Petőfi Népe, 1968. augusztus (23. évfolyam, 179-204. szám)
1968-08-23 / 197. szám
Kitünően helytálltak a Fémmunkás ökölvívói Végleg a kecskemétieké a Vosztok Kupa! Apróhirdetések Kecskemét város ökölvívó-sportjának évről évre legnagyobb eseménye a Vosztok Kupa küzdelmeinek a megrendezése. Ez évben is augusztus 19-én és 20-án rendezte meg a Fémmunkás az országos jellegű versenyt, amelynek során az ifjúságiak és a felnőttek mérték össze tudásukat. A Fémmunkás öklözői — most mér hagyományosan —, kitűnően szerepeltek a kétnapos viadalon és teljesítményükkel ezúttal harmadszor nyerték meg a torna pontversenyét, így a kiírás értelmében végleg a Fémmunkásé a Vosztok Kupa. A verseny egyébként magas színvonalú volt. A közönség mindkét napon zsúfolasig'“’ftlegtöltötte a leninvárosi tornacsarnokot, s sok tapsot kaptak a stílusosan öklöző versenyzők. Természetesen legtöbb taps és elismerés a „hazai pálya” előnyét élvező kecskeméti versenyzőknek jutott. Ifjúságiak: Légsúly: (4 induló): 1. Kisnémeth (Bp. Volán), 2. Balogh (Űjpesti Dózsa), 3. Lakatos (Fémmunkás). Harmatsúly: (4): 1. Hetei (Bp. Volán), 2. Kisnémeth A. (Bp. Volán), 3. Asztalos (Fémmunkás). Pehelysúly (2): 1. Szőke (Fémmunkás), 2. Péntek (Fémmunkás). Könnyűsúly: (3): 1. Oláh (Fémmunkás), 2. Nagyhajú (Szolnoki MÄV), 3. Benkő (Orosháza). Kisváltósúly: (5): 1. Csief (Bp. Volán), 2. Raffael (Nkőrös), 3. Zahar (Csepel SC). Nagyváltósúly (3): 1. Szekeres (Bp. Honvéd SE), 2. Hódos (Fémmunkás), 3. Zsikla (Fémmunkás). Nehézsúly: (2): 1. Siklósi (Csepel), 2. Németh (Bp. HSE). Felnőttek: Légsúly (6): 1. Hadari (Fémmunkás), 2. Orbán (Zalka HSE), 3. Jelen (Bp. Volán). Harmatsúly (6): 1. Kasztu (Bp. HSE, 8. Bje- lehova (Vecsés), 3. Takács (Ű. Dózsa). Pehelysúly (5): 1. Nyíri (Fémmunkás), 2. Kuklov (Vecsés), 3. Farkas (Ű. Dózsa). Könnyűsúly (6): 1. Petényi (Ű. Dózsa), 2. Sőtér (Ű. Dózsa), 3. Flórián (Kiskőrös). Kisváltósúly: (7): 1. Vígh S. (Fémmunkás), 2. Makarov (Vecsés), 3. Bakonyi (Fémmunkás). Váltósúly (6): 1. Pintér (Ú. Dózsa), 2. Téglás (Szolnoki MÁV), 3. Septunov (Vecsés). Nagy váltósúly (6): 1. Szuszlov (Vecsés), 2. Túrós (Ú. Dózsa), 3. Leiter (Fémmunkás). Középsúly (4): 1. Porfjumov (Vecsés), 2. Raj- osovics (Volán), 3. Kerekes (Orosháza). Félnehézsúly (3): 1. Kiss (Fémmunkás), 2. Török (Szolnoki MÁV), 3. Varies (Vecsés). Nehézsúly (3): 1. Szabari (Fémmunkás), 2. Paál (Szolnoki MÁV), 3. Cséplő (Fémmunkás). Mind az ifjúsági, mind a felnőtt pontversenyt a Kecskeméti Fémmunkás nyerte. Az összesített pontverseny végeredménye: 1. Fémmunkás 63, 2. Üjpesti Dózsa 33, 3. Vecsés 29, 4. Bp. Volán 26 pont. A város 600 éves évfordulójának tiszteletére rendezte meg a nemzetközi férfi kosárlabdatonnát a Kecskeméti Petőfi. A háromnaposra tervezett tornát a kedvezőtlen, esős idő miatt két nap alatt, hétfőn és kedden bonyolították le. Egyéb kötelezettségei