Petőfi Népe, 1967. február (22. évfolyam, 27-50. szám)
1967-02-16 / 40. szám
c?v _____ V-/(Fpru A legeldugottabb tanyára is, Teljes mozgásban a népművelési apparátus Intézkedés készül a tanyai iskolák áramfejlesztővel való ellátására Bár a népművelésben nincs holtszezon, a munka dandárja akkor köszönt be, amikor a mezőgazdaságban kevesebb elfoglaltság adódik. A falusi és tanyai emberek jobban ráérnek, hogy elmenjenek az iskolába, vagy a művelődési otthonba, rendszeresen leülhetnek a televízió elé. Ezért a téli hónapokban a népművelési apparátus erőteljes mozgásba lendül. Mit csinálnak ezekben a hetekben megyénkben a népművelők? Az akadémiák, előadássorozatok programjának elkészítésénél az idén nagy figyelmet fordítanak a mezőgazdaságra. Ezért megsokszorozódott » korszerű mezőgazdaságot ismertető tsz-akadémiák és a különféle ismeretterjesztő előadások száma. Különösen a bajai és kalocsai járásban mutattak jó példát, mindkét járásban több fajta kurzust tartanak a tsz-vezetők számára is. Nagyon megszaporodtak megyénkben a klubok és szakkörök. Ezek kitűnő alkalmat nyújtanak a téli hónapokban az ismeretszerzésre és szórakozásra. A legtöbb termelőszövetkezet vezetősége megértette a klubok jelentőségét és nem kis áldozattal siet a sokszínű elgondolások megvalósítására. Megyénk tanyavilágának „fehér foltjait” szorgalmasan látogatják a művelődési autók, amelyeknek programját az utóbbi időben felfrissítették. Ezek a mikrobuszok összetett műsorokkal keresik fel a tanyaközpontokat, ismeretterjesztő és játékfilmeket vetítenek és előadókat visznek ki a tanyára, kiállításokat mutatnak be és könyvvásárt rendeznek. Különösen a kecskeméti és kiskunhalasi művelődési autó végez felelősség- teljes munkát. A kecskeméti tanyavilágban még egy művelődési autóra volna szükség, mert a rendelkezésre álló egyetlen gépkocsi nem képes a városi és járási igényeket kielégíteni. A téli időszakra esik a tavaszi kulturális seregszemlékre való felkészülés. Pártunk IX. kongresszusának szellemében valamennyi járásban lesznek vetélkedők, kulturális bemutatók. A bábfesztiválra, a tánczenekarok bemutatójára, az irodalmi színpadok fesztiváljára, a népi- tánc-fesztiválra és a társastánc- klubok megyei versenyére való felkészülés kitűnő alkalom a fiataloknak arra, hogy ismereteiket gyarapítsák és ugyanakkor korszerűen, jól .szórakozzanak. Az ifjúsági vetélkedőkhöz a megyei népművelési tanácsadó a közelmúltban hasznos útmutatót bocsátott közre. A vetélkedőkre, kulturális fesztiválokra való készülődés mindenütt a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulójának megünneplése jegyében történik. A tanyavilágban folyó népművelő munkához jelentős segítséget ad a hamarosan munkába lépő három színészbrigád. A szakszervezetek megyei tanácsának szervezésében február végén a Kecskeméti Katona József Színház művészeiből alakult csoportok indulnak el a tanyavilág rendszeres látogatására. Megyénk fehér foltjainak felszámolásában, a tanyavilágban folyó népművelő munkának nagy akadályozója a villany hiánya. Á művelődési autók nem juthatnak el mindenhová, viszont legalább a televíziót és a házi filmvetítést kellene biztosítani a tanyai iskolákban. A megyei tanácson tárgyalások folynak áramfejlesztő gépek beszerzésére. Ez a kérdés az utóbbi időben hatványozottan előtérbe került, és ha. sikerül kedvező megoldást találni, akkor nagyot léphetünk előre a „fehér foltok” felszámolásában. B. 3. Háromezer kalória Hatalmas, impozáns csarnok lesz a Baromfifeldolgozó Országos Vállalat kecskeméti gyáregységének hűtőgépháza, amely a gyár rekonstrukciója keretében készül. Most még a különböző berendezések szanaszét hevernek a hatalmas teremben. Az Április 4. Gépgyár 16 tagú szerelőcsoportja azonban gyorsan a helyéire rakja a gépeket. A 16 kompresszor — amelyek összteljesítménye 3000 kalória (ennyi hőenergia elvonására képesek a feldolgozott áruból) — már a helyére került. A gépház júliusra készül el, akkor kezdi meg próba- üzemelését. Azután már csak hárman dolgoznak majd a teremben, akik az automatikus kapcsolóberendezésekre felügyelnek. Képünkön a szerelők a kompresszorok beállítását végzik. Ülést tartott a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága február 15-én Kádár János elv- társnak, a