Petőfi Népe, 1968. június (23. évfolyam, 127-152. szám)
1968-06-19 / 142. szám
4. oldal 1968. június 19. szerda Birtokpörök a kincstárral Szociális gondoskodás mindannviunk ügye TJfornyik: Kecskemét város gazdasági fejlődésének története című munkájában van egy térkép, amely Bállá János mérnök 1793-ban készült műve alapján mutatja Kecskemét egykori határterületét. A térképről megállapítható, hogy Kecskemét város ősi területe alig valamivel több, mint a városhoz ma tartozó területek. De a térkép kimutatja azokat a területeket is, ahol később a város vásárlással további örökbirtokot szerzett. Ezek közt volt Bugac és Monostor, Szentkirály (ma Lászlófalva), Szentlőrinc (ma Nyárlőrinc), Felsőalpár (ma Lakitelekhez tartozik), továbbá Ágasegyháza és Köncsög. Az 1934-ik évig Kecskeméthez tartozott Felsőpusztaszer is. Ezeken az örökbirtokokon kívül, azokat jóval meghaladó terjedelmű pusztákat bérelt a város észak felé egészen Öcsáig, délen meg Szeged határáig. Az olajkút- jairól ma sokat emlegetett Üllés, Szánk is Kecskemét bérleménye volt. De Félegyháza is ide tartozott minden pusztáival egyetemben. így volt ez a török idők előtt, alatt, sőt utána is, míg csak a bécsi kamarilla bele nem avatkozott. A hírhedt Kollonics püspök elnöklete alatt kiküldött német bizottmány 1689-ben nyújtotta be a császári kormányhoz a Magyarország újjászervezésére készített javaslatát. Ennek fő célja, pénzt szerezni a németek mindig folyó háborúinak folytatásához. Fegyverváltság címen a felszabadított területeknek ázért kellett fizetniük, mert a török kiűzését a németek véráldozattal érték el, amiben a török fennhatóság alatt volt lakosok nem vettek részt f efoglalta a bécsi kincstár a papi tizedet is, amelyet a biblia ószövetségi hagyományai alapján fizettek a főpapoknak, akik az egyes helységek lelkészeinek ellátására abból egytizenhatodrészt átengedtek. Kecskemét pénzzel váltotta meg ezt a kötelezettségét, éppúgy, ahogy dézsma és robot helyett földesurainak is pénzben adta ki jussukat. Most, hogy a kincstár ezt a jövedelmet magának foglalta le, a főpapok közvetlenül követelték a maguk részét. A szegény népnek tehát kétszeresen kellett viselnie a terheket. Kecskemét, valószínűleg holmi dugpénzzel, annyit elért, hogy eredeti területe után csak egyszeresen fizetett a kincstárnak, de a bérlemények után meg kellett adnia a császárnak, ami a császáré és az Istennek, illetőleg földi helytartóinak, ami az Istené. A Kollonics-féle bizottmány pénzszerző intézkedései közül a legfurfangosabban kiagyalt az ún. újszerze ményi birtokigazolás volt. Azzal okolták meg, hogy minden terület a császáré, hacsak birtoklói igazolni nem tudják a használat jogosságát. A császár, illetőleg nevében a kincstár megtarthatja a használati jogot igazolni nem tudó birtokát, de tetszése szerint el is ajándékozhatja. Ezzel nyílott nem is kis, hanem két- szárnyú kapu a korrupció számára! A Kecskemét által részben bérelt kun pusztákat az udvar háromszor is más-más tulajdonba adta. I. Lipót 1702-ben ötszázezer forintért örökáron eladta a német lovagrendnek. 111. Károly a Károly kaszárnyái alapítvány részére foglalta le. Mária Terézia meg megváltás ellenében a jászkunoknak juttatta vissza. Tfecskemét városának csak üggyel-bajjal sikerült saját határát és bérelt legelőterületeinek egy részét megtartania. Ebben része volt Grassalkovich Antalnak, Hogyan került Kecskeméttel kapcsolatba? A város neoaquisticus ügyei már 1692-ben napirenden voltak. 