Petőfi Népe, 1968. április (23. évfolyam, 78-100. szám)

1968-04-19 / 91. szám

1. ofdúf 196*. iprflto ft. p&iWE Egykori yároskapuk nyomai lejéit ma ís találkozunk idősebb emberekkel, akik a városból kivezető főbb utak városszéli végző­déseit városkapuként emlegetik. Így beszélnek pl. Bu­dai kapuról, holott sem ilyen, sem másféle kapu nincs már a város egyetlen bejáratánál sem. Vessünk egy pillantást városunk térképére —■ sajnos olyan térképünk nincs még, amely a legújabb telepü­léseket: Leninváros, Csilléritelep, új üzemek helye stb. feltüntetné — nyomban szemünkbe ötlik, különösen a központi részek, zegzugos összevisszasága. Aki tudja, hogy Kecskemét milyen régtől fogva rendelkezett ön­álló joghatósággal, nehezen érti meg, hogy a helyi hatóság miért nem teremtett rendet ebben az össze­visszaságban. Hát bizony abban az elmúlt világban nem voltak városrendezési tervek. Aki a magisztrátustól letelepü­lési engedélyt kapott — amit nem könnyűszerrel, csak bokros érdemekkel lehetett megszerezni —, oda épí­tette a házát a várost körülvevő árkon belül, ahol éppen helyet talált, vagy szerezni tudott. JLfenjünk végig egy ilyen régente kapuval záródó utcán, talán a Körösi utcán. A Széchenyi téri kezdeténél olyan keskeny, hogy a mai forgalom ellá­tására alig elegendő. A Wesselényi utcától kezdve fo­kozatosan szélesedik. A Katona József sétatérrel szem­ben a legszélesebb, majdnem térszerű. Ez nem vélet­len. Itt volt a körút helyén vivő ároknak egyik hídja, mellette a kapuőr őrháza. A kapu igazi kétszárnyú kapu volt, erős tölgyfából ácsolva. Ezt, éjszakára a hidravivö utat elzárandó, behajtották és gerendákkal megtámasztották, hogy az esetleges erőszakos behato­lási kísérletet ezzel meghiúsítsák. A sáncon belül levők éjjeli pihenésének biztonságosabbá tételére darabontok, lándzsás és alabárdos őrök és az éjszakai órákat ki­éneklő bakterek (Wackter) is vigyáztak. Alig valamivel több száz évnél, hogy még meg volt a Körösi kapu őrháza, de akkor már bikaistállónak használták, nem volt többé rá és kapuőrre sem szükség, mert a XIX. század folyamán a védőárok jelentősége — több év­százados hasznos szolgálat után — megszűnt. W/"együk szemügyre a többi városkapu helyéi is,- előbb azonban vizsgáljuk meg, mi is volt a kapu­őrök feladata? Hornyik János várostörténeti művének második kötete az 1677—1690. városi jegyzőkönyvek alapján a könyv 319. számú okleveleként megörökítette azt az eskümintát, amely részletesen tartalmazta a ka­pusok fő tennivalóit. Az eskü a következőképpen hang­zott: „Az Igaz Isten, ki Atya, Fiú, Szent Lélek, Szenthá­romság egy örök Isten, téged úgy segéllyen tellyes te­hetséged szerint az szegény városnak igazán szolgá- lasz, az kapukon ki s be járó Embereket hír nélkül ki nem bocsátasz: semmi névvel nevezendő jószágával, szekerestül, marhástul, miglen Biró Uramtól szabadság nem adatik, hirt tévén az város házához, a szerint kik az váras tilalmas erdeibül akár kocsin, akár gyalog fát hordanak, ha eszedben veszed meg mondod. Isten téged úgy segéllyen.” KMornyik János a Kecskeméti Lapok T869. évi 11. számában érdekesen írja le a városnak 1550 körüli, tehát a török időkben, már megvolt főutcáit. Azokon végigmenve a ráérő sétáló megfigyelheti ugyan­azokat a jelenségeket, amelyeket a Körösi utca eseté­ben részleteztünk. Abban a négyszáz évvel korábbi idő­ben a következő főutcái voltak a városnak: Budai, Kö­rösi, Gyümölcs, Csongrádi, Halasi, Vásári és Homoki utca. Ezeken az utcákon is megtalálhatjuk a volt vá­roskapuk táján a