Petőfi Népe, 1968. augusztus (23. évfolyam, 179-204. szám)
1968-08-19 / 195. szám
1 oldal 1908. augnsrtm 19. MtfO Szőlősgazdák választottja Harminckilenc éves. Ezzel a korral Kelemen Sándor a szakszövetkezeti elnökök egyik legfiatalább- ja, s a megye országgyűlési képviselőinek a „Benjáminja”. Gyam'tom, nemcsak a kora, hanem jellemének fiatalos dinamikája miatt is. S noha tizenöt év óta tevékenykedik a közéletben, jelenleg is kiskőrösi paraszt gyereknek tartja magát. Minden megnyilatkozása azt sugallja, hogy a legteljesebb mértékben otthon van a Költő szülővárosában. E sorok írója nem először találkozik vele. — Mennyit dolgozol? — Írjál csak tíz órát, mert ha bevallom, hogy ennél többet, még azt mondják rám, hencegek. Általában reggel hatkor kint vagyok a gépek indításánál. — Kint, vagy bent az irodában töltesz el több időt? — Nagyjából fele részben. Persze, sokkal többet szeretnék kint lenni ... — Miért? Ügy tudom, jó szakembereid vannak. Képesek az öntevékenységre. — Enélkül nincs nagyüzem. Két és fél éve, hogy idejöttem, azzal kezdtem, hogy önálló üzemegységeket alakítottunk ki. De úgy látjuk, az igazán korszerűnek még csak a kezdetén vagyunk. — Gondolom, ehhez kellő összehasonlítási alappal rendelkezel, mióta országos magaslatról nézhetsz szét. — A szakszövetkezetek úgy aránylanak a tsz-ek- hez, mint morzsa a kenyérhez. És ki figyel a morzsára, amikor kenyérből is van elég? Holott a gondjaink nemcsak eltérőek, de nehezebbek is. Legalábbis a szövetkezeti demokrácia érvényesítését illetően. Egyszerre meghallgatni és meggyőzni az embereket, de egyiket sem a másik rovására csinálni! Mert nálunk a közös és az egyéni érdek nem mindig fedi egymást. A tizenhárom tagú vezetőségben túlsúlyban vannak azok a gazdák, akik a közös területen nem dolgoznak, így az ottani fejlesztéshez különösebb egyéni érdekük nem is fűződik. —- Ehhez képest igazán nem lehet panasz a tavalyi 75 mázsás szőlőátlagra, amely csaknem négyötöd részben az idén is „jön”. — Komolyan vesszük az anyagi ösztönzést, nemcsak szavalunk róla. Az év végi kétmilliós nyereség 70 százalékát megkapták a szerződöttek. Azonkívül magunk préseltük és tároltuk a termést. A bort 9—10 forintos átlagáron értékesítettük. — Választóid ügyes-bajos dolgaikkal hol keresnek és hol találnak meg? — Bárhol a határban, a nyolc helység utcáin, a lakásomon, meg itt az irodában. Nem tartok külön fogadóórákat. Az a módszerem, ha lehet, azonnal intézkedem. No, meg ha jogosnak érzem a panaszt. Az illetőt beültetem magam mellé és irány a tanácshoz. — Ez minden esetben 'találkozik a tanácsi vezetők tetszésével? — Nyilván, hogy nem. Eléggé következetesen ragaszkodnak a 30 napos határidő betartásához. Meg aztán, önmagában tiszteletre méltó, hogy mind többen végzik él a jogot, de az azt követő bezárkózás a corpus juris mögé már sehogyse tetszik. Többnyire a törvény betűihez ragaszkodnak. Soksok példát említhetnék. — Protekciós kérelmek is vannak? — Vannak. De ezek sem egyformák. Ha gépkocsikiutalásról van szó, olyan valakinek, akinek a foglalkozása végett szükséges, nyomban segítek. Ám az olyan kártalanítássá kérelmekkel, amelyek minden elképzelhető fórumot megjártak már, én sem tudok mit kezdeni. — Kikapcsolódás? — Az idén voltam Bulgáriában. Most