Petőfi Népe, 1967. december (22. évfolyam, 284-308. szám)
1967-12-12 / 293. szám
1967. december 13. szerda S. oldal Beruházási reform és szemléletváltozás Matematika és burgonyanemesítés A Magyar Beruházási Bank vezérigazgató-helyettesének tájékoztatója Előre meghatározható az új fajták jellege A közelmúltban jelentek meg azok a rendelkezések, amelyek a mechanizmus reformjának általános célkitűzéseivel összhangban az új beruházási rendszert alkotják. Ezekkel a pénzügyi szabályozókkal október 12-i számunkban is foglalkoztunk már. A téma fontossága és sokrétűsége indokolttá teszi az újbóli visszatérést. A beruházások mechanizmusában bekövetkező változásokról — amelyeket pénzgazálkodá- sunk másfél évtizedes tapasztalatai indokolnak — Maúarasi Attila, a Magyar Beruházási Bank vezérigazgató-helyettese tájékoztatott. Hatékonyabb fejlesztés dését eredményezik; és például a nehéziparban 300, a gépiparban 200, a könnyűiparban pedig százmillió forintnál többe kerülnek. A célcsoportos beruházások közé sorolandó a nagyon pénz- igényes közlekedés, a kereskedelmen belül elsősorban a szállodaipar fejlesztése, valamint az iskolák, kórházak, lakások és közművek építése. A jelenlegi ötéves terv hátralevő részében az összberuházásoknak csaknem 50 százaléka valósul meg központi döntés, illetve finanszírozás alapján — tájékoztatott a vezérigazgató helyettese. Változó szemlélet tást a Hosszúhegyi Állami. Gazdaság is, ahol 5 millió forintot csoportosítottak át. A tervezett vörösbortárolójuk egyik része helyett palackozót hoznak létre, és a nyereségesebbnek ítélt közvetlen értékesítéssel foglalkoznak majd. A reform nyomán a vállalatok önmagukkal szemben támasztanak állóeszköz-pótlási, korszerűsítési, minőségjavítási, vagy a termelés bővítésével kapcsolatos igényeket. Ez a tény és a versenyképesség sürgető követélménye érzékélhetőbbé tette számukra a korszerűbb termelés megvalósításának szükségességét, ugyanakkor felelősségét is. Halász Ferenc Oj, a burgonyanemesítést alapjaiban megváltoztató felfedezés eredményeit összegezik a Keszthelyi Agrártudományi Főiskolán. Sárvári István, a főiskola tudományos főmunkatársa, az Országos Burgonyanemesíté- si Munkabizottság elnöke az eseménnyel kapcsolatban a következőket mondotta. Hazánkban évente mintegy 50 000—60 000 vagonnyi, tehát körülbelül egymilliárd forint értékű burgonyatermés-veszteséget okoz a levélsodródás vírusa. A szakemberek rezisztens fajták kinemesítésével próbálták felvenni ellene a küzdelmet. A nemesítések azonban mindeddig tapogatózás, találgatás jellegűek voltak. Á keresztezések tömegéből egyrészt túlontúl lassan, másrészt nagy bizonytalansági tényezővel — tudták csak kiválogatni a legmegfelelőbbnek tartott fajtákat. E munka még sem volt haszontalan: az így felhalmozódott anyag — a hibridek százezrei — lehetőséget adtak a kutatóknak arra, hogy logikai következtetésekkel és az öröklődés törvényei alapján végzett különböző matematikai számításokkal megállapítsák az egész nemesítési munkát alapvetően meghatározó általános tényezőket. Ezzel gyakorlatilag matematikai műveletekkel kiszámítható folyamattá egyszerűsítették az eddig hosszadalmas ta- pogatódzásra alapozott vírusrezisztencia nemesítést. A kidolgozott matematikai apparátus segítségével előre meghatározható új fajták ellenállóképességének jellege és mértéke. (MTI). Galvanizált gazdálkodás — A vállalatok termelésük fokozását mindeddig főleg új létesítmények építésével, az állami költségvetésből származó fejlesztéssel akarták megoldani. A juttatások sokszor elaprózódtak az igények között, a beruházások elhúzódtak. A beruházási lehetőségek hatékony felhasználásában nem jutott eléggé szerephez az érdekeltség. Az ilyen és hasonló jelenségek a korábbi mechanizmus kritikáját is jelentették. A beruházások feletti döntés rendszere is sok tekintetben korszerűtlenné vált. A jövőben a vállalatok döntenek azokban a beruházásokban, amelyeknek a szükségességét saját maguk képesek leginkább megítélni. Választásaik konzekvenciáit, költségeit pedig saját fejlesztési' alapjukból vagy bankhitelekből fedezik. A bank az igénylők fejlesztési alapjára hitelt nyújthat. A hosz- szú, illetve középlejáratú hitelek a leggazdaságosabb beruházásokra ösztönöznek, vagyis a fejlesztések hatékonyabbá válását célozzák. Állami juttatás A beruházásoknak a következő esztendőtől tehát gazdasági következményei lesznek az illető vállalat számára. A központi döntések és az állami támogatások részaránya fokozatosan csökken. Ezeket fenntartják a népgazdaságilag jelentős, államilag kiemelt fontosságú létesítményeknek. Az egyedi nagy beruházások kategóriájába tartoznak azok a rekonstrukciók, létesítmények, amelyek az iparág 20—25 százalékos növekeMegyénkben évente mintegy másfél milliárd forintot fordítottak beruházásra. Továbbra is a költségvetésből finanszírozzák nagyobb részben a tanácsi kommunális, szociális, oktatási, egészségügyi beruházásokat, és például az Országos Vízügyi Főigazgatóság 200 milliós Du- na-szabályozását, amellyel 1975- ig végeznek. Ezen kívül állami juttatást azok a beruházások kapnak jövőre is, amelyeknek a készültségi fóka december 31-ig eléri a 80 százalékot. A reform a gyorsan megtérülő és a piacon előnyt biztosító befektetésekre készteti a vállalatokat. Régi elavult beruházási szemlélet változását siettetik ezek a rendelkezések. Örvendetes jelenség, hogy érezteti már hatását a kisebb- nagyobb beruházásokban a bankok finanszírozási tevékenységének módosulása. Alapos tervezéssel, gyors kivitelezéssel a legkedvezőbb eszközbefektetési lehetőségeket keresik a vállalatok. Csaknem tízmilió forin- tal csökkentette például tervezett végösszegét a Kecskemétre települő Kőbányai Köny- nyűfém Alupigment üzeme. Olcsóbb megoldást keresett és talált többek között a Kecskeméti Hőerőmű mivel a tervezett 22 millió forintos összeget a Nehéz,- ipari Minisztérium helyett a jövőben saját magának kellett volna viselnie. Mintegy 7 millió forintos költséggel vásárol és újít fel egy — óránként tíz tonna teljesítményű — kazánt, amellyel 1973-ig ki tudja elégi-1 teni a város gőzfűtési igényeit. Az ésszerűbb kihasználás céljából végzett programmódosíPár hete történt. A móricgáti bekötőúton gépkocsijával 4—5 kilométert haladhatott az idegen. amikor — feltehetően el- bizonytalankodváe a tájékozódásban — egy odavalósi parasztember mellett fékezett le. Ezt kérdezte tőle: — Mondja bátyám, errefelé van a móricgáti Petőfi Tsz? — Az attól függ. — bökött a kalapja széléhez az öreg —, hogy az irodát, vagy a gyárat tetszik-e keresni. Ezt a, kis epizódot egyetlen dolog teheti anekdotává, az, hogy Móricgáton gyár van. Ami persze túlzás. Ám a csiszoló és galvanizáló segédüzem — amely kifejezés már pontosnak hivalkodástól mentesnek nevezhető — minden