Petőfi Népe, 1966. december (21. évfolyam, 283-308. szám)
1966-12-25 / 304. szám
MM. december 85. vasárnap 3. oldal-4 koxseg szélén az út két éldalán most is olajos iszaptenger fogad, mint másfél évvel ezelőtt. A szankiak ábrázata azonban akkor gondterhelt volt, most pedig derűs. Az annak idején készült jegyzeteim szerint amiatt aggodalmaskodtak, vajon az olajosok megtérítik-e a mezőgazdasági termésben okozott károkat. Az olajfúrók ugyanis nem várhatnak addig, amíg learatják a gabonát, betakarítják a krumplit, kukoricát. Bizony letarolják maguk körül a nöa községi tanács vb-elnöké- nek egyébként kedvenc témája ez. Nem is kell sokáig kérni, szívesen indul velem egy kiadás sétára a határban. Feltűnik, hogy a fúrótornyok csak messze távolban látszanak. — A szanki határban már vagy ötven kutat fúrtak, ebből jelenleg tizenhárom termel — mondja a tanácselnök. A fúrók egyébként Felsőszank, Kis- kunmajsa, Pálmonostora határában ig kutatnak már olaj után. Az egyik kútnál ismerősként — És hogyan szokják meg a volt földművesek az ipari üzemi fegyelmet? — Először nem ment köny- nyen. A párttitkár elvtárssal több termelési értekezleten vettünk részt, ahol felszólaltunk és elmondtuk, hogy a szán ki becsületről van szó. Kifejtettük, mit jelent a község számára az, hogy itt olajat bányásznak. Megértették, s most már a vállalat is elégedett az idevalósi munkásokkal. — És vajon olyan sokat jelent a községnek az olajmező, s az „olajosok” ittléte? — Nem csináltunk rossz vásárt. Hárommillió forintot kaptunk arra, hogy a gázt bevezessük a községbe. Csupán a csőbiány akadályozta, hogy az idén kiépítsük a csőhálózatot. A községnek nincs jó ivóvize, ezért tervbe vettük egy törpevízmű építését is. Egymillió forintot szavazott meg a KÖFA- alapból erre a tanácsülés, 900 ezer forint hitelt pedig az OTP- től akartunk felvenni. — Júniusban a vállalattól felkerestek, s elmondták, hogy naipi 80—100 köbméter vízre lenne szüksége az olajkitermelő részlegnek. Felajánlották, hogy építsük meg közösen a vízmüvet. Ök vállalják a hidroglóbusz, a gépház és annak gépi berendezései, valamint a község főutcájának cső- vezetéképítési költségeit. Ez két és félmillió forintos beruházástól mentesíti a szán ki tanácsot. Ily módon az OTP-hi- telt sem kell felvennünk, s a megszavazott KÖFA-alapból a község utcáinak jó részébe el tudjuk vezetni a vizet Munkában m vényzetet, hogy a földbe ereszthessék hatalmas csápjaikat és felszínre hozzák az évmilliók óta ott rejtőző kincset, az olajat. Az Olaj- és Gázipari Vállalat azonban gavallérosan fizet. Minden kárt folyamatosan megtérít. Természetesen egy-két vitás ügy azért akadt. Mindez ma már mellékes körülmény. Átalakulóban van a község gazdasági, politikai arculata. Kápornyai Lajosnak, olajfúrók (Tóth Sándor felvétele.) üdvözöl egy munkást Kapor- nyai elvtárs. — Talán szanki az illető? — kérdem tőle. — Igen. A községben kialakulóban van a munkásosztály. Tíz helybeli lakos a fúrásoknál, harminc pedig az olajki- termelés-nél dolgozik. Épül a gázgyűjtő állomás is. A harmadik ötéves terv végén 150— 200 szanki dolgozik majd az olajiparban. Cnuoan ezeket számítva — s azt, hogy évi KÖFA-bevéte- lünk mindössze 350 ezer forint — 20 évvel hamarabb tudjuk a jelentősebb kommunális létesítményeket megvalósítani, mint e támogatás nélküL — No, de miért csak én beszéljek, itt jön éppen Kovács László, ő is tud egy-két dolgot mondani — köszöntött rá a vb- elnök a Haladás Tsz. felénk közelgő elnökére. — Hát igen. mi is nagy terveket szövögetünk — kapta el a beszélgetés fonalát a tsz-elnök. — A földgáz nemcsak az iparban, hanem a mezőgazdaságban is kitűnően hasznosítható. Ügy határoztunk, hogy építünk egy 10 ezer négyzetméteres hajtató házait, amelyet gázfűtéssel üzemeltetünk, s primőr árukat termelünk benne. Ez 60—80 tsz-tag — elsősorban fiatalokra gondolunk — téli foglalkoztatását is lehetővé tenné. — Tervezzük még — zöldség, gyümölcs, paprika feldolgozására egy szárító üzem létesítését is. Voltunk Kardoskúton tapasztalatcserén, ahol hasonló szárító már üzemel. Ezenkívül gáztüzelésű szeszfőzdét akarunk még felszerelni a tsz-ben. Mindez természetesen szép jövedelmet biztosítana a szövetkezetnék, de ami még ennél is fontosabb, a helyi lakosság foglalkoztatását jelentősen elősegítené. Tovább indulva a tanácselnök Apró Lajos olajbányászról szól — ö a munkás-paraszt szövetség egyik „megtestesítője” nálunk: párttitkára a Hunyadi Tsz-snek. A szövetkezeti csoportnál azóta igen jó a politikai hangulat és már több tagjelöltet, s párttagot is felvettek az alap6zervezetbe. Visszatérve a határból még felkerestük Molnár Pétert, az általános iskola igazgatóját. Tőle az iránt érdeklődtem, hogy mióta olajmezót találtak a környéken, hogyan változott az ifjúság gondolkodása saját Jövőjét illetően. — A fiatalok nagy érdeklődést tanúsítanak az olajbányászat iránt. Azóta osztályfőnöki órákon sok szó esik a föld mélyének rejtelmeiről. A fiúk már nem kívánkoznak el innen oly mértékben, mint azelőtt, s az olajbányász-szakma iránti érdeklődés különösen a hetediknyolcadikosok körében egyre növekszik, örvendetes a nemrég hozzánk érkezett felhívás, miszerint Szegeden olajipari technikumot kívánnak szervezni, s tőlünk is kémek jelentkezőket. Az újabb lehetőségeknek nagy sikere van tanulóink körében. Változik hát a község képe, gazdasági és politikai arculata. Bese Vilmos, az Országos Gáz- és Kőolajipari Vállalat vezérigazgatója legutóbbi sajtónyilatkozatában hangsúlyozta: 1967-ben a szanki mező is megkezdi a rendszeres olajszolgáltatást. A Bács-Kiskun megyei falucska jelentős tényezővé lép elő az ország energiaellátásában. Nagy Ottó képes a dolgozó néip. Azóta nincs „szegények karácsonyfája”. Bárki — munkája után élő ember őszintén végigtekint 6aját két évtizedén, csak egy következtetésre jut. Huszonegy év ótat mindig csak jobbak, szebbek karácsonyaink. Nem arról van szó, hogy az év végi ünnepek békességébe — külső és belső oldaltámadások következtében — ne szűrődtek volna kis nyugtalanító méllékzö- rejek. Néha, itt-ott illúzióra is építettünk, ahelyett, hogy egy- egy területen a realitásokkal számoltunk volna, de tévedések nélkül nincs — soha nem volt a történelemben — előrehaladás. Az Ö6szeredmény azonban mindenképpen — ebben a vonatkozásban is — évről évre Sikeresebb karácsony. MOSTANI ünnepünkön még bizakodóbbak, nyugodtabbak vagyunk. Erre a karácsonyra nemcsak bevásárlásokkal, a „kellékek” előteremtésével készültünk fel- Egész társadalmunk részt vett egy nagy, nemzeti méretű alkotómunkában, melynek summázataként a párt IX. kongresszusa szólt közös eredményeinkről, feladatainkról. Ügy érezzük, hogy ismét hatalmas lépéssel mentünk előbbre népünk egységének szilárdulásában, a demorkatiz- mus kibontakozásában. Miből ítélhetjük ezt meg. ha csak amolyan józan paraszti egyszerűséggel is fogalmazzuk véleményünket? Abból, hogy semmit „nem felejtettek ki” az ország legfőbb politikai fórumának tanácskozásából, amit akár a kiskun- halasi pártértekezleten, egy tompái alapszervezet taggyűlésén, vagy a megye kommunistáinak legmagasabb szintű ösz- 6zejövetelén rakosgattak tartalmas csomaggá a kongresszusi küldöttek