1697-ben, 1702-ben, mindig újabb végső határidőt kitűzve érkeznek felhívások a bejelentésre. Ügy látszik az érdekeltek nem sokat adnak rá, vagy időt akarnak nyerni a nem mindig kedvező döntések kikerülésére. A Rákóczi szabadságharc egészen megakasztja a neoaquisticus pöröket. A kecskemétiek birtokigazolási pőre csak 1730. november 13-án indul meg. 1734. június 11-én adja ki a döntő határozatot Grassalkovich. Elfogadja igazolásul a város számadási könyveit, amelyekből kitűnik, hogy a város 1591-től pontosan fizette a földesurait megillető cenzust. Érdemes foglalkozni a közbenjáró Grassalkovich Antal karrierjével. Tomori-Szabó Sándornak Szokolai- Hártó várostörténeti munkájához irt jegyzete szerint 1694-ben született, később a kecskeméti piaristáknál volt szolgadiák, tehát a paptanárok és gazdagabb diákok inasa, asztali felszolgálója. Más forrás szerint a pécsi ferencrendieknél töltötte így ifjúságát. Lehet, hogy Pécsről a kecskeméti ferencesekhez került. A piaristák ugyanis csak 1715-ben telepedték meg Kecskeméten, mégpedig a ferencesek szomszédságában. Grassalkovich 1716-ban már Budán kincstári ügyész. 1720-tól a királyi ügyek igazgatója, 1731-től királyi személynök, 1736-tól báró, 1748-tól kincstári elnök, 1751-től koronaőr, valóságos belső titkos tanácsos, gróf, több vármegye főispánja. Kecskemét pőrének idejében a Duna—Tisza közi aquisticus ügyeknek 6 volt a legfőbb potentátuk. Kecskeméttel jó viszonyban volt. Amikor megszerezte a gödöllői uradalmat és egyéb birtokokat, szívesen fordult a kecskeméti tanácshoz, mert pl. gödöllői hatalmas kertjébe innen küldött gyümölcsfákat telepített. A park közepén barokk-kastélyt is építtetett. Ez " később a királyok, a két világháború közt Horthy nyaralója volt, most szociális otthon. A kortársak többet tudhattak mérhetetlen vagyonának eredetéről, mert kastélya falára egy éjjel latin nyelvű verset írtak, amely profán prózai fordításban a következőket mondta: „A sok rablással gyűjtött kőhalmaz összedől és a rablott gazdagság másra sz&lland.’* 1 Joős Ferenc I. A tanácsoknál működő szociálpolitikai csoportok és előadók szociális gondoskodási csoportok, illetve előadók néven működnek a jövőben. Az új elnevezés nem pusztán formaság, mivel a szociális gondoskodás tartalmába is újat jelent. Hazánkban közfeladattá vált az emberről való gondoskodás, s a termelésben résztvevőkre éppúgy kiterjed, mint azokra, akik korúit, egészségi állapotuk, vagy egyéb ok miatt termelő munkát átmenetileg vagy véglegesen nem végezhetnek. A gazdaságirányítás új rendszerében újszerűén jelentkezik a rászorulókkal való törődés. Mint a népgazdaság annyi más ágában, e terttleten is megszűnik a felülről való, gyakran operatív intézkedés, s e tevékenység ellátása is helyi feladattá válik. Helyileg kell megteremteni a szükséges anyagi eszközöket, s mozgósítani azokat a társadalmi erőket, amelyek segítségével a tanácsok megoldhatják ezzel kapcsolatos feladataikat. Á szociális gondoskodásnak különösen három területe ' — mivel itt jelentkezik a legtöbb gond —, érdemel külön említést. Mégpedig: — a segélyezés, mint az anyagi támogatás egyik formája; — gondozás és ápolás azoknak, akik egyedülállók, s betegségük, fizikai állapotuk miatt magatehetetlenné váltak; — intézeti elhelyezés azoknak, akiknek létfenntartása másképpen nem biztosítható. A rendszeres havi segélyezésre szorulók esetében az érvényben levő jogszabály 1 a segély felső határát 250 forintban állapítja meg. Ettől azonban eléggé mész- sze állunk megyei viszonylatban, s