Petőfi Népe, 1967. szeptember (22. évfolyam, 206-231. szám)
1967-09-19 / 221. szám
1 oldal 1961. szeptember 19. kedd N A P T A B 1967. szeptember 19, kedd Névnap: Vilhelmina Napkelte: . 5 óra 25 perc. I Napnyugta: 17 óra 49 perc. I — A korongos idő ellenére vasárnap is szedték az álmát, törték a kukoricát és szüretelték az Ezerjót a kecskeméti járás tsz- gazdái. — Űjabb óriáshal került szárazra a Tiszából: Horváth Mihály, a hódmezővásárhelyi Ady Endre halászati szövetkezet tagja, Mindszent község határában 77 kilós óriás harcsát fogott. A hatalmas vízi ragadozó a part menti vízben rögzített egyik perion varsára úszott, és bár alaposan megtépte, nem bírt kiszabadulni belőle. A harcsa két méter negyven centiméter hosszú. — Jól sikerült véradónapot tartott szombaton a kecskeméti véradó állomás Lakiteleken. ahol « község lakói harminc liter vért adtak térítésmentesen. Szakképzettség a katonai főiskolákon A honvédelmi* és művelődésügyi miniszter együttes utasítást adott ki a Kossuth Lajos Katonai Főiskolán, a Zalka Máté Katonai Műszaki Főiskolán, valamint a Kilián György Repülőműszaki Főiskolán szervezett szaktechnikusképzésről és általános iskolai tanárképzésről. A rendelkezés értelmében a jövőben az említett intézményekben végzők diplomát is kapnak, mivel katonai szakképzésüknek szerves része a szaktechnikusi, illetve a tanárképzés is. Isten veled édes hízókám! Becsapott a nehézdisznó. Pedig mikor még a mezőgazdasági kiállítás dandárjában beszereztem tárgysorsjegyemet, tőle kértem bátorítást. Körülvett vagy három árus, s valamennyi olyan meggyőződéssel kínait sorsjeggyel, hogy már abból szentül következtettem: Ezek a kabala-emberek már látják, hogy én fogom megnyerni a nehézhízót, vagy legalább is a Trabant Limousine-t. De hogy bebiztosítsam magam, mielőtt az elém tartott sorsjegyekből kihúztam volna az igazit, rápillantottam a nehézhlzóra. A 8288 számú jegynél — határozottan emlékszem — rám kacsintott a disznó. Szóiké szempillái mögül biztatóan ragyogta tta apró szemelt: „Azt vedd meg, azzal tiéd leszek, senki máséi” Készpénznek vettem az ösztökélést annál is inkább, núvel pár perccel annakelőtte az egyik tojóház ereszéről kúszott le a nyakamba egy virgonc pók. Odacsaptam, s azt hittem, eltűnt rólam. Ámde a marha- istállóban, éppen mikor a lengőlapátos trágyakihordó technikáját csodáltam, veszettül futkározni kezdett a lapockám alatt. Felvihogtam, s megugrottam, mert borzasztóan csiklandozott a kis rühes pók. Es eközben — a lónak négy lába van, mégis belelép — én is beleléptem ... Tehát ez is a szerencse előjele volt. S ma fájdalomtól megtört szívvel vettem tudomásul, hogy a nehézhizót nem az én számom, hanem a 14. sorozat, 2899 számú tárgysonsjegy nyerte... Ez a hetem is jól kezdődik! Hát ezért léptem bele 71 (t) Megyei dalostalálkozó a Nagy Október emlékére ' Nagyszabású találkozóval ünneplik megyénk kórusai október 29-én a Szocialista Forradalom fél évszázados jubileumát. A tíz legjobb énekkar, több mint félezer énekese vesz részt a.z egész napos eseményen. Délelőtt 10 órakor kezdődik az ünnepi hangverseny a Kecskeméti Katona József Színházban. Előtte a résztvevők megkoszorúzzák a Széchenyi téren a szovjet hősi emlékművet, s rövid együttes hangversennyel róják le