Petőfi Népe, 1968. február (23. évfolyam, 26-50. szám)
1968-02-18 / 41. szám
Szocialista hazafiság — szocialista történetszemlélet Szappanos István: Dózsa. BENJÁMIN LÁSZLÓ: A megállt ára A romvárosban, egy állva maradt falon a romhalmaz fölött, a pincébe-fúltak teste fölött, néhány kép, s egy bekeretezett okirat társaságában, három emelet magasságban, megközelíthetetlenül lógott az ódivatú falióra. A háborúnak régen vége volt. Az élők városa elhúzódott a halottakétól. Szorgalmasan jártak az órák, munkára, találkára, szórakozásra, napi dolgaikra figyelmeztették gazdáikat, együtt haladtak az idővel. A romvárosban, három emelet magasságban, a megállt óra hozzáférhetetlenül, némán és mozdulatlanul függött a méretlen idő keresztjén, napok, éjek, évszakok, évek körforgásában, örök önismétlésben: egyazon órát-percet mutatva örökkön. De a nap bármely pillanatában, akármelyik szakaszában az évnek a ténfergő bennszülöttek, s a bámész idegen-.^j* leolvashatták róla a rémület, a rombolás, a halál idejét. Illés Béla: ÉLMÉNY T/'asárnap délután a pét. És ha fényképről isme- ' Körúton sétáltam, rém, több, mint valószínű, Megtömtem a pipámat, és hogy valami nevezetesség, rá akartam gyújtani, de Megszólítottam a kaput nem volt nálam gyufa. El- őrző asszonyságot, mentem három trafik mel- — Ismeri azt a pofasza- lett is — mindhárom zárva, kállast, aki most ment be Mivel már nagyon pipáz- ide a házba? hatnékom volt, megszólí- — Ismerem, tottam egy szembejövőt. — Véletlenül nem Kellér — Nem kaphatnék egy Dezső volt? szál gyufát? — Nem. A megszólított rám né- — Akkor talán Fodor Józett. Kicsi, keszeg ember zsef? volt. Az orrán régimódi — Nem. cvikker, és még régibbmó- — Akkor bizonyára Honái volt erősen őszülő, fekete thy Hanna? pofaszakálla. — Az sem. — Nem dohányzom, s _ öaí ki? — kérdezez ért nem hordok magam- *-*■ tem elszomorodnál gyufát! — szólt bocsa- va, hogy olyan rossz az natkérően. Biccentett, és arcmemóriám. bement egy házba, amely- — Lantos Jenő férfiszabó nek kapujánál id.ősebb, kö- — világosított fel az asz- vér asszonyság ácsorgóit. szonyság. — Maszek. Bor- izonyos voltam ab- sós árai vannak, de igazán ban, hbgy a pofa- kitünően dolgozik, szakállast már láttam vala- — Köszönöm a felvilágo- hoi. Legalábbis a fényké- sítást. A közelmúltban jelent meg a Kossuth Kiadónál Benczédi László és Csatári Dániel tollából a Szocialista hazafiság — szocialista történetszemlélet c. füzet, mely szerény külseje ellenére fontos eseménye a társadalomtudományi közéletnek. Fontosságát két tény emeli ki: e füzettel jelentkezik először a nyilvánosság előtt az MSZMP Központi Bizottsága Társadalomtudományi Intézete; másrészt ebben a munkában világosan és jelenleg kétségtelenül a legkorszerűbben hangzik el állásfoglalás egy sokat vitatott, a legszélesebb közvéleményt is érdeklő és érintő kérdésben. Az intézet céljairól Lakos Sándor igazgató tudósít az előszóban: „Intézetünk a marxista társadalomtudományok nagy fontosságú, s többnyire átfogó jellegű kérdéseivel foglalkozik, ami eleve bizonyos fokú komplexitást tételez fel. A vizsgált problémákat nem csupán egy-egy szak- tudomány oldaláról.. „ hanem a különböző tudományágak lehetséges szempontjainak és összefüggéseinek együttes figyelembevételével igyekszik megközelíteni. Az egyes témák több irányú, sokoldalú vizsgálatára törekszünk, ami általában egyidejű közgazdasági, filozófiai, történelmi és másfajta elemzéseket követel meg. Ennek megfelelően intézetünk munkatársai között történészek, filozófusok, közgazdászok, szociológusok és más tudományágak képviselői találhatók, akik egy-egy kérdést közösen kutatnak.” Az intézet létrehozása, valamint céljának és módszereinek ilyen megfogalmazása tükrözi azt a szükségletet, amely a pártban, mindenekelőtt a Központi Bizottságban, de a pártvezetés más szintjein is megnyilvánul a társadalmi folyamatok marxista szellemű tudományos elemzése iránt. Ma már aligha képzelhető el hatékony társadalomirányítás ennek az igénynek a magas színvonalú kielégítése nélkül. Természetes, hogy a pártvezetéshez szükséges tudományos elemzés nem kizárólag a Társadalomtudományi Intézet feladata, ehhez rendelkezésre állnak még más pártintézmények, akadémiai intézetek és egyéb lehetőségek is, de