk, bátran kijelenthetjük: értő, a jó művet, az igazi művészetet pártoló közönsége van már színházunknak. A legóvatosabban és bizonyára legtalálóbban így fogalmazta ezt meg Radó Vilmos igazgató: Korábban a zenés műfaj „vitte” a próVelencei festészet Nemzetközi kiállítás a Szépművészeti Múzeumban Az évszázadokig hatalmas város gazdag élete gazdag festészetet virágoz- tatott, s amennyire különbözött a velencei köztársaság története az évszázadok során a többi itáliai városétól, legalább annyira különleges az itáliai festészet történetében négy évszázadig a velencei pik- túra. Ezt a négy gazdag évszázadot (XV.—XVIII. század) mutatja be most a Szépművészeti Múzeum kiállítása: a világhírű drezdai képtár 27, a lengyel múzeumok 33, a csehszlovák intézmények 23 képet adtak a Szépművészeti Múzeum 33 alkotásához, így született meg ez a 116 remekműből álló anyag, amely Drezda. Varsó és Jacobello de Bonomo: Szárnyasoltár. „Mária gyermekével és do- nátorral” című táblája a nagyhírű mester tanítványának Giorgione-nak budapesti képe. A rövid ideig élt, de egész századot Prága után most Budapes- befolyásoló művésznek igen ten reprezentálja Velence kevés alakotása maradt az nagy századait. utókorra, s így a SzépműA fénynek és • a színnek vészeti Múzeum mélyszí- olyan mesterei formálták nű portréja különösen a velencei festészete^, akik megbecsült kincse a mű- a művészettörténet legna- vészettörténetnek. A mes- gyobb alkotói közé tartóz- terek sorát Sebastiano de tak nemcsak a város-köz- Piombe folytatja gyöngéd társaságban, az egész világon. Megtalálható a tárlaton Giovanni Bellinmek, a szépséges arcú madonnák és a csodálatos színű madonna-köpenyek mesterének Poznanból küldött Leány képmásával, a pápai pecsétőr, aki nevében hordja a művészetért járó megtisztelő hivatalt, mert Piombo pecsétet jelent. Társadalmi megbecsülése azonban meg se közelíti a velencei aranykort meghatározó mesterét, Tizianoét. A pompás velencei palotában főúri életet élő festő, a német császári udvar tanácsosa és palotagrófja, a világnagyságok barátja és lekötelezettje egyszersmind az érett reneszánsz, a „Cinquecento” egyik óriása volt. Két híres portréja reprezentálja művészetét a kiállításon; Trevisani dó- zse arany-fekete arcképe budapesti, a Festő képmása pálmával című monumentális kompozíció a Drezdai Képtár tudajdona. Paolo Veronese dússzínű művei közül talán a Férfiképmás előtt álljunk hosszabb ideig, mert a hófehér hermelinprém, a vörösbársony háttér drapériája, meg a háttér egének kék-fehér tündöklése önmagában is mindent elmond a velencei festészetről. Jacopo Tintoretto mély és drámai képei visszafogottabb, raffináltabb színekkel, drámaibban mutatják a késői velencei reneszánsz erejét. Nem sorolhatjuk itt fel valamennyi művet, amit a négy dicső évszázad nagy- jaitól egybegyűjtve láthatunk a Szépművészeti Múzeumban. A siker jelzi, hogy helyes kezdeményezés az effajta nemzetközi kiállítás. „ _ ,.i^—;. r. gy. zát, a többség a zenés darabok miatt váltott bérletet; Ma már ott tartunk, hogy a közönség egy igen számottevő része a prózára kíváncsi, s az operetteket inkább csak azért nézi meg, mert szeret színházba járni. Ugyanilyen örömmel üdvözöljük a színház „merészségét”, amivel Jean Anouilh Euridiké című színművét műsorra tűzte. Idézőjelbe tettük a merészséget, hiszen éppen az imént hivatkozunk közönségünk gyors fejlődésére. Meggyőződésünk, hogy a modem irodalom értékei iránt ugyanúgy fogékony, mint amennyire jóindulatú a színház törekvéseinek támogatásában, (A két utóbbi bemutatót Udvaros Béla rendezi). Színházunk becsületet és országos hímevet szerzett már az új magyar dráma ügyének támogatásával. Az idén két ősbemutatót tartanak Kecskeméten. Külön öröm, hogy az egyik Raffai Sarolta új műve, a Diplomások. Az Egyszál magam átütő sikere után joggal várhatunk sokat a kalocsai írónő következő drámájától is. Művét, akárcsak a tavalyit, Pethes György rendezi. Turián György főrendező viszi színre a második ősbemutatót, Végh Antal Holnap vasárnap című drámáját. A Holnap vasárnap is falusi téma. Őszintén és bátran szól azokról