odafigyelést megérdemel. Szelepek a pénzforráshoz Bárány Benjámin főkönyvelő az irodán kis műanyag-állványra helyezett, különböző fémbevonattal ellátott szelepeket mutat. — Mik ezek? — Csak afféle melléktermékek — magyarázza. — Az önitató csészékben használatosak. — Aztán fontoskodva hozzáteszi: — Elárulom, hogy állami árral támogatott cikkről van I szó. Mivel pillanatnyilag csak mi gyártjuk az országban. Eddig öt és fél ezer darabra van megrendelésünk. És darabjáért 78,50 fillért kapunk. Hónapokon át kutatták: mi az, ami hiánycikk, s amivel itt Móricgáton is érdemes lenne foglalkozni. Végül is a TÄSZI- nál ajánlották a részükre: foglalkozzanak fémcsiszolással és galvanizálással. Mert ilyesmivel rajtuk kívül csak két közös gazdaság foglalkozik az országban. S ígérték azt is, hogy megrendelésből nem lesz hiány. Nem is lett. Az épületet gépszínből alakították át. Az egyenirányító kivételével a berendezéseket is itt készítették. Mintegy 400 ezer forintra tehető a beruházás. Még a csiszológépeket is helyben fabrikálták. — Megéri? — Október elején kezdtük a munkát — tájékoztat Bárány János üzemvezető. — Év végére, tehát egynegyedév alatt, két és fél milliós bruttó bevételt érünk el. Ez már az idei részesedésekben érezteti a hatását. Esernyőnyél és „ridikülkeret,, Hozzáteszi, hogy ebben nem szerepel az önitatószelepekből származó bevétel. — Hanem? A raktárban elszállításra várnak a nikkel-csillogású táska- keretek. (Az egyik tréfás kedvű gazda ezek alapján nevezte el „rddikülgyárnak” a segédüzemet.) Amott esernyőnyelek. Aztán a budapesti Duna Szálló ajtóira, ablakaira való borítólemezek. Mindez hat csiszoló és negyvenöt női betanított munkás közreműködésével. Ez persze az összlétszám. s napi három műszakra elosztva értendő. Problémák? Az idevalósi leányok, fiatalasszonyok azelőtt legfeljebb csak hallottak a galvanizálásról, s így érthető, hogy gyakorlatuk még nem tökéletes. Majd belejönnek. Rengeteg az áram- fogyasztás is; a költségeket viszont nagyban csökkenthetik, ha éjszakai fogyasztású órát szereltetnek fel, — További megrendelések? •— Több milliós értékű ajánlatot kaptunk a salgótarjáni kályhagyártól. Meg a Pest megyei Vörösberányből is. Azt hiszem, válogathatunk az ajánlatokban. Ötszáz óra a földeken Mi sem lenne egyszerűbb, mint felróni a szövetkezetnek amiért a gazdálkodástól ilyen távoleső tevékenységet választott. S valóban, ha a galvanizáló műhelyre történetesen egy bácskai, vagy Duna menti, de akár egy jobb adottságokkal rendelkező homokhátság! gazdaságban bukkanunk, talán lenne is némi okunk a fejcsóválásra. Am itt nem látszott más megoldás. — Földjeink, a 3,6-es aranykoronával a legrosszabb fajta homokterületek — sorolja az elnök, Bódi Ferenc. — Zöldséggel nem foglalkozhatunk, ahhoz nincs munkaerő. Szőlő- és gyümölcsültetvényünk területileg nem jelentős, és még nem is fordult termőre. Erdőnk nincs agyagunk sincs, így sem a faipar, sem a téglaégetés nem nekünk való. Végül is a galvanizálás nem haszontalan foglalkozás: jövedelmet hoz, s a termékei is keresettek. S attól sem kell tartani, hogy a gazdálkodástól el- vonia a figyelmet. A segédüzemben foglalkoztatottal- ugyanis — ezt a szerződésben "ögzí tették —, egyenként évi ,f>0 órát kötelesek évente a mezőgazdaságban eltölteni, més "»edig olyan időnontban. a.miko- szt a vezetés lónak látja. Ib- módom a melléküzemág közvetlenül is a gazdálkodás tóvá* szolgálja. h, D Egy gBillal kévéséi... Akadnak furcsa véletlenek. A szóban- forgó történet közéjük tartozik. A vékony, sápadt arcú asszonnyal többször is találkoztam már Kecskemét központjában, az Állami Áruház környékén. Figyelmét aligha kötötték le a járókelők, az utca látnivalója. Mindig siet. Bennem — különös módon — fekete szeme, fáradt tekintete raktározódott, el, s váltotta ki mindig ugyanazt a kérdésben fogalmazódó gondolatot: Vajon milyen emberi sorsot cipel ez az asszony? Villanásnyi gondolat. Felvetődött és nem folytatódott találgatásokkal. Van így néha az ember. * — Megérne egy elismerő kis riportot az az önzetlen, szép összefogás, amellyel egyik tagjának segített az Állami Aruház kollektívája — javasolta dr. Mező Mihály, a városfejlesztési csoport vezetője. — Az áruház igazgatója, dr. Weither Dánielné bizonvá-a közelebbit is elmond erről... — Látszólag nem nagy ügy — kezdte az igazgatónő, aki a városi tanács végrehajtó bizottságának is tagja. — De a szívős utánajárással elért eredmény, az iparitanuló iskolások és a megyei építőipari vállalat tanulóinak segítségével helyreállított lakás mégis óriási gond megoldását jelentette. egyik, sok-sok nehézséggel küszködő dolgozónknak: Gömöri Mihálynénak. Talán vele kellene beszélni. A Klapka utca harminckettő alatt lakik. A szűk, sötét előtérből viszonylag fiatal férfi tessékelt be az ugyancsak sötét, nyirkos-gőzös udvari szobába. S odabenn az örökké siető, fekete szemű, fáradt tekintetű asszonykával tálaltam magam szemben. — öreg a ház, a gazdasszonya is idős özvegy. Nem bírja javíttatni. Pedig tavaly ősszel úgy megrepedezett a fái, hogy a szoba közepére kellett húzni az ágyat, nehogy a gyerekekre szakadjon. Nehezen élünk, mi sem bírtuk megcsináltatni. Ezért fordultam a tanácshoz. — Tetszik tudni, én rokkantsági nyugdíjas vagyok, minden gond rá marad — szól közbe, feleségére mutatva a férfi. — A pince tele volt vízzel, felszívódott a falakba, úgy történt... — Ki is jöttek a műszaki osztályról és azt mondták, ha kibírja a telet, nem fognak hozzá. Majd tavasszal Akkor még rosszabb lett, omladozott a fal. Folytonos rettegés mikor dől be ... pedig különben is olyan nehéz... Takarítok az áruházban. Ök segítettek, az áruház KISZ-szervezete, melynek Barkőczi György a titkára. Meg a? igazgatónő tett sokat. Azt hiszem, ő beszélt az iparitanuló iskolával, és az építő vállalat igazgatójával, ha jól tudom, Nei- ner elvtárssal. A tanács építőanyagot adott, és szakirányítót, de a gyerekekkel is itt volt a mesterük. Az áruház fiataljai adták a segédmunkát. És most már nem vagyunk a szabad ég alatt. Kész a fal. Csak egy kicsit nyers, vizes még. De legalább egy gonddal, rettegéssel kevesebb ... Nyugtalansága láttán megkérdem: — Nem tartóztatom a dolgában? — Négyre megyek vissza az áruházba, de még előbb elfutok a napközibe... Már a kapuban búcsúztunk egymástól, amikor befejezte az odabenn elkezdett mondatot: — A kisebbik, a hetedik osztályos fiam sajnos, nem egészséges. Gerincsérvvel született. Néhány hónapos korában megoperálták, de teljesen nem lehetett segíteni. Naponta kétszer szaladok utána a napközibe, rendbe tenni. Azt hiszem, ebbe roppant bele az uram. Legutóbb egy hónappal ezelőtt vitték el kezelésre... Még nagy szerencsém, hogy a reggeli és délutáni érákra oszlik meg a munkaidőm. Az áruházban, ahol úgy együttéreznek az emberrel. P. I.