itt alakíthatók ki legjobban azok a feltételek, amelyek lehetővé teszik a különböző területeken szerzett részismeretek minden különérdeknek fölé emelkedő összefoglalását, egybeötvözését úgy, hogy azok fontos, országos horderejű döntések megalapozását szolgálhatják. Az in'ézet négy fő kutatási témájának egyike „A szocialista hazafiság és a szocialista internacionalizmus.” Ebben a témakörben több mint egy éve folynak a kutatások és mintegy tíz tanulmány foglalja majd össze az eredményeket. E tanulmányok egyike Benczédi László és Csatári Dániel közreadott munkája. A szerzők mindenekelőtt a kérdés aktualitására hívják fel a figyelmet. Ezt írják: „Minden osztály, réteg, párt, politikai csoport és szellemi áramlat minden korban igyekezett kialakítani a maga, hazával és hazafisággal kapcsolatos felfogását, érdekeinek megfelelően, a kor mozgásirányát követve, vagy akár azzal szembefordulva.., A hazával, s a hazafisággal kapcsolatos gazdasági, társadalmi és politikai változások figyelemmel kísérése, elméleti kifejezése a marxizmusnak mindenkor fontos feladata.” Az utóbbi évek nagy közérdeklődés mellett lezajló vitái között egyik legjelentősebb helyet a nemzeti kérdés, a hazafiság, az internacionalizmus kérdése foglalta el. Az elvi, eszmei tisztázás igénye mindig valamilyen gyakorlati probléma kapcsán merült fel. Hol a nemzetközi helyzet, hol a nemzetközi munkásmozgalom és a szocialista országok együttműködésének ellentmondásai, hol pedig a népünkben továbbélő nacionalista megnyilvánulások, de legtöbbször mindez együtt és egyidejűleg ösztönözték ismételt állásfoglalásra az ideológusokat, történészeket, újságírókat, írókat, pedagógusokat, propagandistákat stb ... stb ... Az eddigi viták kivétel nélkül előbbre vitték az ügyet, segítettek tisztázni számos problémát, de nem csekély azoknak a kérdéseknek a száma sem, amelyekre eddig nem érkezett megnyugtató válasz. E tekintetben különösen az 1967 első negyedévében lezajlott sajtóvita okozza a legnagyobb gondot. A nemzeti kérdés körül zajló diskurzusban Benczédi László és Csatári Dániel tanulmányával, méltán mondhatjuk, jelentős fordulat következett be. Egyáltalán nincs szó arról, hogy a tanulmány az abszolutizálás, a megfellebbezhetetlenség igényével lépne fel. Viták ezentúl is lesznek, mert az élet újratermeli a vitára késztető alkalmakat. A fordulatot a figyelemreméltó módszer és az ennek nyomán születő eredmény, a téma eddig elért legjobb szintézise jelenti. Ez a vitában korábban részt vevő egyik félre sem volt jellemző. Még a legnagyobb „tekintélyek” is elmarasztalhatok egyoldalúságuk miatt. A füze! első része látszólag fundamentális és közismert megállapításokat tesz. Egy összefoglaló munka azonban nem nélkülözheti a már ismert és többnyire elfogadott igazságok megismétlését és az azokban való állásfoglalást, mintegy elméleti modellt képezve így a további ismeretek rendszerezéséhez. Ebben a részben emellett új hangsúlyt kapnak olyan megállapítások, mint az, hogy „A nemzeti érzés a szocialista államokban is fontos szerepet játszik.” Vagy ezt kiegészítő másik megállapítás, hogy „néhol egészségtelen és káros, a sajátosságok szerepét eltúlzó, az önállóságot szeparatista módon értelmező nacionalista tendenciák is lábra kapták”. A tanulmány rendkívül érdekes összefoglalását adja a nemzeti kérdés történetének, a munkásmozgalom és a nemzeti kérdés kapcsolatának, valamint az utóbbi években lezajlott házi vitáknak. A propagandisták, pártmunkások, pedagógusok, népművelők figyelmét mégis elsősorban a füzet egyik legaktuálisabb és legtöbb gyakorlati igényt kielégítő részére hívnám fel amelyben a hazaszeretet, a hazafias nevelés és az eszményképek kérdéseivel foglalkoznak a szerzők. „A társadalmi fejlődés jelenlegi szakaszán... — olvashatjuk — az emberek gondolkodására és cselekvésére való pozitív hatásnak egyik legfontosabb területe a hazaszeretet érzése.” „A korábbiaknál jobb összhangot és egyúttal jobb munkamegosztást kell teremteni a történettudomány és a történeti nevelés között. A történeti nevelésben bizonyos mértékig szükséges és elkerülhetetlen, hogy a történeti jelenségeket és tanulságokat tipizáljuk, a történelemben tapasztalt emberi erényeket eszményképekbe sűrítsük.” Ugyanakkor Óvnak