Petőfi Népe, 1968. szeptember (23. évfolyam, 205-229. szám)
1968-09-01 / 205. szám
II>ODf\LO/Vl Tárlatlátogatás Az új kecskeméti művésztelep RfiGI ADÓSSÁGOT törlesztett a Kecskeméti Katona József Múzeum a város művésztelepén alkotó képzőművészek tárlatának megrendezésével. Csaknem tíz éve tartották a művésztelepiek legutóbbi csoportos kiállítását, s azóta mintegy háromszázan fordultak meg a kecskeméti alkotóházban. Közülük csak harminc művész munkáit mutatja be a mostani tárlat. Természetes tehát, és nagyméretű kiállítási helyiség híján nagyon is érthető, hogy korántsem ösz- szegző képet kapunk az új kecskeméti művésztelepről. Az összegezés egyébként talán szükségtelen is lenne, hiszen a kecskeméti művésztelep beutalásos rendszerénél fogva nemcsak, hogy nem nevezhető „iskolának”, de még lazább stílusegység sem mutatható ki hosszabb-rövidebb ideig itt tartózkodó lakói között. A szereplő művészek (az utóbbi két-három évben a telep leggyakoribb vendégei), döntő többsége fiatal, de már országosan is elismert, s így a kiállítás tulajdonképpen kicsiny, de izgalmas keresztmetszete a legújabb magyar képzőművészetnek. v Nem tudom, hány Éva néni él Szeremlén, de ha idegen vetődött a faluba és Éva néni után érdeklő- dött, biztos, hogy mindjárt Porkoláb Jánosnéhoz, Orján Évához, a népművészet mesteréhez vezették. Így ismerte őt mindenki, az országos nevű szövőasszonyt. Nőst némán áll a szövőszék a kis szobában, rajta a megkezdett szőttes, Éva néni utolsó, befejezetlen munkája. 1968. augusztus 16-án, 80-ik évében, teljes szellemi frisséségben halt meg. Kislány kora óta szőtt, s ez adta meg életének értelmét. Ismerte falujának egész motívumkincsét, ehhez adta szíve minden művészetét. Ugyanakkor kimeríthetetlen tudója volt Szeremle egész hagyományanyagának is, s készségesen adta tovább mindenkinek, aki kérte, a neves gyűjtőknek és a sze- remlei kislányoknak egyaránt. Kedves ismerősei közé sorolta Lajtha Lászlót, Béres Ferencet, Rábai Miklóst, Diószegi Vilmost, a néphagyomány gyűjtőinek régi és új generációja sok Búcsú Éva nénitől kiváló tagját. Elmagya- új menyecskék vasárnarázta a szövés rejtelmeit, mesélt a falu múltjáról, régi szokásairól, babonáiról. hiedelmeiről, de nem restellt énekelni, sőt táncolni sem, ha a vendég arra volt kíváncsi. Volt még egy külön tudománya is: a tekerődzte- tés. Valamikor régen az ponként hímzett fokotokból, arany és bársony pártákból, szalagokból, s végül „bíborból” különös ejdíszt készítettek s így nentek templomba. A lyöngyösbokréta, majd a népi tánccsoportok elengedhetetlen kelléke lett a tekerődzött menyecske alakja, csakhogy a fejdísz elkészítése külön tudomány, s ennek elismert mestere volt Éva néni. A szeremlei táncosokkal sokat utazott az országban és külföldön is, de ez neki fárasztó munkát jelentett. Egyetlen tekerődzött menyecske „felkészítése” körülbelül 2 órát vett igénybe, s megesett, hogy 6—8 menyecske is volt a csoportban. Éva néni szinte egész nap és egész éjjel cicomázta őket. Mindemellett a szövést tekintette igazi munkájának. Ki tudná megmondani, hogy Szeremlén hány szőttese van és mennyi szerte a világban? Dolgozott és tanította a fiatalokat, de megkeseredett a szája, ha a Háziipari Szövetkezet rosszul értelmezett üzleti