a problémákról, amelyek mai életünk változásai, eredményei mélyén feszülnek. Molnár Ferenc Liliomát, úgy hisszük, nem kell itt méltatni, Margittá Gábor rendezi. Érdekes kísérletnek ígérkezik továbbá a Kosztolányi Dezső Esti Kornél című novella-füzéréből készült színpadi játék, amelynek Csurka István a szerzője. A darabot Pethes György rendezi, főszereplője Latinovits Zoltán íesz. A zenés darabokról szólván érdemes itt felhívnunk a közönség figyelmét egy mozzanatra. Turián György főrendező külön is foglalkozott vele az évadnyitó társulati ülésén. A színház nem szándékozik a jövőben sem lemondani a zenés darabokról. Ä régi bécsi operetten kívül azonban szeretnék megkedveltetni a közönséggel a mai műveket. Több okból is. Mondanivalóban, hangzásvilágban egyaránt közelebb állnak hazzánk az új darabok. Tíz-húsz évvel ezelőtt még a közönség zömét azok a felnőttek tették ki, akik a bécsi operetten nevelkedtek és érthetően ragaszkodtak hozzá. Ma már azonban új közönség ül a nézőtéren. Az egészen fiatalok nem is értik, nem is kedvelik a régi melódiákat. Az a kép pedig, az a — bármilyen felületes — társadalomrajz, amellyel ezekben találkoznak, teljességgel idegen számukra. Az ő ízlésük pedig mindinkább mértékadóvá kell váljon a színház zenés programjának összeállításában. Ez azonban nem jelenti azt, hogy teljességgel szakítani kell azzal, ami érték volt a bécsi operettben. Kálmán Imre, Lehár és mások legjobb műved érdemesek a megőrzésre, de le kell fújni róluk a port. S ez elsősorban a szövegre vonatkozik. Éppen ezért átdolgozott librettóval mutatja be az idén a színház Kálmán Imre Cirkuszhercegnőjét és Lehár Ferenc A három grácia című nagyoperettjét. Az előbbit Csorba István, az utóbbit Turián György rendezi. Az egészen fiataloknak szól az Udvaros Béla rendezésében tájon már játszott Isten véled édes Piroskám című vígjáték Dobos Attila zenéjével. Érdekesnek ígérkezik továbbá a könnyű műfajban is egy ősbemutató: Oscar Wilde egyik legmulatságosabb kisregényéből Fejér István írt „krimit” A kísértet házhoz jön címmel, a zenét Tamási Zdenkó szerezte. A darabot Margittá Gábor rendezi. Hasonlóan jó szórakozást kínál még két zenés vígjáték: Majláth—Abai—Kalmár: Piros Jaguár-a (Udvaros Béla rendezésében) és Maugham nagyszerű prózai vígjátéka alapján Nádas Gábor—Szenes Iván szerzésében az Imádok férjhez menni. Néhány szót még a társulat felfrissítéséről. Radó Vilmos igazgató véleménye szerint a felfrissítés egy színháznál nemcsak elkerülhetetlen — hiszen ki művészi ambíciói, ki pedig egyszerűen lakásgondjai miatt cserél társulatot —, hanem szükségszerű is. A színész legnagyobb ellensége a megcsontosodás, az egy szerepkörbe való beágyázódás. Szüksége van a változásra. Nem arról van szó, hogy a társulatot időről időre teljesen ki kellene cserélni, de mindenképpen „levegőváltozást” jelent a részletenkénti felfrissülés. A következő napokban sorra bemutatjuk a társulat új tagjait, itt jóformán csak a névsorolvasásra szorítkozunk. Nem kell külön méltatnunk Latinovits Zoltánt, aki két darabban játszik az idén nálunk. Űj tagja továbbá a színháznak Szögi Arany, aki a nagyváradi színháztól került hozzánk, Csomós Mari Veszprémből jött, Parragi Mária Győrből. Zombori Viola itt lép először színpadra, s Ábrahám István is, aki az idén végzett a főiskolán. Balassa Gábor korábban a Vígszínházban játszott, tavaly a Honvéd Művészegyüttes tagja volt. Nem is kell bizonygatni végül, mekkora nyereség színházunknak olyan kiváló művészek szerződtetése, mint amilyen Nagyajtai Teréz Kossuth-díjas jelmez- tervező, a Nemzeti Színház örökös tagja, Bakó József díszlettervező szintén a Nemzeti Színháztól szerződött Kecskemétre, Sándor Lajos díszlettervező pedig Szegedről. Itt említjük még meg, hogy a tájkötelezettség teljesítése végett egy vidám esztrádműsor is szerepel még a műsortervben a falusi kis színpadok számára, az idén is megrendezik a szokásos szilveszeri műsort és kiemelkedő eseménynek ígérkezik a város kulturális életében a Tanácsköztársaság 50. évfordulója alkalmából a jövő márciusban rendezendő irodalmi est. M. L.