Központi Bizottság első titkárának elnökletével ülést tartott A Központi Bizottság ülésén Komócsin Zoltán elvtárs, a Központi Bizottság titkára beszámolt az időszerű nemzetközi kérdésekről, ismertette a választott szervek 1967-es nemzetközi kapcsolatainak tervét és a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulójának megünneplésére vonatkozó javaslatokat. Biszku Béla elvtárs, a KőzÖtezer amerikai tudós tiltakozása Washingtonból jelentették a nemzetközi sajtótudósítók: Ötezer amerikai tudós — köztük 17 Nobel-díjas — petíciói juttatott el február 14-én Johnson elnökhöz. A saját kezű aláírással ellátott petícióban azt követelték Johnsontól, hogy az USA ne alkalmazzán biológiai és vegyi fegyvereket. Az aláírók szerint az USA Vietnamban veszélyes precedenst teremtett könnyfakasztó gázok és mérgező vegyi anyagok alkalmazásával. — Képünkön: A tudósok képviselői sajtóértekezletet tartottak s ezen megjelent (balról jobbra): dr. John T. Edsall biokémiai professzor (Harward egyetem),, dr. Irwin C. Gunsalos biokémiai professzor (Illinoisi egyetem), és dr. Matthew Meselson biológiai professzor (Harward egyetem), ponti Bizottság titkára tájékoztatta az ülés résztvevőit az országgyűlési képviselő és tanácstagválasztások előkészületeiről és menetéről. Az elfogadott napirendnek megfelelően foglalkozott a Központi Bizottság a termelőszövetkezeti kongresszuson részt vevő kommunisták állásfoglalásara vonatkozó irányelvekkel. A javaslatokat Nyers- Rezső elvtársi a KB titkára ismertette. A beszámolókat, javaslatokat és az előterjesztett irányelveket a Központi Bizottság egyhangúlag jóváhagyta és elhatározta, hogy a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulójának megünneplésére vonatkozó határozatát nyilvánosságra hozza. Határozat a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulójának megünnepléséről L Fél évszázaddal ezelőtt, 1917. | november 7-én győzött a Nagy Októberi Szocialista Forradalom, létrejött a világ első munkás-paraszt állama, a Szovjet Szocialista Köztársaság és ezzel megkezdődött az elnyomás és kizsákmányolás világuralmának alkonya. Az első győztes proletár forradalommal a marxizmus—leni- nizmus elmélete, a munkásosztály ideológiája gyakorlattá vált. Megszületett a világ első munkáshatalma, a munkásosztály forradalmi pártjának, a nagy Leninnek vezetésével létrehozta a proletárdiktatúrát, a szocialista forradalom államhatalmát. A marxizmus eszméi, amelyek háromnegyed évszázaddal azelőtt még „kísérteiként járták be Európát”, a világ egyhatodán élő valósággá, világot formáló erővé váltak. Az októberi forradalom az emberiség eddigi történelmének legnagyobb fordulata. Megkezdődött a kizsákmányolás több ezer éves uralmának felszámolása, elkezdődött az emberiség legújabbkori történelme. Fél évszázad alatt megváltozott a világ arculata. Az októberi forradalom megmutatta az emberiség legégetőbb problémáinak megoldását és a világforradalmi folyamat azóta feltartóztathatatlanul halad előre. A Szovjetunió léte, harca és forradalmasító példája nyomán már tizenhárom ország népei vívták meg sikerrel harcukat a néphatalom megteremtéséért. A Szovjetunió a második világháborúban a háború fő terhét viselve, szétzúzta az imperializmus rohamcsapatát, az ál- lig feifegyverzett náci fasizmust. Győzelme világszerte új Jendü- letet adott a társadalmi haladásért és a nemzeti függetlenségért folyó harcnak. Az elmúlt két évtizedben létrejött a szocialista világrendszer, amely ma a világtörténelem alakulásának döntő tényezője. Példátlanul gyors történelmi fejlődésében a szocializmus életereje és fölénye fejeződik ki. Az októberi forradalom, majd a szocialista világrendszer létrejötte és támogatása lehetővé tette, hogy a népek szabadságharcának csapásai szétzúzzák a szégyenletes gyarmati rendszert. Újabb és újabb népek léptek és lépnek a függetlenség útjára, önálló fejlődésükért vívott harcuk legfőbb támasza ma a Szovjetunió és a szocialista világ- rendszer. (Folytatás a 2. oldalon.) Kinek jár a gyermekgondozási segély? A rendeletről nyilatkozik Erdei Lászlone, az MNOT elnöke d. oldali Világ proletárjai, egyesüljetek! A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG LAPJA ixn. évf., 4». sz. Ara 60 fillér mi. febb. is, csütörtök