okokból — idegen mintákat kényszerí- tett rá. Azt vallotta, s joggal, hogy az ö szeremlei motívumanyaga van olyan értékes és szép, mint az ország más tájain dolgozó szövőasszonyoké. Kérdés, hogy ezeket a napi bosszúságokat tudta-e feledtetni a sok országos elismerés? Hisz halálos ágyán is hol a nyugdíjba menetele körüli huzavona nyugtalanította (80-ik évében kérte nyugdíjazását), hol azzal dicsekedett, hogy meghívták az augusztus 20-án Kalocsán rendezett népművész találkozóra. Nem érhette meg. 18-án kísérte faluja utolsó útjára. Halálhíréről későn értesültünk, ezért csak így tudunk búcsút venni Éva nénitől. Emlékét és munkáit megőrizzük az utókor számára, s bízunk abban, hogy lesz örököse az elárvult szövőszéknek, lesz aki befejezi a megkezdett munkát, majd pedig újat vet fel, hogy megtartsa, sőt továbbfejlessze a szeremlei szőttesek hírnevét. Dr. Sólymos Ede Ez elsősorban a grafikai anyagokról mondható el 'A nemrég Munkácsy-díjjal kitüntetett Pásztor Gábor nyugtalan ritmusú, merész asszociációkat közlő litográfiái tudatos kísérletező szellemről, virtuóz formaérzékről tanúskodnak. Ábrahám Rafael lapjainak tiszta kompozíciója, humanista látásmódja a legmeg- kapóbb, nemes egyszerűséggel ábrázolja folyton visszatérő témáját, a munka és a művészet iránti hódolatát. Bálványos Huba Babits-illusztrációin árnyalat- gazdag líraisággal azonosul a költő elmélyült szellemével. Pető János mozgalmas figurákkal teli kompozícióin groteszk hangulatokat elevenít meg köny- nyed rajzkészséggeL Hantos Györgyi & ÜL Az említett grafikusok, noha egészen különböző módon, a huszadik század nagy áramlataihoz kapcsolódnak, Kaj ári Gyula hihetetlen erőt sugárzó kréta- rajzportréi viszont azt bizonyítják, hogy a hagyományos értelemben vett realizmus modernsége is hiteles és időszerű. A FESTMÉNYEK színvonala korántsem ilyen egységes. Itt az idősebb nemzedék néhány tagjától Barta Istvántól, László Gyulától, Piri Kálmántól is láthatunk hangulatos tájakat, csendéleteket. Kár, hogy csak egy művel 'szerepel Bornemissza László, akinek pályáján jelentős állomás volt a kecskeméti művésztelepen töltött idő, bravúrosan szerkesztett űtcarészlete a kiállítás egyik legjobb képe. Mellette Novák András szigorú kompozíciós rendű csendélete és enteriőrje, Michnay Andrea belső valóságot tükröző portréi, Zoltán Mária kék-arany hajóábrázolása, Noel ö. Gábor geometrikus tájképe és Altorjai István drámai hangulatú figurális műve adják a festészet legjobb darabjait. A kecskeméti művésztelepet tágas műtermei és jó felszereltsége miatt a szobrászok különösképpen kedvelik. Sajnos, ismét csak a kiállítási lehetőségek miatt, csupán kisebb méretű alkotások bemutatására kerülhetett sor, de ezek is szemléletesen bizonyítják a magyar szobrászat lendületes fejlődését. Kutas László dinamikus mozgású Petőfi-szobra, Kárpáti Anna heroikus Derkovits-portréja, Melocco Miklós terhes nőt ábrázoló, gyöngéden formált kőfigurája, Lacz- kovits Aliz archaizált női feje és Rácz Edit játékos könnyedségű kisplasztikái kivétel nélkül sikerült alkotások. A festészet és a szobrászat közötti átmenetet képviselik Kátai Mihály és Stefániay Edit zománcozott fémdomborításai. Az előbbi különös szimbólumaival és technikai virtuozitásával, az utóbbi