Petőfi Népe, 1968. augusztus (23. évfolyam, 179-204. szám)
1968-08-08 / 185. szám
1 oldal 1968. augusztus 8. csütörtök Közlemény Központi Bizottságának üléséről tonságának védelmében támogatja a Varsói SzerzőÁ CSKP Elnöksége értékelte a testvérpárok találkozóit Tito Csehszlovákiába látogat az MSZMP (Folytatás az 1. oldalról) a világbéke érdekeit szolgálná. A jövőben is mesz- szemenő segítséget nyújtunk azoknak az arab erőknek, amelyek az izraeli agresszió következményeinek felszámolása révén a közel- keleti válság politikai rendezését kívánják elérni. m Az európai béke és ___ biztonság megteremtése további erőfeszítéseket követel. A reakciós imperialista körök agresszív célokat követve szítják a feszültséget és igyekeznek megmérgezni az európai államok kapcsolatait. A z Egyesült Államok az európai népek érdekeitől idegen célokért tartja fenn katonai támaszpontjait Nyugat-Európában. ezért tartózkodnak nukleáris bombákat hordozó repülőgépek Európa légterében. Ez a politika abban is kifejezésre jut. hogy az Egyesült Államok és a Német Szövetségi Köztársaság kormánya között sajátos szövetség bontakozott ki az európai feszültség fenntartására. Az imperialista ösz- Szefogás célja a háború után kialakult európai státus quo megváltoztatása. Erre építi az NSZK revansista politikáját, továbbra is makacsul ragaszkodik az egyedüli _ képviselet jogtalan igényéhez, nem ismeri el a realitásokat, a két német állam létét, s a fennálló európai határok megváltoztatására és atomfegyverek birtoklására törekszik. Ezekkel a törekvésekkel szemben hazánk a Szovjetunióval. a Német Demokratikus Köztársasággal és más szocialista országokkal. minden antiimperialis- ta erővel együtt határozottan fellép. Az európai kommunista és munkáspártok Karlovy ■ Vary-i értekezlete helyes utat mutatott földrészünk problémáinak békés rendezéséhez. A Szovjetunió és más európai szocialista országok több ízben terjesztettek elő konkrét javaslatokat az európai béke és biztonság megszilárdítására. Kifejezték elhatározásukat: Mindaddig, ameddig létezik az Észak-atlanti Tömb. a szocialista országok mindent megtesznek védelmi képességűik erősítésére. Az MSZMP Központi Bizottsága támogatja a szocialista országok, valamennyi európai állam aktív erőfeszítéseit az európai béke és biztonság megszilárdításáért. II. 1. A Magyar Szocialista Munkáspárt tagjai, a magyar dolgozók változatlan figyelemmel kísérik csehszlovák testvérpártunk, a csehszlovák kommunisták, a szocializmus csehszlovákiai híveinek harcát. A Központi Bizottság úgy véli, hogy Bratislavá- ban aláírt közős nyilatkozat nagy jelentőségű okmány. A találkozó legfőbb feltételeit a szovjet és a csehszlovák testvérpárt vezetőinek ágcsernyői eszmecseréje teremtette meg. A hat testvérpárt tanácskozásának összehívására vonatkozó javaslatukkal jó szolgálatot tettek a szocialista országok, a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom, az összes haladó erő közös ügyének. A Bolgár Kommunista Párt, a Csehszlovák Kommunista Párt, a Lengyel Egyesült Munkáspárt, a Magyar Szocialista Munkáspárt, a Német Szocialista Egységpárt, a Szovjetunió Kommunista Pártja képviselői a proletár internacionalizmus eszméitől áthatva írták alá augusztus 3-án Bratislavá- ban a közös tanácskozásról kiadott közleményt. A Központi Bizottság mély megelégedéssel vette tudomásul a hat testvérpárt eltökéltségét, hogy szolidaritásukat szilárdan és határozottan szembeállítják az imperializmus és minden más antikommu- nista erő bármiféle kísérletével. Senkinek sem engedik meg, hogy gyengítse a munkásosztály és a kommunista pártok vezető szerepét, aláássa a szocialista rendszer alapjait, éket verjen a szocialista államok közé. A szocialista országok tapasztalatai megerősítik, hogy a szocializmust csak akkor lehet sikeresen építeni, ha a szocialista társadalom megteremtésén^ általános törvényszerűségeiből és a nemzeti sajátosságokból adódó feladatok a proletár internacionalizmus eszméinek megfelelően összhangban vannak. A szocialista országok társadalmát vezető marxista—leninista pártok mindenkori kötelessége, hogy a szocializmus építésében jelentkező új feladatokat alkotó módon megoldják és ezzel gazdagítsák a marxizmus—leninizmus elméletét és gyakorlatát. A