miatt a Bp. Honvédnak hétfőn este vissza kellett utaznia a fővárosba, így mindhárom ellenfelével egy napon játszott, s valamennyi találkozón — a várakozásnak megfelelően — győzött. A mérkőzéseket Kassai és Tarr vezették. Eredmények: Bp. Honvéd—Bácska Topolyai Egység (jugoszláv) 91:32 (42:22) Ld: Hódi 21, Pálfi és Lázár 14—14, Rácz 13, illetve: Horváth 16 és Juhász 8. Bp. Honvéd—Katowicze Baildan (lengyel) 66:44 (25:26) Ld: Bánhegyi 13, Gyulai, Rácz és Kocka 8—8, ill.: Zajac 11, Blinka 9 és Szewczak 8. Bp. Honvéd—Kecskeméti Petőfi 56:52 (30:27) Ld: Gyulai 10, Rácz 9, Pálfi 7, illetve: Szabó II. 12, Kovács 10, Beóka 9. A Petőfi végig egyenlő ellenfele volt a kissé már fáradt bajnokcsapatnak. Többször is a kecskeméti fiúk vezettek a mérkőzés során, de végül is, megérdemelt völt a Honvéd győzelme. Katowicze Baildon— Bácska Topolyai Egység 66:64 (57:57, 23:25) Pályaavató Hajóson Ferencváros— Kecskeméti TE 4:3 (1:3) Hajós, 2500 néző, vezette: Tegzes. FTC: Németh — Balogh, Bálint, Meggyesi — Végi, Horváth — Füsi, Mezei, Mészáros, Végh. Soós. KTE: Kovács, Franczkó, Fekete I., Suhajda —Nagy, Pavlovics — Poós, Dinnyés, Sallai, Kiss I., Parádi. Nagy sikert aratott a két csapat találkozója Hajóson. A tartalékos FTC csak a második félidőben tudta biztosítani a győzelmet, amikor a KTE-ben s tartalékok szerepeltek. Góllövők: Horváth 3, Végh, ill.: Sallai (li-esből) Parádi, Kiss I. Tévéhíradó NB I-es női bajnoki mérkőzés: Kőbányai Porcelán— Kecskeméti MÁV 6:2. A vendéglátó csapat 2561 fával 2353 ellenében megnyerte a mérkőzést. NB II-es férfi bajnoki mérkőzés: A Kecskeméti MÁV— Szegedi AK találkozót 7:1 arányban a hazai csapat nyerte 2537 fával. A vendégcsapat 2293 fát ütött. Ld: Kopyatynski 22, illetve: Illés 16. Kecskeméti Petőfi—Bácska Topolyai Egység 70:67 (31:32) Ld: Szabó II. 20, Nagy 15, illetve: Horváth 17, Sinks 14, Fehér 14. Kecskeméti Petőfi—Katowicze Baildon 55:54 (29:23) Ld: Vasvári, Kovács 11— 11, Beóka 10, illetve: Kopyatynski 14. A nemzetközi kosárlab- datoma végeredménye: 1. Bp. Honvéd 6, 2. Kecskeméti Petőfi 5, 3. Kato- u icze Baildon 4, 4. Bácska Topolyai Egység 3. A Petőfit dicséret illeti a kiváló rendezésért. Nem rajtuk, hanem a mostoha időjáráson múlott, hogy nem láthatták többen a színvonalas küzdelmeket. A kecskeméti csapat mindhárom ellenfelével szemben kitűnően harcolt, s két szép győzelmet aratott a külföldi vendégek felett. I06YII TIPPELJÜNK 1. Videoton—Vasas 2 2. SBTC—FTC 2 3. Szomb.—U. Dózsa 2 x 4. Tatabánya—Egyetértő: t x 5. Szállítók—Eger x 2 6. Győri D—Bp. Spart 1 x 7. Nyíregyh—Várpái. 1 8. Kecskemét—Szolnc^' ’"’E 1 9. Cegléd—Békéscsaba 2 x 10. Gyula—Pénzügyőr 1 x 11. BEAC—III. kér. 2 12. Volán—Szék. MÁV 1 13. Papp J. SE—Salg. .1. 1 14. Győri MÁV—D. ZTE L x 15. Zalaeg. D—Máza-Sz. 1 x 16. Almásfűz.