Petőfi Népe, 1968. szeptember (23. évfolyam, 205-229. szám)

1968-09-15 / 217. szám

M

yljasls türelmes Olvasó, ne hőkölj meg

Buda Ferenc:

az Írásművem címszerepében feszengő szokatlan szó- összetételtől : a szóbanfor- gó ügy természeténél fogva kénytelen leszek — illetlen módon — magánéletünk egynémely intimitását is közprédára bocsátani.

De hogy a lényegre, annak is bizalmas jellegű bevezető részére térjek, hadd mondjam el, hogy legifjabb, mindössze egyéves utódom és örökösöm néhány hete hálátlan fondorlattal bélhurutos lett. A betegség tünetei közismertek az ugrásszerűen megnövekedő pelenkafogyasztás révén. Nem részletezem hát, az ügyhöz egyébiránt is csupán annyi kapcsolódik az egészből, hogy az orvos szigorú diétát rendelt: tea, méz, alma sárgarépa, keksz. Erősen lelkünkre kötötte, hogy kizárólag friss, csomagolt, 1 forint 40 filléres háztartási kekszet adhatunk a gyereknek.

— Jól van — gondoltuk —, az efféle áru nálunk nem importcikk, jó magyar búzából készül, beszerzése különösebb költséget, utánajárást nem igényel. Van is otthon belőle vagy tíz deka, mára elég lesz.

Mivel azonban egy gondos apa még harmadszülött gyermeke jövőjét is szívén viseli, feleségem indítványára fürgén leballagtam a szomszédságban levő nagy- nagy ABC áruházba. Belépvén a fényes üzletbe, férfiasán leküzdöttem a bőséges áruválaszték csábításait, s a hentespulttal átellenben elhelyezett palackoknak már messziről hátat fordítva puritán céltudatossággal a KEKSZ felé irányítottam lépteimet.

— Ez az. Nézzük csak: Sire-Sire, Albert — valamint egyéb araisztokratikus elnevezésű külhoni és hazai termékei a nemzetközi keksz-iparnak, ám az én szerény, névtelen keksz-közkatonám nem mutatja színét sem.

Most már az ősi gyűjtögető és vadászösztön dolgozott bennem, s lehajolva továbbszimatoltam, mint vizsla a vélt vagy megsejtett nyomon. S íme: kitartásomat siker koronázta — előkelő rokonaitól diszkréten félrehúzódva ott lapult az Egynegyvenes titkolózás nélkül, átlátszó polietilén-zacskóba porciózva, hogy felirat híján is ráismerhessenek.

Kölcsönös üdvözlés után szemügyre vettük egymást. Annyit azonnal megállapítottam, hogy ára ós fajtája felől nem lehet kétségem. A csomagolására már kissé gyanakodtam: szemmel láthatóan kézzel történt. Hát istenem nyugtattam magamat — nem rakhatták csipesszel, se vasavillával. Végezetül az életkora iránt érdeklődtem volna, azonban szégyenlősen csak annyit rebegett, hogy otthon felejtette az anyakönyvi kivonatát, személyi igazolvánnyal pedig nem rendelkezik, mivel nincs tizenhat esztendős.

Ebben megnyugodván a rátalálás örömétől felvillanyozva vittem haza a fiamnak.

Feleségi szakellenőrzés. Lohadó lelkesedéssel figyel lem, hogy amint két kézzel nekigyürkőzve kettéroppant egy darabot. Mint a cserép. Szagolja, kóstolja.

— Ez neked friss?

— Nézőpont kérdése — próbálom bölcseleti síkra terelni a szót.

— Nézőponttal nem lakik jól a fiad. Hozzál a városból.

M

it lehet ilyenkor tenni? Dacosan nekivágtam a Batthyány utcának.

Tejbolt: Sire-Sire, Albert, stb. Háztartási keksz? Csak kimérős van.

Gyerünk tovább, önkiszolgáló bolt Kossuth apánk szobránál. Bemegyek, keresem.

Megvan. Dobozban. Félkiló, ára 7 forint. Diadalmasan

vágtában viszem Eaza. Kt bontjuk, vizsgáljuk (rop- pantás, szagolás stb.)

Dohos, kemény.

— Ennyit sem lehet rádbízni? — hallom az ítéletet. Megcsappant önbizalommal hallgatok.

— Majd én lemegyek abba a boltba — jelenti ki a feleségem. Negyedóra múlva egy csomag „Hóvirág” kétszersülttel tér vissza.

— Adj neki belőle, de ne egész darabot, mert elmor- zsálja.

Törném ketté — mint a kőszikla. Odaadom egészben.

— Morzsálgassad — biztatom kajánul.