kiszélesedéseket. Ezek most már nem minden esetben esnek össze a város szélével. A^ Csong­rádi kapu sem ott volt, ahol a mostani Csongrádi utca végződik, hanem valamivel beljebb, annál a kis három­szögletű térnél, amely a Klapka utcának a Csongrádi utcába betorkollásánál keletkezett. A Vásári kapu a Kőhíd és a mostani Simon István utca találkozásánál volt. Azontúl, ahol most a város egyik legszebb parkja van, a Béke tér, voltak a vásárállások. Ezek a vásárok idején egyenes sátomtca soraikkal egész külön város­részt alkottak. Itt is volt kőhíd. Az 1956. évi Hírős Vásár alkalmával értékes város­történeti kiállítás volt az Üjkollégiumban. Többek között a városnak egy rekonstruált térképét is bemu­tatták. Ezen a központból a Honvédkórház felé vezető utat jelölték Gyümölcs utcának. Hornyik János emlí­tett cikke ezzel szemben a mai Bem utcát említi ezen a néven. Ennek az utcának végén volt a Szolnoki kapu. A víztorony és a mostani aluljáró már kívül esett a kapun és városárkon. A környék már régen szőlőkkel és gyümölcsösökkel betelepített terület volt. Hornyik a Honvédkórházhoz vivő utcát tudja Homoki utcának. Ez elfogadható magyarázat, hiszen éppen ez az út visz keresztül a Szent István korabeli homoki kápolna he­lyén. Erről régebben Kápolna utcának nevezték ezt az utcát. Most Lugossy Istvánnak, az 1919-es proletár- diktatúra egyik mártírhalált halt szereplőjének nevét viseli. A városkapuknak ma már csak helyét találhatjuk meg. Legkorábban a Csongrádi és Homoki kapubeli őrházakat bontották le. A Budai-kapubelit a XVIII. sz. harmadik, a Halasi és Vásári kapukat ugyanennek a századnak a negyedik évtizedében szün­tették meg. Legtovább a Körösi ■kapu őrháza állta a haladó idők ostromát. Az 1850-es években keletkezett tűzvész pusztította el, nem is építették föl újra még bikaistállónak sem. Mi értelme is volna a régi helyen levő városkapu­nak, amikor a város új, a réginél sokkal szebb részei már messzire elhagyták a város egykori határait! Joós Ferenc ' Harc a tüdőbaj ellen Hanyag városiak Minden fehér, minden ra­gyog a tisztaságtól a kecs­keméti SZTK-ban a tüdő­szűrő állomáson, a tüdőbaj elleni harc főhadiszállásán. A szekrények gondosan rendszerezett „tüdőkatasz­tert” rejtenek. A terem kö­zepén berendezés amellyel A tüdökataszter 40 ezer kartonja közül Palkovics Józsefné pillanatokon belül kiemeli a kért adatot. a mellkasfelvételeket ké­szítik, odébb egy nagyító ernyő, melyre az apró fel­vételeket életnagyságúra vetítik. — Pusztít-e még a tüdő­baj itt az Alföldön? — te­szem fel a kérdést dr. Bállá Máriának, a kecskeméti tü­dőszűrő állomás vezetőjé­nek. A válasz kicsit meg­lep. 1 Or. Bállá Mária kinagyí­tott felvételt beszél meg dr. Budai Sándorrral. — Hát fordulnak még elő súlyos esetek, pedig fel va­gyunk szerelve mindennel e veszedelmes kór leküzdé­sére. Sajnos, legnagyobb el­lenfelünk az emberek ön­magukkal szembeni ha­nyagsága. Sokam nem jön­nek el idézésünkre, s ami­kor ledönti lábukról őket a tbc, már hosszadalmas a gyógyítás. Különösen a negyven éven felüli kor­osztálynál — amelyet a tü­dőrák jobban fenyeget — fontos, hogy rendszeres el­lenőrzésünk alatt álljanak. A fesztivál előkészítése Tegnap délelőtt ülést tartott a megyei szövetke­zeti bizottság kulturális bizottsága. Meghallgatta a kisipari termelőszövetkeze­tek kultúrcsoportjainak tá­jékoztatóját az eddig vég­zett munkáról, majd a me­gyei kultúrfesztivál előké- 1 szításéról tárgyalt. Különben a városiak a hanyagok. Míg a környező falvak szűrését úgyszólván 100 százalékosnak