Petőfi Népe, 1968. április (23. évfolyam, 78-100. szám)
1968-04-04 / 80. szám
/ Gál Sándor: Egy partizán halálára Illyés Gyula: Bevezetés egy Kodály ^hangversenyhez A3 ünnepelt 80. születés napján a kecskeméti szlnbá*- ban felolvasta a szerző. Föllendül azonnal a karmester-pálca s megzendül — nem a zenekar, hanem ami van körben temető; megzendül ami van (ó s fiatalj síri mező, Majtényi, mohácsi, muhi mező, anyádért, apádért, esendő hazádért, ami volt sírba és sárba vesző, ami volt hős vértől pirosult gyászért, egri üszők és drégelyi várfok, onnan tör elő, amit hallani várok — a 600 éves várost Hatszáz éve kelt az első írásos bizonyíték. De kétszer és többször hatszázéves is lehet a város. Itt minden röghöz vér és veríték tapad. Nem látunk a ködös századok mélyére, ahol nemzedékek és népek rétegeződtek egymásra, munkával és hamvaikkal megtermékenyítve a szélhordta homokot. Miért kapaszkodott emberöltők sora oly makacsul ebbe a mostoha talajba, miért eresztették oly mélyre szívós gyökereiket éppen itt, ahol se dús termést, se védelmet nem kínált a föld — ki tudja? Mostoha sorsa zorddá, keménnyé, óvatossá és kitartóvá formálta ezt a népet. Ennek köszönhette fennmaradását, s talán erről lett városa is nevezetes, „hírős”. És bizonyára ezek a tulajdonságok tették alkalmassá arra, hogy végül is, esak- azért is, kincset termő, gazdag földdé tegye a sívó homokot. Kecskemét ma szőlőjéről, gyümölcséről, anyagi és szellemi kultúrájáról ismert a világban. A jubileum tiszteletére villanjon fel néhány szikrázó sugár nagy híréből« Egyszer te édes tejet szoptál illatos lányokra hajoltál szagoltál esőt, buta virágot. Körülvesznek most lüktető rácsok s füledben üvöltve pereg a dob potyognak az égből vas-angyalok kihull a meghalt isten szakálla csak most ne gondolj a halálra. Ne gondolj arra, hogy dob pereg hogy a rizs sárga sörénye lebeg zöld tűzben tombolnak a dzsungelek O, ha most énekelni tudnál köréd a dalból páncélt húznál de szánalmas vagy, mint az állat akit már kifent kések várnak kezedet kender-bilincs fogja félelem petéz a homlokodra. Pedig te édes tejet szoptál illatos lányokra hajoltál a fehér angyal ügynöke voltál szagoltál esőt, buta virágot szuszogó bocira tettél jármot ültél a hajnal tűzfalánál. Előtted most a halál járkál nem méreget, mert tudja rólad hogy te ember vagy, hogy te jó vagy Emeli fejét, mozdítja karját esendő tested fogai marják már nincs időd a gyűlöletre leomlasz lángoló kövekre enyészet lép nyitott szemedre. Pedig te édes tejet szoptál fehér angyal ügynöke voltál. Tested most lerondftott oltár s fölötted üres szemmel állnak zsoldosai a rombolásnak. Hatvani Dániel: Áprilisi rapszódia Pattannak rügyek kis zászlói tömzsi sorokban vonulnak málnatövek tél tüskésdrótja szakadj rozsda peregj taposson foltozott bakancsával az évezredes tömeg Micsoda énekszó ez hattod-e még ha feldorombol a krómozott felszín ától szánkból hogy kilobognak a fényes szellők lombokba borítva a földet sajgó izmokban gőzerő mozdony-hit zakatol Tavaszaim a terek sokszögében bujdokolnak nem kell ez az ünnepetek sem neon-idegbaj sem lány szoknya-suhogás nem törheti ágaitok erőtök a győzelem áradása a jövőtől láz-meleg ' Vánkosom kormos kő vár talán egy másik évezred is átálmodni magam jó lenne de újból friss vért hány az emlékezet s radarok rovarszemén buggyan a málna leve hangtalan Mivé lettél béke gyümölcsága még jó ha sorompóvá keményedsz a halál útján horizontunk már egyetlen óvóhely s újra kezdem mégis a tavaszt, hogy él ne sodorjon forgószél homok-düh vas-hullám Gyanús kétkedő emitt bárgyú optimista amott így fonják tüskés koronám simogatni szögekkel átvert tenyérrel mégis csak ez a dolgom s árnyaim feszítem keresztre a múlt homlokzatán házad) április utak nyílnak a térből serény huzalaid alatt cseng-bong a munka mit tehet a költő kabátját kigombolva szelekre bízza garabonciás füttyeit s borzolt fejét emelgeti ha tudja Gyűlj lélegzet piros virágod ne rejts sunyi kerítés vagy okos házfal majd termést érlel a nyár de addig hadd sulykolja az idő formálja szívem mázsás légkalaváccsal. e zenekari mélyből árad elő, de nem a jaj, rosszul vártátok, nem, nem a jaj, hanem az erő, az a gyökérmélyű erő, az a múlt-táplálta erő, mely érted száll harcba, jövő: örökös élet. Ezt, ezt kereste ő és ezt találta, kezében a pálca: vasvessző, mely a temetőt veri a marsallbot, ha