hálájukat a hazánkat felszabadító Vörös Hadseregnek. Ezután a színházban mutatják be legjobb produkcióikat az énekkarok. Délután az ünnepi program folytatásaként az üzemekben és a termelőszövetkezetekben adnak hangversenyt a találkozó résztvevői. — Balról előzte a balra kanyarodni szándékozó pótkocsis vontatót Szabó László kecskeméti motorkerékpáros. A motoros a vontatónak ütközött, Szabó László és pótutasa könnyebben megsérült. — Szabálytalanul, nem a látási viszonyoknak megfelelően vezette személygépkocsiját Bocsa és Kecskemét között Erdész László tataházi lakos. Emiatt nekiütközött az út szélén szabályosan kivilágítva álló kombájnnak. Szerencsére személyi sérülés nem történt, de a két járműben közel 10 ezer forint kár keletkezett. — öt vagon szeletelt mélyhűtött paradicsompaprikát indítottak útnak külföldi megrendelőkhöz vasárnap a kecskeméti MÉK-teleprőL — Nagy érdeklődés előzi meg az Országos Ebtenyésztő Egyesület Bács megyei csoportjának első nagyobb rendezvényét: a kecskeméti kutyaszemlét. Szeptember 24-én, vasárnap a sétatéren kerül sor a négylábúak bírálására, ahol külön bizottság „zsűrizi” a tenyészszemlén bemutatott ebeket. Becslések szerint több mint 100 kutya vesz részt a találkozón. — Gróf János zalai olajfúrómester, a Nyu- gat-Afrikában dolgozó magyar vízkutató expedíció tagja, a napokban tért vissza a Mali Köztársaságból, hogy szabadságát itthon töltse. Elmondta, hogy rekkenő hőségben, nehéz körülmények között, már 1960 óta dolgoznak magyar vízkutatók a Mali Köztársaság területén. Azóta húsz bővizű kutat fúrtak. A víz itt az életet jelenti. — Tejvezeték. A Magdeburg közelében levő osterburgi körzetben jövő márciusban 13,5 kilométer hosszú tej- táwezetéket helyeznek üzembe. A föld alatti vezeték egy állami gazdaságot köt össze az Osterburgban levő tejfeldolgozó üzemmel. — Hatvanhat orgo- ványi gazda töltötte a hét végét Egerben, Aggteleken, és Rozsnyón az IBUSZ által szervezett társasutazással. Hasonló utat szerveznek október 6— 7—8-ára is, amire jelentkezéseket még elfogadnak. Tíz új lakás Kerekdombon A kerekdombi Oj Elet Tsz-ben nem kis gondot okoz, hogy a szövetkezeti gazdák egyhar- mada még tanyán él. A határban szanaszét, ösz- szesen 90 házban laknak a tanyasiak, némelyikük 4—5 kilométerre a gazdaság központjától. Az idén hozzáfogtak ennek az állapotnak a megszüntetéséhez. Hosszúlejáratú OTP-kölcsön- ból a tsz kőműves brigádja a központban — új utcasort nyitva — megépített hat kétszobás és négy egyszobás, fürdőszobás lakóházat. Az épületeket, bensőséges ünnepség keretében, szombaton délután adták át tulajdonosaiknak. Ugyanitt nemsokára tető alá kerül a tiszakécskei tanács segítségével épülő óvoda is. Az idén egyébként még tíz lakóház építését kezdik meg a tsz központjában^ 190 éve, 1867. szeptember 19-éai kapta meg szabadalmát a dinámitra Alfred Nobel svéd vegyész. Alapanyagának, a nitro- glycerlnnek a legkisebb külső behatásra érzékeny robbanékonyságát csökkentve, azt könnyen kezelhetővé, katonai és ipari célokra alkalmassá tette és a biztonságos Időzítésre bevezette a durranó higanyezüstgyutacsot. Később még számos robbanóanyagot, füstnélküli lőport és sok más gyakorlatilag hasznosítható vegyi anyagot — köztük a mesterséges gutta perchát — állított