tekint­hetjük, a kecskemétieknek csak 75 százaléka jelenik meg a vizsgálaton. Pedig szinte percre beosztjuk, s ha az idézettek pontosan jönnek, fél óránál tovább semmiképpen sem kell vár- niok. Az idézéseket egyéb­ként a választási névjegy­zékről állítjuk ki. Szeret­ném megjegyezni, hogy ezen nem szerepelnek a 14—18 évesek, ezért arra kérjük szüleiket, hogy ami­kor idézést kapnak, őket is hozzák magukkal. Közben folyik a munka a szűrőállomáson. Egy férfi jött be. ö a rendszeres megjelenők közé tartozik. Bemondja adatait, órámon ellenőrzőm, 30 másodperc múlva hozzák is a karton­ját. Beáll a röntgengépbe, s újabb néhány másodperc múlva már kész is a mell­kasfelvétel. Kétszáz felvé­telre elgendő film van be­töltve, gyorsan megy a munka. Előhívás után min­denkinek kartonjára kerül mellkasfelvétele, amelyet a doktornő a nagyítóernyőn Vigyázunk rátok Nem mindennapi élmény volt számomra a borotai óvodában tartott április 4-i megemléke­zés. Mint meghívott vendég vettem részt, s ünnepeltem együtt a mostani óvodásokkal és az onnan kikerült első­osztályosokkal. Nem tudom elfelejteni a gyerekek kedves műsorát. Fü­lembe cseng cérnahangjuk, ahogy a verseket mondták. Magam előtt látom most is mosolygós, vidám arcukat —, ahogy énekeltek, táncoltak, játszottak. Hogy csodálkoztak, izgultak, míg az óvó nénik bábjátékát figyelték! Hogy új- jongtak, tapsoltak, mikor a két szabadon eresztett galambot ezzel a kiáltással kísérték út­jára: j,Békét a világnak!” — Érzem kis kezük melegét —, amellyel átnyújtottak egy cso­kor virágot. Mit is mondjak nekik ezen a derűs áprilisi délelőttön? — töprengtem. A katona felada­tát ők inkább még játékos „katonásdiban” látják... Bol­dogan vettek körül, mikor jel­vényeket osztottam közöttük. — Játsszatok, énekeljetek, örüljetek és tanuljatok a sza­bad hazában. Mi, katonák majd vigyázunk arra, hogy békés játékotokat ne zavarja meg semmi, pici szátok ne görbüljön sírásra, ne tudjáto* meg. mi az a borzalom ... így találkozott a felszabadu­lás ünnepén a katona hazafiúi kötelessége — a gyermekek és mindannyiunk óhajával. Békét akarunk! A meghívás jólesetti NAPKÖZBEN Érdekes kis vélemény- csere alakúit ki a megyei tanács vb egyik ülésén. Er­re az adott okot, hogy a községfejlesztési versenyt értékelő bizottság részéről hozzászóló elvtárs — ép­pen a két legjobb, Kecske­mét és Kiskunhalas rend­kívül szoros, fej-fej mel­letti eredményét így jelle­mezte: „Szinte csak a cél- foto tudott dönteni, me­lyik legyein első .. .” Valóban, 10 pont különb­ség volt mindössze a két város eredményei között. Dr. Varga Jenő elvtárs — aki közismerten nagy sport­barát — nyomban ceruzát fogott, s míg folyt az esz­mecsere, ki is számította... öszehasonlít a korábbi fel­vételekkel. Ha nincs baj, az új film is oda kerül a többi közé a tüdőkatasz­terbe. S ha valami gyanú­sat észlel? Üjabb idéző! S megkezdődik a gyógyítás. Akinél idejében észreveszik a bajt, azt korszerű eszkö­zökkel és a kitűnő gyógy­szerekkel hamar meggyó­gyítják. és a jánoshalmi katonai ala­kulat nevében Is köszönöm. — KÄLÖCZY BÉLA honvéd. Hol tört fel a forrás? Kecskemét múltjáról az én emlékezetemben is megmaradt egy s más. Mindehhez meg­jegyzem, hogy jómagam 1891. április 6-án születtem — Kecs­keméten. Apám 1843-ban, an­nak az édesapja 1808-ban — szintén Kecskeméten látta meg a napvilágot. 