Petőfi Népe, 1968. augusztus (23. évfolyam, 179-204. szám)

1968-08-23 / 197. szám

1968. augusztus 23. péntek 5. oldal BÁNK BÁN A TELEVÍZIÓBAN Nagy érdeklődéssel vár­tuk a Bánk bán televíziós adását. Hiszen nemcsak egyszerűen közvetítésről — egy színházi előadás to­vábbításáról — volt szó, bár az is rejt magában új lehetőségeket. Ezúttal a te­levízióra alkalmazott Bánk bánt láttuk, hallottuk. S velünk együtt nézte, hall­gatta meghatottan és át- szellemülten sok ezer tévé­néző. S ez az egyik igen fontos eleme ennek az elő­adásnak, a tömegesség. Amire korábban soha nem lehetett példa. Felmérhe­tetlen kulturális missziót teljesít a klasszikusok szín- revitélével a televízió. A Bánk bán különösen közel áll hozzánk. Katona József, Kecskemét szülöt­te, nem érhette meg nagy műve színpadra vitelét (alig három évvel halála után alkalmazta először színpadra Kassán barátja, Udvarhelyi Miklós), s még kevésbé érhette meg a ki­robbanó sikert. Bánk bán eszméi ugyanis csak ké­sőbb — a szabadságharc előtti években — értek meg, s ekkor válik nagy nemzeti drámánkká. Aidán hosszú ideig az önkényura­lom csendje következik, majd töbhször is csak meg­nyirbálva, cenzúrázva ját­szották. Igazi értékeit — nyelvi szépségét, drámai erejét — Arany János is­meri fel. Ö a jellemáhrá- zolást tartotta legnagyobb értékének. Sokféle értelmezése fo­rog azóta is közkézen. Ko­ronként is — mint minden drámai mű — - újabb és újabb értékelést kap, más és más részlete domboro­dik ki erőteljesebben. Egyes mondatait feleslegesnek érzik, elhagyják a jobb érthetőség miatt, vagy csu­pán dramaturgiai okokból, ami ugyan nem választható el egymástól. A nagy szín­padi mester, Hevesi Sán­dor is tervbe vette nagyobb mérvű átdolgozását, de ez nagy vitát kavart, így ő is beérte kisebb rövidítések­kel. Több százszor játszotta a Nemzeti Színház, s kiala­kult bizonyos megszokott rendezési felfogása. Az utóbbi időben — mivel a színpadi világ is folyton változik, fejlődik — ismét felmerült a Bánk bán kor­szerűsítésének gondolata. Legutóbb Bessenyei Ferenc színművész — aki legtöbb­ször játszotta a Bánk bán címszerepét hazai színpa­don — pendítette meg ezt. Szerinte nem a dráma nyelvezete avult el, az ma Is él, érthető és előadható, de megöregedett — vagy talán soha nem volt telje­sen kidolgozott — a dra­maturgiája, a színpadi mozgás és mozgatás, amely­ben sok ellentmondást és homályt fedeztek fel a színre vivők. Illyés Gyulát javasolja, mint aki szak­avatottan el tudná végezni ezt a felújítást. Bizonyára hasonló meg­gondolásból — s nyilván a tévé-műfaj adta lehető­ségek miatt is — került sor a mostani előadás során bi­zonyos módosításokra. Mé­szöly Dezső végezte el eze­ket, több, kevesebb siker­rel. Teljes mértékben egyet lehet érteni például egyes végképpen elavult szavak — például a valamivé teve, leve stb. — felfrissítésével. A rövidítések egy részét — különösen az élesebb, drá­maibb párbeszédeknél és közismert monológoknál — sajnáltuk, de a legtöbb he­lyen indokoltnak és logi­kusnak éreztük. Érthetet­len volt azonban számunk­ra az olyan átírás — nem tételezzük fel, hogy a szí­nészek mondták saját tet­szésük szerint a szöveget —, amikor ezt semmi sem indokolta. Olyan látszóla­gos apróságokról van szó, amikor a színész nékünk helyett azt mondta: ne­künk, vagy a belépni sem helyett belépni nem, az es- mémi kell helyett ismerni kell-t mondott. Továbbá, nem tudom, szükséges-e át­írni azt, hogy bírája lészen a következőre: az lesz bí­rája (Tiborc panaszai!). Vagy ki ne ismerné ugyan­csak Tiborc panaszában ezt a mondatrészt: „mert az ily szegény paraszt az úr elébe nem mehet be többé ...” A színész így mondta: „nem mehet be az úr elébe többé...” Ka­tona jobban érezte a pa­raszti beszéd ritmikáját, s az előbbiekben ízességét, színesebb voltát, mint az átírok és átfogalmazók. Nem hangzik ma sem ér­tetlenül a fülnek, ha azt mondja Tiborc: „Ej, hisz? az régen vala!” — s nem pedig ezt: „Az rég volt na- gyonr — az előbbit való­ban egy hajdani paraszt mondja, emezt akárki mondhatja közülünk. De sorolhatnám tovább. Néhol az átírás szegényíti Katona József szövegét, másutt az árnyalatot lopja ki belőle, s volt ahol a sza­vak értelme, hangulata is megváltozott. Az ilyen mó­dosítás semmi esetre sem helyeselhető egy klasz- szikusnak számító és sokak által ismert, értett szöveg­ben. Még akkor sem, ha mindebből a nézők, hall­gatók többsége semmit sem vesz észre. Ami a színészek kivá­lasztását és játékukat ille­ti, nem lehet sok kifogást támasztani. Szerencsés do­log volt Bánk bán szerepét a fiatal Latinovits Zoltánra bízni. (Milyen örömmel üd­vözölnénk kecskeméti szín­padon is ezt az alakítást!) Bessenyei Ferenc már meg­szokott robosztus, öblös hangú Bánk bánja helyett — a televízió premier- planjaihoz, közeli képei­hez is jobban alkalmazha­tó — sokkal árnyaltabb szerepformálást láttunk. Volt benne visszafogottság, s helyenként líra is, az em­beri vonások élesebben, plasztikusabban jelentkez­tek. Béres Ilona Melindája ugyancsak eltért a szoká­sostól. Érettebb, asszonyo­sabb volt, nem egy töré­keny virágszál, s megcsú­folta tása is éppen ezért lát­szott még nagyobb tragé­diának. Gertrudis — Ro- nyec Mária — szintén meg­lepetés volt Fiatalabb, mint elődei. De elhittük neki, hogy a méltóságteljes II. Endre — Benkő Gyula — uralkodni, s tán helyette is uralkodni vágyó hitvese. Más volt Mensáros László Biberach figurája is, lá- gyabb, halkabb, ravaszabb. Ottót nem tudta hitelesen megformálni Balázsovits Lajos főiskolai hallgató. Mint ahogy Görbe János­nak is nehéz dolga volt a sok jó Tiborc alakítás után. A „békétlenek” csoportja a magyar filmekből, s más darabokból, operákból is­mert sablonok szerint állt össze és „békétlenkedett” — nem nagyon meggyő­zően, amit még a szöveg­húzás is tovább gyengített, gazdagítottak pótolhatatlan értékekkel. Ami a televíziószerűsé- get — filmszerűséget is — illeti, ezt szolgálta a gyors képváltás, s a zenei alá­festés, egy-egy jó arcközei kép. összességében azon­ban úgy vélem, nem sok újat tudott felmutatni a rendezés. Lényegében a szokott színpadi környeze­tet láttuk, nagyon kis mó­dosítással. De mindazok, akik talán először ismer­kedhettek meg a televízió révén e remekbe szabott drámával, nagy nemzeti ér­tékünkkel — bizonyosan nem csalódtak. Mindvégig lekötötte a nézők figyel­mét — ezt az otthoni kör­nyezetben valamennyien ellenőrizhettük. Köszönjük tehát a vál­lalkozást és a vele járó nagy-nagy fáradozást a rendező Szinetár Miklós­nak, a vezető operatőr Sik Igornak, a zeneszerző Rón­ia Györgynek — és segítő­társaiknak. Ha a Bánk bánt nem is tudták „meg­újítani”, a céljukat mégis elérték: milliós nézősereget F. Tóth Pál fi folytatás: ősszel — Szarvason érettségiz­tem, a népművelő-könyv­tár szak elvégzése után a Kecskeméti Városi Műve­lődési Házban művészeti, majd augusztus 1-től gyer­mekfoglalkoztatási előadó lettem — ennyi Papp An­na rövid önéletrajza. Még nagyon fiatal, — kért, hogy a korát ne árul­jam el, a gyerekek miatt — s máris az egész város fiatalságának kulturális programjáról gondoskodik. Alig van szabad ideje, a hivatalos munkakörét meg­haladó gondokat is szív­ügyének tekinti, szellemes, ötletes vállalkozásokba kezd. — A szünet még nagyobb feladatokat állított elénk. Egyrészt szervezési problé_ mák jelentkeztek, hiszen nem támaszkodhatunk az iskolára, ahol tömegeket lehet megmozgatni, más­részt éppen a szabad idő­ben kell többet adnunk a gyerekeknek. Az elmúlt évek programja szinte ki­merült a bábelőadásokban, filmvetítésekben. Ezeket a hagyományokat is folytatni akarja, de nem önálló műsorokként. — Nem az a feladatunk — mondja —, hogy bárki­vel, például a Moziüzemi Vállalattal konkurráljunk. Klubformára épülő kis kö. zösségeket szeretnénk lét­rehozni, ahol a gyerekeket intenzíven foglalkoztatjuk. Feladatunk: több irányú elfoglaltságot adni, hogy összehasonlítani, választani tudjanak, megtalálják azt a szórakozási formát, ami esetleg egész életükben vé­gig kíséri őket. Sikeresnek ígérkezik a „Csere-bere” akció. Min­Miért is félne? Nem azért hallgatom el a nevét, mintha egy sze­mernyi szégyellni valója is lenne abból, ami megírok róla. (Ismerősei bizonyára így is ráismernek.) De éle­te utóbbi két hónapjának gondjai olyan sok most érettségizett fiataléhoz ha­sonlóak, hogy talán iga- zabb név nélkül összefog­lalni őket. Rövidzárlat? Találkozásunkkor már túl volt az érettségin, de nem akart róla bészélni eleinte. Ö volt inkább kí­váncsi mit mondok versei­re, amelyeket bírálat cél­jából hagyott nálam a múltkor. Főként dicsértem, mert kezdő voltához ké­pest kitűnően szerkeszt, elég sok eredeti képet hasz­nál. Ellenben élénken ki­fogásoltam a kézirat rikító helyesírási hibáit. — Ne is mondd! — le­gyintett búsan. — Mintha az érettségi elnököt hal­lanám. A szóbelit szenzá­ciósan győztem szöveggel, midenkinek tetszett. Egy­szeresük megkérnek, írjam föl a táblára, hogy „olyan”. Erre fölírom, hogy „ojan”. Rövidzárlat. Agybaj. Ilyen volt az egész érettségim, és ezért lett az átlag csak négy egész. — Rövidzárlat? Nem az a baj inkább, hogy lázas türelmetlenségedben elfe­lejtettél néhány alapvető dolgot emlékezetedbe vés­ni? Ilyen hibákat álmod­ban sem szabad csinálni. — Hát... igaz. De azért ez az érettségi-időszak meg­kavarja az embert. Napi tíz-tizenkét óra a könyv mellett. Hallom Svédor­szágban már eltörölték. — Igen, de a helyesírási szabályzat nem szűnik meg az érettségi eltörlésével, és a kétszer kettő is négy marad. Sgkat beszéltünk még. Irodalomról, filmről, kép­zőművészetről, dzsesszről, beatről. Szenvedélyesen vi­tázott. Arra gondoltam, bár sikerülne úgy betömnie kétségkívül sokoldalú mű­veltségén a rengeteg rést, hogy a hibák fölismerése ne bénítsa meg merészsé­gét. Majdnem sikerült Legközelebb egy autóból dobbant elő. Gyermekraj/tárlat Debrecenben A Debreceni Városi Tanács nemzetközi gyermekrajz- pályázatára mintegy 15 ezer munka érkezett magyar és több szocialista országbeli ifjú alkotótól. A zsűrizés után a legjobb képeket Debrecen főterén mutatták be nagy sikerrel a közönségnek. den csütörtökön a Szilády Károly utcai klubban el­cserélhetik egymás között gyűjteményüket a gyere­kek. Anna nemcsak fel­ügyel rájuk, magnóval, le­mezjátszóval, játékkal szó­rakoztatja őket. — A legszebb gyűjtemé­nyekből kiállítást rende­zünk. A modellkiállításnak is nagy sikere volt, a ZIM kultúrfelelősétől