Petőfi Népe, 1968. június (23. évfolyam, 127-152. szám)
1968-06-30 / 152. szám
~1 N A P T A R 1968. június 30, vasárnap Névnap: Pál Napkelte: 3 óra 50 pere. Napnyugta: 19 őrá 45 perc.l — Karszerű öltözőt építenek a kiskunmajsai új sportpályán. A csaknem háromnegyed millió forint költséggel létrehozandó épületben egy gondnoki szolgálati lakás is helyet kap. A létesítményeket előreláthatólag már ebben az évben átadják rendeltetésüknek. HUMOR KÜLÖNÖS VÉLETLEN Mr. Brown fennhangon olvassa az újságból: „A statisztika kimutatta, hogy minden 200 férfi közül csak egy éri el az 1 m 90 cm-es magasságot”. — Furcsa — jegyzi meg a felesége — valahányszor moziba megyek, mindig ez a két- századik férfi ül előttem. HEGEDÜLOPAS Hegedűlopás miatt bíróság elé állítottak egy amszterdami férfit. Eltulajdonította albérlő- nője hegedűjét. „Miért követte el tettét, hiszen önnek egyáltalán nincs hallása?” „Azért vettem el tőle, mert neki sincs” — hangzott a hegedűtolvaj egykedvű válasza, s r,Volna egy kétágyas szobája a számunkra?” — érdeklődik egy idősebb úr. „Még van egy szabad szos bank — magyarázza készségesen a portás — esküvői szobának nevezzük.” „Hm, hm, tudja.. — dadogja a vendég kissé zavartan — 30 éve nős vagyok ... és . .. es...” „De uram — szakítja félbe a portás — ha bálteremben helyezném el, akkor sem lenne ön köteles egész éjszaka táncolni.” — A Közlekedéstudományi Egyesület vezetősége tegnap Kecskeméten, a MTESZ helyiségében ülést tartott. A megbeszélésen fő témaként a nyári tájértekezletek programjának ösz- szeállítása és szállítási problémáik megvitatása szerepelt. — VIT emlékjelvényszerző versenyt rendeznek július 21-én a mátkái erdőben, Helvécia, Jakab- szállás. Városföld és Or- govány fiataljainak részvételével. A sportvetélkedőkön és a mérkőzéseken résztvevő KISZ-isták VIT emléklapot és jelvényt kapnak majd. “ A MTESZ Bács-Kis- kun megyei szervezetének Bányászati és Kohászati Egyesülete, illetve öntödei csoportja tegnap kibővített vezetőségi ülést tartott Kecskeméten, a Zománcipari Művekben. A vezetőség értékelte az öntödei csoport első félévi tevékenységét és megszabta az év hátralevő részére a fél- adatokat. — A SZOT főkönyvelősége kiegészítő tájékoztatót adott ki a szakszervezeti segélyezés egyes rendelkezéseinek egységes végrehajtásához. A kiegészítő tájékoztatót a szakszervezeti bizottságok ezekben a napokban kapj ák meg. — A nyugat-berlini televízió munkatársai a közelmúltban a félegyibázd Lenin Tsz bugaci méneséről, illetve lóidomításáról színes tv-filmet készítettek, f A húszperces filmet, euró- | víziás adásban előreláthatólag az ősszel mi is láthatjuk majd. — Naponta fél mázsa fagylalt fogy a múlt hónapban megnyitott kunszállási presszóban. Különösen látogatott a szórakozóhely a hét végi napokon, amikor zenehallgatásra és táncra is lehetőség van. — Ifjúsági vezetők tábora nyílik ma, vasárnap Baján. A tábor július 14-ig két turnust fogad. Az első csoportban megyénk úttörő-, a másodikban pedig kisdobos-, sport- és szak- körvezető KISZ-eseit képzik tovább. — Holnap kezdik az új búza őrlését — a tavalyi terméssel keverve — a kiskunfélegyházi malomban. A járásból összesen 700 vagonnyi kenyémek- valót várnak. — TÜZET OKOZOTT a kéményből kipattanő szikra és felgyújtotta Minkó József szanki lakos, Vosza dűlő 62. szám alatti lakóházát. A kár értéke meghaladja a 4 ezer forintot. Az épület egyébként nem volt biztosítva. , METEOROLÓGUSOK AZ ATOMERŐMŰÉRT Az első hazai atomerőmű felépítését sokoldalú előkészítés tlőzi meg. Ennek keretében Paks környékén — az atomerőmű leendő helyén — meteorológiai méréseket és talajvizsgálatokat folytatnak. Az ide kihelyezett műszerek naponta rögzítik a szél járást, a szélerősséget, a csapadékmennyiséget és a magas- lcgköri viszonyokat. A meteorológusok által gyűjtött mérési eredmények nélkülözhetetlenek - az atomerőmű végleges kivitelezési és üzemeltetési terveinek elkészítéséhez. Képünkön: Munkában a magaslégköri rádiós szonda megfigyelője. (MTI-foto — Kácsor László felvétele.) A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 26. játékhéten öttalálatos szelvény nem érkezett. Négy találatot 28 fogadó ért el, nyereményük egyenként 125 860 forint. Három találata 3218 fogadónak volt, nyereményük egyenként 548 forint. A kéttalá- latos szelvények száma 94 086, ezekre egyenként 20 forintot fizetnék. A nyereményösszegek a nyereményilleték levonása után értendők, a közölt adatok tájékoztató jellegűek. Várható időjárás vasárnap estig: kevés felhő, szórványosan előforduló futó esővel. Időnként megélénkülő. a zivatar idején átmenetileg megerősödő nyugati, északnyugati szél. A hőség keleten is mérséklődik. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13—18. legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 25—30 fok között A Balaton vizének hőmérséklete szombaton Siófoknál 12 órakor 24 fok volt. I A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium jelenti: június 28-án a középhőmérséklet 29, (az 50 éves átlag 20,6) j a legmagasabb hőmérséklet 33,1 Cclsius-fok. A napsütéses órák száma 14. Június 29-én a reggel 7 órakor mért hőmérséklet 25, a délután 1 órakor mért hőmérséklet 30, a legalacsonyabb hőmérséklet 19,5 Cel- sius-fok. ., SZALMAÖZVEGY LAKÁSÁN Ilyen ócska rúzst használ a feleséged? hmerje meg megyénket Rejtvénypályázat A 5. forduló kérdései Egyik, határmcnti községünkben nemrég alakították meg újból a sportkört. Labdarúgócsapatuk jelenleg a járási bajnokságban, sakkcsapatuk viszont a megyei 1L osztályban szerepel. A község neve? ■ j. 1 Egyik NB I-es élcsapatunk két —■ ma is szereplő I l*M — sokszoros válogatott labdarúgója megyénkből _ származik. Ki a két labdarúgó, s a megye mely községeiből kerültek az NB I-es csapatba? Egyik, megyei NB H-es csapatunk a három évvel ezelőtti bajnokság tavaszi fordulójában minden mérkőzését elvesztette, ősszel viszont kilenc mérkőzést megnyert és bentmaradt. Melyik sportegyesület, s ennek milyen szakosztálya vitte véghez ezt a bravúrt? 13. 15. Böngésző Szeretem böngészni az újságok hirdetés-rovatait. Néha egészen szórakoztató olvasmány. Általában örömteli — a dolgozó, s dolgozni akaró embernek —, hogy sok vállalat keres munkavállalókat a legkülönbözőbb szakmákban. (Igazán nem akarom senkinek eszébe juttatni most a felszabadulás előtti, s utáni éveket, milyen keserves hirdetéseket olvashattunk akkor ...) Milyen jó, hogy nálunk ismeretlen fogalom a munkanélküliség. De ezek a vállalatok — tisztelet a kivételnek — azért megtanulhatnának magyarul. Mert azt mondja: „A Pamuttextilművek Frot- tirgyára felvesz nőket szövő betamiló- nak. lánccsévélő be- tanulónak...” s a betanulási idő alatt sokféle kedvezményt adnak, a betanulási idő után pedig tisztességes keresetet. Mi lenne ha csak tanulót keresnének, s a tanulási idő alatt — vagy még inkább időben — adnának kedvezményt, s a tanulási idő után jó keresetet? Mindjárt másként hangzana. Még szerencse, hogy a Bács megyei vállalatok többsége csak egyszerűen munkásokat. tanulókat keres, azokat be is tanítja, mindenféle „betanulás” nélkül. Vagy itt van egy bájos hirdetés —do most tréfán kivül! —, amely szintén szívderítő. Egy 68 éves nyugdíjas bácsi keresi hozzáillő idősebb nő ismeretségét — természetesen házasság céljából. — őszintén örül az ember ennek, hiszen azt bizonyítja, hogy még ebben a korban is lehet új életet kezdeni, s azt, hogy bárhogy is 'csepülik egyesek a házaséletet, mégis csak szükség van az élettársra. (Persze a rosszmájúak hozzáteszik, hogy — amikor megöregszik az ember...) Őszintén kívánok sok sikert a nyugdíjas bácsinak a késői pár- választáshoz. Megértem, s igaza van. Nem jó egyedül élni. Isten bizony nem a fentiekről jutott eszembe, csak a hirdetéseket böngésztem, s úgy akadtam rá az „elfekvő készletre”, amiből felajánlanak a vállalatok. Megértettem én ezt az új gazdasási mechanizmus előtti időkben, amikor nem merték nevén nevezni a gyereket, nehogy a központ letolja őket, de minek manapság az a mellébeszélés. Senkitől sem kapnak szemrehányást — legfeljebb házon belül —, ha kikimondják