főként a községek vonatkozásában. Igaz, az eddigi pénzügyi intézkedések megkötötték a tanácsokat, függetlenül az igényjo. gosultság számától, csak a meghatározott összeget for. díthatták erre a célra. Ám ez a kötöttség ez évben megszűnt és indokolt esetben, hitelátcsoportosítással évközben is megoldható egy-egy személy segélyezése. Meglehetősen gyakori az olyan helytelen szemlélet, amely az igényjogosultságnak kizárólag a pénzügyi, s nem az emberi oldalát vizsgálja. Nem egyszer megállapítják a jogosságot, de nem kutatják eléggé a módját, hogyan lehetne a segélyezést megoldani. Pedig az embert tartva szem előtt —■ és figyelembe véve, hogy a segély évi összege 2500—3000 forint között mozog, s községenként legfeljebb kettő-négy rászorulóról van szó —, biztosítani lehetne a támogatást. Az átlagos életkor meghosszabbodása nemcsak az idős emberek számának emelkedésében mutatkozik meg, hanem új feladatokat is diktál. Például a gondozás szükségességét. Annak a lehetősége kizárt, hogy minden gondozásra szoruló szociális otthonba [ 'kerüljön. Ez egyrészt nem is cél, másrészt az igéA bűvös egy perc nyéknek megfelelő arányú fejlesztésre lehetőség nincs. Az intézeten kívüli gondozásnak két lehetősége is kínálkozik: öregek napközi otthonainak fokozott ütemű létesítése, s a házi gondozás megszervezése. Az öregek napközi otthona, mint intézménytípus mindössze pár éves múltra tekint vissza. Létesítése, működtetése olcsóbb és egyszerűbb, mint a szociális otthonoké. Nem utolsósorban ennek köszönhető, hogy a megyében néhány év alatt 19 ilyen napközi létesült, ahol több mint ötszáz személy nappali tartózkodása, étkeztetése biztosított. Szükség lenne még több ilyen intézményre. Létesítése körül azonban ugyancsak előfordulnak ellentétes nézetek. Mivel a napközi otthon községi intézmény, létrehozásáról, működtetéséről a helyi tanácsnak kell gondoskodnia. Nem egy helyen azonban azzal térnek ki létesítése alól, hogy nincs rá szükség, mivel úgysem vennék igénybe. Pedig a meglevők, a működők tapasztalatai na- gyonis ellentétesek ezzel az indokkal. Számos községben kínálkozik a lehetőség: a nappal kihasználatlan művelődési ház, vagy társadalmi szervezet által fenntartott helyiség, amely alkalmas lenne rá, hogy — megfelelő' felszereléssel, gondozónők irányítása mellett — napközben a község öregei vegyék birtokba. A napközi otthonok szervezete jó keretet kínál a házigondozásra is. A napközit általában azok az idős emberek veszik igénybe, akiknek erőnléte, egészsége lehetővé teszi a naponkénti bejárást. Ám, aki már nem képes bejárni, tehát gondozásra szorul, annak a problémája megoldatlan, mivel a napközi otthonoknak a házigondozásra sem anyagi, sem létszámellátottságuk nincs. A cél tehát olyan létszámmal erősíteni a napköziket, hogy egyaránt képes legyen a bejárók részére kulturált környezetben való tartózkodást és étkeztetést, a bejárni képtelenek részére pedig a házigondozást biztosítani. Pontos lenne — az étkeztetésen és házigondozáson kívül — hetenként legalább egyszeri fürdés és az alsó ruhák mosásának biztosítása is. Ily módon válnának az öregék napközi otthonai a szociális gondoskodás községi bázis-intézményeivé, így lehetne a gondoskodást mind hatékonyabbá, szélesebb körűvé tenni. (Folytatjuk) Dr. Deák Árpád megyei csoportvezető Hat óra — tehát hivatalzárás — előtt egy perccel érkeztem a kecskeméti, leninvárosi postahivatalba, hogy táviratot adjak fel. Ketten diskuráltak az ablaknál, s mire a postás kisasszony — bocsánat a jelzőért, de igen fiatal hölgy volt, akit nem tudok most hirtelen másként titulálni — megkérdezte tőlem, hogy mit akarok, pontosan hat óra volt. Mondtam, hogy táviratot szeretnék feladni, mire csendes dünnyögés volt a válasz. Először nem értettem, azt hittem, hogy nem is nekem szólt. Aztán megismételte, kicsit hangosabban a rosszalást, mely arra vonatkozott, hogy nem tudtam hamarabb jönni! Csak hatig van hivatal? — kérdeztem, s az igenlő válasz után visszaadtam a már kezemben levő távirati űrlapot. Szó nélkül elvette tőlem a lapot. Távozni akartam, de az ajtó zárva volt. Az ott ácsorgó fiatalemberek egyike jött segítségemre, de ő sem boldogult. Végül a pénzt számoló másik postai alkalmazott állt föl és engedett ki. Mintegy öt perc telt el e művelet és párbeszédünk között. Gondolom, pont annyi, ami az én táviratom felvételéhez is elegendő lett volna. Nem akarom rosszalá- somat kifejezni a postának, s azért sem lamentálok, hogy nem tanúsítottak velem szemben udvariasabb elbánást. Elvégre a milliós forgalmú postánál egy ügyfél se nem oszt, se nem szoroz. Csak az zavar, hogy ez a fiatal kislány, aki talán most tanulja a szakmáját —bár az is lehet, hogy a szakmát már egészen jól megtanulta —, vajon milyen kiképzést kaphatott a felekkel való bánásmódot Illetően. Vajon mi adhatta neki a bátorságot, hogy egy nálánál jóval idősebb embert kioktasson mások jelenlétében? S ha ezt tette, az ott levő idősebb alkalmazott miért nem utasította őt rendre? Vagy szintén egyetértett ezzel az eljárással? Bevallom, az a régen so. kát emlegetett hírneves magyar posta járt az eszemben, s némi aggodalom töltött el. Tessék mondani, nincs valami baj az utánpótlás nevelésével? T. P. A megye egyik kedvelt kiránduló helye a Lakitelek melletti Holt-Tiszapart. A szőke folyó hűs hullámaiban különösen a hétvégi szabad időben keresnek sokan frissülést, felüdülést. (Kovács János felv.) Piaci Jelentés Indul a barackszezon Kecskemét keddi piacára rányomta bélyegét a kánikula és a mezőgazdasági munkák dandárja. A felhozott áruk mennyisége egy-két cikktől eltekintve, nem elégítette ki az igényeket. A zöldségpiacra nagyobb mennyiség burgonyából — 68 mázsa —, uborkából — 16 mázsa —, és zöldbabból — 24 mázsa Megjelent az Aj megyei telefonkönyv A napokban a megye városainak központi postahivatalaiban megkezdődött az új Báes-Kiskun megyei távbeszélő névsor árusítása. A hivatalok és az egyéni előfizetők rövidesen kivétel nélkül megkapják a régóta várt kiadványt, de a városok postahivatalaiban 8 forint ellenében a névsorok egyéni beszerzésére is van lehetőség. A telefonkönyvben az ez év január 1. utáni számváltozások nem szerepelnek. A posta a későbbi utánpótlás érdekében megfelelő mennyiségű tel-efonkönyvet tartalékol* — érkezett. Az újburgonya 2,50—5, az uborka 10—14, a zöldbab pedig 7—10 forintos áron kelt Vége felé közeledik a borsószezon, így az ára is emelkedett. Kilónként 8—14 forintért cserélt gazdát. Növekedett a zöldpaprika-felhozatal, — amelyet változatlanul magas áron 0,80—5,20-ért kínáltak. Paradicsomból mindössze 150 kilogramm érkezett. Az ára 30—35 forint volt. A gyümölcspiacon meggyből volt a legnagyobb kínálat. Az aprómeggy 5—7 forintért, az üvegmeggy 10—12 forintért kelt. Megindult a sárgabarack-szezon, és nagyobb mennyiség érkezett őszibarackból is. A sárgabarack 5— 6, az őszi pedig 8—13 forintos áron talált vevőre. Befőzni való egresből 8 mázsát szállítottak a termelők, amelynek kilónkénti ára 7—7,50 között változott-