Tartós darabnak bizonyult, a fiam órákig eljátszott vele.

Többnapi nyomozás után végül is sikerült friss kekszet szereznem. De hogyan?

Tudomásom volt arról, hogy az efféle készítményeken rendszerint fel szokták tüntetni a gyártás idejét. Ezt eddigi kutatásaim során is figyelemmel kísértem, de dátum helyett mindenkor egy titokzatos hétjegyű szá- mot találtam. Minthogy a rejtjelek desiffirozásában való jártasságom — kellő gyakorlat híján —, még nem elég tökéletes, kérdezősködni meg röstelltem, így csak törtem az agyamat hasztalanul mind a mai napig. Ma ugyanis a mi boltunkban felfedeztem a dobozos kekszet. Lecsapok rá, nézem a hátulját.

íme, ott a szám: 03Ö8861.

Gondolkozzunk csak — ösztökéltem magamat lázasa” ~:> (rzek a számjegyek nyilván az év, hó és nap számait jelölik. A mai dátum: 1968. 8. 26. Kereskedelmünk is ismer határokat, így valószínű, hogy az évszázadok és évezredek történelmi távlatokba röpítő jelzéseit figyelmen kívül hagyhatom.

Tehát akkor: 68 — megvan, csak fordított sorrendben. A 8. hónap közvetlenül utána, ill. előtte — így logikus. Egész jó játék ez, csináljuk csak tovább.’Marad még a zérókon kívül itt-ott egy 3-as meg egy l_es. Ez variálható: 13 —, s ebben az esetben a keksz még kéthetes sincs, babusgatni való, kedves kis újszülött. Vagy pedig: 31 — no nem, harmincegyediké ezután lesz, s akkor ez a keksz még nincs is. (Még csak ez hiányzik! Alig vártam, hogy végre ráakadjak.) Maradjunk csak a szerencsés számnál.

Boldogan jelenthetem, hogy a módszernek immáron birtokában vagyok. A mai dátum ezek szerint: 0608862. Amikor pedig ez az írás megjelenik: 0509861.

Ésszerű, ugye? És nem tréfa — komor valóság:

„ -V megkérdeztem utólagosan, mert a rosszhiedel- musegtol akkor is irtózom, ha az bennem van.

Épp ezért hadd toldjak ide még két kérdést:

,1- Kárpótlásnak tekinti-e Kereskedelmünk a fejtő ro megfejtésén érzett sikerélmény-adta örömünket a kidobott forintokért?

2 Honorálták-e kellő mértekben azt a közgazdasági szakelmét, aki e számrejtvényt a fogyasztóközönség epulese és pallérozása végett kiagyalta?

Simonyi Imre:

Éjféli mise

Öregapám emlékezete

A jászolba még pár villa szénát vetett első-harangszó után.

Bodó Ilonka pedig már kora délután óta a ma-született-Jézuskát játszotta velem az istállóban: úgy ringatott takargatott anyányi kis paraszti-Mária.

A barmok — suttogta — látod a barmok a betlehemi barmok...

— és megfejte Virágot játszásiból és felnyergelte játszásiból Huszárt a heréltet is

— hátha egy napon majd futni kell Heródes vagy a csendőrök elől.

A második harangszó aztán meghozta túl-a-Kőrösről a tanyasiakat is subásan meg bocskorosan meg nagybotokkal \ Csordapásztorok — dúdolta Ilonka — látod a csordapásztorok meg a három király — rebegte mivel a sor végén az öles Nagyvarga Gábor egymaga jelentette néki a három királyt.

Harmadszor kondult immár a harang mikor jóvégre az öreg is elindult s vélem Ilonka.

Midőn Betlehembe

kántálták már jóideje

a templomban a népek

mikor az öreg még egyre csak

azt imádkozta az úton pogányul:

eltart-e úiig az a pár véka gabona

nehéz ellése lesz-e a Virágnak

tavaszra elönti-e a Körös megint a határt

Uramisten meddig kutat még

csendőr a Nagyvarga Gábor nyomában?

(Amiként ha a maga módján a megváltatlan emberiség idézte volna egy lányasszony s az ácsmester gyermekét...)

Bánáti Tiborral

r

Ha az ember fiatal korában valamit erősen megszeret, véglegesen csak ritkán szakad el tőle. Vajon mi az oka, hogy a bajai művelődési házban olyan sok zenei rendezvényben válogathat a közönség? Nem titok: a művelődési ház igazgatója ifjú korában zenésznek készült. Vágya nem teljesülhetett, de a zene iránti vonzalmát soha nem tagadta meg.