marxizmus-leninizmust meg kell óvni mindenféle torzítástól, szüntelenül erősíteni kell a munkásosztály és a párt vezető szerepét, védeni és szilárdítani a szocialista társadalom törvényes rendjét és alapvető vívmányait. Állandó feladat a párt- és az állami tevékenység fejlesztése a demokratikus centralizmus alapján, a szocialista demokrácia elmélyítése, a gazdasági és kulturális munka színvonalának emelése. A Központi Bizottság szilárd meggyőződése, hogy a testvérpártok kapcsolataiban mindenkor azt kell előtérbe helyezni, ami közös, ami összeköt. Ezt kívánja valamennyi szocialista ország és a kommunista világmozgalom, a békéért, a haladásért vívott antiimperialista harc érdeke. A Központi Bizottság úgy véli, hogy a hat testvérpárt bratislavai nyilatkozata megfelel az összes testvéri ország érdekeinek. Jól szolgálja a nemzetközi kommunista és munkás- mozgalom egységét, a szocializmus, a demokrácia, a nemzeti függetlenség ügyét, a népek barátságát, a békét. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága mindenkor kész az internacionalista kapcsolatok fejlesztésére, minden kommunista és munkáspárt testvéri összefogásának erősítésére. Állhatatosan törekszik a szocialista országok közötti sokoldalú együttműködés elmélyítésére: szükségesnek tartja a szocialista országok nemzetközi tevékenységének rendszeres egyeztetését és összehangolását. A proletár internacionalizmus eszméjétől vezetve, népeink békéjének és bizdesbe tömörült országok politikai és katonai együttműködésének fejlesztését, védelmi képességének növelését. Helyesli a KGST tevékenységének fejlesztését, a szocialista országok kétoldalú és sokoldalú gazdasági együttműködésének magasabb színvonalra emelését, a gazdasági együttműködés kérdéseit tárgyaló legmagasabb szintű tanácskozás közeljövőben történő összehívását. 2. A Központi Bizottság nagy jelentőséget tulajdonít annak, hogy a kommunista és munkáspártok nemzetközi tanácskozásának előkészületei a kitűzött program szerint folynak. Pártunk képviselői más pártok küldötteivel együtt eddig is aktívan részt vettek az előkészítés munkájában, s az MSZMP továbbra is minden erejével elősegíti a nemzetközi tanácskozás sikeres előkészítését. A Központi Bizottság meggyőződése, hogy a testvérpártok képviselőinek moszkvai találkozója jelentősen hozzá fog járul- az imperialistaellenes akcióegység kialakításához. ★ A Központi Bizottság, a kormány, pártunk tagságának, hazánk dolgozó népének egyetértésével és támogatásával végzi nemzetközi tevékenységét. Külpolitikai céljaink eléréséhez biztos alapot nyújtanak a szocializmus építésének eredményei, amelyek népünk előrehaladását, boldogulását szolgálják, egyben nemzetközileg gyarapítják mindazok erejét, akik velünk együtt harcolnak a szocializmusért, a társadalmi haladásért, a békéért Az addis-abebai tárgyalásokon a biafrai küldöttség vezetését Eni Njoku professzor vette át, mert Ojukwu alezredes kedden hazautazott. A tárgyalások sorsát beárnyékolja Ane- horo nigériai vezető bejelentése, amely szerint a biafrai küldöttség tagjai között két gaboni politikus is helyet foglal a tárgyaló asztalnál. Ojukwu állítólag azért hagyta el Addis Abe- bát, mert Gowon tábornok, a lagosi szövetség kormányA szabadságharcosok szerdán lerombolták a Saigontól 33 kilométernyire délnyugatra levő Ben Luc-i pontonhidat, amelyet az amerikaiak ideiglenes kisegítésként létesítettek a június 30-án elpusztított vas- szerkezetű híd helyett. A létfontosságú 4. számú országúton, amely Saigont a Delta-vidékkel köti össze, a híd felrobbantása miatt mindkét irányban megszakadt a forgalom. Saigoni közlés szerint kedden háromórás hev.es harc folyt PRÁGA Szerdán Prágában közleményt adtak ki a Csehszlovák Kommunista Párt Központi Bizottsága Elnökségének augusztus 6-i üléséről, amelyen az SZKP KB Politikai Bizottságával Ágcser- nyőn folytatott megbeszéléseket értékelték. Az elnökség megállapította, hogy a négynapos vita során sokoldalú, termékeny eszmecsere folyt, amely a két testvérpárt további együttműködését illetően fontos eredményekkel zárult. Ugyancsak jelentős eredménye volt az ágcsernyői találkozónak a hat kommunista és munkáspárt pozsonyi találkozójának megMIAMI BEACH Az amerikai republikánus párt