Petőfi Népe, 1968. február (23. évfolyam, 26-50. szám)
1968-02-27 / 48. szám
Z. oldal 1968. február 2T* kedd Titkos tárgyalások Peking és Washington Erősödé parlamenti ellenállás a fajvédő törvény ellen LONDON 1 szerint mégsem valószínű, | Az angol parlamentben hogy a képviselők megakaflgresszorokat elítélő kormánynyilatkozat a VDK-ban SZÓFIA. (BTA) A Rabotnicseszko Delo vasárnapi száma szerkesztőségi cikkben foglalkozik a varsói kínai—amerikai nagyköveti találkozókkal. A cikk megállapítja, hogy a kínai vezetők, miközben a szovjet—kínai kapcsolatok szélsőséges kiélezését tekintik céljuknak, arra törekednek, hogy biztosítsák magukat az amerikai imperializmussal való össze- j ütközés ellen. Miközben „az amerikai imperializmussal való összeesküvéssel”, „a forradalmi népek elárulásával” vádolnak mindenkit, aki érintkezésbe lép az Egyesült Államokkal, ők maguk kitartóan kihasználják azt a lehetőséget, hogy titkos tárgyalásokat folytassanak Washingtonnal — írja a bolgár lap. nemcsak a munkáspárti, ha- dályozzák a javaslat tornem liberális és a kon- vényerőre emelését, mert a zervatív képviselők köré- j munkáspárti és konzervatív ben is egyre erősödik a szí- ' ’ nes bőrűek bevándorlását megszigorító fajvédő törvény ellenzéke. A vasárnapi tömegtüntetés után több képviselő jelentette be, hogy tartózkodni kíván a szavazástól, sőt a kormánypárt egy képviselője, Sir Dingle Foot egyenesen a javaslat ellen kíván szavazni. Parlamenti megfigyelők képviselők nagy többsége a kormány mellett fog szavazni, ez esetben a törvény csütörtökön este életbe lép. London repülőtereire szüntelenül érkeznek a Kenyából kiutazó színes bőrű brit alattvalók százai, akik mindent megtettek, hogy még a tilalom életbeléptetése előtt angol földre érhessenek. (MTI) Kísérlet Japán militarizálására TOKIÓ (TASZSZ) A japán kormánypárt (liberális demokrata-párt) az alkotmány olyan jellegű módosítását tervezi, amely lehetővé tenné Japán miliKeresztyén Béke-világgyülés Prágában Tavasszal Prágában nagy jelentőségű egyházi tanácskozást tartanak: megrendezik a III. Keresztyén Béke - világ gy ülés t. A prágai keresztyén békekonferencia szervezésében tartandó világgyűlés előkészí- : '.igeJb i /.ottsá gának elnöke dr. Bar; ha Tibor,' a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke, aki ezzel kapcsolatban. a következő nyilatkozatot adta az MTI munkatársának. Március 31-től április 5-ig Prágában tanácskozik a III. Keresztyén Béke- világgyűlés a „keressétek a békességet és kövessétek azt — mentsétek meg az embert, a béke lehetséges” Jőtéma jegyében. A találkozót összehívó és szervező keresztyén békekonferencia mintegy 500 résztvevő, továbbá 100 megfigyelő szakértő, vendég és újságíró jelenlétével számol valamennyi földrészés a gyökeres társadalmi változás összefüggései, a harmadik világ gazdasági helyzete és a társadalmi humanizmus. tarizálását. Fukuda, a párt főtitkára kijelentete: „Ahogy megérnek a feltételek”, javasolni fogja a parlamentben az alkotmány felülvizsgálatát. A jelenlegi japán alkotmány ugyanis nem teszi lehetővé „hadi- potenciállal rendelkező” fegyveres erők létrehozását és megtiltja háború indítását a nemzetközi konfliktusok megoldására. Fukuda nyílt alkotmány- ellenes fellépése visszatetszést váltott, ki a japán közvéleményben. Az alkotmány felülvizsgálására azért nem kerülhet rögtön sor, mert a parlamentben a kormánypárt nem rendelkezik a szükséges kétharmados többséggel. Bonn aknamunkája az atomsoreiiipó ellen MOSZKVA. (TASZSZ) Minél jobban közeledik az atomfegyverek további terjedésének megakadályozásáról szóló szerződés megkötésének ideje — erről a szerződésről most tárgyal Genf ben a tizennyolchatalmi leszerelési bizottság — annál dühöd- tebb kampányt folytat ellene Bonn —• állapítja meg Igor Maszlov. a TASZSZ hírmagyarázója. Bonn kampányának az a célja, ről. A fő téma mellett elő- I hogy megtorpedózza az új adások foglalkoznak többek között olyan fontos kérdésekkel, mint a béke Sós hal a kínok szigetén T. Karuszosz görög színész, aki a közelmúltban emigrált Görögországból, interjút adott a Tribune de Geneve munkatársának. Elmondotta, hogy a Ja- roisz-szigéti koncentrációs táborokban tömegével tartanak fogva nőket és gyermekeket is. A kínzás egyik különleges módja. hogy sós hallal táplálják a foglyokat és alig adnak nekik vizet. Az egyik ismert ellenállót, Panaiotisz Eliszt a tisztek a rabok szeme- láttára lőtték le, mivel nem volt hajlandó éltetni a hadsereget. Kijelentette, a mai Görögországban senki nem támogatja a rendszert. „Biztos vagyok benne, hogy hazám újra szabad lesz” — mondotta befejezésül Karuszosz. (MTI) egyezmény megkötését, vagy legalább is kierőszakolja annak elhalasztását. Az NSZK kormánykörei attól sem riadnak vissza, hogy nyomást gyakoroljanak egy sor országra, és | rávegyék őket Bonn álláspontjának támogatására. Nem hiába ír a világsajtó az NSZK „intenzív diplomáciai tevékenységéről” ezen a területen. Az NSZK kormánykörei mindenáron arra törekednek, hogy atomfegyverekhez juttassák a nyugatnémet szövetségi haderőt. A nyugatnémet kormánykörökhöz közelálló General Anzeiger nemrég figyelmeztetett arra, hogy az atomfegyverek további terjedésének megakadályozását célzó szerződés megnehezítené az európai nukleáris fegyveres erők létrehozását a jövőben. Ezzel az aknamunkával egyidejűleg az NSZK-ba.n gyors ütemben folytatják i nyugatnémet atom- és rakétaipar felosztásét és erre a célra milliárdo-kat költenek. A közelmúltban négy nagy nyugatnémet rész\rénytár.saság új monopolegyesülést hozott létre Uran-Gesellschaft névvel, hogy biztosítsa az NSZK ellátását Dél-Afrikéból, Kanadáiból és más országokból származó uránérccel. Feltétlenül szólni kell Bonn szoros együttműködéséről a dél-afrikai fajüldözőkkel és az izraeli szélsőséges körökkel az atomfegyverek létrehozása érdekében. Eonn szívesen vállalkozik az ilyen együt- működésre, mert azt reméli. hogy így kerülő úton hozzájuthat az atomfegyverekhez. WASHINGTON (MTI) A Reuter angol hírszolgálati iroda William Bundy vasárnapi nyilatkozatát ismertetve megállapítja, hogy U Thant legutóbbi békefelhívása süket fülekre talált Washingtonban. Az államtitkár kijelentette, hogy a „Vietcongot”, Washington nem tekinti független szervezetnek, hanem, úgymond „északról irányított szervnek”. Bundy nyilatkozatában megpróbálta kisebbíteni a délvietnami szabadságharcosok legutóbbi offenzívájá- nak eredményeit, de ugyanakkor kénytelen volt beismerni, hogy ez a támadássorozat „megingatta a dél-vietnami nép hitét, miszerint kormánya képes megvédem őt”. A Fehér Ház szóvivője a UPI-értesülés szerint kijelentette, hogy Washington hivatalosan nem fogja kommentálni U Thant legutóbbi nyilatkozatát. Fulbright szenátor, az amerikai szenátus külügyi kérdésekkel foglalkozó bizottságának elnöke vasárnap szintén televíziónyilatkozatot tett. Ebben kijelentette, hogy az Egyesült Államoknak be kell szüntetnie Észak-Vietnam bombázását, le kell mondania a vietnami háború további kiszélesítéséről és a vietnami probléma katonai megoldásáról. W estmoreü and tá bomok, a Dél-Vietnamban állomásozó amerikai csapatok fő- pai-ancsnoka az AP tudósítójának adott nyilatkozatában kijelentette, hogy „az ellenfél képes újabb támadássorozatokat végrehajtani”, majd erre hivatkozva ismét követelte újabb amerikai csapatok bevetését Vietnamban és a VDK elleni bombatámadások folytatását. SAIGON. Az Egyesjüt Államok hétfői hatállyal kezdődően cenzúrázza a dél-vietnami amerikai támaszpontok ellen intézett szabadságharcos támadásokról szóló jelentéseket. Az amerikai megokolás szerint az intézkedés elsődleges célja az, nehogy a szabadság- harcosok jelentések alapján módosíthassák támadási terveiket. NEW YORK. McCarthy szenátor, aki a Demokrata Párt jelöltjeként kíván indulni az ez évi elnökválasztásokon, vasárnap Manchesterben (New Hampshire állam) beszédet mondott és ebben kijelentette, hogy az Egyesült Államok látva, hogy vereség vár rá Vietnamban, a polgári lakosságot semmisíti meg. Az egész világon fokozódik az ellenséges érzés országunkkal szemben — mondotta. Vasárnap megszólalt Barry Gold water volt arizonai szenátor is. Követelte a haiphongi kikötő bombázását. Kijelentette továbbá, hogy véleménye szerint a taktikai nukleáris fegyverek hamarosan hagyományos fegyverfajtává válnak. LONDON. Az angol hadügyminisztérium képviselője beismerte, hogy Anglia mérgező gázok gyártási llcencét adta el az Egyesült Államoknak. Sem a hadügyminisztérium képviselője, sem az Egyesült Államok londoni nagykövetsége nem volt hajlandó közölni, hogy felhasználnak-e angol mérgező gázokat Vietnamban. Szakcikkek helyett Mao-képek MOSZKVA (TASZSZ) A kínai sajtó diadalittasan jelentette, hogy Kuang- tung tartományban és fővárosában megalakultak a „forradalmi bizottságok”. Az Új Kína hírügynökség kiemelte, hogy a „forradalmi bizottságok” Liu Sao- csi és „ellenforradalmár ügynökei” ellen vívott „elkeseredett harcban” jöttek létre, a döntő szerepet a katonai alakulatok játszották és újabb nagy hőstetteket vittek véghez”. A győzelmi ünnepséget azonban beárnyékolta egy véres összetűzés, amely a megalakulás alkalmával tartott gyűlésen tört ki az egymással rivalizáló „vörösgárdista” csoportok között. Külföldi tudósítók szerint az összecsapás során száz ember életét vesztette, több százan pedig megsebesültek. A verekedést a katonák közbelépése szüntette meg. Sok katona is megsebesült. Arra, hogy mennyire elfajult Mao eszméinek „propagálása”, példa a kínai orvostudományi folyóirat most megjelent három, múlt év végi száma. Mind a három szám csak Mao arcképeit, különböző cikkeit, kijelentéseit tartalmazza, orvostudományi közleményeket hiába keresünk bennük. Mindössze az egyik