1897-ben — vagy 1898-ban, pontosan már nem emlékszem — édesapám ujjal mutatta ne­kem, hogy a Nyíri út és Má­ria köz sarkán még most is meglevő házzal átellenben, az ott húzódó kopott árokban fa­kadt fel a forrásvíz. Olyan vastagon jött felfelé, mint a lóderék. Sok időbe került, míg el bírták tömíteni gyap­júzsákokkal. Kérdeztem apám­tól, hogy ő látta-e? Azt mond­ta, hogy édesapja mutatta neki is. Most már pontosan nem tud­nám megmutatni az említett árkot. Abban az időben az ár­kon belül két szárazmalom működött. Amikor ezeket meg­szüntették, néhai Beretvás Pál szőlővel betelepítette a terü­letet. Annak a helyén most villák vannak. Abban a bizonyos sarokház­ban az ezernyolcszázas évek­ben^ egy idős faggyúgyertya­öntő működött. Ha esetleg van neki leszármazottja, bizonyára sokat tudna mondani­Nem mérhető cél fotóval Azaz sportnyelvre fordítot­ta a minimális különbség értékét Kiderült, hogy mondjuk futóverseny idő­eredményére áttéve, a má­sodpercek olyan tört ré­szét jelenti a községfejlesz­tési verseny két első pont­eredményének 10 pontnyi differenciája, hogy azt még a célfoto sem tudná érzékelni. — Persze — mondotta Varga elvtárs —, a község­fejlesztési verseny más, mint a sportverseny. Eb­ben a vetélkedésben nem kell senkinek a cél előtt —• vagy beérkezés után — összeesni, nem kerül sor senki diszkvalifikálására. A városok, járások, községek között olyan verseny fo­lyik, amelynek összsikerét éppen az emeli, hogy ki­cserélik a legjobb módsze- tapasztalatot továbbadni, rekiet, segítik egymást, ■ Ebben a versenyben köz­ség-, várospolitikai elvek gyakorlati megvalósítása foiyik. Nem lehet a sport- versenyek oélfotós, idő- és hosszmértékes értékelésé­vel, tehát mechanikus adat- ósszevetéssel eldönteni a helyezéseket A fejlesztési verseny számos feltétele között a sarkalatos tételek; mint kommunális ellátott­ság, társadalmi munka stb.' — aránya is igen fontos a helyezéseknél. A tanácsok megnöveke­dett önállósága, a kezde­ményezések szélesebb lehe­tőségei az új gazdaságirá­nyítási rendszerben — szintén azt teszik szükség- szerűvé, hogy az elkövet­kező években az eddiginél még elemzőbben, árnyal­tabban foglalkozzunk a fejlesztési versennyel mind a feltételek differenciált­sága, mind az értékelés szemszögéből. Ebben az értelemben, amikor a 10 év községfej­lesztési versenyei soráin legjobb eredményeket el­ért városok, járások, köz­ségek közül a legjobbakat külön is jutalmazzák majd — a helyezés elbírálásának alapja már nem csupán az elért pontok egyszerű összeadása lesz. —th —n Véleményem szerint az ár­kot az építési osztálynál levő térképen — a sarokháztól szá­mítva — fel lehetne deríteni. FARKAS LÁSZLÓ, Kecskemét, Talfái köz 15. U. i.: Farkas László levelét külön is köszönjük, s szeret­nénk, ha mások is megírnák hasonló emlékeiket. Tegyük emlékezetessé ezzel is a 600. évfordulót. S. O. S.! Egyszer már segítségünkre volt a lap. A Kenderessy, Ga­lamb és Bánffy utcai lakosok kérelmére elvitték a szemét­dombot. Rettenetes viszont, hogy megint hegy áll bűzös szemétből a három utca ke­reszteződésénél, a téren. Kér­jük, reggel 7 óra körül tartsa­nak arra szemlét. 4—5 tejes­kanna, a kifliskosár letakarat- lan — és a nyitott boltajtón csak úgy húz befelé a szemét. Fújja-hordja a szél. Megáll az ész, hogy ilyen lehetséges a város sűrűn la­kott belterületén! Már fényes nappal is győzedelmes képpel hordok ide mindenfelől a sze­metet, mindent. Nem lehetne itt elhelyezni egy tilalmi táblát? Vagy ku­kát? Még egyszer kérjük, néz­zék meg, elszörnyednek a lát­ványtól. — BÁNFFY—KENDE­RESSY—GALAMB UTCAI LA­KOSOK, Kecskemét. U. i.: A terepet megnéztük, a panasz sürgős intézkedést kívánl

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom