Petőfi Népe, 1967. február (22. évfolyam, 27-50. szám)
1967-02-16 / 40. szám
1 oldal 196". február 16. csütörtök Határozat a Nagy Októberi Szocialista Forradalom SO. évfordulójának megünnepléséről (Folytatás az 1. oldalról.) A Nagy Októberi Forradalom, a szocializmus eszméi uralják korunkat és mind több ember agyát és szívét hódítják meg. A Szovjetunió és a szocialista világrendszer az imperializmus, a kizsákmányolás ellen nemzetközi méretekben folyó osztályharc legfontosabb bázisa. Harca, eredményei az egész emberiséget szolgálják. A valósággá vált szocializmussal az imperializmus minden vonatkozásában számolni kénytelen, és ez kedvező feltételeket teremt a kapitalista világ dolgozóinak politikai jogaikért, gazdasági helyzetük javításáért, a békéért és a haladásért vívott harcához. A Szovjetunió népei hatalmas áldozatokat vállalnak a világimperializmus elleni küzdelemben és a hazájuk felvirágoztatásáért folyó óriási építőmunkában. A megvalósult leghaladóbb társadalmi rend a forradalom előtti elmaradott országból szocialista nagyhatalmat teremtett, amely a földkerekség egyik legfejlettebb országa, és egy sor alapvető területen első helyen áll a világon. Termelése a modern tudomány és technika vívmányainak segítségével viharos gyorsasággal fejlődik. A világ első szocialista országa az emberiség békéjének legfőbb, legbiztosabb támasza. Hadserege, amely a legerősebb a világon, őrködik a béke fenntartásán, hatalmas ereje visszarettenti az agresszorokat. Az imperializmus minden erejét arra összpontosítja, hogy megállítsa a szocializmus előretörését, visszaszerezze elvesztett pozícióit. A profitért és a világuralomért folyó esztelen hajsza az emberiség létét, fennmaradását fenyegető atomháborúba is belesodorhatja a világot. Az imperializmus agresszív köreit csak a népek harca, az emberiség békeakarata és mindenekelőtt a Szovjetunió és a szocialista világrendszer ereje fékezheti meg. A Szovjetunió az emberi haladásért, a demokráciáért, és a szocializmusért küzdő erők példaképe és legfőbb támasza. A függetlenné vált, vagy függetlenségükért harcoló ázsiai, afrikai, latin-amerikai népeket a történelem tényei győzik meg egyre inkább arról, hogy önzetlen segítséget a Szovjetuniótól és a szocialista országoktól várhatnak. Ma, amikor kibékíthetetlen harcban állnak egymással a szocializmus és az imperializmus erői, nemcsak a kommunisták hatalmas serege sorakozik fel a Szovjetunió mellett, hanem ott áll száz- és százmillió olyan becsületes ember is, akinek drága a béke, a haladás és a nemzett függetlenség ügye. Kialakulóban van és egyre szilárdul az emberiség legjava, a kommunisták és nem kommunisták összefogása, a béke, a haladás és a nemzeti függetlenség védelmében. n. A magyar - dolgozó nép élete, küzdelmeinek láncolata az elmúlt íél évszázadban elszakít- hatatlanul összeforrt a Nagy Októberi Szocialista Forradalommal. A magyar dolgozó nép meghallotta október szavát, megértette, hogy a forradalom minden ország dolgozójának utat mutat. Jogosan lehetünk büszkék arra, hogy a szocialista forradalom Oroszország után az 1919-es Magyar Tanácsköztársaság létrejöttével a mi hazánkban győzött először, és hogy az októberi forradalom oroszországi harcaiban százezernyi magyar internacionalista harcos vett részt. Függetlenségünk, önálló nemzeti létünk sokszor forgott veszélyben történelmünk során. A felszabadulás után a szocializmusban, az októberi forradalom által feltárt útban megtaláltuk a nemzeti függetlenség megszilárdításának, népünk