—Esztergom 1 ÉRETTSÉGIZETT férfiakat, szakipari munkára, valamint férfi segédmunkásokat felvesz a Nyomda Vállalat 6778 ADMINISZTRATÍV munkakör- be érettségizett, lehetőleg gépírni is tudó dolgozót keres az Állami Biztosító Kecskeméti Járási Fiókja, Arany János utca 4. ________________________15417 K IADÖ szoba két ipari tanuló, vagy két férfi részére. Kecs- kemét, Fürdő u. 15/b. , 15493 BEÉPÍTETT cserépkályha eladó. Kecskemét, Vacsihegy 3/b alatt._______________________15495 E LADÖ egy db 700-as magánjáró szalagfűrészgép K—25 Ze- tor-motorral. Egy db 12 lóerős Diesel-motor, egy db 400-as gyalugép. Móricgát, Berzsenyi Dániel u. 25. 154-6 VAJSZÍNŰ cserépkályha eladó. Kecskemét, Benin tér 10. 1. em. 4. Telefon: 82-35. 18003 KÖLTSÉGMEGTÉRÍTÉSSEL üres albérleti szobát keresek. Rédei Attila, Kecskemét, Kan- dó Kálmán u. 28. 18007 FEHÉR Volga hatvanezer kilométerrel eladó. Jánoshalma, Petőfi Tsz. 6787 MŰSZAKILAG kifogástalan, 600-as Trabant Combi eladó. Szeged, Somogyi u. 1. II. em. 8, este 7-től._________ 6788 E LADÖ háló- és konyhabútor, sezlon, ágyak, szekrények. Kecskemét, Kossuth krt. 23. _______________________________6825 UDVARRA nyíló szoba üresen, azonnal eladó. Kecskemét, Darab u. 6.___________________18008 T ÉGLAGYÁRTÁSHOZ társat keresem olyant, akinek komoly tőkéje van. Jelige: „Tégla” a kiadóhivatalba.______ 18041 Á LTALÁNOS lakatos tanulót felveszek. Sárai lakatosmester, Kecskemét, Vörösmarty u. 1. _____________________________18046 4 5 HL-ES töltőképes boroshordó eladó. Varga Ferenc, Soltszentimre._____________ 6617 E LADÓ Kecskemét, Volkerte- lep XV. utca 6. szám alatti kertes ház. Vétel esetén beköltözhető. Érdeklődni: V. kér. Váczi János u. 8. Farkasék. ______________________________6622 K ÉT hold gyümölcsös szőlő, cserepes lakóépülettel eladó. Helvécia, Matkó 156. Felföldi János. Ugyanott egy ló és csikó eladó.____________ 6627 K ÖZPONTHOZ közel Kecskemét, Máriahegy 95/a alatt levő szőlőingatlan 400—500 négyszögölenként is eladó. Érdeklődni lehet Árvaház mögötti trafik- ban, vagy helyszínen. 6652 ELADÓ lakóépülettel, 1000 négyszögöl, kitűnő barackos szőlő, Korhánközi betonúton, csőszháznál, Kecskemét, Alsó- széktó 132. Csikós Mihályné. _______________________________6653 ZONGORA, rövid, kereszthú- ros, páncéltőkés eladó. Kecs- kemét, Árok utca 22. 6660 KIADÓ külön bejáratú bútorozott szoba, két középiskolás diáklány részére, fürdőszobahasználattal. Kecskemét, X. kér. Bolyai utca 6. Aluljárón túl.___________________________6538 S ZOBA, konyhás, spejzos ház eladó. Kecskemét, Zöldfa utca 47.____________________________6569 G ÉPCSOPORTVEZETÖNEK, tsz-be, ÁG-ba Diesel-javító — tíz évig nagyüzemben, autószerelő, géplakatos gyakorlattal, iskolával, elhelyezkedne. Válasz: Győri Endre, Eger 1. (Postán maradó.)___________6670 E LCSERÉLEM kétszobás, kertes, műkerti lakásomat, kétszobás központiért. Ajánlatokat: „Lehet leninvárosi is 172 813” jeligére a Kecskeméti Magyar Hirdetőbe kérek. 