szónak ütegei; ezt rendezi ő, az elszánt, a konok, akinek a sírok üregei dobok, dobok, ezt húzza ő, búval, de hittel is tele, ezen jön ő, a hangok, lelkek megváltó mestere. Karmester, nemcsak ezt a kart vezényled, jól tudod, hanem egy népet, a magyart, villanjon homlokod; akinek hangszekrénye lett vártömlöc, temető s kéz-intésedre égre kelt a poklot szenvedő; ki jajból sajtoltad a dalt, búból az örömet, vereségből a diadalt: — családod, sereged, éneklő kórusod vagyunk s ki nem dalol, az is tudja már szívós karnagyunk, mi helyes, mi hamis; mert egybe álltunk általad az is, ki nem dalol, érzi a Lét, a Rend szabad összhangját valahol. Antali) István: Egy madár az új tavaszt köszönti Ablakunk alatt egy madár köszönti az újrajött tavasét. Nem az udvarra épített, hét autógarázs egymásutánját, nem az ablakba kirakott perzsaszőnyegek diadalát, nem a divatos kiskosztümök ékkövezett cifrálkodását, — a tavaszt köszönti. Az egyszerűség fényét, illatát, békéjét, amely nem mérhető jövedelemmel, pénzzel, ékkővel, csak a szív örömével és szemek mosolyával'! Evlia Cselebi, a neves török utazó írja: Nagy Kecskemét városa a budai vezírnek birtoka, nagy síkságon fekszik. Ezernél több náddal fedett magyar háza, három temploma, s itt-ott boltjai vannak.. Kormányzója a bíró, ki kezében ezüst botot hord, elő-, kelő hivatala van. Csokonay Vitéz Mihály verse Mátyási Józsefhez: Ezért is sok hálát nyer tőlem Kecskemét, Hogy kinek eddig is tiszteltem érdemét, Mátyási barátom, s bátyám Apollóba! veled ő állított legelőször szóba. Németh László 1942-ben Mathiász Jánosról írt tanulmányt. Befejezésül így festi Kecskemét hírét: A vendégkönyv szerint megfordult Katonatelepen Kossuth nővérétől Thallóczy Lajosig majd mindenki; csillagkeresztes hölgy, miniszter, zenész. Udvari szállítója volt Európa majd minden udvarának; Ferenc József az ablakba kötötte fürtjeit, s onnét csipegette; kiállítási érmeinek az értéke több ezer pengőre rúg; a minisztériumokban azonban nem tudtak róla. Tamási Áron a „hírős” magyarokról ír 1934-ben: Ez az újfajta magyar erős akaratú és vagyonszerző fajta, ki létesít és mindig valamit a köznek, mialatt ő maga gyarapszik. Idézet Darvas József Kecskeméti képek című cikkéből, 1941-ből: Kecskemétre már rengetegszer hivatkoztak, mint az intenzív mezőgazdasági művelés, a gyümölcskultúra ragyogó példájára. Ennek az értékét azonban csak akkor tudja igazán felmérni az ember, ha nemcsak azt veszi számba, ami ma van, hanem azt is, megnézi, hogy miből lett. Még nincs is száz esztendeje, hogy Kecskemét határának legnagyobb része, s éppen az, ahol ma gyönyörű szőlő, remek gyümölcsösök pompáznak, sívó homok volt. Futóhomok, amely ellen úgy kellett védekezni, mint másutt a folyó áradása ellen, mert — mint a régi írásokban olvashatja az ember — napok alatt tanyákat, egész gazdaságokat temetett be. Hogy ebből nemcsak az értéktelen, de egyenesen veszedelmes tájból néhány évtized alatt valóságos aranybánya lett, az elsősorban a kecskeméti parasztok érdeme. A parasztoké, akik szívós kitartással, de okossággal és leleményességgel is szembeszálltak a sivó homokkal, s megkötötték, megszelídítették. Alisé M. Wilson torontói zenepedagógus írta, amikor a Kodály-iskolában járt: Az önök munkája nagy mértékben elősegíti Kecskemét, sőt az egész világ kulturális életének fejlődését Kellemes élményekkel gazdagon fogunk önökről beszámolni a kanadai embereknek. Grigorij Csuhraj a neves szovjet rendező: Örülök, hogy ismét itt vagyok Kecskeméten, s hogy béke van. Se szeri, se száma a hazai és külföldi megnyilatkozásoknak. E töredékes példasor végén idézzük Szabó Pál kétszeres Kossuth-díjas írót, megyénk országgyűlési képviselőjét Kecskemét.: A 600 éves múltad ünneplésének idején szívemből és lelkem minden melegével köszöntelek most Téged, Kecskemét! Tulajdonképpen... én mindig köszöntöttelek, becsültelek, szerettelek, valahányszor arra jártam és néha cikket is írtam kérdéseidről, útke- reréseidről és győzelmeidrőL Ha szépet és jót láttam, örvendő lélekkel írtam, ha kifogásolni valót láttam, egy kicsit kaján keserűséggel írtam, de sokkal, de sokkal több volt itten a jó, mint a nem jó. Most kívánom, hogy ez a jóság borítsa el végképpen a várost, Kecskemétet, ami annyi sok jó példát adott nekem is, másnak is, a magyar világ egyre reményteljesebb jövendőjének is. Goőr Imre: ünneplőbe öltözötten.