szám végén szerepel egy kisebb cikk a gyomorbajokról, de ezt is teletűzdelték Mao- idézetekkel NAPIRENDEN: A járó- és fekvőbeteg-ellÉtás A Bács-Kiskun megyei egészségügyi akcióbizottság hétfő délelőtti ülésén a megye járó- és fekvőbeteg ellátásáról tárgyalt. Elöljáróban megállapították, hogy a múlt évben a körzetek száma néggyel több lett, de még mindig betöltetlen néhány körzeti orvosi hely. 1967-ben 2 millió 648 ezer 442 beteget láttak el a körzeti orvosok, akiknek 25 százaléka szakképesítéssel rendelkezik. Ezzel kapcsolatban szó esett arról is, hogy minden fejlesztés ellenére még több orvösi rendelő nem felel meg a követelményeknek. A szakorvosi rendelők felszerelése kielégítő, de nehezíti az itt folyó gyógyító munkát az, hogy sok esetben indokolatlanul utalják ide betegeiket a körzeti orvosok. A fekvőbeteg ellátást tárgyalva a bizottság részletesen elemezte a jelenlegi helyzetet. Megállapították, hogy a kórházi ágyak száma kevés, az igényeket nagy nehézségek árán képesek kielégíteni a gyógyító intézmények. A továbbiakban ismertették azokat a terveket, amelyek a megye fekvőbeteg ellátásának helyzetét 1975-re megoldják. Nagy Józsefné olasz kitüntetése Rómában vasárnap nyújtották át az Isabella d’ Este-díjat azoknak az asz- szanyoknak — ezúttal kilenc személynek —, akik az emberi tevékenység legkülönbözőbb területein tüntették ki magukat. Az említett díjat 1965 óta osztják ki minden évben. Az idei kitüntetettek között van Na.gv Józsefné. a Magyar Népköztársaság könnyűipari minisztere, akit a modern ipar egyik alapvető ágának' fejlesztésében szerzett érdemeiért tüntettek ki. A díjat nem tudták személyesen. . átadni Nagy Józgefnénak— tekintettel váratlan’ megbetegedésére —, s ezért azt az alapítvány elnöké" Száll Józsefnek, a Magyar Népköztársaság római,' nagykövetének nyújtotta át. Két hét múlva békekölcsön-sorsolás Az Országos Takarék- i Békekölcsön 359 70(1 köt- péfiztár két hét múlva, j vényére 49,9 millió forintot, 12-én majd a VI. Békekölcsön március 11-én és Budapesten. Nádor utcai kultúrtermében, rendezi az I„ az V. és VI. Békekölcsön 1968. első félévi húzását. Az első napon, hétfőn az I. Békekölcsön sorsolását bonyolítják le, 90 400 kötvényre 24.8 millió forint jut. Kedden először az V. 532 000 kötvényébe min tegy 74,1 millió forintot sorsolnak ki. A kétnapos húzáson a három békekölcsönből -ösz- szesen 982 100 kötvény számát sorsolják ki 148,8 millió forint értékű nyereménnyel és törlesztéssel. Ismeretlen gázoló az 51-es műúton Február 24-én 18 óra 30- j gyei Rendőr-főkapitányság kor az 51-es számú útvo- | közlekedésrendészeti osztá- nalon Kiskunlacháza és ! lya kéri mindazokat, akik Taksony között egy Buda- j a szóban forgó időben az pest irányába futó, isme- j említett útvonalon közle- retlen rendszámú gépkocsi kedtek, vagy a balesetre elütötte a Budapest irá- ! vonatkozólag adatot tud- nyába gyalogosan haladó {nak, hogy telefonon, vagy Kókai Teréz 16 éves tak- (személyesen tájékoztassák sonyi lányt aki életveszé- a közlekedésrendészeti ősz- lyes sérülést szenvedett. A !,A1 . _rT balesetet okozó gépjármű ;1 y ' (Budapest. VI. kér vezetője az elgázolt fiatalt i Aradi utca 20. Tel.: 124- cserbenhagyta. A Pest me- I 278. fii4 mellék.)