6678 CSALÁDI ház eladó. Kecskemét, Méhesfalu, Szemere Bertalan utca 1.________________6680 ELADÓ, vagy a városhoz közeleső házért elcserélhető, 2 hold tanyás szőlő, a Duna- földvári út mellett, 11 km-nél. Érdeklődni a helyszínen, özv. Gubacsi Menyhértné. ______6682 K ECSKEMÉT központjában, — kétszoba összkomfortos ház eladó. Ugyanott kétszoba össz- komförtos tanya, 1220 négyszögöl területtel. Leveleket ..Beköltözhető 172 818” jeligére a Kecskeméti Magyar Hirdetőig___________________________6683 S ÜRGŐSEN eladó kedvezményes fizetési feltétellel, Külső- Ballószög III. kerület 142. alatti tanya, 1200 négyszögöl bőtermő szőlővel. 600 négyszögöl erdővel. Érdeklődni a helyszínen, Kőröséknél. 6690 BŰTOROZOTT szoba kiadó diákok részére. Kecskemét Kupa utca 8._______________6696 O TP-S ház eladó. Szeleifalu. új osztás, Frankel Leó u. 6. sz. Kecskemét. 15477 DIÁKLÁNYNAK ály kiadó. Kecskemét, Rendőrfalu, Kassai utca 19. Belánszkyék._______6696 ELADÓ ház. Kecskemét, Sárkány utca 6. szám alatt, részben elfoglalható. Érdeklődni: Tóbi László. Kecskemét, Rendőrfalu, Gubányi Mihály utca 2. szám. 6700 EGY-, vagy kétszobás lakást peresünk költségmegtérítéssel. Kecskemét, Kossuth körút 3. ______________________________6697 T ÁRSASHÁZ építésére alkalmas nagytelkű ház, 25 méter beépítetlen utcafronttal eladó. Érdeklődni lehet vasárnap 25-én 8—12 óráig a helyszínen, Kecskemét, Bajcsy-Zsilinszky utca 14. alatt.________ 6701 H ÁZHELY, építési engedéllyel eladó, esetleg gépkocsiért megegyezéssel elcserélem. Kecskemét, Mátyás király krt. 4. ép. 3 ajtó. Érdeklődni 4 után. _______________________________6702 ÜJ japán tranzisztoros magnetofon és Jolana gitár eladó. Kecskemét, Budaihegy 3/a. Benzinkút mellett. Érdeklődni délután 4-től.________________6728 I DŐSZAKI munkára asztalosszakmunkást alkalmazunk előnyös feltételekkel. Felsőfokú Gépipari Technikum, Kecskemét, Izsáki út 10.__________6737 K ETTŐ db jó hajtani való ló és kettő db jól bekocsizott kétéves, csikó eladó. Kocsis József, Fájsz, Petőfi u. 7. sz. _______________________________6750 ELADÓ Hetényegyháza, Honvéd utca 1. szám alatti szoba, konyhás ház. Érdeklődni a helyszínen. 6655 ELADÓ belterületen házhelynek való 300 és 200 négyszögöl kitűnő szőlő. Busz, villany van. Kecskemét, Ceglédi út 74. Műhely. ______________6621 E LADÓ kb. 560 négyszögöl építésre alkalmas belterületi szőlő. (Villany van). Érdeklődni: Kecskemét, Komszomol tér 8. Vasboltban._________6664 I PARITANULÓT felveszek. Kolozsvári vízvezeték szerelő. Kecskemét, Klapka u. 23, 6677 VÁLYOG minden mennyiségben kapható és megrendelhető a Magyar—Szovjet Barátság Tsz I. üzemegységében. Kecskemét, Szarvas-tanya. Házhoz szállítást is vállaljuk rövid határidőre. 