érzelmi telítettségével és dekoratív készségével ad művészi élményt. „ A KIÁLLÍTÁS változatos, gazdag anyaga láttán azt sem tartanánk túlzásnak, ha évente rendeznének bemutatót a kecskeméti művésztelep alkotói nak munkáiból. Az ilyen évtizedes időközönként megvalósuló tárlatok a legkevésbé sem alkalma sak arra, hogy a művész- telep szervesen beilleszkedjék a megyeszékhely kulturális életébe. Kada Elek azzal a céllal alapított alkotóházat, hogy otthont adjon a művészetnek. Ez a cél megvalósult, de a város művészetkedvelőinek igényei azt is megkövetelik, hogy figyelemmel kísérhessék az itt keletkezett művészet eredményeit. , 1/ IT ényes témáról volt szó a Belkereskedelmi Mi- 99 misztérium sajtótájékoztatóján” — olvastam. Vajon milyen kényes témát közöltek a sokat tapasztalt újságírókkal? Arról volt szó, hogy a kedves vevők hébe-hóba lopnak az üzletekben. Az újságcikknek, mely e sajnálatos felfedezésről beszámolt, ez volt a címe: ^Némelyik vevő megfeledkezik magáról.” S a főosztályvezető beszámolóját ugyanez a gyengéd, tapintatos hang jellemezte. Szomorú szívvel emlékezett meg egyes vevők feledékenységérői. Utána több illetékes vezető statisztikai adatokkal támasztotta alá a ^sajnálatos tapasztalatokat”. De, mint jó kereskedelmi szakemberekhez illik, sietve megnyugtatták az újságírókat és a kedves vevőket, mondván: igazán túlzás volna azt állítani, hogy sokat lopunk. Még ezrelékekben is nehéz lenne kifejezni, hogy a boltok forgalmához viszonyítva: milyen rendkívül keveset lopunk. Bevallom, ennél a résznél egy kis büszkeséget is éreztem. A későbbiekben azonban kiderült, hogy e csekélyke szám csak a leleplezett lopások száma. Ebből nyomban megértettem, hogy a le nem leplezett lopás annál jóval több. Érthető tehát, hogy a vevőközönség által fehérköpenyes detektíveknek elkeresztelt kereskedelmi dolgozók árgus szemmel figyelik a kedve® vevőt. Itt már-már elszomorodtam; de szerencsére a rákövetkező határozott kijelentés megvigasztalt: „Megengedhetetlen azonban a vásárlóközönség alaptalan zaklatása és gyanúsítása” Ezt csak üdvözölni tudom ... Illetve, egy kicsit még gondolkodnom kell felette. Vajon mikor derül ki, hogy a kedves vevőt alaptalanul zaklatták és gyanúsították? Ez csak az irodán vagy a raktárban derülhet ki, ahová a 'kedves vevőt bekísérték, hogy kitapogassák a zsebeit. Addig a jóisten tudná megmondani, hogy okkal vagy ok nélkül gyanúsították-e. Ez a Lehetőség megint elcsüggesztett Különösen a nagyon is méltányolható magyarázata,- mely szerint az esetleges leltárhiány kihat a dolgozók prémiumára és év végi nyereségrészesedésükre. Érthető tehát, nagyon is figyelnek arra, nehogy némelyik vevő megfeledkezzék magáról. Még szerencse, hogy Altoijqi István: Tanyabejáró. ezután nyomban a következőket mondták: -„De ettől függetlenül körültekintőbben és udvariasabban kell bánniuk a vásárlókkal”. Ennek megint módfelett megörültem. Illetve mit jelent az, hogy függetlenül a bolti tolvajoktól körültekintőbben és udvariasabban kell bánni a vásárlóval? A bolti lopásokról lévén szó, csak azt jelentheti: naigyon körültekintően kell megítélni, hogy a kedves vevő lopott-e, vagy sem; s az esetleges gyanút rendkívül udvarias formában kell közölni vele. Sajnos, a lopás gondolatával