attól, hogy ennek a fontos felismerésnek egyoldalú eltúlzásával mellőzzük, vagy megnehezítsük a történelmi fejlődés mélyebben ható mozgatórugóinak, törvényszerűségeinek a megértését. Az eszményképek bemutatása csupán egyik és nem is a legfontosabb része a történelmi nevelésnek — figyelmeztetnek: „ ... a történeti törvényszerűségek megértése alapján állíthatjuk történeti eszményképeinket is a hazafias nevelés szolgálatába. Ezen a szemléleti alapon egyúttal történeti eszményképeinknek jóval szélesebb köre szolgálhatja a társadalmi nevelés ügyét.” A tanulmány a továbbiakban, összekötve a szocialista hazafiság, internacionalizmus kialakítását a nacionalizmus elleni harccal, a hazai kereteken is túlmutató megállapításokat tesz mondván, hogy a proletár internacionalizmussal összefonódó hazaszeretetnek más népeknél is csak a haladó emberiséggel való szolidaritás, s nem a szeparista-nacionalista bezárkózás lehet a tartós alapja. Egyike a legizgalmasabb részeknek, ahol a tanulmány írói példamutatóan alkalmazzák az eszményképekre és a hagyományokra vonatkozó felismerésüket, bebizonyítva, hogy becsülik nemzeti múltunk valódi értékeit. Az osztályharcos és forradalmi hagyományok elsősége után felhívják a figyelmet, a honvédő tradíciók, a termelési és munkahagyományok, a munkaszeretettel kapcsolatos hagyományok tiszteletére; a művelődés- és kultúrtörténeti tradíciók óriási jelentőségére. Számunkra különösen megszívlelendők az alábbi szavak: „Mindeddig nem tettük eléggé szocialista hazaszeretetünk szerves részévé a helyi, lokális hagyományokat, azok emlékének ápolását sem, akik egy-egy falu, város, megye, országrész lelkes és önfeláldozó vezetői voltak. Nagyobb gondot kell fordítanunk gyáraink és üzemeink helyi hagyományaira is, hogy elmélyítsük a szűkebb termelő kollektívához való tartozás tudatát és önérzetét.” Még egy, sokak számára bátorító és buzdító gondolatot szeretnék idézni annak illusztrálására, hogy hogyan kell a történelmi múlt valódi értékeit a mai köztudatba beépíteni: „Szocialista hazaszeretetünk történeti erőforrásai nem korlátozódnak a dolgozó osztályok múltjára. A szocializmus... a korábbi társadalmi formációk összes vívmányait és értékeit integrálja. Az emberiség története törvényszerű folyamat, amelyen belül a rabszolgatartó, feudó.lis, kapitalista formációknak is megvolt a maguk idején a haladó történeti funkciójuk. A szocializmus embere ezért számon tartja az olyan történeti egyéniségeket is, akik bár az uralkodó osztály képviselői voltak, annak érdekeit szolgálták, de ezzel együtt, illetve ezáltal az általános társadalmi haladás ügyéhez is hozzájárultak.” — E gondolatok után egy impozáns névsor következik, melyben a munkásmozgalom nagyjainak felsorolása mellett ilyen nevekkel találkozunk, mint Petőfi. Táncsics, Kossuth, Teleki László, Széchenyi István, Wesselényi Miklós, Batthyány Lajos, Eötvös József, Szalay László, Berzeviczy Gergely, Bocskai István, Bethlen Gábor. Zrínyi Miklós, II. Rákóczi Ferenc, I. István, IV. Béla, Károly Róbert, Hunyadi János, Hunyadi Mátyás, I. Ferdinánd, II. József, Vitéz János, Nádasdy Tamás, Báthory István stb... — válogatás nélkül idéztem azokat, akik egész életükkel vagy adott helyzetben államférfiúi bölcsességükkel, önfeláldozásukkal, avagy más erényükkel tettek emlékezetes szolgálatot a hazának. Cikkemben gyakran merítettem és idéztem a szerzők gondolataiból. Mentségemre szolgál azonban az az indíték, mellyel az íráshoz fogtam. Az impulzust egvedül és kizárólag a tanulmány elolvasása adta, az a lelkesedés, amely olvasás közben egyre inkább hatalmába , kerített. így született ez a szabálytalan recenzió, melyben nem történelmi vagy filozófiai elemzésre, inkább a hírvivő, az ajánló szerepére vállalkoztam. Ez a terjedelménél sokszorta jelentősebb könyvecske, mely stílusában világos és tömör, elvi állás- foglalásaiban pedig korszerű, rendkívüli hasznára válhat valamennyi propagandistának, pedagógusnak és minden érdeklődő olvasónak. Talán véletlen, hogy a Hazafias Népfront kongresszusára való készülődés időszakában látott napvilágot, de joggal állíthatjuk, hogy a mozgalom aktivistái, a közélet tevékeny résztvevői számára is sok érdekes tanulsággal szolgálhat e füzet elolvasása. Pozsgay Imre
