Petőfi Népe, 1967. február (22. évfolyam, 27-50. szám)
1967-02-19 / 43. szám
Téli meditáció Porrá darálta már az út havát január malomkövein a szél, s a betonfalakkal nyújtózó vidék acélizmai zsugorodva várnak tavaszi olvadásra. Most törpébb az ember is, tompábbak az árnyak, nem szöknek ég felé állványokon szült dalok az építőmunkás ajkáról, s a kályha dorombpló melegét kötözné az ember a falakhoz. Tél van. Mint béna végtagok, úgy csüngnek az évnek vágyaktól feszülő testén a hónapok; Január, február ... Égnek az ujjak a fagytól, s mégis lüktet az élet: Gyümölcsöskertek fáira védő permetet szórnak a gépek, vonatok vonaglanak eljegesedett váltókon, kémények nyúlt nyaka füstöl, dünnyög a bánya, s a téesz tanyája jó menekéket ád a vitázva tervező munkacsapatnak, s a kultúrházból víg zene szökken az út közepére, hol gyenge nyomot hagyott a postás „vaskarikája” ... Porrá darálta már az út havát január malomkövein a szél, De holnapok ígéretével fut tovább terveink erein a vér, s az ember kilép a, téli bénaságból. Kátay Antal ÉPÜLÓ HÁZ UpüJd híz a gyir mögött — cserép-, gerenda- és tégladomb: fillérnek gonddal rakosgatott reménye, a böjt, az örök bizonygatás, hogy így a jé, éíl» rettegés: megéri-e? Oe tenni kell, muszáj! télire fedél kell, biztos, lakható, S a fal emelkedik! Napra nap, rakédik magasabbra íéllg-kész álmok tégla-sora. Nem eserép-, gerenda-, s téglahegy! Ok tudják, 6k, mert építenek: konyha ez, kamra, s tiszta-szoba Ténagy Sándor QluíjtJ AZ ERDÉLYI havasok közül indult el 94 évvel ezelőtt, s küzdelmekkel teli élet után a Duna partján pihent meg 30 éve. Életműve a magyar festészetnek olyan színfoltja, melyet a kortársak és az utókor újra és újra felfedez, de teljes egészében megismerni máig sem sikerült. Nagy István Csíkmindszentem született 1873. március 28-án. Apja módosabb parasztember, anyja dolgos kezű székely asz- szony. A három fiú közül István nőtt leginkább anyjához, akihez mindig visszatért, s akinek jóságos, ráncokkal barázdált arca állandó témája a festővé lett fiúnak. A népiskola elvégzése után a kolozsvári tanítóképzőben tanítói oklevelet szerzett, de már közben is rajzolt. Noha Keleti Gusztáv, a pesti Mintarajzis- kola igazgatója biztatta, hogy iratkozzék be a főiskolára, Nagy István akkor még nem érez elég erőt magában a művészi' pályához. Kolozsvárról Homokmégyre kerül tanítónak. Itt két esztendeig működik, közben rajzol, s képeit az iskola falaira akasztják ki. A hagyomány szerint egy alkalommal meglátogatta Keleti Gusztáv, s erélyes biztatásáfa most már beiratkozott a minta rajziskolába, ahol két és fél évet töltött. Utána a müncheni Akadémiát, majd a párizsi Julian iskolát látogatta. 1902-ben Olaszországot kereste fel. Külföldi tartózkodása alatt viszonylag keveset festett, csak az élményeket gyűjtötte. Tanulmányait befejezve visszatért Erdélybe. Érezte, hogy még nem találta meg egyéni kifejezésmódját. NINCS állandó lakása, sem műterme. Állandóan kóborol, szinte „nomád” életet él. Ismerősöknél, rokonoknál vagy vadidegen embereknél húzza meg magát éjszakára. Ebben az időben olajjal fest, de érzi, hogy a hagyományok megkötik a kezét. Szénnél, majd a pasztellal sokkal szabadabban tud dolgozni. Át is tért erre a technikára, s az igazi mesterművek így születtek. 1914-re, első budapesti bemutatkozásáig — nagyjából kialakult festői világa. A világháborút mint hadifestő szolgálja végig. Nem festett nagy csatajeleneteket, sem lelkesítő hősöket, hanem fáradt katonákat, „embereket az embertelenségben”. 1920-ban átjön Magyarországra. A hegyvidék zárt, kopár fensége után megragadja az Alföld végtelensége, és a Dunántúl lankáinak bájossága. Magyar volt-e Árpád? ; A tudomány is megszólal művésztelepen heeskemeít Műkertben szépen megépített aszfaltút — reméljük — kiegészül már a tavasszal a Képzőművészeti Alap által minden évszakban benépesített Alkotóházig. Szükség van erre az útra, mert most. tél közepén is, „telt ház” van itt, a festők, szobrászok fél lábszárig süppednek hóba-sárba, ha közlekedni akarnak a külvilággal. Imre Gábor, a Kecskeméti Művész Klub elnöke és Kiss J. Zoltán festőművész társaságában gázoltunk át a jeges hókupacolcon, amíg eljutottunk az egyébként szépen eltakarított környezetű, s belső világában rendtől és tisztaságtól ragyogó művészházig. Ennek az országosan ismert s hivatását ma is érdemes múltjához méltóan betöltő intézménynek Szentivá- nyi István tíz év óta viseli gondját. — Sejtettem, hogy László Gyula professzort keresitek — feleli kérdésünkre. — Még éppen itt találhatjátok, de már készülődik elfelé tőlünk. Érdekesebb, vonzóbb környezetbe nem is tessékelhetett volna bennünket, mint abba a műterembe, amelyben a kiváló tudós fogadott bennünket. László Gyula egyetemi tanár, a népvándorlás és a középkor régészetének tudós professzora, képzőművészet-történész és esztétikus, a magyar múlt lankadatlan kutatója — s mindezek mellett, vagy mindezeken túl szelleme pihenő óráiban, léleküdültetésül: festőművész. — Mint piktor pihenek és dolgozgatok most itt. s igyekeznék másra nem is gondolni, ha sikerülne — mondja, amint az igazán kiváló emberek kedves és bölcs szerénységével nyújtja üdvözlésre kezét, s mi meglepődve nézünk körül a meleg hangulatú szép műteremben. Almokat látunk a falakon, a tudós, a művész ás az esztétikus álmait. Mert mi másnak nevezhetnénk azt a gyengéd erőt, amely László Gyula kompozícióin és portréin lebeg és mu- tatjá meg azt, hogy milyen éltető fények vllá ■ Ottják meg a tudomány emberének lelkivilágát. De ő kitér örvendő éljeneink elől — s most már, talán akaratlanul, mégis csak a nagyszerű kutató őstörténész nyilatkozik meg szavaiban: — Nemcsak ilyen álmaim vannak nekem. Itt. szerény képeim között is, éjjel-nappal fel- felködlik előttem honfoglaló Árpád alakja, az ő török hadai élén. Élámulva figyeljük a szót, amelyet így még Vámbéry Armin se mondott ki soha. — Árpád? Török hadak élén? — Nono — int barátságosan —, nem kell megijedni, de ez a történelemlátomásom talán nem is érett még meg a vitaindító publikálásra. Mégis ki merem már mondani, hogy kutatásaim alapján bátran föltehető: maga Árpád is török volt. Tudom: izgató föltevés, de mit mondjak, ha már-már az is kimutatható: nem 896-ban jelentek meg magyar őseink a Kárpátok medencéjében, hanem mintegy háromszáz évvel előbb, 670 körül, itt megtelepedtek — s Árpád később tőlük vette el és szervezte meg a hatalmat, Árpád, a török vezér, ismétlem: török hadaival. Ennek a bizonyítása azonban még igen komoly kutatómunkát igényel, tehát egyelőre még marad — stúdium... Különben pár éve már írtam ilyen irányú tanulmányt az akkori Népnevelés című folyóiratba, de még nem olyan megalapozott igénnyel, mint aminővel talán nemsokára előállhatok. László Gyula nagy történelmi és néprajzi műve „A honfoglaló magyar nép élete” — alapvető tudományos munka. Nem kétséges, hogy most kimondott megállapításai sem alaptalanok. Ennek majd el kell válnia. S hogy mint művészhez és műtörténészhez visszatérjünk hozzá, említsük meg a következő ismert műveit: Botticelli. Leonardo, Michelangelo, Raffaello, Barcsay. — Most kerül piacra az Ősember művészete és Medgyessy Ferenc művészété. — Pedagógiai szempontból is fontos, és jelentős könyvek ezek, átmelegítve azzal a finom és hangulatos szeretettel, amely Kecskeméten festett mostani képei fölött is ott lebeg. Simonka György Nagy István: Önarckép 1923-ban a Nemzeti Szalonban rendezett kiállítása meghozta a megérdemelt sikert. A kritikák lelkesen méltatják az ismeretlenségből felbukkanó kész művészt. Lyka Károly, Kosztolányi Dezső elragadtatással írnak róla. A huszas évek közepétől gyakran látogat haza Erdélybe, bejárja a jól ismert vidékeket, s egy jómódú ügyvéd személyében mecénásra is talált. Neki köszönhető, hogy megfesthette az akkori Erdély szinte valamennyi számottevő személyiségét. A húszas évek végét Jugoszláviában, felesége szülőfalujában tölti. • Sajkásszentivánom laknak, a művész sokat dolgozik, felesége pedig házal a képekkel. 