nem foglalkozó vevő ^ vásárlási örömét erősen csökkentette eddig is, hogy éber szemek figyelték minden mozdulatát. Most megígérték, hogy ezentúl minden másképp lesz. Felületesen nem szabad többé senkit sem gyanúsítani. Az eladót szigorúan felszólítják arra: körültekintően és alaposan nézze meg, kit merészel gyanúsítani. Tehát az eladó — nehogy véletlenül ártatlant gyanúsítson — még gondosabban fogja figyelni a kedve® vevőt. Igaz, nem azért, hogy lop-e; éppen ellenkezőleg, hogy tiszta szívvel meggyőződhessék a vásárló teljes ártatlanságáról. Most már csak az a fontos, hogy a vevőt fokozott gondossággal szemmel tartó eladó tekintetéből ne az sugározzák: figyellek te alak, miért gyanús vagy nekem. Hanem az sugározzák: figyellek te kedves vásárló, nehogy istenments, alaptalanul gyanúsítsalak. "II emard Shaw azzal magyarázta a házasság intéz- menyének tartósságát, hogy az egyesíti a kísértés maximumát az alkalom maximumával. Az ő idejében még ismeretlenek voltak az önkiszolgáló boltok. Ezeknek, szemben a házassággal, az a legfőbb hátrányuk, hogy szintén egyesítik a kísértés maximumát az alkalom maximumával. A házasságban ott kísért a kedves nő, s ott a töméntelen alkalom^ hogy őt magunkévá tegyük. Az önkiszolgáló üzletekben pedig — bocsánat a méltatlan hasonlatért — ott kísért a szardínia és a tábla csokoládé, s ott a töméntelen alkalom, hogy ezeket magunkévá tegyük. Láthatjuk tehát, milyen pokolian nehéz erkölcsi alapelvéket és emberi magatartásokat összeegyeztetni. Ha az önki- szolgáló boltokra gondolok: az emberiség sorsát egyszerre nehezen megoldhatónak érzem. Aki belép egy ilyen üzletbe: hivatalból gyanússá válik. S ez szinte természetes. „Némelyik vevő megfeledkezik magáról” — írja igazán tisztelettudóan az újság. De melyik az a némelyik? — töprengek jogos aggodalommal. Mit tehetnek egyebet: figyelnek bennünket. Ha nagyon figyelnek: természetes, hogy megsértődünk. Ha nem figyelnek nagyon, könnyebben tévedhetnek: s akkor természetesen — még jobban megsértődünk. Tehát, hogy ne bántsanak meg az alaptalan és megszégyenítő gyanúsítással, még jobban figyelnek — a tévedések elkerülése végett. Mi pedig még jobban megsértődünk. Hol itt a megoldás? Tartok tőle, hogy ezen a kereskedelmi iskolákban bevezetésire kerülő új tantárgy sem tud lényegesen változtatni. Ott, mint olvasom, megtanulják majd a tanulók, hogyan kell a legtapintatosabban, a legkevésbé bántóan viselkedni a bolti tolvajoknak vélt vásárlókkal. Ok az összes vásárlók néhány ezrelékét jelentik csak, s így aránylag könnyű vala- mennyiükikel udvariasnak lenni. "íj1 n mindenesetre elhatároztam, ha legközelebb tíz deka szalámit vásárolok, s azzal egyik pénztártól a másikig zavarnak, mert vagy a blokkoló gép romlott el, vagy éppen a blokkokat számolják össze — odaállok az üzletveztő elé. Becsületesen a szemébe nézek, s így szólok halkan: „Vezető kartárs, én ezt a szalámit loptam”. Erre hárman udvariasan körülvesznek, bekísérnek a kényelmes irodába —, s tekintettel vallomásomra és őszinte megbánásomra: kifizettetik velem a szalámi árát, és elbocsátanak. Én pedig köny- nyű szívvel megyek ki az üzletből, ahol vásárló társaim hosszú sora kígyózik az egyetlen pénztár előtt, — tekintve, hogy ők nem loptak semimit.
