Petőfi Népe, 1968. június (23. évfolyam, 127-152. szám)
1968-06-16 / 140. szám
4 oldal 1968. Június 16» vasárnap Varázslat a tassi Duna-parton Szemben a Csepel-sziget ’ Bgdélibb csücske. A kanyarban, úgy tűnik, kissé : aegkeskenyedik a sorok- r ári Duna-ág, a szemközti .üzesek mintha karnyúj- . ásnyira lennének. Csend van, fénylő és pihentető. Nagyszerű, nyugalmas táj •jz. a tassi Duna-part, megyénk északnyugati sarkában. Sokan ismerik, márcsak 1 jó hírű halászcsárda miatt is, s így nincs szükség arra, hogy „felfedezzem”. A táj szépségei, víkende- zésre elsőrendűen alkalmas adottságai azonban mind ez Ideig nem kapták meg a méltó elismerést. Olyany- nyira, hogy a fejlesztői figyelem csak az elmúlt hónapokban fordult a tassi Duna-vidék felé; s röviddel ezelőtt pedig Dunavecsén, járási szinten bizottság alakult az erőteljes rendezési szándékok összehangolására. Színes „dobozok" A Postás Horgász Egyesület 1,5 kilométeres partszakaszának 80 telkén mindössze három éve kezdték tető alá hozni az első víkendházakat. Egy-két telek kivételével teljesen kiépült! Valóságos házsor alakult a parton. Németh Miklós, a gondnok, homlokát ráncolva jegyzi meg: ■ — Arra nincs mód, hogy toldjunk a másfél kilométerhez. így aztán az egyesületi telep fejlesztésének egyetlen módja marad: emeletes házakat építeni. Terjeszkedés felfelé. Ügy látszik, sokan kedvelik ezt a tájat. S csakugyan szemmel látható, hogy az ide vezető partszakaszon is egyre sűrűbben épülnek a víkendhá- zak: élénk színű formás kis dobozok, kőből, betonból, műanyagból. Kísérőmmel, Bedő Ferenc tassi párttitkárral elhatározzuk, hogy megszámoljuk a kocsiból, mennyi már a víkendház. De húsz és harminc között mindketten abbahagyjuk; még jócskán van előttünk. A pár éve megépült Kiskunsági ön tözőcsatorna is itt ágazik ki a folyamból, rá merőlegesen. A kiágazástól pár száz méternyire emelkedik a zsilip betontömbje. Ez a szakasz, a csatorna mindkét partján már ugyancsak a leendő víkendház-tulajdonosoké. mm Az Alsó-Dunavölgyi Vízügyi Igazgatóság parcellázta fel, s adta ki az 50—60 telket tartós bérletre, négyzetölenként és évenként — egy forintért. Újabban már a zsilipen túli partszakaszt is kezdik parcellázni, ám a jelentkezők száma többszöröse a parcellákénak. Együttműködés Dunaújvárossal Az új, vagy a leendő ví- kendház-.tulaj dánosok között sokan vannak dunave- csei járásbeliek, akik olcsó, s lakhelyükhöz közel- eső pihenési lehetőséghez jutnak. Am a fejlesztés programja távolról sem csak a helybeliek érdeklődésére alapul! A főváros nem egészen 60 kilométerre van, Dunaújváros pedig majdnem a szemközti parton. Nemcsak autóval, vízibusz- szál is jól megközelíthető mindkét irányból. Villany- vezeték fut a parton, tehát félig-meddig közművesített a vidék. Általános jelenség, hogy a víkendezési kedv láncreakció szerűen fokozódik az ötnapos munkahét bevezetésével, ily módon főleg a dunaújvárosiak részéről nagy az érdeklődés. Szóba is került, hogy a város, illetve a vasmű képviselőit bevonják a fejlesztési bizottságba. Az együttműködés bizonyára hasznos lesz. Hogy hol épülhetnének vállalati víkendtelepek? A párttitkár szerint a csatorna és a csárdához vezető út által határolt mintegy húsz holdnyi területen, amely jelenleg még a Petőfi Tsz tulajdona. S itt merül fel egy másik lehetőség is: a szövetkezeti gazdák is részesülnek fizetett szabadságban, s a rendszeres pihenés, a ví- kendezés iránti igény a parasztságban is előbb-utóbb felébred. Igaz, a tassi embert túlontúl nem örvendezteti meg a Duna-vidék látványa, naponta eljár mellette dolgozni. De ösz- szefoghatnának valamelyik hegyvidéki tsz-szel, s cserealapon már elkezdhetnék az üdülési feltételek kölcsönös kiépítését. Gyaloghíd a csatornán Ahhoz, hogy igazán kul- túrtáj legyen a tassi Duna- partból, s varázsából annak ellenére semmit se veszítsen,' még sok minden hiányzik. Elsősorban a beépített part teljes hosszában végigfutó portalanított út. Mert most ahány autó elhalad, annyi porfelhő burkolja be a víkendházakat A kövesét meghosszabbítása a zsiliptől — a fejlesztés egészétől elválaszthatatlan feladat. A csatornán, mindjárt a kiágiazásnál, gyaloghíd megépítése szükséges ahhoz, hogy a csárdát közvetlenül a strandhoz kapcsolják. Jelenleg majd kilométernyit kell gyalogolni egy pohár sörért. Maga a strand is kiesd, korszerűtlen már, noha a helyi tanács öltözőket, kabinokat épít. Amennyire az erejéből futja, hiszen Tasson az éves fejlesztési alap 150 ezer forint mindössze, s annak is hány és hány helye van! De a működését most kezdő bizottság bizonyára ráakad azokra az erőforrásokra, amelyek segítségével emberivé formálhatják a megye egyik legszebb vidékét Hatvani Dániel Napfényben élni 'Y’alán legszebb utcája Bajának a Szent László utca. Két oldalán villaszerű, kertes házak, gyümölcsfák, virágok, az udvarokon és kint a járdák szélén is. Napfényben és a sokszínű virágok tömény illatában járkálhat itt az lekvő részese volt egy nemzetközi brigádban Oroszországban. — Jó így időnként elgondolkodni az akkori dolgok fölött. Ha olvasok ilyen cikkeket, kicsit leengedem az újságot és máris látom magamat kint Irkutszkban, Több mint fél évszázada készült ez a kép az orosz- országi Berezovkában. A három magyar vöröskatona közül kettő bajai: a középen Verők Dezső, mellette balra Paulovics Mihály, aki ma 77 éves. ember. Szombat délután van. Sokan csinosítják, rendezgetik portájukat, a házat, az utcai részt. Van aki csupán kiült egy ldsszékre a kapu elé és pihenésképpen nézelődik, beszélget szomszéddal, ismerőssel, fogadja a sétálók üdvözlését Itt mindenki ismeri egymást. Különösen jól ismerik Paulovics Mihály bácsit, aki a 66 szám alatti házban lakik Juliska nénivel, a feleségével. A néni rendezgeti a ■í’*- kertet, Paulovics bácsi pedig olvasgat a hűs konyhában, a díványon. Tikkadtan ülök le én is és amíg elmondom jöttöm célját, ő leteszi az Asszonyok című képes folyóiratot. Ezt szereti legjobban. Igazat ír a régi időkről, azokról az eseményekről, amelyeknek ötven évvel ezelőtt Paulovics Mihály bácsi is cseUkrajnában, Berezovkában, s aztán azt, amint a vonat tetején lapulva hazafelé tartunk két barátommal. Milyen fiatalok voltunk akkor!... Hiába, elszalad az idő — mondja a szikár, nyugdíjas kőműves, de csak a hangjában van némi árnyalt keserűség. Szeme arca mosolyog. Elégedett hetvenhét éve ellenére, vagy talán éppen azért. Mert mi bajom van nekem? — teszi fel önmagának a kérdést, s már mondja is a cáfoló választ: — Itt van