Petőfi Népe, 1967. január (22. évfolyam, 1-26. szám)

1967-01-12 / 10. szám

1 alánt 1967. január 12. esti törtek Macskatojás Barátomék kisfia, mint általában minden nyila' dozd értelmű gyermek, korábban nem egyszer meg­kérdezte a szüleitől, hogy miképpen is került a csa­ládba. — Vettünk a gyerekboltban, kisfiam. Te vol­tál a legszebb, ezért választottunk téged — kapta a számára legelfogadhatóbb választ. Aztán iskolába került, s azóta az olvasás, betűvetés gondja más irányba köti le érdeklődését. Ugyanak­kor bizonyos szellemi kombinációkra is kifejlődött már az agyacskája, jóllehet egy kicsit lusta a lurkó. A napokban is, vacsora után, a rekamién elnyúlva a család körében nézi a tv-ben bemutatott színdara­bot. Jó a mű, a nagyobbaknak tetszik, csöndben fi­gyelik a cselekmény bonyolódását. Egyszercsak megszólal a kisfiú: „Anyu, én azt hi­szem, nem boltban vettetek, hanem macskatojásból keltem ki.** Általános elképedés: hogy jön mindez, és éppen most az egészen más témájú tv-müsorszámhoz. Csak az édesanya ismeri fel azonnal a megjegyzésben rejlő célzást. Meg is súgja barátomnak: — Látod, milyen ravasz? Lusta kfmenni a konyhá­ba, és igy hívja fel a figyelműnket, hogy mint a kis- cica, tejet akar inni. NAPTÁR 19€7. január 12, csütörtök Névnap: Ernő Napkelte: — PÉNTEKEN este 6 órai ’kezdettel Nagy Jenő. a veszprémi Ba­kony Fotoklub tagja, mutatja be klubja ké­peit és színes diáit a Kecskeméti Fotoklub- ban. Szüret az Aranyhomokon Január 18-án kezdik meg a kecskeméti Ár­pád Moziban a Szüret az Aranyhomokon cí­mű színes kisfilm ve­títését, amelyet a Bács megyei Filmhíradó ké­szített. Az elmúlt évi szüreti napok esemé­nyeit megörökítő fil­met ezt követően mű­sorra tűzik a megye többi filmszínházai­ban is. — A drezdai szérumter­melő vállalat megkezdte a „Gravimun” nevű terhes- ségmegállapítö ezer tö­meggyártását. A Gravimun lehetővé teszi az orvosok­nak, hogy laboratóriumi berendezés nélkül két óra alatt nagy biztonsággal ál­lapítsák meg a terhessé­get, amihez eddig 2—3 na­pig tartó vizsgálatra volt szükség. A gyógyszerészeti újdonságot eddig négy or­szágba exportálták. — Folytatja a szőlő­telepítést a kiskőrösi Petőfi Szakszövetke­zet. A gyümölcsössel együtt az eddigi közel 200 hold ültetvény mellé a tavasszal 13 holdon telepítik el a Kocsis Irma nevű cse­megeszőlő vesszőjét. CSÜTÖRTÖK 11.00- Angol nyelvokta­tás. — 11.30: Tanuljunk zenélni. — 16.10: Angol nyelvoktatás. — 16.40: Ta­nuljunk zenélni. — 17.05: Hírek. — 17.10: Tiktak. Gyermekműsor. — 17.15: Eiportműsor. — 17.25: A világ képekben. — 17.50: Műsorismertetés. — 18.00: A tv jelenti. — 18.35: Szó­rakoztató zenés műsor. — 19.00: Hét Hamlet. — 19.30: Dzsessz. — 19.40: Hirdetések. — 19.54: Jó éjszakát, gyerekek! — 20.00: Tv-hiradó. — 20.30: Időszerű beszé'getések. — 21.10: Operaközvetítés. — 22.00: Tv-hiradó» — A Hajdúságban vadőrök az utóbbi na­pokban több farkas- gyanús nyomra buk­kantak. Egy alkalom­mal széttépett ózet ta­láltak. más alkalom^ mai egy tanyáról tűn­tek el kövér libák. A vadásztársaságokat riasztották. A követ­kező napokban meg­kezdődik az izgalmas vadászat. (MTI) Hasznot időtöltés asszonyoknak A téli esték tartal­mas és hasznos kitöl­tésére ügyes kezdemé­nyezés született Duna- egvházán: a községi kultúrotthon szerve­zésében és a nőanács aktív segítségnyújtása mellett szabás-varrás- és kézimunka-tanfolya­mat tartanak. A kez­deményezés sikerét igazolja, hogy mintegy 60 asszony vesz részt a hetente két alkalom­mal „összeülő” tanfo­lyamon. HÁROM ÉVEZRED DRÁMÁI A kötet ttz drámát tar- talmaz, amelyek azon­ban két és fél évezredet fognak át. Az „örök Elektra” tíz kor és költő nyelvén és hangján be­szél. Drámája tíz válto­zatban pereg le előttünk és mindegyiknek meg van a maga színe, je­lentése. A téma „törté­nete’• — mert az idő­rendben eoymdsután so­rakozó Elektra- vagy Or észté s-drámák egyben a téma történetét is be­mutatják — voltaképpen nem más, mint az em­beri alapviszonylatok kor- ról-korra való módosulá­sa. Elektra a korok tük­rében: ez nemcsak Elekt­ra története hanem a tükröző koroké is, vagy pontosabban: az „örök” Elektra minden egnes vál­tozata a maga módján a maga korát tükrözi. (Ma­gyar Helikon.) — Már a tavaszra készülnek az Országos Hűtőipari Vállalat Ba­jai Hűtőbázában. Je­lentős mennyiségű áru átvételére kötöttek szerződést a környék mezőgazdasági nagy­üzemeivel. Három bor- sócséplő-állomást léte­sítenek. amelyéken egyenként mintegy 500 hold termését dolgoz­zák fel az idényben. Ezenkívül beszereznek para’betnVarfM. vala- mint babcséplőgépet is. — A* Izsáki műve­lődési ház ismeretter­jesztő akadémiáján pénteken délután 5 órai kezdettel Kőrös Gáspár, a megyei ta­nács vb titkára tart előadást az államhata­lom és az államigazga­tás szerveiről, különös tekintettel az új vá­lasztójogi törvényre. Várják a jégtörőket Rövidesen megérke­zik tíz jégtörő hajó az Alsó-dunavölgyi Víz­ügyi Igazgatóság terü­letére, ahol ugyan még nem „állt be” a Duna, de már felkészültek a jégzajlásra. A jégtö­rők egy része a jugo­szláv határ közelében teljesít majd szolgála­tot — Tegnap mutatták be a szakembereknek a Gabonafelvásárló és Feldolgozó Vállalat kiskunfélegyházi tele­pén azt a kukoricaszá­rító berendezést, ame­lyet a Mezőgazdasági Gépkísérleti Intézet újítása alapján tökéle­tesítettek. A berende­zés óránként 32 mázsa termény szárítására al­kalmas. az eddigi 11 mázsával szemben. — Az egész eszten­dőben végzett jó és eredményes munkájuk jutalmául a közelmúlt­ban a kiskunhalasi Űj Élet Termelőszövetke­zet növénytermesztési brigádiának dolgozói 49 ezer. a kertészeti brigád dolgozói pedig 13 ezer forint prémiu­mot vettek fel a ter­me1 '«■’ö-vetkezet pénz­tárából. 75 éve, 1892. január 12-én született Kelen Józseí mérnök, az első világhá­ború Idején a forradalmi szocialisták háborúellenes mozgalmának egyik veze­tője. Egyik vezéralakja volt a mérnökök és mű­szaki tisztviselők osztály­harcos szervezkedésének. 1918 januárjában antimi- litarista röpiratok töme­ges előállítása és agitáció vádjával letartóztatták, de a per során — kellő bi­zonyítékok hiányában — felmentették. Továbbra is szervezője maradt a for­radalmat előkészítő meg­mozdulásoknak és tagja lett az egyik első mun­kástanácsnak. 1918. no­vember 24-én, vasárnap az ő városmajori lakásán alakult meg a Kommu­nisták Magyarországi Pártja, amelynek egvik alapítója volt. A Tanács- köztársaság idején a szo­ciális termelés népbiztosa és a Népgazdasági Tanács tagia. A tanácshatalom le­verése után az ellenforra­dalmi bíróság életfogytig­lani fegvházra ítélte. — 192í-ben cserefogo'v-akoló révén a gznvtatunjóba ve­rtut. Ott felelős gazdasági és műszálét beosztásokban tevékenvkede*t. Pegii+n!- jára, mint nagv kénzet+eá- gű eiektrnrn^mök. a Hő­erőművek Terve-ő Tröszt­jének. a Munka Vörös Éászló É-d órarendi ével ki­tüntetett főigazgatója volt. Nehéz idők üzletember fgv t>a- naszkorHIc a Oaűy Sketch című londorű laohor írt levelében: ,.TTa a dolgok továbbra 1« ilven rostul mennek, még az a^ébe- vsűlsScf íven <**m Veil Várható időjárás csütörtök estig: válto­zóan felhős, párás, többfelé ködös idő, he­lyenként erős zúzma- raképződésséL Főleg az északi megyékben újabb hószállingózá- sok. havazások. Időn­ként megerősödő déli, délnyugati, majd foko­zatosan nyugati, észak, nyugatira forduló szél. Az éjszakai lehűlés el­sősorban az északi me­gyékben mérséklődik. Várható legalacso­nyabb éjszakai hőmér­séklet általában mí­nusz 12—mínusz 17 fok között, délen több­felé mínusz 20 fok kö­rül. Legmagasabb nap­pali hőmérséklet álta­lában mínusz 5—mí­nusz 10 fok között, az erőben ködös helveken mínusz 15 fok körül Népesedő és néptelenedő megyék A Központi Statisztikai Hivatal előreszámítása szerint Buda­pest és a többi város népesedése a kővetkező öt évben is tovább tart, a községekből pedig folytatódik az átáramlás az iparvidé­kekre. Az ország 10 166 800 főnyi lakossága 1970 végére 10 291 600- ra növekszik, a községek lélekszáma azonban 116 000-rel csökken. A legtöbben — majdnem 65 000-en — a fővárosba költöznek, több mint 15 000 új lakót fogad Pest és Fejér megye. Csonerád- nak és Győrnek 8000—8000, Veszprém és Komárom megyének 5000 új lakója lesz. A természetes szaporulattal együtt a legna­gyobb mértékben Pest megye lélekszáma nő. kereken harminc- ezerrel. Több mint 25 000-en hagyják azonban el Szabolcs-Szatmár, 15 000-en Hajdú-Bihar és Szolnok megyét. 12 000-en Tolnát és Békést, tízezren Bács-Kiskunt és Somogyot. Az ország legnépesebb megyéje továbbra is Pest megye lesz, több mint 874 000 lakossal, ezt követi Borsod 788 000 lakosával. Bács megye 1970 végén a jelenlegi negyedik helyről 559 000 lako­sával a harmadik helyre kerül, a negyedik lesz Szabolcs 557 000- res lélekszámával. Az ország legkisebb megyéje Nógrád marad, létszáma a jelenleginél kétezerrel kevesebb lesz, s éppen csak hogy eléri majd a 234 000-ret. Új autóbuszjáratok Kecskeméten és Kiskunfélegyházán Az utazóközönség kérésének megfelelően január 15., vasár­naptól kezdődően munkaszüneti napokon új autóbuszjárat indul a kecskémét—gátéri iskola kö­zötti vonalon. A járat a Kecs­kemét, Méheslaposi iskolától 13.55 órakor indul és 14.02 óra­kor érkezik a gátéri iskolához. Innen 14.05 órakor indul visz- szafelé az új buszjárat, amely 14.12 órakor érkezik a méhes­laposi iskolához. Január 16., hétfőtől a Kiskun­félegyháza—Tiszaújfalu—Alpár, valamint a Kiskunfélegyháza MAVAUT-áUomás—Alpár ta­nácsháza közötti útvonalákon — szintén új autóbuszjáratokat ál­lít forgalomba a 9. sz. AKÖV — munkanapokon. A járat Kiskunfélegyházáról 17.00 órakor indul és Alpárra, a tanácsházához 17.37 órakor érkezik. Innen 17.50 órakor if“- dul tovább a buszjárat, aminek érkezési ideje a kiskunfélegy­házi MÁVAUT-állomá&hoz 18.20 óra. Az utazóközönség az új autóbuszjáratokkal kapcsolatban a 9. sz. AKÖV-nél kaphat bő­vebb felvilágosítást Vízbetörés a földalatti Rákóczi úti szakaszán A Rákóczi úton az Astoria és a Blaha Lujza téri állomá­sok között az elmúlt év végén készültek el egymástól körül­belül 23 méter távolságban az 5,5—5,5 méter átmérőjű vonal- alagutak. Miként a múlt évben többízben beszámoltak a tájé­koztatók, az alagutakat rend­kívül nehéz geológiai viszo­nyok között, vízdús homokban kellett építeni. Az alagutakban ezekben a napokban befejező munkákat végeztek. Ennek során kedden a késő esti órákban vízibetörés történt. A víz homokot is so­dort magával az alagútba. A vízbetöréskor személyi sérülés nem fordult elő. Az elzárási munkák haladéktalanul meg­kezdődtek. A víz útjába záró­falakat építettek. Ez a munka hajnalra eredményt hozott, az alagútba a homokbefolyás meg­szűnt, a vizbefolyás lényegé­ben csökkent. A kővetkező feladat, hogy a beömlött laza homok helyére cementhabar­csot sajtoljanak be. (MTI) RENDŐRSÉGI KRÓNIKA Letartóztatták a támadót Még a múlt év végén történt. Görbe Balázs 29 éves földmű­ves, kerekegyházi lakos egy ré­gi sérelem miatt bosszút for­ralt a szomszédjában lakó Bö- rönte Rafael ellen. Egyik nap lesbe állt a Kasza-tanya dűlő­ben, amerre Börönte munkába szokott menni. Nem sokáig kellett várakoznia, mert az idős férfi rövidesen megjelent. Gör­be — akit már többször büntet­tek meg súlyos testi sértés el­követése miatt — durva sza­vakkal támadt haragosára; majd ököllel ütlegelni kezdte. Az idős ember az ökölcsapá­soktól a földre zuhant, ám Görbe ekkor sem hagyta abba a tettlegességet. A földön fekvő Börönte Rafaelt összerugdosta, aki súlyosan megsérült. A kecskeméti járási rendőr- kapitányság Görbe Balázs ellen súlyos testi sértés miatt Indított büntető eljárást, s előzetes le­tartóztatásba helyezte. Mit tesz az ital? A kiskőrösi járási rendőr- kapitányság előzetes letartózta­tásba helyezte Szabó Sándor 26 éves alkalmi munkás és Tóth Sándor 52 éves alkalmi mun­kás, kaskantyúi lakosokat. Sza­bó és Tóth az elmúlt év végén a kora esti órákban megieient Echard Bertalan kaskantyúi la­kos házában. Miután a két férfi részegségig leitta magát, a házi­gazda nem akarta beengedni őket. Szabót és Tóthot azonban nem olyan fából faragták, hogy az elutasítást tudomásul vették volna, s ezért vasvillával, bot­tal beverték a ház ablakait, betörték az ajtót és behatoltak a lakásba. A részeg férfiak dühükben nekitámadtak a házi­gazdának és vendégének. Me­gyeri Lajosnak. A tettlegesség következtében Echard Bertalan és Megyeri Lajos súlyosan meg­sérült G. G. A hallgatag fűtő A futó roggyant kis öreg­ember. Füstszínű mindene. Ké­pe, keze. de még a bakancsa is. Mindig olyan egyforma, úgy állít be minden reggel fél hét­kor, mintha haza se ment vol­na. Még az a fél labdához ha­sonló fekete posztósapka is ugyanazon a felületen takarja a fejebúbját évek óta. Egy fél centivel sincs előrébb vagy hátrább. Tán benne is alszik — jegyezte meg egyik kollega. Bejön az öreg. Ügy baktat a kályháig, mintha a világon sen­ki nem lenne bent rajta kívül. Pedig hárman-négyen vele egy- időben járnak dolgozni. Ha jól odafigyeltek, valami dünnyösés- félét hallhattak nagyritkán. Le­het, hogy köszönt ilyenkor. Vagy inkább nyögött egyet, míg a szenesputtonyt leszerelte válláról? No, ez alvajáró. Kihűlt ember. Még tán érzés sincs ben­ne. — Ilyen vélemények rakód­tak össze róla. Valaki, — szin­te csak próbaképpen, hogy va­jon meemozdnl-e benne valami — egyszer füle hallatára mond­ta oda munkatársának: „Elhi- szed-e, hogy ez a szótlanság alkati hiba az öreg füstös­nél?” és ugyanakkor mutatta a homlokánál azt a jellegzetes te­nyérmozdulatot: S-s. Kónya bátyánk — így hívják a fűtőt —, oda se hederített. Látszólag. Mikor azonban dol­gát végezve kiment, úgy be­csapta az ajtót, hogy a bent levők meghökkenve bámultak e1- -másra. Meg ami még az­után következett. Nem akart az istennek se égni a tűz. és lett olyan füst. hogy egész nap nyitogatni kellett ajtót, ablakot. Mindenki megértette. A „Füs­tös” visszaütött! Miután esztendők során hasztalan próbáltuk beszédre bírni, nem is kísérleteztünk. Legfeljebb annyit engedtünk meg masunknak, ha esetleg még ránk is pillantott érkezé­sekor, hogy: — Hideg van, Imre bácsi. — Az. Máskor meg. — Mintha enyhülne.

Next

/
Oldalképek
Tartalom