Petőfi Népe, 1967. december (22. évfolyam, 284-308. szám)
1967-12-17 / 298. szám
4. oldal 1967. december 17, vasárnap Hazai lapszemle A „semmiből’* is hasznot húznak Kontárom megyében az ácsi Egyetértés Tsz gazuái. Az eddig a foídiin hagyott és talajba forgatott zellerleveleket ugyanis — két holdról mintegy 70 mázsát — most megszárítják, s az eddig pusztulásra Ítélt növényi részből jól értékesíthető ételízesítőt készítenek. (Dolgozók Lapja) * Tizennégy tonna üveganyagot befogadóv kemence épült a kar- cag—berekfürdői üveggyárban. Az új berendezés már szeptember óta üzemben van, a tavasz- szal pedig 20 óra alatt hatezer darab termék előállításához elegendő folyékony üveget állítanak majd elő benne. (Szolnok megyei Népújság.) * A Palócföld című folyóirat szerző gárdája és szerkesztő bizottsága ülést tartott, amelyen a lap fennállása első évének a tapasztalatait mérlegelték. Salgótarjánban egyébként irodalmi stúdió is működik, amelynek 25 tagja a jövő évben negyedévenként találkozóra gyűlik majd egybe. A tervek szerint az Irodalmi Alappal, illetve az írószövetséggel is szorosabbra fűzik kapcsolataikat. # Képzőművészeti szakkört alakított a nagykanizsai dr. Mező Ferenc Gimnázium és Ipari Szakközépiskola 15 diákja. A kis közösség nem csupán az önművelést tűzte célul, de városuk szépítését is. A kanizsai vár falainak helyén több színű mozaikból betonba ágyazva rakják ki az egykori vár alaprajzát. Linómetszeteket is szándékoznak készíteni a város jellegzetes részeiről. (Zalai Hírlap) * Nyolcvanegy úttörő riporter „szemfüleskedik” Komárom megyében. A megyei úttörőelnökség most az ifjú „tájékoztatási szakemberek” munkáiból különkiadást állított össze, amelyet valamennyi álta}ánosciskold- úttörőcsapatához eljuttatnak á megyében. (Dolgozók Lapja.) ni t&v.ait sobfiíúsc-v/ /■■ ■!-. Kutx/abentuiaióra készülnek Pontosan ötven tagja van már a kecskeméti ebtenyésztők egyesületének. önmagában nem nagy létszám, ám ahhoz képest, hogy három évvel ezelőtt mindössze két tenyésztő összefogásával kezdődött meg a szervezés, máris számottevő fejlődésről beszélhetünk. A jelenlegi félszáz tenyésztő összesen 60—65 fajtiszta kutyát tart. Legkedveltebbek a pulik és a boxerek, de vannak hívei a komondoroknak, a tacskóknak, a magyar vizsláknak, sőt még a viszonylag magas adójú német juhászkutyáknak is. Az ebtenyésztés iránt Kecskeméten is fokozódik az érdeklődés. Éppen ezért az egyesület fő feladatának tekinti, hogy az eddiginél megbízhatóbbá tegye a tényésztést. Szóba került az idomítás megszervezése is. Érdekes elképzelés még, hogy a jövő évben megrendezésre kerülő Hírős Napok keretében kutyabemutatót tartanak. Ehhez igénybe kívánják venni a Budapesti Rendőr-főkapitányság támogatását. Sűrű hűdben» nagy sebességgel Halálos és sips balesetek Szökni akartak, de elfogták őket Fiatalkorú lány és lovagja a bíróság előtt Kalandos út után jutottak a vádlottak a büntetőtanács elé. A bűncselekmény-sorozat tulajdonképpen egy románccal kezdődött, mert ez év májusában Pekli Béla bajai lakos elvált fiatalember találkozott a mindössze 17 éves K. I. kalocsai lánynyal, aki szüleitől megszökött. Röviden megállapodtak abban, hogy a lány a fiú lakására költözik, lehet szó házasságról is, de azzal még várnak. Néhány nap után úgy döntöttek, hogy illegálisan elhagyják az országot és Kanadába szöknek. Valószínűleg fogalmuk sem volt arról, hogy merre van az