elő, amelyekre száznál több szabadalmat váltott ki. Találmányaival és vállalkozásaival szerzett hatalmas vagyonát végrendeletében a róla elnevezett alapítványra hagyta, hogy annak kamataiból évente öt egyenlő összegű díjjal jutalmazzák a fizika, a kémia, az orvostudomány, az irodalom és a világbéke előmozdításának kiemelkedő képviselőit. A Nobel-díja- kat első Ízben 1901-ben osztották ki. UJJ, Várható időjárás ma estig: Időnkénti felhősödé», néhány helyen futó esővel. Gyenge, változó irányú szél. Többfelé reggeli párásság, köd. Várható legalacsonyabb éj szarkai hőmérséklet 11— 16, legmagasabb nappali hőmérséklet 19— 24 fok között. (MTI) A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatóri um jelenti: szeptember 17-én a középhőmérséklet 16,8, (az 50 évi átlag 16,2), legmagasabb hőmérséklet 18,6 Celsius fok. A napsütéses órák száma 1- Szeptember 18-án a reggel 7 órakor mért hőmérséklet 13,7, a délután egy órakor mért hőmérséklet 21,9, legalacsonyabb hőmérséklet 13,3 Celsius fok, OFOTÉRT-cikkek engedményes vására Miként az egész országban, a megyében is szeptember 18- tól október 25-ig rendezik meg az OPOTÉRT-szaküzletek az idei őszi engedményes vásárt. A kecskeméti, bajai, kiskunfélegyházi, kiskunhalasi és kalocsai szakboltokban több százezer forint értékű — a szokottnál 20 százalékkal olcsóbban vásárolható —, árucikk áll rendelkezésre. A megyeszékhelyen a Szabadság-téri 35. számú OFO- TÉRT-boltban már a vásár első napján élénk volt az érdeklődés a kedvezményesen vásárolható áruk iránt. Különösen az váltott ki elégedettséget, hogy a közkedvelt Zenit fényképezőgépet is olcsóbban lehet kapni a vásár időszaka alatt. A Zenit 3M típuson kívül a Zorkij 4-es és Kijev 4-es típusú fényképezőgépek, valamint a Quarz 1-es, a Quarz M és a Néva 2-es típusú 8 milliméteres filmfelvevőgépek iránt nagy az érdeklődés. Az időszakos árleszállítás alá eső cikkek közül azok, amelyeknek vételára meghaladja az ezer forintot, OTP hitellevélre is megvásárolhatók. Gyermekgondozási segély visszamenőleg is A gyermekgondozást segélyről szóló rendelet arról is intézkedett, hogy a gyermekgondozásra igénybe vett fizetés nélküli szabadságot a munkaviszony időtartamának kiszámításánál teljes egészében figyelembe kell venni. A munkaügyi miniszter és a SZOT most kiadott elvi állásfoglalása ezt a kedvezményt visszamenőleg kiterjeszti általában azokra a női dolgozókra is, akik a gyermek- gondozási segély bevezetése előtt fizetés nélküli gyermek- gondozási szabadságot vettek igénybe. 1962 óta ugyanis mód volt arra, hogy az anyák gyermekeik gondozására fizetés nélküli szabadságot vegyenek ki, jóllehet 1967. január 1. előtt külön segély nem járt nekik. A fizetés nélküli szabadságnak ez a fajtája eddig ilyen szempontból jogilag tisztázatlan volt, ezért jelentős a mostani állásfoglalás. A munkaviszony visszamenőleges beszámításának egyébként ugyanolyan feltételei vannak, mint a gyermekgondozási segély engedélyezésének. Megjegyzés Yíziparádé — az aluljáróban Vasárnap délután, az eső elálltával, a járókelők százai helyezkedtek el Kecskeméten, a Hunyadi-városba vezető aluljáró feletti járda vaskorlátja mögött. Sportmérkőzéseken tapasztalható izgalommal tekingettek az aluljáróba, s közben ilyen megjegyzéseket tettek: „Az a kis Trabant döglött be először.” — „A Skoda már majdnem átért, aztán bemondta az unalmast az is.” S még mondtak ehhez hasonlókat amikor térdig feltűrt nadrágban, mezítláb, egy férfi valamelyik gépkocsi vezetője, jött ki az aluljáróból. — Hogy az a magasságos ... — kezdte, s még folytatta, amivel leszedte volna a csillagokat is az égről, ha történetesen este van már. Mindezt — és egyebeket — az idézte elő, hogy az aluljárót vastagon ellepte a víz. Szombaton reggel is így volt; akkor egy szürke Trabant épphogy „átúszott” az áron, s utána leállt a feljáróban. Vizet kapott a kipufogója. De ilyesmi mintha előfordult volna már, nemde?! Ó, hogyne! Lapozzuk csak fel a Petőfi Népe szeptember 2-i számát. Az egyik autóbuszvezető panaszára a MÁV Pályafenntartási Főnökségének a nyilatkozata olvasható benne, miszerint: Nem lesz többé víz a kecskeméti aluljáróban, mivel megbíztak embereket, akik, ha esik az eső, vasárnap is beindítják a szivattyúkat. Ügy látszik: a szombat hajnali és a vasárnap délutáni eső nemcsak az aluljáró használhatóságát mosta el, hanem a pályafenntartási főnökség ígét is! —n —n Rendőrségi krónika Súlyos közúti szerencsétlenségek Szombaton két súlyos közúti szerencsétlenséghez vonultak ki a rendőrség közlekedésren- dészei járőrei. Lászlófalva határában őrizetlenül hagyott sertések okozták a bajt. Falusi János Lászlófalva határában vezette motorkerékpárját. Amikor Horváth Gyula tanyájához ért, tíz darab sertés féktávolságon belül a motor- kerékpár elé szaladt. Falusi járművével felborult. A motor- kerékpár vezetőjét súlyos sérüléssel szállították kórházba, míg felesége szerencsére könnyebben sérült meg. Nem sokkal ezután az 5-ös számú főú .vonalon történt baleset. Genadi Pavlov bolgár állampolgár 50 kilométeres sebességgel haladó motorkerékpárjának első gumiköpenye durrdefektet kapott és az utasa földre zuhant. A szerencsétlenül járt bolgár állampolgárt a mentő a kecskeméti megyei kórházba szállította súlyos sérüléssel. Halálos üzemi baleset Lajosmizsén Hét kisgyermek névadó ünnepségét rendezte meg szombaton délután 3 órakor a városi tanács házasságkötő termében a Kecskeméti Cipőgyár, FŰSZERT és a Gyógyszeripari Vállalat szakszervezeti bizottsága. A bensőséges ünnepség után a cipőgyár egyik szocialista brigádja ajándékokkal kedveskedett a picinyeknek. Felvételünk az ünnepélyes pillanatot örökítette meg,. Tragikus szerencsétlenséget okozott hétfőn reggel a figyelmetlenség Lajosmizsén. Bujdosó Béla 40 éves traktorvezető a Béke Termelőszövetkezeti Csoport alsólajosi üzemegységéből egy UE—28-as traktort akart beszállítani Kecskemétre, a gépjavító állomásra. A traktor- vezető ezt megelőzően le akarta mosni a járművet, s ezért a Rapitox—3 vízszivattyú hidraulikáját hozzácsatolta az erőgéphez. Bujdosó Béla a traktor hátsó ajtaját kinyitva gumicsövet akart kivenni az ülés alól, hogy azt a szivattyúhoz csatlakoztassa. A gumicső kihúzásával egyidejűleg véletlenül meghúzta a hidraulika működését szabályzó kart. A szivattyú emelőszerkezete működésbe jött, s a szerencsétlen traktorost az erőgép falához szorította. Bujdosó Béla az elszenvedett súlyos belső sérülések következtében azonnal meghalt. A halálos üzemi baleset ügyében a rendőrség folytatja a vizsgálatot G. G.