Petőfi Népe, 1966. október (21. évfolyam, 232-257. szám)
1966-10-02 / 233. szám
fyikiófia Variációk egy örökifjú Ábrakám-operettre Igen variációkról van szó: Ábrahám Pál Viktória című nagyoperettjének két teljes értékű szereposztási változatával lepett. meg bennünket a kecskeméti színház az operettegyüttes idei évadnyitása alkalmából, A „Viktória” minden árnyalata, a librettóban, a zenében rejlő minden lehetősége hangot kapott a két produkcióban — hála Udvaros Béla gondos pedagógiai és rendezői munkájának. Egy másodperc sem akadt, melyben elhamarkodott, felületes megoldással lehetett volna találkozni, ahol megalkuvásra kényszerült volna a néző. (Nem ártott volna azért kurtítani az első felvonásbeli szerelmi kettőst. s a kakas-tyúk jelenetet.) A gyakorlottabb színházbarátok emellett — ha a két előadást összehasonlították — gyönyörködhettek a színészi alkatból adódó árnyalatbeli különbségekben. Maradék nélkül élvezhették az előadás három vezető szereplője: Gyólay Viktória, Perényi László és Dévényi Cecilia hogyan tudott nűansz- beli finomságok erejéig alkalmazkodni a változó partnerek játékstílusához, mozgáskészségéhez a legmagasabb művészi színvonalon. Gyólai Viktória elmélyült színészi formálókészséggel állította elénk ezt a gazdag lírájú. jól jellemzett asszonyi alakot. Perényi László hosszú idő után ismét gondosan kidolgozott alakítással lépett a közönség elé. Dévényi Cecilia, a harsány, de mindvégig ízléses operett-humort vegyítette az érzelmesebb mozzanatokkal — megragadó egyéni bájjal. Ami a kettős szereposztást illeti, egyetlen olyan szereplőpárral sem lehetett találkozni, aki megszokott, könnyen felidézhető operett-sablonokat alkalmazott volna. A két Koltai közül Sárost Gábor az érzelmekben gazdag, könnyen ellágyuló ember arcát villantotta fel, D. Szabó Viktória (Gyólay Viktória) a férj és az elhagyott vőlegény érzelmeinek kereszttüzében. (Perényi László és Sárosi Gábor). József alakításában több volt a katonatiszthez illő határozottság. Balogh Rózsa, a kis kínai lány szerepének szélesebb érzelmi skáláját mutatta meg, fölényes biztonsággal építette fel Ah Vong alakját színészileg is, dalban és táncban is. A gyönyörűen éneklő Károlyi Mária a bimbózó szerelem hamvas báját érzékeltette üde színekkel. Miki szerepében Szepes Péter angolos fanyarságú, gazdagon árnyalt figurát mutatott be, Papp László formálta alak egy rakoncátlan, nagy gyerek frissességét érzékeltette. Csorba István Jancsi cigány szerepében áradó lírájú, kissé melankolikus. Sas József megfogalmazásában kesemyé- sebb, groteszkebb humorú. Elismeréssel kell említeni Szalma Sándor. Budai László, Bende Ildikó, Pető Béla, valamint a két cigányt megjelenítő Bokor László és Horváth Ferenc alakítását, a tánckar és a kórus hibátlan produkcióját. A színpompás, szép díszleteket Borosa István tervezte. Márton Aladár jelmezei a tervezőművész legjobb színvonalát mutatják, a Borbíró Andrea által formált koreográAh Vong (Balogh Rózsa) fia hangulati értékében, kifejező készségében átlagon felüli volt. Sajnos, a Kerny Kálmán vezette zenekar alig-aiig tudott íG3ik0é/$ A másik Jancsi (Sas József) és „édes gazdája” a másik 40. S»bú Józsefi. IVa szabadságot kapott, alig győzte kivárni, nríg a vonat hazavitte — az utazásból egy óra hosszabb volt, egy napnál is. Otthon aztán mindig nagy volt a boldogság. Édesanyja kedvenc falatokkal traktálta, az apja jó homoki bort töltött a rózsás-mázos kancsóba — aztán az öreg pipázott, ő meg a cigarettafüst kékes fodrát nézegetve elmesélte, mi is történt vele azóta, hogy otthon járt. A harmadik szomszédban laktak Rózsás Péterek, és ott lakott Rózsásék legszebb rózsája, a szőke, tavaszi-ég tekintetű Mariska — Rózsás Mariska. Ha délutánra fordította az öreg falióra a