általuk kiszemelt ország, mert kerékpáron szándékoztak elérni céljukat. Május 31-én Kalocsára mentek s még aznap éjjel besurrantak az egyik bérház folyosójára s elloptak egy férfi kerékpárt, majd ! egy másik ház pincéjéből női biciklit emelték el. Ugyancsak az éj leple alatt KaNegyvenhét vagon totószelvény A 20. születésnapját ünneplő TOTÖ-t — s szülőjét, a Sport- fogadási és Lottó Igazgatóságot — a levelek százai köszöntik. A születésnapi üdvözletek között bizony akad néhány olyan is, amelyik egyben elmarasztalja a népszerű játékot azért, mert nem hozott szerencsét Az egyik gratuláló — nevét nem is írta meg — például azért méltatlankodott, mert... s.lO évig játszottam, s szerény keretek között is 6000 forintot költöttem TOTO-ra, nyereményem viszont az ezer forintot sem érte el,” (Nem is olyan rossz arány.) Az igazgatóság statisztikája, szerint azonban fennállása óta, mintegy 10 millió szelvényre fizetett ki kisebb-nagyobb ösz- szeget a TOTÖ. Tétlát átlagban a csecsemőket is beleértve az ország majdminden lakosának jutott nyeremény, mégpedig összesen 1 200 000 000 forint. Az összegből Budapest minden felnőtt férfi lakója 1700 forintot nyerhetett volna. Az igazság azonban az, hogy volt olyan fogadó, aki csaknem 2 millió forintot kapott, s akadt olyan „szerencsés”, akinek három forint nyeremény jutott. Csupán a telitalálatokra — a. tizenkettesekre, majd a 13-(-1-esek re — 305 millió forintot fizettek ki. S miután , a statisztika mindenre képes, kitűnik, belőle, hogyha minden hétén lett volna telitalálat. egyre-egyre háromszáz- ezer forintot kapott volna . a. nyertes. Jóllehet, a fiatalabb testvérhez. a lottó-hoz, sokan átpártoltak időközben á. 20 esztend" alatt 667 millió 200 ezer TOTf) szelvényt vásároltak, s erre 2.2 mill'árd forintot költöttek a fo gadók. Ezzel a szelvénymennyiséggel nem csekélység — 47 tehervagont lehetne megtölteni. A fogadók megdolgoztak játék- szenvedélyükért — bár, ha energiájukat másra fordították volna, talán többet nyernek. Kiszámították ugyanis* hogy aki 20 esztendő alatt minden héten kitöltött egy TOTÓ-szel- vényt — még ha nevet és cí met nem is írt rá — annyi írásjelet tett a szelvényekre, ami egyenlő egy 70—7-5 oldalas könyv betűanyagával. locsáról Bajára karikáztak, majd a következő napokban — szándékuknak megfelelően — megindultak az északi határ felé. Balassagyarmatnál azonban elfáradtak, meggondolták a dolgot, visszamentek Bajára, eladták a lopott járműveket, a pénzt elköltötték. Mikor elfogyott a pénz, ismét a szökés gondolatával foglalkoztak, újból loptak két kerékpárt, de közben Pekli Béla magával vitte a | két hétre kölcsönzött zsebrádiót, amit Kaposváron eladott. A fiatalkorú lány — hogy ő se maradjon le — otthonról 20 darab pisztolyba való lőszert lopott, amit Nagykanizsán a rendőrségi igazoltatás során December 15-én négy súlyos baleset történt, amely közül egy halálos áldozatot is követelt. Bocsa és Soltvadkert közötti úton Fehér József 23 éves lakatos, soltvadkerti lakos motorkerékpárjával, Viszmeg András 22 éves gépkocsivezető pirtói lakos személygépkocsijával egymással szemben, a sűrű ködben nagy sebességgel haladt. A két jármű összeütközött. Fehér József a Vasúti összeköttetés Olaszországgal A szovjet Közlekedésügyi Minisztériumban a TASZSZ munkatársával, a jövő héten Rómában megkezdődnek a tárgyalások a Szovjetunió és Olaszország közötti közvetlen teherforgalmi