ugye, ez a takaros kis ház, kertünk is van, jó nyugdíjat kapok, egészségileg se állok rosszul, csak érzi az ember a kort. Hiába. ¥ gen, a hetvenhét évet megérzi az ember, különösen az olyan, mint Paulovics Mihály bácsi, aki nagyon sok mindenen ment denki kap olyan magas kitüntetést, mint ő. Hiszen a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulója alkalmából Paulovics Mihály mellére tűzték a szovjet kitüntetést: a Harci Érdemekért Emlékérmet. Juliska néni behozza a bíborvörös dobozkát. — Vissza tud-e emlékezni Paulovics bácsi az ötven évvel ezelőtti időkre? — Ajjaj! Nagyon is. Mintha tegnap lett volna. Az első világháború végén orosz hadifogságba estem. Nem sokkal ezután csatlakoztam több társammal a vörösökhöz. Volt közöttük mindenféle nemzetből néhány. 1919-ben Irkutszkba vezényelték a körülbelül száz főnyi nemzetközi brigádot, s az volt a feladatunk, hogy a városban megbújó fehéreket felderítsük, elfogjuk, s ne engedjük, hogy Vlagyivosztok felé szökjenek, mert onnan ugye, már a tengereken át külföldre menekültek volna. Sokat el is fogtunk, szóval teljesítettük a feladatot. Aztán úgy alakult, hogy 1920. közepén odamentünk néhányan magyarok a parancsnokunkhoz, egy kozák, igen jótermetű, fekete szakállas katonához — Kalendasvilinek hívták úgy emlékszem —, s elmondtuk, hogy haza szeretnénk menni. Adott egy papírt, amivel bárhová mehettünk Oroszországban. Eljutottunk Ukrajnába. y alóban úgy emlék- ~ szik Paulovics Mihály, mintha tegnap történtek volna á kalandos, veszélyes utazásbk, harcok. Mert volt veszély is; még az utazás sem Volt leányálom — ahogyan ő mondja Nyolcszáz kilométert tettek meg többnyire a vagonok tetején. Hárman jöttek: Verők Dezső bajai és Erdélyi Sándor debreceni' lakossal, aki borbély volt, Oroszországban ekkor még nem volt veszélytelen dolog utazgatni, ök maguk is láttak egy eldugott helyen olyan kiírást, ami halállal fenyegette a magyar vörös- katonákat. A fehérek nem adták fel még a harcot, dolgoztak az ellenforradalmárok. Beosztásával visszaélve SZORGALMAS és munkabíró embernek ismerték Kiskunfélegyházán dr. Ma- róczy Józsefet, aki 1961. március elsejével a helyi Vörös Október Termelő- szövetkezet főkönyvelője lett — jogi diplomával, 1600 forint fizetéssel és 2790 forint állami dotációval. A termelőszövetkezet közgyűlése szinte természetesnek tartotta, hogy amikor 1966 februárjában elhunyt Tóth János elnök, dr. Ma- róczyt bízzák meg a munkakörének betöltésével. Fizetése a korábbi 1600-ról 2200 forintra emelkedett, viszont az állami hozzájárulás éppen ebben a hónapban lejárt. Ez azonban eseppet sem zavarta a volt főkönyvelőt, s egészen a Jelen ügy miatti elbocsátásáig, 1967 áprilisáig — havonta 2500 forintot vett fel a közös gazdaság pénztárából -bérkieeészítás” címén, ami — enyhén szólva — szabálytalan volt. A szabálytalanságokban azonban ő gyakorlattal bírt. 1965 márciusában fölvett a pénztárból 20 ezer 580 forintot, és ebből közel 12 ezret elsikkasztott. Tudtak-e erről a tsz vezetői, a tágság, amikor elnökké választották? Nem valószínű, sőt biztos, hogy nem. Minden esetre voltak a vezetőségben olyan emberek, akiknek „nem tetszett” a főkönyvelő magatartása, állandó szaladgálása, nagyvonalú életvitele. Mégsem szóltak senkinek, csupán magukban füstölögtek. Nagyon érdekes ebből a szempontból meghallgatni Palatínus Péternek, a kiskunfélegyházi Vörös Október Tsz elnökhelyettesének a bíróságon tett vallomását: „Ügy ismertem meg dr. Maróczy Józsefet, mint aki a nagy szavak embere ... Ezért keit lábra róla az a hiedelem is, hogy ha őnem volna a tsz-ben, a tagság éhen pusztulna, mert nem lenne, aki a pénzt az államtól kihajtsa... A tagság elmondása szerint amikor 1961-ben a Vörös Októberhez jött főkönyvelőnek, előleget kapott, hogy egy robogót vehessen. Alig telt el néhány év — 1964—65- ben — már Opel Rekordot vásárolt, állítólag 80 ezer forintért...” TERMÉSZETESEN dr. Maróczy bűneiért hiba volna azokat bírálni, akik becsületesen, szorgalmasan dolgoztak a tsz-ben és — mivel a könyvelésben, pénzügyi kimutatásokhoz nem értettek — nem néztek jobban a jelenségek mögé, nem vizsgálták meg, miből telik kocsira a főkönyvelőnek. Maróczy ugyanis óvta saját birodalmát, csali ő tudta miből mennyi van. Morvay Endre, a Vörös Október főagronómusa ezeket mondta a tárgyaláson dr. Maróczyról: „A termelőszövetkezet összes anyagi természetű ügyeit teljesen önállóan intézte, azokba beleszólni senkinek sem engedett... A tsz pénzügyi dolgaiba nemigen engedett betekintést és rendszerint kész tények elé voltunk állítva...” Elnöksége idején a jogvégzett főkönyvelő összesen 36 ezer forintot vett fel jogtalanul. Emiatt senki nem szólt neki. Akkor sem figyelmeztették — még a kezdeti időkben — amikor nagyon ritkán látták a gazdaságban és azt mondta, ha előkerült, hogy a tsz ügyeit intézi. A valóságban azonban a saját pénze után futott, mert „mellesleg” jogtanácsosa volt két félegyházi üzemnek, de — havi 15 munkaegységért — elvállalta a saját termelő- szövetkezetének jogi képviseletét is. Csoda-e, ha dr. Maróczynak havi 8500 forint jövedelme volt? AZ VISZONT már csodálkozásra késztet, hogy jelenleg az inárcsi (Pest megye) Március 21 Tsz főkönyvelője Maróczy József, aki a kiskunfélegyházi Vörös Októbernek 47 ezer forint kárt okozott. A Kiskunhalasi Járásbíróság dr. Maróczy Józsefet sikkasztás és csalás miatt kétévi szigorított börtönre ítélte és egy évre eltiltotta a köz-, ügyek gyakorlásától. Ugyanakkor kötelezte, hogy az ítélet jogerőre emelkedésétől számított 15 napon belül fizessen meg a kiskunfélegyházi Vörös Október Tsz-nek 47 ezer forintot, ennek 1965 májusától számított 5 százalékos kamatát, 2800 forint illetéket és 5000 forint bűnügyi költséget. Ezen kívül ezer forint pénzbüntetéssel is sújtotta a sikkasz- tót a bíróság. Az ítélet még nem emelkedett jogerőre. Maróczy és védője ugyanis felmentésért, az ügyész viszont súlyosbításért fellebbezett. G. S. — 1921. január 31-én értünk haza Bajára Verók Dezső barátommal, aki öt éve halt meg. Ezután örökös rendőri felügyelet, vándorlás, kitiltás, kihallgatás, munkakeresés volt az életünk. Most jő! — tér visz- sza egy mondattal a jelenhez. — Sok mai fiatal el sem tudja képzelni mi mindenen mentünk mi akkor keresztül, hogy nekik jobb legyen. Megérte, feltétleül megérte... — fejezi be Paulovics Mihály. Az utcán változatlan forróság. ömlik a napfény, sétálnak, beszélgetnek az emberek. ö pedig ismét az újságba mélyed. Pihen, emlékezik ... Gál Sándor Szöveg nélkül