elnökjelölő konvenciójának keddi napja a szavazatvadászat jegyében telt el. Az elnökjelöltségre pályázó három politikus, Nixon, Rockefeller és Reagan a különböző államok küldöttségével tanácskozott. Bár mindhárom jelölt azt hangoztatta, hogy komoly győzelmi esélyei vannak, a legfrissebb adatok szerint változatlanul Nixon jár az élen. A UPI összesítése szerint Nixon jelenleg 635 szavazatot tudhat magáénak, Rockefeller pedig 207-et. Ettől eltér az AP összesítése, amely Nixonnak csupán vezetője nem jelent meg a tárgyalásokon. Az AP hírügynökség gyorshírben jelenti, hogy a nigériai—biafrai béketárgyalások láthatóan zátonyra jutottak. A tárgyalásoknak reggel 10 órakor (helyi idő szerint) kellett volna megkezdődniük, de a nigériai küldöttség még háromnegyed 11-kor sem jelent meg. A biafraiak ekkor elhagyták a tárgyalások színhelyéül szolgáló Afrika- csarnokot. a hazafias erők és amerikai tengerészgyalogosok között An Hoatól tíz kilométernyire északkeletre. A saigoni kormány egy szerdán kiadott rendelettel betiltotta a „vietnami nők méltóságának és érdekeinek védelmére alakult szövetséget”, amely a legutóbbi időkben csatlakozott vallási és diákcsoportok békét követelő mozgalmához. HANOI A VDK területén Son La tartományban ártalmatlanná tettek egy 12 tagú kémtartása, amelyen nyilatkozatot fogadtak el a résztvevők közös álláspontjáról, a szocializmus építésével és a nemzetközi kapcsolatokkal összefüggő fontos kérdésekben. Az elnökség mindkét találkozó eredményeiben valamennyi részvevő közös sikerét látja és úgy véli, hogy ez új ösztönzést ad a testvérpártok és a szocialista országok között a kölcsönösen előnyös kapcsolatok fejlesztésére, a marxizmus—leninizmus és a proletár internacionalizmus alapján. A CSKP KB Elnöksége — hangoztatja a továbbibecsüli. Az AP szerint Reagan 176 voksra számíthat. Kedden a kongresszus gondosan kitervelt menetét csupán egy esemény zavarta meg, a szegények tüntetése. Ralph Abernathy leicsoportot, amelyet az amerikaiak és dél-vietnami bábjaik csempésztek be az országba. A csoport parancsnokát, Ca Van Don-t és a tagok többségét elfogták, mások megadták magukat, az ellenállókat lelőtték. Fegyvereiket és kémfelszerelésüket elkobozták. A foglyok bevallották, hogy a csoport feladata volt a hírszerzés, célpontok megadása az amerikai támadó repülőgépeknek, ellenforradalmi bázisok megteremtése és szabotázsakciók végrehajtása. i akban az ülésről kiadott közlemény —, azt várja a sajtó, a rádió és a televízió munkatársaitól, hogy tudósításaikban és kommentárjaikban a CSKP és a kormány politikájának szellemében továbbra is tartsák szem előtt Csehszlovákia nemzeti és internacionalista érdekeit. A Csehszlovák Kommunista Párt Központi Bízott-’ ságának meghívására augusztus 9. és 11. között Iá-' togatást tesz a Csehszlo-’ vák Szocialista Köztársa-' Ságban a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége Központi Bizottságának kül-’ döttsége, élén Joszip Broz Titoval, a JKSZ elnökével. demonstrációt rendezett Miami Beach-ben, a luxus üdülőhelyen, amelyet a republikánus párt a konvenció színhelyéül választott. A szegények tüntetésének vezetője határozottan kijelentette, Richard Nixon jelölése esetén a négerek nem hajlandók támogatni a pártot, és azt hangoztatta, hogy Nelson Rockefeller New York-i kormányzó iránt nagyobb bizalommal van. Abernathy és tüntető csoportja délelőtt a republikánus párt ideiglenes főhadiszállásán rendezett kisebb tüntetést, délután pedig a négerek egy csoportja öszvérvontatta kordékon vonult végig a luxusszállodák előtt, ahol a konvenció küldöttei laknak. Hasonló tüntetést terveznek egyébként Chicagóban, a demokrata párt konvenciójának színhelyén is, itt azonban rajtuk kívül a háborúellenes szervezetek mintegy százezer tagja is fel akar vonulni. Zátonyra jutottak a oigériai—biafrai tárgyalások? A sziikségpontonbidat is lerombolták Kémcsoportot tettek ártalmatlanná a VDK-ban SAIGON N/xon az élen öszvéres kordék a luxusszállodák előtt 613 delegátus! szavazatot I kész mintegy száz néger* ismer el, Rockefeller ere- Puerto Rico-i és fehér tün- jét pedig 272 szavazatra j tetővel több felvonulást és Miami Beachban a Republikánus Párt jelképét, atz elefántot ábrázoló léggömböt bocsátottak magasba.