vasúti közlekedés létrehozásáról. A Szovjetunió és Olaszország közötti vasúti közlekedés Jugoszlávia és Magyar- ország vasútvonalán halad majd át. Torinótól a magyar—szovjet határig ennek az útvonalnak hossza meghaladja az 1000 kilométert. (MTI) kórházba szállítás után sérülé- ' selbe belehalt. Solt és Dunaföldvár közötti műútra a földes útról figyelmetlenül hajtott fel lovas kocsijával Török Sándor 72 éves nyugdíjas, s összeütközött a szabályosan, de már féktávolságon belül haladó személygépkocsival, amelyet Ruzsnyák Gyula vezetett. A személygépkocsi utasa: Szilasi Sándor dunaföldvári lakos súlyos sérülést szenvedett. Dunavecse határában Supka Sándor páhi lakos a köd ellenére 50 kilométeres sebességgel vezette személygépkocsiját, s összeütközött egy vontatóval. A személygépkocsi vezetője és utasa könnyebben megsérült, azonban az anyagi kár meghaladja a 12 ezer forintot. Szabálytalanul vezette tehergépkocsiját Konfár József, ezért összeütközött egy másik teherautóval 'Szalkszentmárton határában. Szerencsére személyi sérülés nem történt, de a járművekben megközelítően 8 ezer forint kár keletkezett. G. G. A „szerencsés fickó“ Földi o horgosi csodatárgy? Minden jel szerint megoldódott a jugoszláviai Horgoson talált, s állítólag egy repülő csészealjból kihullott titokzatos tárgy rejtélye. Miután a csodatárgy megtalálója, a magát M. get“a két meggondolatlan fiatal házi szobájában és kijelentette: j fényképez^^íelfedezését16^' munkakerülő románca s most „szazszazalekosan jól van _ , ___ Lo uis Washkansky fokvárosi fűszeres, akinek keblében 13 napja új szív dobog, pénteken megtalálták náluk. így ért vé- [ már vendégeket fogadott kórmunkakerülő románca s most elég hosszú idejük van arra, hogy élgondolkozzanak a történtek fölött. A Bajai Járásbíróság ugyanis Pekli Bélát négyrendbeli lopás, egy sikkasztás, tiltott határátlépés kísérlete és lőszerrel való visszaélés miatt jogerősen másfél évi börtönre ítélte, a lány pedig hasonló bűncselekmények miatt — a sikkasztás kivételével ő is elkövette a többit — nyolchónapi szabadságvesztést kapott, ugyancsak jogerősen. G. S. „Nagyon szerencsés fickó vagyok, — mondotta a beteg, aki már csaknem túl van a'kéthetes kritikus időszakon. Pénteken látogatást tett a világhírű betegnél felesége is, akit torokfájása miatt négy napon át nem engedtek be férjéhez. Az asszony elmondotta, hogy az operáció előtt férje már két- három szó kiejtése után levegő után kapkodott, most viszont nyugodtan, erőteljesen beszélt. (MTI) fényképet a lapok leközölték, Jugoszlávia-szerte tömegével jelentkeztek az olvasók hasonló tárgyakkal; amelyekről- kiderült, hogy azok mind a századforduló idejéből valók* s a. kristályedényekben elhelyezett radioaktív csöveket gyógyításra használták. A bemutatott készülékek nagy része éppúgy radioaktív sugárzást mutatott, mint M. B. „égi ajándéka”, mivel a kristályedényekben elhelyezett radium nagyon sokáig radioaktív marad. (MTI) A MASINA ELŐTT Si imU Élni {-udni kell! Napi- és hetilapjaink egyike-másika tanulságos és hézagpótló cikkekkel ébreszti rá a társadalmat, hogy ha jól meggondolja, eddig nem tudott élni. Hiába, hogy megszűnt már nálunk az analfabétizmus, hiába, hogy megtöbbszöröződött és szüntelenül sokszorozódik a közép- és főiskolát, egyetemet Végzettek száma, meg kell tanítani az embereket az élet legalapvetőbb tennivalóira. Mert nem értünk hozzá. A múltkor