6685 TÜZELŐFA, hulladékfa olcsón kapható a Magyar—Szovjet Barátság Tsz fűrésztelepén, Kecskemét, Szarvas-tanya. — Házhoz szállítást is vállaljuk. _______________________________6686 BOROSHORDÓKAT töltőképes állapotban, 15—30 hektoliteres nagyságban, vásárolnánk. Béke Tsz Bugac.______________6706 E LADÓ Opel Record újszerű állapotban. Lajosmizse Községi Tanács V. B. , _ 15491 SZARKÁSI megálló mellett 3 hold szőlő eladó, tanyával együtt. Érdeklődni: Hetény- egyháza. Honvéd utca 1. 6656 OPEL-REKORD személygépkocsi fizetési kedvezménnyel is eladó. Baja, Dózsa György u. 13. Vörös.____________________6766 ELADÓ kis családi ház. Kecskemét, Felsőcsalános 31. sz. alatt Homokbányától III-köz jobbra. Szabóék.___________15478 E LADÓ beköltözhető ház három családnak, tsz-nek, vagy ipari célra alkalmas. Leveleket ,,Nagy udvar” jeligére a kiadóhivatalba kérek.________15468 E LADÓ 2,5 kh szőlő beköltözhető 2 szobás, 5 helyiségből álló lakóépülettel, Szarkásban, a volt Gombai szeszfőzde mellett. Érdeklődni: Kecskemét, Pacsirta utca 15 18 órától. _______________________________6271 KECSKEMÉT, Tabán u. 8. sz. ház eladó, 3 szoba, egv konyha, azonnal elfoglalható. Érdeklődni Rákóczi út 34. szám I. em. 6.____________________15457 TANYA eladó. Alpár, Homokos dűlő 2. Érdeklődni lehet Kecskemét, Béke fasor 65. ______________________________15470 BEKÖLTÖZHETŐ házat' vagy villát veszek. Ajánlatot „ősz” jeligére a kiadóhivatalba kérem._________________________15462 E LADÓ: zongora. íróasztal, székek, hármasszekrény, galambdúc, ládák, faanyag, kosarak, edények, stelázsik, női, férfi ruhák, cipők, festmények, falvédők, diványpárnák, egyéb régiségek. Kecskemét, Bethlen krt. 16. ______________________15464 F ÉL ház eladó kedvezménynyel. Kecskemét, Csillag u. 1. szám. (Villanymalom) 15425 MENYASSZONYI ruhák kölcsönzése 300.— Ft-tó] nag-u választék. Kecskemét. Ceglédi út 29. Barnevál mellett. 15451 EGY 27 hl-es és 12 hl-es alig használt hordó eladó. Érdeklődni Lajosmizse, Alsólaios. Bindosó Ernő. 15452 tt A zhflyneK alkalmas 2ÖÖ négyszögöl szőlő eladó. Kecskemét, Budaihegy 16. Szabó T nios, 10-es busz végállomásánál___________________________6446 ELADÓ Kecskemét, Csokonai utca 11. alatt beköltözhető há- fomszobás házrész. Dénes Bálánk_________________________6484 E LADÓK modern, szép fényezett hálószobabútorok, konyhabútorok. kétszemélyes reka- •ni^k. sezlon, szekrény, reka- mA-garnitúra. háromaitós szekrény, toalett-tükör. Bútorokat veszek. Kecskemét, vak Bottyán utca 9. 6499 1200 NÉGYSZÖGÖL JŐ állapot* ban levő gyümölcsös szőlő Felsőszéktóban eladó. Érdeklődni: Kecskemét, Cserép utca 6. _________________________6537 F ÉL ház eladó, két részben is. Kecskemét, Csokonai utca 11. Dénes Béláné._______________6644 E LADÓ kb. 400 négyszögöl fiatal gyümölcsös a Ceglédi útban. Busz, villany van. Kecskemét, Kőrösihegy 47._____6646 1 54 NÉGYSZÖGÖL telefc építési engedéllyel eladó. Érdeklődni : Kecskemét, Malomköz 12. 5 óra után. 6648 KÉPESÍTETT főkönyvelőt ke- res a hetényegyházi Egyetértés Tszcs, nyugdíjas is lehet. Jelentkezés a tszcs irodáján. Hetényegyháza, Petőfi utca 1. _______________________________6691 ELADÓ Kecskemét, Kisfái 249. számú tanya 800 négyszögöl földdel. Érdeklődni a helyszínen, Kálmán Sándoréknál. Ugyanott híznivaló süldők eladók._________________________6692 BEKÖLTÖZHETŐEN 3 szobás ház, lakómentes, nagv telekkel eladó. Kecskemét, Bajcsy- Zsilinszky u. 53. szám. 15492 ELADÓ Kecskemét, Zsinór utca 69. számú ház, beköltözhetően. Érdeklődni: Reiszmann Sándor utca 38/a. __________6722 Ü J cserépkályhakészítést, -javítást, -tisztítást, hordozhatókályha átrakását vállalja Kiss Gábor cserépkályhás kisiparos; Kecskemét, Szélmalom u. 5. ______________________________18006 PESTLŐRINCEN kettőszoba összkomfortos családi házunk azonnal beköltözhetően eladó, vagy kecskemétire magánházért elcserélendő. Érdeklődni: Kecskemét, Munkácsy u. 33., délutáni órákban._________15494 M EGBÍZHATÓ, kerékpározni tudó férfi munkaerőt keresünk napi 8 órás elfoglaltságra, könnyebb fizikai munkára. Jelentkezés csak levélben, rövid önéletrajzzal „Plakátra-* gasztó” jeligére a Kecskeméti Magyar Hirdetőbe._________6586 E LADÓ Hetényegyháza belterületén beköltözhető alápincézett szoba, konyha, 2 kamrás épülettel, 800 négyszögöl jó kadar szőlő. Kecskemét, Reiszmann Sándor utca 4._______6456 Ű J kétszemélyes rekamié, 2 fotel, 4 szék, fotelágy, fizetési kedvezménnyel eladó. Kecskemét, Rákóczi út 2._________6568 P ARKETTAHULLADÉK, tűzifa eladó. Levélben! megrendelésre házhoz szállítjuk, 53 Ft-os mázsánként! áron. Alkotmány Mgtsz, Méntelek 142,______6486 F ELÚJÍTOTT Csepel 3,5 tonnás tehergépkocsi, 1 db billenőplatós és 1 db fix platós eladó. Alkotmánv Mtsz. Telefon: Méntelek 1. 6485 Építőipari anyagismerettel és megfelelő szakmai gyakorlattal rendelkező raktárvezetőt keres azonnali belépésre a Kecskeméti Ingatlan- kezelő Vállalat. Fizetés megegyezés szerint. Útiköltséget csak alkalmaztatás esetén térítünk. Jelentkezés: Reiszmann Sándor utca 20. 6466 A 607. sz. Ipari Szakmunkástanuló Intézet felhívja azokat a tanulókat, akik az 1967/68-as tanévet eredménytelenül zárták, és javítóvizsgára már korábban jelentkeztek, hogy a javítóvizsgákat augusztus 26-án és 27-én tartjuk a reszelőgyári II. sz. iskolában. A vizsgák pontos beosztását a Kálvin téri I. sz. iskola kapualjában kfüggesztettük. Minden tanuló hozza magával a bizonyítványát. Az a tanuló, aki a javítóvizsgáról igazolatlanul távolmarad, vagy bizonyítványát nem hozza magával, nem bocsátható szakmunkásvizsgára és tanulmányi eredménye elégtelennek tekintendő. 6668 A Vosztok Kupa kisváltó súlyú versenyében első Vígh I. (Fémmunkás). Jobbról a második helyezett Makarov (Vecsés). Az időjárás nem kedvezett a nemzetközi kosáriakdalornának Győztes a Budapesti Honvéd