felemelkedésének, anyagiakban és kultúrában gazdag élete megteremtésének útját. Testvéri barátságunk és szövetségünk a Szovjetunióval szilárd és megbonthatatlan, mert a proletár internacionalizmus elvi alapján áll és összhangban van népünk létérdekeivel Céljaink, elveink közösek és hazánk felvirágoztatásának, szocialista vívmányaink erősítésének, terveink valóra váltásának záloga a további szoros testvéri barátság, a politikai, a gazdasági, tudományos, kulturális és katonai együttműködés a világ első szocialista országával, az ötvenesztendős Szovjetunióval. A világ, az emberiség sorsa a két világrendszer között folyó nagy történelmi küzdelemben dől el. Ebben a harcban tanúi lehetünk a forradalmi mozgalom nagy fellendüléseinek, győzelmeinek, de ideiglenes visszaeséseknek is. A harc végső kimenetele azonban nem kétséges. A nagy október óta eltelt fél évszázad, mely alapvetően megváltoztatta a világ arculatát, világosan, félreérthetetlenül felrajzolta a jövő perspektíváját is: a szocializmus győzelmét az egész világon. A hare a jövőben sem lesz könnyű, további nagy erőfeszítésekre lesz szükség, de megvalósítjuk az emberiség legjobbjainak álmát: boldog, békés szocialista világot. IIL A Központi Bizottság, az illetékes állami, társadalmi szervek megfelelő központi rendezvényekkel gondoskodjanak arról, hogy hazánkban is méltóképpen ünnepeljük a Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelmének 50. évfordulóját. Az 50. évfordulóra készülve az országos szervek rendezzenek kiállításokat a Szovjetunió fejlődéséről. Adjanak ki tudományos, népszerű ismertető és irodalmi műveket. Mutassák be a kiemelkedő szovjet filmeket, színpadi alkotásokat és zeneműveket, a sajtó, a rádió és a televízió méltóképpen emlékezzék meg az évfordulóról. A Központi Bizottság felhívja a párt, állami, társadalmi és tömegszervezeteket, mozgalmakat, hogy a központi ünnepségekbe bekapcsolódva működésük területén emlékezzenek meg ünnepélyesen a Nagy Októberi Szocialista Forradalomról. Ismertessék meg minél több emberrel a Szovjetunió életed politikai, gazdasági, kulturális vívmányait és azt a szerepet, amelyet a világ első szocialista országa ma betölt a világban. Ismertessék közös céljainkat, közös harcunkat a békéért és a szocializmusért, mutassák be a magyar—szovjet kapcsolatok alakulását, fejlődését és szerepét népünk életében. A Központi Bizottság felhívja a magyar dolgozó népet: induljon „jubileumi munkaverseny” a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulójának tiszteletére. A munkaverseny sikerei újabb nagy hozzájárulást jelentenek hazánk felvirágoztatáséhoz, az októberi forradalom eszméinek, a béke, a haladás és a szocializmus eszméinek diadalához. Az egész magyar nép — az alkotó munka jegyében Is — együtt ünnepli majd a Szovjetunió népeivel és a világ haladó erőivel a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulóját Budapest ÍSÖE február 15, Napirenden az atomsorompő Jötő héten Genfhen megnyílik a leszerelési értekezlet William C. Foster, a genfi leszerelési tárgyalásokon részvevő amerikai küldöttség vezetője a jövő kedden kezdődő leszerelési tárgyalásokra való tekintettel kedden este Genfbe érkezett. A repülőtéren Foster kijelentette, hogy az Egyesült Államok és a Szovjetunió tavaly december óta, beható, aprólékos és — mint mondotta — bátorító tárgyalásokat folytatott azoknak a nézeteltéréseknek a megoldására, amelyek az atomsorompó- szerződést illetően fennállnak közöttük. A me gbeszéléseket diplomáciai úton folytatták, céljuk az volt, hogy kidolgozzák egy esetleges közös szerződéstervezet cikkelyeit. Közelebb kerültünk a célok egyeztetéséhez — jelentette ki Foster, hozzátéve, hogy az Egyesült Államok a nyugati szövetségesekkel is megvitatott számos szövegezési javaslatot Kijelentette, hogy a tárgyalásokra nem készítettek elő közös nyugati szerződéstervezetet. Foster közölte, hogy Johnson elnöktől olyan értelmű utasítást kapott, amely szerint mindent meg kell tennie a szerződés létrejötte érdekében. Az amerikai fődelegátus megjegyezte, hogy szeretne magán- megbeszéléseket folytatni szovjet partnerével, Roscsdnnal, a leszerelési értekezleten részvevő szovjet küldöttség vezetőjével. A megbeszélések célja egy közös szerződés cikkelytervezeteinek: megvitatása lenne —jelentette ki. Eoscsdnt csütörtökre várják Genfbe. A szerdai Pravdában Fjodor Burlacikij, a lap politikai szemleírója azzal kapcsolatban, hogy február 21-én, jövő kedden újrakezdi munkáját Genf ben a tizennyolchatalmi leszerelési ér- tekezieit, rámutat, hogy van bizonyos lehetőség árnak az alapvető akadálynak az elhárítására, amelyet az atomfegyverek elterjedésének megakadályozásáról kötendő szerződés útjába állítottak azok a kísérletek, hogy az NSZfC-t ilyen, vagy olyan formában hozzájuttassák az atomfegyverhez. Sajnálattal kéül megállapítani, högy a tervezett szerződést nemcsak Nyugat-Németország- ban bírálják. Súlyosan próbára teszi a szerződés a Kínai Nép- köztársaság jelenlegi vezetőinek atompolitikáját is — hangzik a Pravda cikke. A szemleíró rámutat: ha Kína támogatná az atomsorompó-egyezményt, az csak megerősítené az Ü,i- Kína Hírügynökségnek az ötödik kínai atomrobbantás után közzétett nyilatkozatát, amely azt hangoztatta, hogy a Kínai Népköztársaság az atomfegyverek teljes eltiltására fog törekedni. Ugyanakkor viszont a KNK vezetői következetesen nem hajlandók résztvenni azokban a konstruktív erőfeszítésekben, amelyek a termonukleáris konfliktusok veszélyének csökkentésére irányulnak ós ez ismét csak arról tanúskodik, hogy terveik és elgondolásaik messze állnak a béke érdektől. A kérdés most így vetődik fel: Hanoi légiterébe hatolt egy amerikai kötelék A védelem visszakergette Szerdán a thaiföldi támaszpontokról és a 7. flotta repülő- gép-anyahajóiról felszálló amerikai vadászbombázók folytatták támadásaikat a VDK Ipari települései és lakónegyedei ellen. Míg előző nap csak az ország déli körzetét bombázták, addig szerdán kihasználva a tíznapos felhős időt követő tiszta napsütést — az északi megyéket is támadták. Délután 3-kor egy kötelék Hanoi légiterébe is behatolt. Megszólaltak a szirénák és a fővárost védő légvédelmi ütegek tüzet nyitottak. A Hanoi északkeleti részét, a már néhányszor támadott Gia Lám területét, a repülőteret és a Vörös folyó hídját védő légvédelmi egységek tüze különösen heves volt. Ennek hatására a támadó kötelék rövid idő múlva visszafordult A riadót mintegy 20 perccel később lefújták. A hanoi sajtó és politikai körökben, ha meglepetést nem is, de bizonyos megütközést keltett a cinizmus, mellyel Johnson a bombázások újrakezdését megindokolta. Szerda reggel 7 órakor lejárt a DNFF fegyveres erői főparancsnoksága által meghirdetett hétnapos újévi tűzszünet Szerdán a szabadságharcosok már több vállalkozást és rajtaütést hajtottak végre. Ezek közül különösen kettő volt jelentős. Saigontól a tengerhez vezető csatornán elsüllyesztettek, illetve megrongáltak több amerikai aknarakó hajót. Ugyancsak a dél- vietnami főváros közelében sikeres támadást intéztek egy