pedig háromnapos Baranya megyei kőrútról tértem vissza. A szakszövetkezeti gazdákkal jártam ott. Vagy ha úgy tetszik, a választóimmal. Hatvani Dániel Egy régi gyár helyén • •• Hűvös, komoly hangulatú a Kecskeméti Konzervgyár tanácsterme az új irodaházban. Két hónapja a munkaügyi osztály beszámolóját hallgatták meg az üzemi pártszervezet végrehajtó bizottságának tagjai. Utána Kovács József, a II. telep delegáltja kért szót. A maga módján határozottan elmondta, hogy mi fáj a munkásók- nak, mi hátráltatja a termelést. Intézkedést sürgetett, mert a szállító részlegnél négy robbanómotoros emelő állt — az öt közül. Kovács József, szállítási csoportvezető, a konzervgyári és a városi pártbizottság tagja a Bakonyi utca 34. szám alatt látók. A ház meghúzódó, kertes otthon. Kívülről úgy látszik, hogy kényelmes életet rejt. A kapu nincs bezárva. A kis kert előterében virágok, vetemények. Lépcső visz a verandára. Az előszoba ajtaját a fehér, kigombolt inges házigazda festi. Öltözékén mész-, festék- és gittnyomok. — Ahogy látja, mindennapi módon telik az életem, nem történik velem semmi különös. Csinosí- tom-tatarozom a házunkat. Ezek már az utolsó simítások. őszre végzünk a melléképülettel is. Én abba már nem akartam belevágni — elég volt a dologból, amíg elkészült a háromszobás otthon —, de az asszony rábeszélt Jóformán teljesen egyedül csináljuk. Mert kell a pénz. A munkát sose szégyelltem, vagy röstelltem, és így mindig ott voltam, ahol keresni lehetett. A Kecskeméti Konzervgyárban 1955-től, hét éven át mint kocsikísérő. Nem volt ritka, hogy 16 órára nyúlt a műszak, és az is előfordult hogy egymásba sza- . kadt két nap. Nem beszélve arról, hogy ezt a házat A dicséret jogerős Meglepődtem, amikor kiderült róla, hogy éveinek száma már közel van a negyvenhez. Talán in- diszkrét dolog ilyesmit közölni róla, de dr. Somodi Józsefet, a Kalocsai Járás- bíróság elnökét úgyis nagyon sokan ismerik a megyében, különösen jogász-, tanácsi és népfrontkörökben. Hányféle tisztséget tölt be? — Egy pillanat, mindjárt összeszámolom! Elnöke vagyok a járásbíróságnak, a Hazafias Népfront járási bizottságának, s 1968 márciusa óta a Kalocsai Városi Tanács V. B. jogi és államigazgatási állandó bizottságának is. A járási választási elnökségnek is elnöke vagyok és a Magyar Jogász Szövetség járási csoportjának elnöki tisztségére is rám esett a választás. Tagja vagyok a járási pártbizottságnak és városi tanácstagnak is megválasztottak. Több, most nem jut eszembe — teszi hozzá tréfálkozva. Nincs tévedés, kedves olvasó. Ne gondoljuk, hogy dr. Somodi József, a „többszörös elnök” humor nélküli, száraz ember volna. Nevetése gyakran felcsendül beszélgetés közben, például akkor is, amikor megkérdezem tőle: Nem sok ez egy kicsit? — Sok! Méghozzá nem is kicsit. Időnként érzem a fáradtságot és olyankor elmegyek néhány nap szabadságra. Nem panaszként említettem az előbb, hogy sok a munka. Ez természetes. Az is magától értetődik, hogy ha egyszer megbíznak bennem választóim, a tanácsi és a pártszervek, a Hazafias Népfront — akkor végzem a munkámat, ellátom azt a feladatot, amellyel, illetve amelyekkel megbíztak engem. Hogy melyiket szeretem leginkább? Erre nehéz a válasz. Azt hiszem, nem haragszanak meg rám a többiek, ha