A pihenés ÁBC-jével ismerkedhettünk kedvenc délutáni lapunkban, legutóbb pedig népszerű hetilapunk leplezett le bennünket. Tudniillik, hogy léleg- zeni se tudunk, s ha ki akarunk keveredni a zsákutcából, a csecsemőkhöz kell visz- szatérnünk igazán helyes és tudományos j légzési tapasztalatokért, | Személyemben is osztatlan örömmel fo- \ gadtam az említett cikkek életre való ' tanácsait. „Vén szamár!” — korholtam magamat — „Ezt te nem tud.tad, mikor műiden végzett általános iskolás a kis- ujjából rázza ki?!” — és szorgalmasan [ ’ri fiáztam a két fontos alaptételt; az új- gokból. Egy: A lélegzés az oxigénszállítás esz- j köze... A szervezet környezetéből léleg- 1 zéssel veszi fel a szükséges oxigént... Kettő: Az alvás a szervezet energiapótlásának, a pihenésnek az alapja. Nem közömbös, hogy mikor, mennyit és hogyan alszik az ember ... Elméletből első hétre csak ennyi leckét szabtam ki magamnak. Gondoltam, ha ember-elődeim pármillió évig, s én is évtizedekig ráértem ezek megtanulásával, most már nem kell elsietni. Legalább ezután végezzek alapos munkát... Inkább a gyakorlatra feküdtem rá. Volt emellett egy kis jóindulatú rafinációzus tervem is. Elhatároztam, előbb magam teszek szert némi légzési és pihenési biztonságra, aztán majd kedves kollegáimnak adom át tapasztalataimat. A sulykolásra a déli órákat tartottam legalkalmasabbaknak. Ilyenkor munkatársaim szétszélednek hagyományos és tudománytalan ebédszünetük eltöltésére, így zavartalanul gyakorlatozhattam. Első nap sumákolva szabadkoztam, mikor hívtak magukkal. Alig vártam azonban, hogy elcsendesedjenek a rovatok, elém tettem a légzéssel foglalkozó újságcikket és ... De már is pulóvert, inget dobtam magamról, hogy objektív megfigyelője legyek helyes légzésemnek. „Tehát: — olvastam — gerincünk legyen egyenes” — megvan. Tovább! „ ___a levegőt könnyedé n, a lanyha hasizom igénybevételével szívjuk be...” — Te jóisten, melyik most a lanyha hasizom, nehogy mással „szívjam be”. Ez, vagy emez? Már mindegy, én bizony beszívom azzal, amilyen van, mert megfulladok, míg megkeresem... Majd utánanézek annak a „lanyhának”... Ni, lehet, hogy ösztönösen is jól csináltam! Aszongya a cikk: „Először kidomborodik a has, lejjebb ereszkedik a rekeszizom és a szabaddá vált tüdőbe beáramlik a levegő.” — Ügy van, beáramlott! Érzem, mert nem fúltam meg ... No, fog ez menni... Figyeljük csak éberen a pucér kis haskót, ahogy domborul, meg lapul... Felkaptam az inget, mert kívül zörej, dobbanás hallatszott. Valamelyik kollega nézhetett vissza, de nem jött be. Folytassuk a pihenés-gyakorlattal. Ahogy a másik újság előírja. „Munka után tíz perc pihenő, időt kell tartani... a padlóra vagy a szőnyec re kinyújtott testtel lefekszünk” — így ni! Hopp, de csússzunk csak odébb, mert úgy kell, „hogy lábunkat a falnak támasztjuk”. — Hihi! Zseniális, a fene hitte volna, hogy ilyen a tudományos pihenés. „Ez nemcsak frissítő, élénkítő hatású, de pihenteti a gerincoszlopot is.” — Igaz. Milyen jó. Pláne, hogy ebben az ideális helyzetben olvasom: „Gyakorlattal eljuthatunk oda, hogy „üresen tartsuk fejünket” ... Mire addig eljutok, vehetem a bátorságot, hogy továbbadjam a tudásomat kartársaimnak... Be jó lesz! Hátha addig megjelenik majd a következő ismeretterjesztő újságcikk is. Mondjuk arról, hogy A tisztaság V2 egészség. Látom'annak ? "2 '’laptételét: A Vizet mosdásra is használjuk .., Tóth István