kismutatóját. Mariska mindig megjelent. Csipetnyi sőt kért, vagy régen elfelejtett, kölcsönkért tojást hozott vissza, motozott benne a kíváncsiság: milyen legény a Törökék Ferije — katonamundérban? Később meg azért, hogy vitte-e már valamire? Amikor aznépe — már ahogy ez szokás faluhelyen. De aztán, hogy már estére hajlott a délután, s az esték olyan hűvösleheletűek — Mariska édesanyja, a mindig pirosarcú, jó kedvű Rózsás néni kendőt terített magára, egy másikat meg a hóna alá, aztán már a kiskaput nyitotta, amikor visszaszólt az urának, aki éppen a „háztáji” tehén itatásával bajlódott: — Mariskáért megyek... Törökékhez. Az öreg Rózsás — no. nem is oiyan öreg, híres legény volt valamikor a faluban és ezt ötven éve sem tudta eltagadni —. szóval. Rózsás bátyánk csak a bogas bajsza alatt motyogott valami olyasmit, hogy: — Sokat tekereg az a lány Törökék felé... Igaz, hogy csak a Rézi, a tehén hallotta Rózsás bátyánk véleményét lánya irányában — mivel Rózsás néni akkorra már a második szomszéd. Cirkos Nagyék előtt járt —, mire pedig megitatta a Rézit, éppen Törökék konyhájának ajtaján kopogtatott be, nagy jó estét kívánva. Török néni — szikár, vékony asszony, amolyan sose mosolygó természetű — most mégis szíves-kedves hangon fogadta a saomszédassaon* *jó e»tét”-Jét. Nello Omaggio: Ősz a városban Surrog a ringlispil-idő, évszakok forognak a horizont küllőin. Csíp az északi szél, hajnalok jégkakasa; átitatódunk a fáradtság rossz ízeivel. FesleH bálvány a fa, od’adja magát minden szélrohamnak. Tele van vele az ősz. Mondják, valahol bűvölőek a tavaké moccanatlan levegőn fényesednek. A levelek olvadó pirossában illatok zengenek s az erdők utolsó madarai. Lustán, bár indulnak ők is. Űtrahívó csattogásaikban még egyszer lángot vet dalom. Hatvani Dániel fordítása Gyászoló szedrek Lilára sírták magukat morc szedrek gyászkendőt szorongató alkonyon s miért e gyász, miért csittítják egyre jobban vad szelek ujjongó dalom? A rozsdás hegyek némán félreállnak s csak bámulom hosszú, mély percekig, amint a völgyekben a haldokló nyár az ősznek végrendelkezik. Polner Zoltán és Miki (Szepes Péter). felnőni az Ábrahám-melódiák színes világának kifogástalan interpretálásáig. Csáky Lajos Nyárvégi lap Már lassan itt az ősz. A magány lezárja az évet. Minden kapu kitárva; mint kihűlt pajta-ajtók, lengenek. Keresztül vág a huzat a tájon csendesen. Szép, szomorú eső konoklik, zsebbe kerülnek a monoklik, hogy meg ne ázzanak. Libák, libák kavarognak, varjak kárognak, kiált sirály-csapat, kíséri az üres hajót. Nincs utas, nincs galacsin- alamizsna. csökkent az idegenforgalom, elvándorolt a turista, a gólya, a fecske, a nyári cirkusz sátor, a gyáva oroszlán és a bátor majom. Loccspoccs a járdán. Medrében leng a Balaton árván, mint utolsó levél kihűlt vulkánok galagonya-ágán. Csanádi János Csorba István Jászay-díjas (az egyik Jancsi) és Riquett, akiről kiderül, hogy Angyalföldről származik (Dévényi Cecilia). tán Török Feri szakaszvezető lett, ezt a kíváncsiságát is betömhette Mariska: csakhogy akkorra olyigen belemelegedtek volt a beszélgetésbe, hogy másért is ellátogatott a kislány Törökékhez, vagy Feri Maris- káékhoz. így teltek a hónapok. Török Feri és Rózsás Mariska szorgalmatos levélírók lettek. Nem indulhatott vissza nem térő útjára egyetlen hét sem úgy, hogy Feri és Mariska ne kaptak volna levelet egymástól. Egyszóval, ajkkor kezdődött minden, amivel a buzgó levélírást, meg levélvárást magyarázni lehet, amikor Mariska Törökéknél járt és sokáig nem ment haza. Nem mondta seniki, hogy: ni csak. ez a lány, menynyire fut a Törökék katonafia után! Ilyesmit senki nem mondott, nem is mondhatott, hiszen pendelyeskoruk óta együtt fut- károztak: a szöszi Mariska, Feri, meg az utca valamennyi apró
