Petőfi Népe, 1967. február (22. évfolyam, 27-50. szám)

1967-02-01 / 27. szám

t. oldal 1967. február 1, szerda Basu O'US’LfeS» PODGORNIJ szovjet államfő olaszországi látogatásának ered. menyei mindkét fél szempont­jából teljes mértékben kielégí- tőek. Ez nemcsak a hivatalos közleményből, hanem Podgor- nijnak és az olasz vendéglá­tóknak több alkalommal is el­hangzott kijelentéseiből, vala­mint a kedd reggeli olasz sajtó állásfoglalásaiból is kiderült. Csaknem valamennyi olasz lap kedvezően ítéli meg Podgomij látogatását. A Popolo, a ke­reszténydemokrata párt lapja a többi között rámutat, hogy a záróközlemény nem titkolja el az egyes politikai tények érté­kelésében fennálló különbsége­ket, de aláhúzza, hogy véle­ményazonosság áll fenn a bé­kés együttélés szükségességének megítélésében. Az Avanti, szo­cialista lap azt emeli ki, hogy az őszinte tárgyalások hozzál tudnak járulni a nemzetközi) feszültség enyhítéséhez. Felesleg ges hangoztatni, mennyire je-) lentőségteljes. hogy a záróközí leményben is említés történik a Szibériából Triesztig építen­dő gázvezeték tervéről. Olasz­ország demokratikus erőinak most az a feladatuk, hogy meg­szilárdítsák az elért eredmé­nyeket. kiszélesítsék és gyümöl­csözőbbé teffvék azokat. A VIETNAMI háborúval kap­csolatos események az utóbbi hetekben egyre inkább kieme­lik hogy az Egyesült Államok politikáía. agresszív politikája, mélv válságban van. Amerikai közéleti személyiségek nyíltan hangoztatják: az országban egy­re kevésbé hiszenek a kormány szavainak őszinteségében. A háborús erőfeszítések fokozásá­val — az új behívások, a hadi­kiadások növelésével a kormány pedig csak azt ismeri be. hogy nem váltak valóra reményei az 1967. évi katonai győzelmet il­letően. Tito elnök elindult Budapestre MOSZKVA (TASZSZ) Tito jugoszláv elnök, a JKSZ elnöke feleségével kedden vo­naton Moszkvából Budapestre utazott. Mint ismeretes, január 28-a óta az SZKP Központi Bi­zottságának meghívására nem hivatalos látogatást tett a Szov­jetunióban. A zászlókkal díszített pálya­udvaron Tito elnököt és kísé­retét Leonyid Brezsnyev, Alek- szej Koszigin, Kiril Mazurov, Jurij Andropov, valamint Gro- miko külügyminiszter búcsúz­tatta. Jelen volt az elutazásnál Szipka József moszkvai magyar nagykövet is. fl francia dolgozók demonstrációja a parlamenti választások előtt PÁRIZS. (MTI) Szerdán a legnagyobb szak- szervezeti központok, a CGT és CFDT (volt keresztény szak- szervezet tagjainak többségéből alakult) felhívására 24 órás sztrájk lesz Franciaországban. A sztrájkfelhíváshoz csatlako­zott a félmillió tagot számláló autonóm pedagógus szakszerve­zet és a Fource Ouvriere-hez tartozó több országos, megyei és üzemi szakszervezet, annak ellenére, hogy a Force Ourviere vezetősége nyilatkozatban hely­telenítette a sztrájkot. A szerdai sztrájknak a munkabeszüntetés mellett nagy jelentőségű eseménye lesz a csaknem minden naev város ban megrendezen­dő tüntető felvonulás. A sztrájk már kedd este meg­kezdődött. A vonatok este 20,00 órakor leállnak (a vasutas sztrájk 48 órás) és 21,00 órakor megszűnik az áramszolgáltatás az ipari fogyasztóknak. A francia dolgozók minde­nekelőtt béreik és a nyugdíjak emelését követelik és azt akar­ják, ne legyen olyan dolgozó akinek a fizetése havi 600 frank álatt van. ami a francia- országi megélhetési viszonyok között alatta marad a létmini­mumnak. Ma Franciaországban négymillió embernek a keresete van e minimális határ alatt. A sztrájknak tehát elsősor­ban gazdasági céljai van­nak. Nem lehet azonban politikai hatását lebecsülni. öt héttel az esedékes parla­menti választások előtt a fran­cia dolgozók kifejezésre juttat­ják, hogy elégedetlenek a kor­mány gazdaságpolitikájával. Podgornij hazautazott Nyikolaj Podgornij, a Szov­jetunió Legfelsőbb Tanácsa El­nökségének elnöke kedden dél­ben — néhány perccel 12 után — repülőgépen hazautazott Ró­mából. A szovjet államfőt a ciampinoi katonai repülőtéren Aldo Moro miniszterelnök és Amintore Fanfani külügymi­niszter búcsúztatta. Hétfőn este Nyikolaj Podgor­nij együtt vacsorázott Luigi Longóval, az Olasz Kommunista Párt főtitkárával és az OKP más vezetőségi tagjaival. Mint a TASZSZ jelenti, a találkozó meleg hangulatú, elvtársi lég­körben zajlott le. Podgornij a pápánál. A szov­jet államfő átveszi VI. Pál pá­pa ajándékát, a Vatikánban őr­zött Atlantico Vaticano nevű kó­dex egy példányát, amely I,eo- nardo da Vinci 1750 különböző eredeti kéziratát és rajzát őrzi. Folytatódnak a vörösgárdisták garázdálkodásai A pekingi szovjet nagykövet- 'ség épülete körül negyedik nap­ja folynak a kínai vörösgárdis­ták és a „forradalmi lázadók” provokációi és garázdálkodásai. Hétfőn a vörösgárdisták be­dobtak a nagykövetség terüle­tére egy vasdorongot, amely megsebesítette a nagykövetség egyik munkatársát. A nagykö­vetség előtt és az utcákon meg­állásra kényszerítik a szovjet gépkocsikat és megpróbálják bántalmazni a bennük ülő szov­jet állampolgárokat. , Tovább folynak a tüntetések a jugoszláv nagykövetség előtt is. A jugoszláv vezetők elleni jelszavak mellett új jelszó je­lent meg: „Jugoszláv revizio­nisták, takarodjatok Kínából!” Január 27-én közölte az an- huji tartomány „forradalmi lá­zadóinak” sajtóorgánuma, hogy ,,a forradalmi lázadó szerveze­tek” elfoglalták a tartományi pártbizottságot és néptanácsot, valamint Hefej tartományi köz­pont városi pártbizottságát. A tartomány és a város párt- és igazgatási vezetőit „ellenfor­radalmi revizionistáknak” mi­nősítették, leváltották és „át­nevelő” munkára küldték. Eltemették a szerencsétlenül járt asztronautákat WASHINGTON (MTI) Kedden délután, magyar idő szerint, 15 órakor temették Grissomot, 17 órakor White-ot és 19 órakor Chaffeet, az ame­rikai Apollo-program szeren­csétlenül járt három asztronau­táját. A Fehér Ház bejelentette, hogy a Washington melletti ar- lingtoni temetőben Johnson el­nök vezeti a gyászmenetet. Johnsonné és Humphrey alel- nök a West Point-i katonai aka­démia temetőjében vett részt a gyászszertartáson, ahol White-ot helyezték nyugovóra. Időközben a 15 főnyi vizsgáló bizottság folytatja a tragédia körülményeinek felderítését. Az űrhajósok utolsó pillana­tait rögzítő magnószalag-felvétel tanúsága szerint, a három űr­hajós kétségbeesett erőfeszíté­seket tett, hogy valahogy ki­jusson a pokollá vált börtöné­ből. A kilövőterepen tartózkodó műszakiak is megerősítik, hogy a három űrhajós kétségbeeset­ten rázta, igyekezett kinyitni a kabin ajtaját. A kabinajtó azonban nem nyílhatott ki auto­matikusan és az űrhajósoknak nem volt idejük arra, hogy az Kínaiak provokációja a Vörös téren. A Szovjetunión átutazó kínai polgárok megbontották a Lenin Mauzóleum látogatási rendjét, s lökdösték, akadályoz­tak a látogatókat. Képünk elő­terében a provokációban részt­vevő kínaiak egy csoportja. (MTI Külföldi Képszolgálat.) ehhez szükséges berendezést működésbe hozzák. A katasztrófa közeledtét sej­tető első jelzést az egyik űr­hajós adta le, amikor nyugodt hangon közölte a „külvilággal”: „Tűz... tüzet érzek...!” Két másodperccel később White izgatottan ezt kiáltotta: „Tűz az űrhajóban!” Három másodperces csend után az egyik űrhajós így kiál­tott: „Nagy tűz a kabinban!" Végül Roger Chaffee kiáltása hallatszott: „Égünk... Mentse­tek ki bennünket!” Növekvő birtok Texas államban nemrégen felállítottak egy hatalmas út- jelzötáblát. amely vörös bi­kát ábrázol, alatta pedig fel­irat hirdeti: „Johnson elnök ranchoja”. Az útjelző tábla Llanotól 18 mérfölddel délke­letre található. Johnson elnök nagy pénz­összegek, hitelek és ügynökök segítségével 6 év alatt az együk leggazdagabb texasi földbir­tokos lett. öt ranchoja van. amelyeknek területe összesen 14 000 acre. Az elmúlt két év alatt Texas államban hatalmas ösz- szegekért építettek aszfalto­zott országutakat, s tervbe vették egy híd építését 725 ezer dollárért. Országutat fog­nak építeni Johnson City és az elnök ranchoja között is. Az állam hivatalos képviselői ezt azzal magyarázzák, hogy mindenütt, ahol az elnök meg­jelenik. élénkebbé válik az autóforgalom. Mindez növeli Johnson földjeinek értékét. Johnson nemcsak 6200 láb hosszú iiifutónályás repülőte­ret és úszómedencét építtetett, hanem műtrágyagyárat is. Ügy hírlik, gátat és öntöző- rendszert is létesít földjeinek öntözése céljából. Szakértők véleménye szerint „Johnson elnök ranchojának” értéke el­éri az 509 ezer dollárt. Lvndon Johnson és a „Texas Broad­casting Company” (Johnson tulajdonában levő részvény- társaság) annak idején acrc- ként 100 dollárt meg nem ha­ladó áron vásárolt 775 acre földet. Tavaly ugyan ezeket a földeket már »ereként 450 dol­lárért adták cl... Brandt— Manescu tárgyalásait Az NSZK és Rsisnia lelveszi a diplomáciai kapcsolatokat A bonni külügyminisztérium­ban — kedden délelőtt Willy Brandt nyugatnémet és Corne- liu ' Manescu román külügymi­niszter veztésével tovább foly­tak a hétfőn megkezdett ro­mán—nyugatnémet tárgyalások. Ezt követően Kiesinger kancel­lár fogadta a román külügymi­nisztert. Willy Brandt szövetségi kül­ügyminiszter és Manescu román külügyminiszter — jelenti a DPA — kedden Bonnban meg­állapodott a két ország diplo­máciai kapcsolatainak felvéte­lében. Kedden délután Bonnban és Bukarestben egyidejűleg hozták nyilvánosságra a diplomáciai kapcsolatok felvételéről szóló közleményt. Mára sztrájkot hirdettek az astűriai bányászok PÁRIZS (MTI) Tovább tart a legnagyobb madridi üzemek sztrájkja és újabb gyárak csatlakoztak hoz­zá hétfőig. A madridi egyete­men is folytatódtak az össze­tűzések. Az Humanité különtudósítójá- nak jelentése szerint ma már bizonyos, hogy több mint száz­ezer madridi vett részt pénte­ken az illegális munkabizottsá­gok felhívására tartott tüntető felvonuláson. A madridi gyárak sztrájkoló munkásai a letartóz­tatott tüntetők, közöttük a munkabizottságok néhány veze­tőjének a szabadonbocsátását követelik. A Standard Electric 15 000 munkása hétfőn egy órá­ra hagyta abba a munkáját* Az egyetemisták sztrájkja is teljes a jogi és a közgazdasági karon és igen nagyarányú a többi fakultáson is. Az egyetemi városban hétfőn újabb összetű­zésekre került sor a diákok és a rendőrök között. A rendőrök gumibotokkal támadtak a diá­kokra, akik kőzáporral fogadták őket. Hemando Tijero professzor, a jogi kar dékánja benyújtotta le­mondását, tiltakozásul amiatt, hogy rendőrök behatoltak az egyetemi város területére. Meg­figyelők szerint a helyzet Spa­nyolországban egyre feszültebb. A feszültség még - tovább- foko­zódik, hiszen az astűriai bányá­szok szerdára hirdettek meg til­takozó szürájJsgU

Next

/
Oldalképek
Tartalom