számára. ELŐMUNKÁLATOK és kong- resszus. Soha így nem tapasztalta az ország népe, hogy ebben a hónapokon át tartó, munkás együttműködésben végig az „egyszerű” emberek milliói és az ország legfőbb vezetői között folyt egy nagy párbeszéd. Mi így terveznénk — ind-uit el , fentről” az eszmecsere — ti mit szóltok hozzá? Mit szeretnétek, mi az, amit ti jobban láttok, mert közvetlen közelről érint benneteket? S a nép válaszolt. Olyan bátor nyíltsággal bizalommal, amilyen töltéssel a kérdést feltették neki. Csak egyetlen példát említsünk erre a kölcsönös bizalomra, közös törekvésre valló összefogásról. A város és falu közötti különbség felszámolásának közeli célkitűzését. Ebben egy még közvetlenebbet: a tsz-tagok nyugdíjügyét. Mélyen szimbolikus is a kongresszusnak az a meleg epizódja, melynek során Kádár elvtárs egy Nógrád megyei termelőszövetkezeti brigádvezetővel folytatott párbeszédének „történetét” mondotta el- Nem ma kezdődött az ismeretség. Az új honfoglaláskor, 1945—46- ban. Azóta is tart a személyes kapcsolat az ottani parasztokkal. ök voltak azok, akik — mikor 1948—49-ben javasolták az elvtársak, hogy csináljanak termelőszövetkezetet, mert az jó dolog, még húzódoztak. Biztos jó is lesz az, de várjunk még egy kicsit — mondták. 1960-BAN mégiscsak tsz-t alakítottak azok a parasztok, köztük az egykori 14 holdas középparaszt, — a mai tsz-bri- gádvezető. Tavaly ő tette fel a kérdést Kádár elvcársnak: „Mikor leszünk mi már egyenlő állampolgárok a biztosításban, a táppénzben, a nyugdíjban?” Őszinte, s egy kicsit tréfás volt a felelet: célzás negyven- nyolc-negyvenkilencre: „No ne siessünk annyira, várjunk még egy kicsit.” — Nyíltan megmondta a párt első titkára, — kellő anyagi fedezet híján még nincs itt az ideje annak, hogy azonos joggal rendelkezzék valaki táppénzben, nyugdíjban, családi pótlékban — akár ipari üzemben dolgozik, akár termelőszövetkezetben. Célunk, hogy végső fokon ne legyen különbség a város és falu között. Meg fogjuk, meg akarjuk csinálni. Egy esztendő telt el. 1966-ban, a IX. kongresszuson már ezt javasolta a Központi Bizottság: „1. A termelőszövetkezeti tagok szociális és egészségügyi ellátásának rendszere— a nyugdíj- és a táppénzellátásban, a szövetkezeti sajátosságot megtartva —a harmadik ötéves terv időszakában kerüljön a bérből és fizetésből élők színvonalára.” Ez ismét történelmi változás lesz. Nagy lépés élőre a város ás falu közötti különbség megszüntetéséhez. Benne van ebben a célkitűzésben, amit a paraszt- ember Nógrádban éppúgy akar, mint Bács megyében. Ez fogja úgy fordítani a falu népének sorsát, hogy ne hagyja ott — nyugdíjas állás után nézve — a földet. AZ IDEI karácsony is egy lépcsővel magasabbra vitt bennünket. Most már az következik: ha elfogadjuk, hogy az országvezr- tés szándékában a mi akaratunk is benne van, a döntés valóra váltásából annál buzgóbban vegyük ki részünket... Együtt, országos vezetők, a a műhelyek, szántóföldek, tudományok munkásai. Mint ahogy közös volt az utunk, mióta magunknak építjük az országot. Tóth látván j§ — Az idén 5? millió forint s értékű részé löt gyártunk — g mondta a telefonba ez év jail nuár elején Németh Pál, a = Kecskeméti Reszelőgyár főmér- = nőké. A napokban közölte afő- M mérnök, hogy év végéig 59 mil- I! lió forint értékű reszelő hagy- ! ja el az üzemet. == 1 FEBRUAR Sok kárt okozott a belvíz egész éven át. Ezer ház dőlt össze és 4126 megrongálódott a megyében. A képen: február közepén a kecskeméti Szent Bertalan utca lakói salakkal védték házaikat MÁRCIUS = üolgoznak a faülietők, mun kában a gödörfúrógép.