azt válaszolom, hogy a bírói tevékenység áll legközelebb a szívemhez, azok közül is elsősorban a magánvádas ügyek. Nyolcadik éve, 1960 óta foglalkozom ezekkel. — Pedig a jogászok általában nem szeretik a magánvádas ügyeket — folytatja az elnök, s közben úgy füstöl, mint egy nagyüzem. Erős dohányos. Az orvosok többször javasolták már neki: szokjon le, vagy legalább mérsékelje. Nem megy. Tősgyökeres kecskeméti. Amikor elvégezte a jogot, itt kezdte bírói pályafutását, majd 1960-ban Kalocsára került s ott azóta járási elnök. Ennyit a bíróságról. Nézzük azonban a tanácsi állandó bizottságot Mi a feladata e bizottságnak, s hogyan tudja hasznosítani jogi képesítését? — Csupán néhányat említek meg a sok közül. Megvizsgáltuk — a megyei pártbizottság határozatának megfelelően — a társadalmi tulajdon védelmének helyzetét Kalocsán. Jelzések jöttek arról, hogy az elvált szülők kiskorú gyermekei testi és erkölcsi veszélynek vannak kitéve. Intézkedtünk. Felülvizsgáljuk jogi szempontból a városi szabályrendeleteket. A kisajátítási eljárások, lakásügyek komplikáltabb eseteiben tanácsot, szakvéleményt adunk az illetékeseknek stb. Nem lehet tehát azt mondani, hogy nincs dolgunk. Ha az elmondottakhoz hozzávesszük a Hazafias Népfrontnál jelentkező feladatokat, körülbelül fogalmat alkothatunk napi elfoglaltságáról. Még valamit azonban hozzá kell tenni: a tanácstagi fogadónapokat, a jog- propaganda előadások megszervezését. Például a tavasszal számos helyen ismertette a tsz- és földtörvényt, ankétokat tartott. — Magánélete? — Van. Azzal kezdtük a beszélgetést, hogy felsoroltaim a magánéletem fontosabb részleteit — mondja tréfálkozva, majd komolyra fordítva a szót hozzáteszi: — Nálam a magánélet az, amikor alszom, vagy ha a feleségemmel teszünk egy autó- kirándulást. A beszélgetést be is fejeztük. Beül az autóba és elrobog. Valahol tanácskozás kezdődik. Utólag még elmondom, hogy nemrégiben dicséret kapott a Kalocsai Városi Tanács V. B.-től, mint a jogi és államigazgatási állandó bizottság elnöke. S hogy stílusosan fejezzük be a riportot, hozzáteszem, hogy a dicséret jogerős! Gál Sándor is akkor kezdtük építeni, s a feleségemmel mi voltunk a szaikmunkások és egyben a segédek is. Utána a villásemelőhöz kerültem. Ezzel negyedóra alatt kipakoltuk azt a vagont, amelyikhez korábban tíz ember kellett majdnem egy napig. Elég sok vasárnapi műszakot vállaltam, így nyári hónapokban, megkerestem a három és fél ezret. Az idén januárban csoportvezető lettem. — Legelőször, még ifjú fejjel, berakómunkás voltam a téglagyárban. A kemence mellett veszett forróság tüzelt, pörkölt a levegő. A gyárat lebontották, s most szinte ott áll a házunk, ahol a munkahelyem volt Még akkortájt kerültem kapcsolatba a munkásmozgalommal. Szakszervezeti és ifjúsági szervezeti tag lettem. Ahogy az idő múlt fölöttünk, beléptem a pártba. Amikor a konzervgyárba kerültem, én voltam egyedül párttag a telepen. Emlékszem, a hajdani vezetőm nagyon tartott, majdnem félt tőlem. Állandóan kivételezett volna velem, s ezt persze észrevettem. Egyszer aztán odaálltam elé és azt mondtam neki: „Nézze, Rizsányi bácsi, nincs nékem erre semmi szükségem. Olyan munkát adjon, amilyent a többinek. Nem tartok igényt különb lehetőségekre.’’ — A munkatársaim megbíznak bennem, hiszen jól ismerjük egymást. Megpróbálok segíteni a gondjaikon, akárcsak úgy, hogy visszaadom az önbizalmukat. Nemsokára ismét vb- ülésünk lesz. Franciska, á feleségem, néha zsörtölődik. „Már megint elmaradsz, mikor jössz haza?"5 — hallom. Megértem, hiszen nem képes egyedül elvégezni a vakolat puco- lását, a festést. Nem is haragosan mondja, inkább csak úgy asszonyosan. Szórakozásra persze nemigen marad idő, mire oda kerülne a sor, fáradtak vagyunk. Berendeztük az otthonunkat és elrendeztük az életünket. Szeptembertől, ha befejeztük a háznak ezt, az utolsó részét, majd több jut pihenésre. Elmegyünk végre üdülni. Családi beutalót már ígért a szakszervezet. Megfontolt, csöndes beszédű és fáradt tekintetű ember. Mégis a gyárban naponta vállalja az állandó újrakezdéssel együtt járó közösségi szerepét, munkáját, és aztán hazatérve nagy akarattal valamivel mindig bővíti az otthonukat — ahol húsz éve még a munkahelye volt. Halász Ferenc ki „ifjúság fővárosábaiTjárt Szarka Balázst annyi barátja és ismerőse kérdezte mostanában szófiai élményeiről, hogy egy csöppet sem lepődik meg érdeklődésünkön. Foglalkozását így lehet legtömörebben meghatározni: kétszeres titkár. A fiatal kertészmérnök ugyanis a Kecskeméti Konzervgyár igazgatójának műszaki titkára, és — noha társadalmi megbízatás — teljességgel hivatásának érzi a másik titkárságot is: 1965 óta áll a gyár öt alapszervezetét egyesítő KISZ- szervezetének élén. Hatodmagával képviselte Bács-Kiskun megyét a IX. Világifjúsági Találkozó magyar küldöttsé-' gében. — Milyen érzés volt megtudnia, hogy a küldöttek közé került? — A nagy öröm után, ami azt hiszem természetes, a megtiszteltetés és a felelősség nagyságára gondoltam. A jutalom tulajdonképpen nemcsak nekem szólt, minden fiatal hozzásegített, aki jól dolgozott KISZ-szerveze tünkben. A legszívesebben valamennyit magammal vittem volna. A felelősség érzésében a magyar delegációnak mind a négyszáz tagja osztozott, hiszen a VIT nem karnevál és szórakozás elsősorban. ahogy sajnos, még ma is vélik néhányan, hanem nagy jelentőségű politikai esemény, ahol egész népüket képviselik a küldöttek. — A fesztivál programja szédületesen gazdag volt. Hogyan jutott idejük mindenre? — Mindenről szó sem lehetett. Az itthoni sajtóközleményekből, ahogy utólag látom, sokkal inkább figyelemmel lehetett kísérni az események egészét, mint nekünk ott, a közepében. A bolgár vendéglátók hihetetlen figyelmessége, szervezőkészsége azonban lehetővé tette, hogy menetrendszerű pontossággal és változatosan teljenek napjaink. Gyűlésekre, fogadásokra, városnézésre, szórakozásra egyaránt volt időnk. — A VIT hármas jelszava a Szolidaritás — Béke — Ba- rátság volt. Milyen személyes emlékei vannak e jelszavak megvalósulásáról ? — A szolidaritás, azt hiszem, mindannyiunknak a vietnamiakat juttatja eszünkbe. Lehetetlen volt meghatottság nélkül a fel- szabadítási front harcosainak terepszínű egyenruhájára nézni, lehetetlen elmondani, milyen szeretettel vette körül őket mindenki, akármilyen nemzethez tartozott is. Mint újságíró bizonyára megérti, milyen sokatmondó az a kis epizód, amit a megnyitón láttam. Amikor a vietnami sajtó képviselői feltűntek a Levszkij Stadionban, az örökké szenzációra leskelődő