őszintén, hogy a felesleges készleteiktől szeretnének szabadulni. S nem is kell „felajánlani”, csupán eladni. Tehát, eladjuk a felesleges lo- komobilt stb. (Habár most veszem észre, hogy önmagunk ellen beszélek. hiszen rövid szöveggel olcsóbb a hirdetési taksa is...) De végére hagytam a legszenzáció- sabbat. Lapunk csütörtöki számának hetedik, tehát hirdetési oldalán „Jöjjön Bugacra szőrakozni!" címmel egy képes szöveg ragadta meg a figyelmemet. A bugaci csárdába hívogatja a vendéget, s megemlíti, hogy az idén már újjáalakítva „pompázik” (!) a csárda egykori présházában az Idegenforgalmi Hivatal boltja, ahol mindenféle ajándékokat lehet kapni. Valóságos népművészeti múzeum ez a bolt, úgy, hogy érdemes benéznie ide a hazai turistának is. És most jön a java: „Mert ha forintért ebben az üzletben nem is vásárolhat, legalább elgyönyőr- ködhet a rengeteg látnivalóban Azannya hazai turistáját, azt a mafla gyerökit, aki ennyivel is beéri szögény! — mármint a reklámozó szövegíró szerint. Eszembe jut azonban, hogy nemrég az Osztrák Kommunista Párt egyik funkcionáriusa látogatott el kecskeméti ismerőséhez, s kimentek Bugacra az említett csárdába. Jól is érezték magukat — bár nem a kispénzű emberekhez szabták az itteni árakat, ez nyilvánvaló. A kecskeméti vendéglátó néhány képeslappal akart kedveskedni ismerősének. nagy volt a meglepetése azonban, amikor tudtára adták, hogy csak külföldi valutáért vásárolhat a boltban. szégyenszemre az osztrák vendégtől kellett kérni néhány schillinget a képeslap megvásárlásához. Kedves Idegenforgalmi Hivatal, rendjén van ez így? S ha már így van, legalább ne kiabáljuk ki országvilág előtt... Mert elég szégyen, hogy a mi Bugacunk — aminek fellendítésén igaz, mi is sokat munkálkodtunk — így válogat a vendégekben i.. T. P. — Semmelweis IgnAcrá emlékeznek július 3-án* szerdán, a megyei tanács dísztermében az egészségügy dolgozói. A megye párt- és tanácsi vezetőinek, továbbá a Hazafias Népfront, a nőtanács és a Vöröskereszt képviselőinek jelenlétében az ünnepség keretében adják át az arra érdemeseknek a Kiváló Egészségügyi Dolgozó kitüntetést, •— Háromszor nyerte eI eddig az élüzem címet a Kiskunfélegyházi Villamosszigetelő és Műanyaggyár. A gyár dolgozói elhatározták, hogy az idén a Szocialista munka vállalata kitüntetést is kiérdemlik. A célkitűzés elérésiének egyik biztosítéka, hogy az üzemben hatvan brigád 620 tagja küzd a szocialista cím elnyeréséért. A brigádok közül 38 már többszörös tulajdonosa a kitüntető címnek. “ Július 2-án, kedden •délelőtt a megyei pártbizottság és a megyei tanács ipari osztálya, szakmai tá- jékoztatót rendez Kecskeméten, a Vegyesipari és Javító-Szolgáltató Vállalat telepén a kisméretű kézi falazó elemek felhasználásáról. A tájékoztatóra tervezőket. beruházókat, kivitelezőket hívtak meg, akik a falazóblokkgyártást a helyszínen tekintik meg. = MEGYÉNK leglátogatottabb idegenforgalmi nevezetessége Bugac, vasárnap újabb külföldi vendégeket fogad. A 35 fiatal amerikai farmerből álló turistacsoport lovasbemutatón vesz részt és a magyar konyha ízes falataival ismerkedik. Kedden egyébként 130 svájci és 20 svéd turistát is hasonló program vár, —* Álpáron 300 ezer for- rintot fordítanak ebben az évben a vízvezetékhálózat bővítésére. Előreláthatólag augusztus 20-ra befejezik a csövek lefektetését. Ezzel a községi hálózat hossza eléri majd a 17 kilométert. u Ujjé, a strandon nagyszerű! PETŐFI NÉPE — A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottsága es a megyei tanács lapja. — Főszerkesztő: F. Tóth Pál. - Kiadja a Bacs Kiskun megyei kapkiaao vanaiat. _ felelős kiadó: dr. Mezei István igazgató. — Szerkesztőség: Kecskemét városi ranácshaz. - Szerkesztőségi telefonközpont: 26-19, 25-18. Szerkeszt« olzottság: 10-38 - Kladomvatal: Kecskemet, Szabadság tét 1/a, Telefonj 17-09, — Terjeszti a Magvar Posta, — Előfizetne«: a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési Jll egy hónapra! 17-— forint, Bács-Kiskun megyei Nyomda V. Kecskemát, Telefonj a-65. — Index; 25 065- -