1930-ban Bajára költöztek át, de Nagy István mór beteg. Kénytelen felhagyni a bolyongással, legfeljebb egy-egy kisebb kirándulásra futja erejéből. Régi emlékeit veszi elő és j újra megfesti az évtizedekkel korábban bejárt tájakat. Lelkes, de kis számú mecénása nem tudja anyagi helyzetét megváltoztatni, egészségi állapo- j |§ ta is egyre romlott, míg 1937. február 13-án délután fél két- i tőkor a bajai kórházban el- j | hunyt ABBAN az órában kézbesítették ki feleségének az engedélyt, hogy trafikot nyithat a megyeházán, s pár nappal előbb ! választották a város polgárai közé a művészt. Temetésén megjelent a város vezetősége is a művészbarátok mellett. A helyi újságok mint „székely őstehetséget” parentálták el. Nagy István képei nem tartóznak az úgynevezett „szér képek” közé. Sötét tónusú szí nei, leegyszerűsített, összefogót1 formái sokak szemében idegennek hatnak. Mégis egyre t&fr- j ben és többen gyönyörködnek, műveiben az országban és itt I Baján is. A város mindinkább büszke arra, bogy a nagy művész falai közt élt, és itt van eltemetve. Büszke arra is, hogy a múzeumban levő hagyaték ás a magánosoknál található igen jelentős számú festmény ilyen értelemben is Nagy István városává tette Baját. A múzeum kiállításain állandóan látható Nagy István-fest- mény, de 1964-ben több mint 100 műből rendeztek kiállítást, ahol a budapesti gyűjteményekből és magángyűjtőktől a leg- 'elentősebb műveket összegyűjtve mutatták be ennek a különös sorsú művésznek életművét. A múlt nyáron a szabadkai múzeum rendezésében a jugoszláviai pasztellek bemutatására került sor. Csak most döbbentek rá a szakemberek is, hogy mennyire nem ismerjük ezt a korszakát, s nem is tudjuk, mennyi remekmű kallódhat még három ország területén. Legutóbb . Székesfehérvárott rendeztek Nagy István-kiállítást, s a katalógusból kitűnik, hogy a kiállított művek jelentős része bajai gyűjteményekből került oda. BAJA továbbra is ápolja Nagy István emlékét. Halálának 30. évfordulójára — májusban — emlékműsorral és kiállítással emlékeznek meg róla a Tanítóképző és a Múzeum közös rendezésében. S reméljük, hamarosan felállítják szobrát is, s hogy ebben az évben megszületik a város által alapított Nagy István képzőművészeti díj, melyet a terv szerint minden évben a Bajai Nap>ok alkalmával rendezett képzőművészeti kiállításon fognak kiosztani. Dr. Sólymos Ede Pálfi Gusztáv: Fiú nyúllal. (Abrahám János felvétele.) ÉJFÉL Fél éjszaka, éj fele. Játszom a szavakkal, fekszem hanyatt. A még csupa-tűz kályhatestben légvonal friss parázsba kap, vaskalodába zárt a vulkán, úgy nézem, mint a mozivásznat: megfakultam erőtlen, tompán az összeszűkült mennyezetre rozsdás lángjai fel cikáznak. Ejfél. A Föld most fordul el. egy-felén talán z&olozsmázva, niás felén fényfolt foltra lel s foltban tivornya tivornyákra éjfél. A Föld most fordul el. Kelet-szaggatta vaksötéteD derengés... épp most fordul el: legyen hajnalra békességem. Ka f fai Sarolta Halotti beszéd ÜJSAGHtR: halmérgezés a Fü~ löp-szigeteken. Egy tucatnyi halfaló halt a haltól halhalált Egy légy is ott halt kínJialáll, mert illatából inhalált. Haláluk hallván a halnép halul alig szólt, tartott egy hálálj bulit, táncoltak ott hully-gully-t, halipszót. ■Ü mert a halban él a hála, társaik nemes halála hősi tettként, száz alakban, mondaként él a halakban, s megáldották azt a hallét, így lett halból halhatatlan Rudnai Gábor v