Bánáti Tibor így vall erről:

— Hegedültem és nem is rosszul, igaz, még nem művészi fokon. De talán azzá fejlődhettem volna. Nem lehetett. Tanító lettem,

1945-ben végeztem el a bajai tanítóképzőt. Ez ag-ti tán megszabta az életemet.

Bánáti Tibor, friss diplomával zsebében a Móricz Zsigmond Népi Kollégiumba kerül nevelőnek, majd hamarosan a kollégium igazgatója. A népi kollégiumok megszűnése után az intézetet államosították, igazgatója ugyancsak ő.

Erős, virágzó kultúrmunkát fejleszt ki a kollégiumban, már akkor erősödtek benne a népművelői hajlamok.

Nemsokára átkerül azonban a tankerületi főigazgatóságra fontos beosztásba.

Alapító tagja a bajai DISZ-nek, a MADISZ-nakt majd a KISZ-nek. Véletlen vajon, hogy a bajai művelődési házban olyan pezsgő a fiatalsággal kapcsolatos kultúrmunka? Dehogy. Bánáti Tibor — bár a KISZ- koron már régen túl van, hiszen 42 éves —, sosem fogja megtagadni örökifjú-önmagát.

1953-ban került vissza Bajára, mint a járási tanács oktatási osztályának vezetője. Ekkor végleg eljegyezte magát a népműveléssel. És két év múlva még közelebb került hozzá: 1955 óta a járási művelődési ház igazgatója. Büszkén vallja: megyénkben ő a „legöregebb” kultúrház-igazgató.

Mikor leülünk négyszemközti beszélgetésre, ismét régi kedves témáját hozza elő: együtt van már hét és fél millió forint a művelődési ház rekonstrukciójára. Igaz, még csak két év múlva kezdik el a felújítási munkálatokat, de most már ez tény.

— Lesz Bajának korszerű színházterme! Emeletet húznak erre az öreg épületre, megszűnik a négy szolgálati lakás, lesznek öltözők, korszerű klubszobák, kiszolgáló helyiségek...

Aki ismeri a bajai művelődési házat, el tudja képzelni, mi mindent lehet itt hét és fél millióból csinálni. És hogy ennek az anyagi tőkének milyen szellemi kamata lesz majd, hiszen így, a „nyomorúságos” körülmények között is évtizede ez a művelődési ház a mintakép megyénkben. Nem ok nélkül tüntették ki 1962-* ben a Szocialista Kultúráért Érdeméremmel és igazgatóját tavaly áprilisban a Munkaérdemrend bronz fokozotával.

— Nagyon jó kollektívával dolgozom együtt kezdettől fogva. így pedig nem nehéz eredményt elérni — mondja. — Munkatársaim szinte egytől egyig az első naptól fogva együtt küzdöttek velem és én ővelük. Éppen ezért ránk is férne már egy kis fiatalítás, hiszen „öreg, csontos” népművelők vagyunk. Azt akarom ezzel mondani: nincs utánpótlás. Fiatalokat is be kellene már tanítani, hogy folytatni tudják a munkát...

A bajai járási művelődési ház hatáskörébe 21 község művelődési otthona tartozik. Nem véletlen, hogy ezeknek a munkája is példának kívánkozik. Bánáti Tibor és kollektívája rendszeres kapcsolatot tart a községi népművelőkkel és koordinálják a munkát, segítik egymást. Hogy miben? A tervkészítésben és annak végrehajtásában. Ebben a járásban a reális valósággal számolás: alaptörvény. Itt nem ismerik a légvárakat.

Pár héttel ezelőtt, legutóbbi találkozásunk alkalmával örömmel közölte Bánáti Tibor: sikerült az utolsó vizsgája is a pártfőiskolán, most már a gyakorlati munkával is többet foglalkozhat. Mert eddig minden évben volt valamilyen vizsgája, vagy vizsgasorozata. Tanulni, tanulni, tanulni, ezt az utat járta eddig.

Külföld? Igen, számtalanszor járt a határokon túl, kiküldetésben, mindig népművelésügyben. Megfordult többször a Szovjetunióban, az NDK-ban, Romániában. Sok külföldi művészegyüttessel van jó kapcsolata a bajai művelődési háznak. Most várják éppen a bautzeni városi kórust vendégszereplésre.

Bánáti Tibor bajai születésű, ismer a járásban szinte minden embert, minden követ és minden fűszálat. Honnan ez a páratlan ismeretség?

— Osztályvezető koromban és mint újdonsült igazr gató is többször bejártam kerékpáron a „területet”. És ma is megyek vonaton, buszon, ahogy éppen lehet.

— Többször hívták már magasabb állásba, igaz?

— Igen. Én azonban maradtam; és maradok ezután is.

Balogh József