amerikai légitámaszpont ellen és több helikoptert megsemmisítettek. vagy sikerül sorompót állítani az atomfegyver elterjedésének útján, vagy egyre több állam szerzi meg ezt a fegyvert és végsősoron az elterjedés folyamata kicsúszik mindenféle nemzetközi ellenőrzés alól. — állapítja Burlackij. meg befejezésül Sukarno leváltása csupán napok kérdése Sukamo indonéz elnök szerdán bizalmas tanácskozásra ült össze az őt támogató indonéz nacionalista párt vezetőségi tagjaival. Az AP jelentése szerint arról az „ultimátumról” tárgyaltak, amelyet a hadsereg küldött az elnöknek. Az amerikai hírügynökség úgy értesült, hogy a Suharto kormányfő aláírásával ellátott „ultimátum” bejelenti: ha az elnök nem távozik tisztségéből szépszerével, akkor a következő lépés vizsgálat, majd tárgyalás lesz. Sukar- nót a jobboldal azzal vádolja, hogy szerepe volt a Szeptember 30-a akciónak nevezett baloldali hatalomátvételi kísérletben. Mint a nyugati hírügynökségek írják, Sukarno leváltása most már amúgy is csak idő kérdése. Az ideiglenes népi tanácskozó kongresszus március elején csaknem bizonyosan kimondja a hatalomfosztást. A Sukarno- barát nacionalista párt „Suluh Marimén” című lapjának adott nyilatkozatában az elnök kijelentette: most is úgy érzi, hogy demokratikus politikus, és ha a kongresszus úgy kívánja, lelép a színről, nem szegül szembe a parlamenti szerv határozatával. Sukamo mindenesetre hozzáfűzte: a testület nem képviseli az egész indonéz népet. Végül a közép-jávai csapatok nevében szerdán egy magas- rangú indonéz tiszt lényegében értésére adta, hogy amennyiben Sukamo leváltása után az elnök hívei felkelést kísérelnének meg, a hadsereg könyörtelenül szétzúzza azt Mexico Cityben kedden 22 latin-amerikai ország közül 14 aláírta azt a szerződést amely megtiltja nukleáris fegyverek birtoklását, használatát és gyártását Latin-Amerika területén. Az előkészítő tanácskozásokon részt vevő további hét ország — Argentína, Brazília, Jamaica, Nicaragua, Paraguay, Dominika és Trinidad-Togabago — az aláírást egy későbbi és meg nem j határozott időpontra halasztotta, azzal az indokolással, hogy kormányaiknak a szerződés szövegét még alaposabban tanulmá- nyozniok kell. Kuba nem vett részt az előkészítő munkákban az Egyesült Államok magatartása miatt, amely kezdettől fogva azt követelte, hogy Latin- Amerikában fekvő területeit, Puerto Rico-t és a Virgin-szi- geteket vonják ki a szerződés hatálya alól. Mindig az emberekért Alacsony, fekete hajú, élénk mozgású fiatalasszony. Az udvarról, a műhelyekből ide, a pár lépésnyi kis irodába, erősen behallatszik a „krampácso- lás”, percenként csörög a telefon, sűrűn nyílik az ajtó, lányok, asszonyok, technikusok, gépkocsivezetők, szállítómunkásolt jönnek. Valamennyien Fazekas Bélánét, a Vegyiműveket Szerelő Vállalat tiszakécskei gyáregysége gépkocsi- és szállítási előadóját keresik. Az asztalon útiszámlák, fuvarlevelek, kimutatások sokasága várja a pecsétet, az aláírást, elintézést. Fazekasné irodája bárki előtt, bármikor nyitva áll. Négy gépkocsivezető és nyolc szállító- munkás dolgozik a „keze” alatt, s előttem az első pillanatban hihetetlennek tűnik, hogy ez a mosolygós asszony ilyen kemény, nehéz munkát végző férfiak tekintélyes „főnöke”. — Pedig, el sem hiszi, milyen könnyű velük szót érteni. Csak ismerni kell őket, erényeiket, gyengéiket, s bízni kell bennük. Egyesek azt tartják, hogy a nők ilyen, vagy hasonló munkakörben „férfiassá” kell, hogy váljanak a tekintély kivívása és megtartása végett. Ez nem igaz.