kaptunk anyagot, összerakható mű­anyagjátékokat, melyek a kombinációs készséget fej­lesztik. Legközelebbi terve a sakkverseny és a mini Ki mit tud. Mindig újabb és újabb kezdeményezései vannak, szervez, meghívó, kát ír, felszerelésről gon­doskodik — pedig sokszor minden erőfeszítése hiába­való. — Sajnos, a művésztele­pi látogatás nem sikerült, az előző megbeszélés eile, nére az utolsó pillanatban későbbi időpontra halasz­tották. Elmaradt a tőserdei kirándulás is, mert a szü­lők nehezen engedik el a gyerekeket ilyen rendez­vényre, pedig a pedagógu­sok ügyeltek volna rájuk. A nehézségekkel előre számolt, nem töri le a ku­darc, csak a gyerekeket sajnálja. Kevés gyerekkel is lelkesen törődik, ne a megjelentek „bűnhődjenek” a távolmaradottak miatt! — Nem vagyok kimon­dottan pedagógus. Népmű­velés pszichológiát is a fel­nőttnevelésre koncentrálva tanultam. De tudom, hogy a gyerek mindenre érzéke­nyen reagál, s nagyon sze­retném, ha jól éreznék ma­gukat! Eddig mindig többes számban beszélt. Ki segíti ebben a munkában? — Nagyon kevesen. Re­mélem, szeptembertől már számíthatok a pedagógus kollégák segítségére is. K. K. — Stoppal mentem, stop­pal jöttem. Személyesen adtam be a föllebbezést Gödöllőre, hogy biztosan odaérjen. — Csak nem? A poéta agráregyetemre jelentke­zett? — Nem hinném, hogy a költészet ellentétben állna bármiféle mesterséggel. Ál. lattenyésztő szeretnék len­ni. Főként a lovak miatt. Négy éve lovagolok ver­senyszerűen egy tsz lovas- klubjában, megismertem és szeretem az egész gaz­daságot is. Szép ajánlóle­velet adtak a fölvételi ké­relmemhez. — Na de, ha fellebbez­ni kellett, úgy látszik még­sem sikerült. — Nem a legjobban, de azért megfeleltem a vizs­gán. Sok eszkimó, kevés a hely. Vége már annak az időnek, amikor a mező­gazdasági főiskolákra majd­nem minden jelentkezőt fölvettek. — Bízol a fellebbezés­ben? — Inkább csak remény­kedem. Vagy még azt sem: Viszont abban hiszek, hogy ha jövőre is jelentkezem; még magasabb pontszámot érék el. — És ha mégsem vesz­nek föl? — Akkor már könnyebb lesz, mert biztosan lesz va­lami állásom. Holnap el­kezdem sorra járni az üze­meket. Egyáltalán nem fé­lék a munkától. Sőt a ka­tonaságtól sem, csak en­gednének lovagolni! Hát, jó munkát! És igaz ugyan, hogy a lóverseny­pályán egyszerűbb, de má­sutt se ijesszenek meg az akadályok! Szabó János Má kezdődik a II. népzenei találkozó A kecskeméti II. nép­zenei talákozó ma este kezdődik. Régi idők han­gulatát idézi a városi ta­nácsháza dísztermének er­kélyén este 7-kor elhang­zó tárogató muzsika. Bige József és Fozsik József országos hírű művészek magyar népdalokat, kuruc­nótákat szólaltatnak meg. Este fél 8-tól a legutób­bi szegedi néprajzi film­szemlén legjobbaknak bi­zonyult filmeket vetítik a Városi Művelődési Házban. Köztük nagy figyelemmel várjuk a kiskunhalasi szár­mazású Lakatos Vince „Bocskoromon van egy szák” című alkotását, va­lamint Moldován Domokos nagy sikert aratott port- rófilrjiieit. Utána megyénk legjobb népművészei: a jánoshalmi Keszthelyi- Kmács Pál, a most kitün­tetett tiszaújfalui Bársony Mihály, a kecskeméti Ben- de Imrémé és Bernde Rózsi, a dávodi Szekeres Kál­mánná és sokan mások ad­nak műsort. A 9. sz. Autóközlekedési Vállalat gyakorlattal rendelkező gépkocsi­vezetőket keres felvételre. Je­lentkezés a vállalat személyzeti és mun­kaügyi osztályán, Kecskemét. Csáktor­nyái utca 4—6. sz. 6738

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom