Petőfi Népe, 1967. március (22. évfolyam, 51-76. szám)
1967-03-26 / 73. szám
1967. március 26, vasárnap 5. oldal A Bucka nótaíája „Kint vagyunk a vízből“ Hónapokat késik a kecskeméti fedettusxoda átadása Nem egészen két és fél éve épül a kecskeméti fedettuszoda és túlzás nélkül mondhatjuk, hogy mindvégig országos érdeklődés kísérte a munkálatokat. Érthető, hiszen nemcsak Kecskemét, a megye, hanem az egész magyar úszósport számára nagy nyereség egy korszerű, ötven méteres fedettuszoda létrehozása. De örömmel figyelték az impozáns épület szépülését, a beruházással kapcsolatos sajtóközleményeket azok is, akik nem érdeklődnek különösebben a sport iránt, viszont szívesen fürödnének, úszkálnának munka előtt, vagy munka után egy-két órát a melegvizű medencében. Érthető tehát, hogy széles körben keltett aggodalmat, bosszúságot a szájról szájra terjedő hír: valami baj van az építkezésen. A iód informáltak azt is tudni vélték, hogy az épület tetőszerkezetében bukkantak elő hibák és emiatt hónapokkal eltolódik a beruházás befejezésének április 20-ában megjelölt határideje. A hír nem volt alaptalan. Március 23-án azért találkoztak az építkezésen a Középülettervező Intézet, az OVF Vízügyi Építő Vállalat — a kivitelező — és a megyei Beruházási Iroda szakemberei, hogy a helyszíni -szemle alapján döntsék el később a tetőszerkezet megerősítésének a módját. Jelen volt a Központi Döntőbizottság képviselője és szakértője is, tekintve, hogy a íedettuszodával kapcsolatban — részben a szóban levő hibák miatt — peres eljárás folyik. Múlt év novemberében észleltek először kisebb elváltozásokat az épület vasvázas tetőszerkezetében és a jelzéseket követő vizsgálat alapján, az SZMT munkavédelmi bizottsága — indokolt óvatosságból — leállíttatta a tető alatti részen a munkálatokat. Azóta természetesen lényegesen kisebb ütemben főijük a munka, mint korábban és az április 20-i határidő betartása akkor is elképzelhetetlen lenne, ha nem kerülne sor a tetőszerkezet megerősítésére. A szemle és az eddigi megállapítások alapján még nem lehet egyértelmű választ adni arra a kérdésre, hogy a terv, a kivitelezés vagy egyéb körülmények milyen mértékben játszottak közre abban, hogy az új épület tetőszerkezetét meg kell erősíteni. Nincs eldöntve ma még az sem, hogy a megerősítésnek melyik módját választják a szakemberek. A döntőbizottsági eljárás során minden bizonnyal megszületik a válasz a még nyitott kérdésekre, így — reméljük — arra is, hogy kit, mennyiben terhel felelősség a hibákért. Annyi azonban bizonyos, hogy az uszoda megnyitására még jó néhány hónapig várnunk kell és természetesen emelkednek a beruházás költségei is. Szóval egyelőre „kint vagyunk a vízből” és ez bizony elég szomorú dolog. B. D. Igazi aranyhomok ez errefelé; a szőlők, gyümölcsösök klasszikus hazája. Szakszövetkezeti vidék, s e társulások gazdái kipróbált szakértelemmel, apáiktól örökölt készséggel hozzák ki a talajból a legjobbat és a legtöbbet, változtatják a szó szoros értelmében kincsesbányává a hajdani tengerfeneket. Itt. a Buckának nevezett csengődi határrészen él a homokvidék poétája, dallamok szerelmese, a hatvanegy esztendős Borbánja Gyula. Élete a paraszti munka neheze és a nóták nyugtató, pihentető, köny- nyed szárnyalása közt oszlik meg. ■ A komponáló szőlősgazda A csengődi Aranyhomok Szakszövetkezet gazdája. Almából közepes évben is megtermeli a maga 200 mázsáját. Zamatos borainak erejét, tüzét, színvonalát pedig megannyi oklevél hirdeti, amelyeket a különböző borversenyeken érdemelt ki. Nem utolsósorban pedig — szerzője mintegy 200 dalnak. Túlzás lenne azt állítani, hogy az országban valamennyit széltében-hosszában éneklik. De annyi bizonyos, hogy kiterjedt baráti köre nagyrészüket szívesen hallgatja. jól ismeri. Gyula bácsi a gyümölcsfák, szőlőtőkék közt foglalatoskodik éppen, amikor a portára betoppanunk. Szívélyesen tessékel a lakásba, ahol a fő helyet a zongora foglalja el. A tetején kész és éppen munkában levő dalok kottái mellett: szakfolyóiratok — Kertészet és Szőlészet, Élet és Tudomány —, meg a gyümölcstermesztést tárgyaló szakirodalom reprezentánsai. Violinkulcs és szakkönyv — Nemcsak a nótákat, de a szaktudományokat is „kottára szedem” — mondja élcelődve. — Mert nemcsak ösztönös szőlész, borász vagyok, hanem annak idején a főiskolát is elvégeztem. És tudom, hogy mit kamatoznak a gyakorlatban a — A dal éltet — kíséri csöndes prózával a billentyűk fölött gyöngyöző melódiát. — Ha elfáradok, ha gondom akad, leülök a zongora mellé, s egyszerre rendbejön miniden. .. Mégsem csupán magának élő ember. A köz érdekében mindenkor szívesen vállal tennivalókat. Részt vesz a népfront munkájában, gyűlésekre toboroz. Amivel megbízzák, annak legjobb tudása szerint maradéktalanul eleget tesz, mint legutóbb is, a választások szerveszaktudomány újabb eredményei! Mentegetőzik, hogy a tavaszi munkák dandárja kikészíti a művészujjakat. De végül mégis leül a hangszer mellé, s rövid bemutatót tart szerzeményeiből, Amint elmondja, egy röpke évtizede csak, hogy komponálni kezdett. Tíz év, kétszáz nóta: ez mindenesetre hízelgő mérleg. Valaha a már megfáradt Dan- kó Pista hegedűje sírt ezen a tájon. Napjaink csengődi „nótafája”: Gyula bácsi. zése, lebonyolítása kapcsán. — Tudjátok-e. miért születik mostanában több hallgatóm, mint csárdásom? — kérdez ránk két nóta közt. — Nincs még bevezetve a lakásba a villany. A petróleum fénye viszont el- and'alít. s ez a merengő hangulat a mélabús daloknak kedvez inkább. (Félhivatalosan úgy értesültünk, hogy Gyula bácsi' tói nemsokára több friss szám várható: remélhetőleg rövidesen sor kerül ennek a tanyarésznek a villamosítására is.) „Homoktenger hullámzott itt. Egyik kedves dalával búcsúzik tőlünk. A tájról szól ez is, amelyhez Borbényi Gyula már annyira idenőtt, s amelynek dolgos népe szereti és becsüli. „Homoktenger hullámzott itt valamikor réges-régen, Szél úrfi meg dombokat fújt, völgyet töltött jókedvében. Hej, de nagyon megváltozott öreg bucka, a te képed, Mennyi szépet, jót adsz máma a csengődi szorgos népnek!" Az éltető, serkentő muzsika ROH4NNI, ROHANNI, ROHANNI Valahol a körúton jól ős szeszidolt bennünket egy gépkocsi- vezető, mert — szerinte — elébe tolakodtunk a zöld jelzést váró autóhordában. Talán száz méterrel arrább egy idős néni halált megvető bátorsággal futott át a száguldó gépkocsik között az úttesten. Mindössze egy percnyi időveszteségről, vagy talán annyiról sem volt szó mindkét esetben. A rohanást kortünetként emlegetik mostanában. Igaz ez? Vajon nagyapáink, vagy a még régebbi ősök nem akartak gyorsabban, s még gyorsabban haladni? Dehogynem. Elég körülnézni a Budapesti Közlekedési Múzeumban, hogy meggyőződjünk róla: sok ezer éve agyai, fúr farao az ember annak érdekében, hogy a lehető legsebesebben jusson el oda, ahova akar. A tengeren persze már jobban lehetett hasznosítani a szél erejét. Ez a büszke angol vitorlás akkoriban járta az óceánokat, amikor gyermekkorunk regényhőse, a falábú kalózkapitány —. vállán a papagájjal — a Kincses-sziget aranya után kutatott. Ennek a fakerekű alkalma tosságnak még a szél hajtotta a propellerét. Ment-e vajon, és Gőzmozdony a XIX. század végéről. Nem illik megmoso- ha igen, gyorsabban, mint a lyogni, mert — mint ismeretes — ükunokái sem pöfögnek sokkal gyalogos? gyorsabban Vác tói Budapesti#, Itt pedig a híres Csonka-féle személygépkocsi. Az első viláf háború előtt született. Akkoriban, amikor a Rákoson néhány val merő férfi fából és vászonból fabrikált gépmadarakon lovagolv ejtette ámulatba az embereket. Zsélyi Aladár és társai hőskorától alig egy emberöltő telt e De ennyi is elég volt ahhoz, hogy ma már olyan minden kénye lemmel berendezett acélóriások szolgálják a rohanást, mint : KLM-repülőtársaság utasszállítója. A jelent azonban már nem is az óriás utasszállító repülőI hanem az űrhajók jelentik. Nagyapáink ifjú korukban még el hűlve olvasták, hogy egy vakmerő ember a jegenyék koronájává is magasabbra emelkedett gépmadarán, mi pedig már a Hole meghódítására várunk. Milyen jó lenne száz év múlva ismét meglátogatni ezt a múzeumot. Lehet, hogy úgy néznénk Gagarin űrhajójára, mint most Zsélyi Aladár csontvázszerű repülőgépére? Békés—Pásztor
